Legfrissebb a Hard Rockon
Jordan Rudess: Permission To Fly
Jordan Rudess egy olyan lemezt készített, amin a dalok nagy része bárki számára érthető és könnyen befogadható, hála a kiváló énekesnek, Joe Payne-nek, de nem hiányoznak belőle a korábban megszokott egyéni stílusjegyek sem.
Dream Theater – Portnoy az új fiú szerepében
A Dream Theater jelenlegi működéséről és a készülő új albumról is mesélt az ötös régi-új dobosa, Mike Portnoy. Angolul tudók pedig a budapesti koncert után akár a csapat legsikeresebb lemezének regényváltozatát is elolvashatják.
40 éves Mayhem-jubileum Vágtázó Halottkémekkel megspékelve
Szeptember 4-én a budapesti Barba Negra Red Stage színpadán koncertezik az idén 40 éves Mayhem. Csihar Attiláék előtt a Vágtázó Halottkémek fűtik fel a sátrat, így bízhatunk abban, hogy a norvégok frontembere ismét beáll hozzájuk egy dalra, ahogy 2019-ben, a Fekete Zaj fesztiválon tette.
Deep Purple: =1
Úgy tűnik, a Deep Purple-nél az újrakezdés lemezei mindig nagyot ütnek. Megint letettek egy olyan anyagot az asztalra, amiről sokáig beszélni fog az utókor (mint Doktor Bubóról). Ahogy a tavalyi koncertről szóló beszámolóban fogalmaztam: Simon McBride szinte katalizátorként felpörgette az öregeket.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Túra és tortúra: Metallica, Five Finger Death Punch – Ebreichsdorf, 2024. 06. 01.
Olvasói koncertriportunk a Metallica és a Five Finger Death Punch nagy alakításáról számol be a június 1-i a Racino Rockson, amit sajnos beárnyékolt a rendező cég botrányos szervezése.
Mark Knopfler: One Deep River
Nem egy vidám lemez ez, nagyon sokat foglalkozik az elmúlással, viszont a Dire Straits-klasszikusok és az első Mark Knopfler-szólólemezek (‘Golden Heart’, ‘Sailing To Philadelphia’) hangulata újfent visszaköszön. Hagyjuk a blues és country felé kikacsintgatást, suszter maradjon a kaptafánál, Knopfler pedig a szomorkás rockdaloknál!
Megadeth – „Mire Európába érünk, még több dal kerül be a programba”
Június 5-én kezdi Európa-turnéját a Megadeth legénysége, és pár nappal később már nálunk zúznak egy hazai thrash nagyágyú, az Archaic vendégszereplése mellett. Latin-Amerikában 8-10 album dalaiból válogattak, de hogy mivel készülnek a kontinensünkre, az még titok. Dave Mustaine szerint folyamatosan szélesítik a repertoárt az új gitárossal.
Kissin’ Dynamite – Ördögi ötlet
The Devil Is A Woman, hirdeti a Kissin’ Dynamite új dalában, melyet ősszel élőben is meghallgathatunk a Barba Negrában, ahová a Massive Wagons és az Airstrike társaságában érkeznek.
Karthago – Új videóklip az arénakoncert előtt
Nyáron jelent meg a Karthago zenekar Máté Péter előtt tisztelgő albuma, amelynek Azért vannak a jóbarátok című dalához új videóklipet forgattak. A kisfilm bemutatója is része a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral közös november 19-i “Karthago Szimfonik” nagykoncert felvezetésének, az esemény a Budapest Arénában kerül megrendezésre.
Red Hot Chili Peppers – Ez már a második új album 2022-ben!
Sokak számára nagy öröm, hogy a Red Hot Chili Peppers idén már a második albummal jelentkezik, péntek óta a lemezboltokban és a streaming platformokon is elérhető a ’Return Of The Dream Canteen’ című új anyag, amely a banda YouTube-csatornáján végighallgatható teljes egészében.
Brainstorm & Rage – Ingyenes a csütörtöki koncert!
A Brainstorm-Rage-Tri State Corner közös október 20-i Barba Negra Blue Stage-koncertjére a regisztrálók számára – a kapacitás erejéig – ingyenes belépést biztosít a szervező H-Music Hungary.
Slipknot: The End, So Far
Lehetséges, hogy nem üt elsőre akkorát a ’The End, So Far’ mint az 1999-es debütáló album vagy épp az ’Iowa’, de azok, akik hajlandóak félretenni azt az egykori zenekart és nyitott hozzáállással ülnek le meghallgatni az anyagot, egy előremutató és erős lemezt kapnak egy modern Slipknottól.
Brainstorm & Rage – Új EP és meghívó a csütörtöki koncertre
A pandémia miatt elmaradt turnék miatt döntött úgy a két germán veterán brigád, hogy egyesítik erőiket és dupla headliner turnéval rohanják le Európát. A Brainstorm és a Rage power metal ünnepének a Barba Negra Blue Stage ad otthont, vendég a Tri State Corner.
Megnyílt a Barba Negra Red Stage
Telt házas Kaleo-koncerttel nyitott, és olyan nagyágyúkkal folytatja működését a közeli napokban a Barba Negra új rendezvénycsarnoka, mint a Machine Head, a Rasmus, az Arch Enemy, az Amon Amarth vagy a Behemoth.
The Rasmus – A hétfői koncert már a Red Stage-ben!
A finn The Rasmus az új nagylemezével készül letarolni a debütáló Barba Negra Red Stage-et Csepelen október 17-én, vendégük, az amerikai Icon For Hire társaságában.
iLAND: A Sziget
A legendás East zenekar zenei örökségéből építkező, de azt továbbgondoló iLAND debütáló dupla albumáról dupla kritika született. A két szerző egymástól függetlenül látja úgy – gyakorlatilag azonos érveléssel és azonos értékelést adva –, hogy a hazai progresszív rockzene egyik gyöngyszeme született meg.
Kétszer 30 most 33: Tankcsapda, Abaházi.RT, Fatal Error – Budapest Park, 2022. 09. 23-24.
Két egymás utáni napon lépett fel a Budapest Parkban hazánk legnépszerűbb zenekara, a 33 éves Tankcsapda. Az apropót az adta, hogy a zenekar talán legsikeresebb albuma, ’A legjobb méreg’ 30 éve jelent meg.
Az első estén az Abaházi.RT, a másodikon a Fatal Error volt Tankék vendége.
The Toy Dolls – Minden jegy elkelt a budapesti koncertre
Többször változott az időpont, a helyszín is más, mint az eredeti terv szerint, viszont november 3-án telt ház fogadja a punklegenda The Toy Dollst a Barba Negra Blue Stage-ben. A TicketSwapon sincs pillanatnyilag eladó jegy, de a másnapi bécsi Arena-fellépésre még lehet venni.
Heedless Elegance-Antares-Rivers Ablaze – Progresszió és zúzás a Dürerben
Különleges zenei csemegének ígérkezik a Heedless Elegance, az Antares és a Rivers Ablaze minifesztiválja. A három banda különböző zenei irányba halad a progrocktól az experimentális metálig, hogy mégis mi a közös bennük, az kiderül október 21-én a Dürer Kertben.
Így kell a szülinapokat megünnepelni: Sum 41, Simple Plan – Budapest Aréna, 2022. 10. 02.
Dupla szülinapos koncertre készülődött a kanadai Sum 41, talán az életművük két legerősebb albumából, a 20. és a 21. évfordulóját ünneplő lemezekből szedték össze az este vázát, és arra pakoltak rá még pár ütős tételt. Az elsőosztályú bemelegítésről a Simple Plan gondoskodott.
Ayreon – Ismét felcsendül a druidák dala
November 18-án érkezik a következő Ayreon-újrakiadás. A frissített hangzású ’Universal Migrator Pt. 1 & 2’-ről most a Damian Wilson főszereplésével megszólaló Druids Turn To Stone-t hallgathatjuk meg.
The Beatles – Jön a ’Revolver’ bővített változata
Október 28-án érkezik a lemezboltokba a Beatles 1966-os albumának újrakiadása. A 2022-es sztereó mix mellett többlemeznyi eddig kiadatlan felvételt is kapunk az új verzión.
Különleges este lett a szomorú apropóból: Lénárd László emlékest – Barba Negra Track, 2022. 09. 22.
Méltó módon búcsúztunk el a hazai rockzenei újságírás egyik alappillérétől, Lénárd Lászlótól.
Szerdán tér vissza Budapestre a Lordi
Október 12-én végre ismét befut Budapestre a Lordi: a Barba Negrában bemutatkozik majd az új gitáros, Kone, és megismerhetünk jó pár slágert a ’Lordiversity’ albumról is. Vendégként az Amalgama játszik Judas Priest és Manowar ihlette dalokat.
Iron Maiden – Jön a ’The Number Of The Beast’ 40 éves jubileumi kiadása
Négy évtizede látott napvilágot az Iron Maiden első olyan albuma, amelyen Bruce Dickinson énekel. Naná, hogy megünneplik!
John Petrucci nyilatkozott Mike Portnoy visszatéréséről
A Dream Theater-gitáros John Petrucci élete első szólóturnéján ismét Mike Portnoyjal együtt zenél nap mint nap. Szerinte az emberek végre elengedhetnék a vélt újracsatlakozás témáját, mert nem fog megtörténni.
Depresszió – ’Vissza a Földre’ címmel érkezik az új nagylemez
November 4-én jelenik meg a Depresszió új nagylemeze. Az ütős borítóval megtámogatott, 10 tételt tartalmazó ’Vissza a Földre’ a Covid-időszak alatt állt össze, egy vérbeli depressziós hangzású/hangulatú anyag született, viszont a dalok modernebbek az eddigieknél.
Evergrey: The Heartless Portrait (The Orphean Testament)
Amennyire féltem tőle, annyira meg tudtam szeretni a ’The Heartless Portrait’ dalait. Ez a dalcsokor is egy mély érzelmekkel teli hullámvasút, amely, ha nem is éri el a ’The Atlantic’ színvonalát, talán csak néhány hajszálnyival marad el tőle. A holnapi koncert előtt kötelező a meghallgatása!
Kori 55 – Születésnapi buli a Barba Negrában
Október 15-én szombaton kerül sor ‘Kori 55’ címmel Koroknai Árpád énekes születésnapi koncertjére Budapesten. A Zorall mellett a Hollywood Rose is fellép a Barba Negra Blue Stage színpadán.
Peter Gabriel – Húsz év után ad ki új albumot
Egyre gyarapodnak a hírek arról, hogy Peter Gabriel hamarosan új lemezt ad ki, ezt Manu Katché, a dobosa is megerősítette.
Arena – Új lemez, új énekes és életműkoncert
Egész pályafutását átölelő, jubileumi turnén érkezik Budapestre a brit progresszív rockzenekar, az Arena. A 25 éve működő együttes nemrég adta ki új nagylemezét, amelyen már az új énekes, Damian Wilson hallható, aki október 11-én az Analog Music Hallban mutatkozik be nekünk élőben.
Mohikán – Valóra vált dalpremier
Új dallal jelentkezett a Mohikán zenekar, a Valóra vált című nóta az eddig megszokott mohikános hangzástól és szövegvilágtól eltérőnek tűnhet, a klipje a GrundRecordsnál debütált.
A szőke ikon még mindig elemében van: Billy Idol, The Foxies – Budapest Park, 2022. 09. 25.
Közel a hetvenhez még mindig egy ikon Billy Idol, és kitűnő formában van, bár a mozgással már csínján bánik, nem rohanja be a színpadot. Az este igazi slágerparádé volt, nagyon élveztem ezt az időutazást, és hatalmas élmény volt vele Steve Stevenst élőben látni, amilyen lazán, rágózva, feelingesen hozta le az estét.
Káosz a Hooligans zenekarban!
A Káosz című dalhoz készült kisfilmben debütál a Hooligans új basszusgitárosa, Romanek Gergely.
Megjelent Dave Grohl önéletrajza
A Nirvana egykori dobosának, a Foo Fighters énekes-gitárosának, azaz Dave Grohlnak önéletrajzi könyve Pritz Péter értő fordításában már magyarul is olvasható.
Beast In Black – Görögtűz az Európa-turnén
Honfitársai társaságában fogja Európát bejárni Yannis Papadopoulos, a Beast In Black görög születésű énekese, ugyanis a jövő tavaszi turnéjuk vendége a szintén görög Firewind lesz Gus G. vezetésével.
Elhunyt Szakcsi Lakatos Béla
Elment a kortárs magyar zene egyik legnagyobb alakja, Szakcsi Lakatos Béla. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és zeneszerző, érdemes művész, sok más rangos kitüntetés birtokosa 79 éves volt.
Alestorm – Erősítéssel érkeznek a kalózok
A Bodor Mátét is soraiban tudó Alestorm az új év elején turnéra indul a Gloryhammerrel, vendégük lesz a Wind Rose és a Rumahoy január 8-án a Barba Negra Red Stage-ben.
Banco del Mutuo Soccorso – Vivaldi operahőse ismét életre kel
A legendás olasz progrock-zenekar, a Banco del Mutuo Soccorso első albuma 50 éve jelent meg, az évfordulót egy 500 évvel ezelőtti történetet bemutató lemezzel ünneplik meg, amelyről két dalt meghallgathatunk.
Stratovarius – Még egy videó az új albumról
Újabb aktualitásokkal teli videóval jelentkezett a Stratovarius, amelyben – a címével ellentétben – bizonyítják, hogy nem törtek meg az utóbbi években, és ismét szárnyalásra készek.
Slipknot – Hallgasd végig az új albumot!
A mai napon a lemezboltokban és a streaming platformokon egyaránt elérhető lett a Slipknot hetedik nagylemeze, a ’The End, So Far’.
Barba Negra – Az őszi nagy bulikat már az új helyen rendezik meg
Október közepétől már Csepelre kell utaznunk, ha a Barba Negrába akarunk menni koncertre. Úgy tűnik, hogy a csepeli Barba Negra Red Stage premierje az október 16-i Arch Enemy-Behemoth-Carcass-Unto Others fesztiválja lesz.
Sum 41 – Sopron után Budapesten dupláznak
Úgy tűnik, a kanadai Sum 41 rákapott a magyar koncerthangulatra, a nyári fesztiválos fellépésük után most headliner bulival érkeznek Budapestre a New Beat és a Live Nation szervezésében.
Devin Townsend – Mozdonyablakból forgatott új videó
Megérkezett a Devin Townsend október 28-án megjelenő új albumát beharangozó háromrészes sorozat második része, a folytatásban vonatra ülünk.
Eric Steckel – Új EP-vel jelentkezett
Eric Steckel – az új bluesnemzedék egyik hangsúlyos képviselője – a legendás hollywoodi hangstúdióban, a Steakhouse-ban rögzített három új szerzeményt, ezeket is hallhatjuk az október 13-i koncerten az Analog Music Hallban, a LOTS Music szervezésében.
Frost* – Új klippel hangolnak a brit turnéra
A brit progrocker Frost* idén végre útra kel, hogy bemutassa a tavaly megjelent ’Day And Age’ című albumát, a novemberi fellépésekre a Skywards új klipjével hangolnak.
Ozzy Osbourne – Nem szereti az all-star albumokat
Egy interjúban Ozzy kifejtette, mennyire ellene van az olyan típusú albumoknak, mint amilyen a két hete megjelent ‘Patient Number 9’ is lett.
Red Hot Chili Peppers – Eddie Van Halen előtt tisztelegnek
A Red Hot Chili Peppers tagjai Eddie Van Halen emlékének ajánlják a ma megosztott új dalukat, és egy másik előzetes klipjét is megnézhetjük az októberben érkező új albumról.
Legfrissebb a Hard Rockon
Tygers Of Pan Tang – Friss koncertfelvétel bólogató izmainknak
A Tygers Of Pan Tang ma megjelent koncertlemezét a turné egyik tavalyi állomásán vették fel, így képet kaphatunk arról, mire is számíthatunk 2 hét múlva a NWOBHM jeles képviselőjétől az Analogban. Előttük a The Trousers fűti fel a hangulatot.
HammerFall – Bosszúállók
Augusztusban jelenik meg a HammerFall új lemeze ‘Avenge The Fallen’ címmel, és a lemezborító alapján Hector társakra lelt. De nemcsak Hector, a HammerFall is társasággal érkezik októberben lemezbemutatóra, a Powerwolffal és a Wind Rose-zal vállvetve.
Totális Metál – 35 éves az ‘Éjszakai bevetés’
A magyar metál egyik alapkövét jelentő album 35 éves, amit a volt Pokolgép-tagokból álló Totális Metál nevű projekt szombaton Pesten is bemutat az Akela, a Stress és a Metal Lady társaságában.
Walter Trout: Broken
Nem mondhatnám, hogy Walter Trout híján van a kreativitásnak, hiszen, az elmúlt 35 évben maximum két év telt el egy-egy albuma közt és ezúttal is egy jó színvonalú, természetesen gitárcentrikus anyag került ki a műhelyéből.
Accept – Inkább Hulk ez a Frankenstein, de nem baj, ha a zene jó hangos!
A megjelenés előtt 2 nappal kidobott még egy animált szöveges videót az Accept a ’Humanoid’ albumhoz. A klipben a modern szörny inkább hasonlít Hulkhoz vagy a Terminátorhoz, de ez senkit nem zavar, amíg a lemez eddig hallott legjobb száma megy alatta. Tekerjétek fel a hangerőt!
Deep Purple – Minden egyenlő eggyel
A Deep Purple nyilvánosságra hozta a nyár közepén megjelenő 23. stúdióalbumának részleteit. Igencsak szokatlan címet adtak neki.
A Dead Daisies és Mike Tramp egy este!
Novemberben újra találkozhatunk a Dead Daisies legénységével, akik előtt Mike Tramp énekli a White Lion slágereit, és bemutatkozik a Beastö Blancö is, melyben Alice Cooper lánya, Calico Cooper és a shock-rocker basszusgitárosa, Chuck Garric tolja a képünkbe a White Zombie és Motörhead ihlette dalokat.
Csak egy kis péntek esti rock and roll?: Slash, Mammoth WVH – MVM Dome, 2024. 04. 19.
A Slash featuring Myles Kennedy and The Conspirators koncertjén a gitáros szólóiban az a bizonyos fűszer számomra a bluesos beütés volt az erőteljes, dögös RNR mögé bújva. A Mammoth WVH-ban pedig Wolfgang továbbviszi az örökséget. Szuper énekhang és hangszertudás, amit kiegészít a legnagyobb adomány, a zeneírás tehetsége.
Michael Schenker Group – Rendkívüli közlemény a gitáros rajongóinak
Lehet előbányászni a ballagási öltönyöket, színházba megyünk! A nem várt nagy érdeklődés miatt a Richter Teremből a Győri Nemzeti Színházba kerül át a Michael Schenker Group júliusi győri koncertje. Hamarosan lehet újra hegyezni a bankkártyákat!
Báthory Zoltán – „Honnan is jött a Five Finger Death Punch név?”
A Five Finger Death Punch alapító gitárosa, a magyar származású Báthory Zoltán mesélt arról, mi ihlette a zenekar névválasztását. A csapat hamarosan újra fellép – 4 éven belül harmadszor – Budapesten az Ice Nine Kills és a sheffieldi Malevolence társaságában.
Rock And Roll Hall Of Fame – Ozzy másodszor lesz halhatatlan!
Jelöltből a beiktatandók közé került Ozzy Osbourne, aki a Rock And Roll Hall Of Fame-nek köszönhetően másodszor lesz halhatatlan! Ez kicsit olyan, mint Amerikában a kétszeres életfogytiglan, csak ellenkező előjellel.
The Flower Kings – Hamarosan hallhatjuk a legjobb élő felvételüket
A Flower Kings május közepén új koncertkiadvánnyal jelentkezik, de a zenekarvezető Roine Stolt szólókarrierjéből is érkeznek újrakiadások az idén, elsőként a 30 éve megjelent ’The Flower King’ jelent meg vinylen.
eMolecule – Phil Collins fia visszatért
Simon Collins és Kelly Avril Nordstrom, a Sound Of Contact egykori tagjai új zenekart alapítottak eMolecule néven. Debütáló lemezüket az Inside Out Music adja ki, a közel 11 perces első kislemezdaluk már elérhető a világhálón.
Ma 19:50-kor kezdődik a 9. Gary Moore Emlékest
2021-ben volt 10 éve, hogy meghalt, idén áprilisban lett volna 70 éves Gary Moore. Sajnos a pandémia mindkét kerek dátumot keresztülhúzta, de 9. Gary Moore Emlékest néhány óra múlva biztosan kezdetét veszi az Analog Music Hallban Pete Rees, Graham Walker, Henrik Freischlader, Tommy Katona, Travis Montoya, Vámos Zsolt, Szebényi Dániel, Somogyi Remig, Kontor Tamás és még sokan mások részvételével.
ZEDMIND – A modern technika és progresszív metál ötvözete
Az év végén megjelenő ’Playing With The Power’ című albumának harmadik dalával jelentkezett Hegyaljai-Boros Zoltán (ex-At Night I Fly, ex-Reason, ex-FutureRealm) multihangszeres. A Synomidoctát ismerhetjük meg, amely egy djentes, váltásokkal teli tétel.
Alter Bridge-Halestorm-Mammoth WVH – Ez a hétfő esti műsor
Hétfőn este a Budapest Arénában lép fel a nagyon erős Alter Bridge-Halestorm-Mammoth WVH összeállítás, a fesztiválnak is beillő show-ra a várható műsorból készített lejátszási listánkkal is lehet melegíteni.
Néha a kevésnek is örülni kell, pláne, ha ennyire jó: Amon Amarth, Machine Head, The Halo Effect – Barba Negra Red Stage, 2022. 10. 18.
Három egymástól teljesen eltérő zenei vonalat adott ez az este. Nem volt lacafaca, nagyon intenzív volt mindegyik, szinte üresjáratok nélkül zajlott le az esemény. A The Halo Effect „göteborgi” metálját nagy várakozás előzte meg, a Machine Head és az Amon Amarth pedig hozta a kötelező best ofot, ami egy ilyen dupla headliner buliba belefér.
Uriah Heep – Ízelítő az új albumról, nagykoncert decemberben
Januárban új Uriah Heep-lemez jelenik meg ’Chaos & Colour’ címmel, egy dalt már meghallgathatunk róla. Nagyon valószínű, hogy a decemberi Hungexpo-nagykoncerten újabb dalokra is számíthatunk.
Hollywood Vampires – Júliusban Budapesten koncertezik a sztárnégyes
Fergeteges műsorral érkezik Budapestre a Hollywood Vampires, azaz Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry (Aerosmith) és Tommy Henriksen. Az ikonikus sztárokból és rocklegendákból álló négyes július 18-án játszik a Budapest Arénában, vendégük a Seether lesz.
Berúgtuk az új hely ajtaját: Arch Enemy, Behemoth, Carcass, Unto Others – Barba Negra Red Stage, 2022. 10. 16.
Így kell megnyitni egy új helyet a rockerek számára! A két co-headliner Behemoth és Arch Enemy produkciója előtt le a kalappal, nagyon látványos és élvezetes estét adtak, a két első előadó, az Unto Others és a Carcass segített “belakni” az új teret.
Támogasd te is Ryan McGarvey-t a gyors felépülésében!
A kiváló – nálunk is jól ismert – amerikai gitáros, Ryan McGarvey a betegsége miatt egyelőre sajnos nem tud muzsikálni sem stúdióban, sem koncerteken, ennek nyomán teszünk közzé egy felhívást.
Guns N’ Roses – Megérkezett a felújított ’Use Your Illusion I-II’
A Guns N’ Roses üzleti gépezete tovább dübörög, mától kézbe vehetjük a feljavított hangzású ’Use Your Illusion I-II’-t, amelynek különböző változatain összesen 63 eddig kiadatlan felvétel is szerepel, ezek nagy része a streaming felületeken is elérhető.
Dream Theater – Koncertek felvételen és élőben
Ismét dupláz a Dream Theater a ’Lost Not Forgotten Archives’ koncertkiadványaival. Egy 1996-os bootleg felújítva mától ismét kapható, januárban pedig egy olyan újdonság érkezik, amit még a ’Black Clouds & Silver Linings’ bemutatóján készítettek. A hab a tortán, hogy a banda az új évben rögtön visszatér az öreg kontinensre.
Motorozz együtt Steve Vaijal és Johnny „Gash” Sombrettóval
Steve Vai és Johnny „Gash” Sombretto a 90-es években készítettek egy közös lemezt. A felvételek 30 évig egy fiók mélyén lapultak, de január 27-én napvilágot lát a ’Vai/Gash’ album, amiről egy dalt már most megismerhetünk.
U.D.O. – Nincs vége a játéknak
Jövő kedden érkezik Budapestre az Accept legendás frontembere, Udo Dirkschneider az U.D.O. zenekar élén. A ’Game Over’ című új lemez bemutató koncertjén az egykori Accept-bőgős, Peter Baltes áll színpadra az együttessel Tilen Hudrap helyett, mert a lemezcímmel ellentétben a turnénak nem lehet vége. Előzenekarként a francia Existance is bemutatkozik november 15-én a Barba Negra Red Stage-en.
Devin Townsend – Új videóval érkezett az új album bónuszlemeze
Múlt héten jelent meg Devin Townsend új albuma, amelyhez újabb videót tett közzé, és a lemez “deluxe edition” változatának bónuszlemeze is elérhető lett a streaming szolgáltatóknál.
Tarja Turunen – Új dallal vezeti fel a válogatásalbumát
A nemrég Budapesten koncertezett Tarja Turunen kedvenc dalait rendezte egy válogatáslemezre, a decemberben érkező ’Best Of: Living The Dream’-en a 15 favorit mellett egy új dal is helyet kap.
godfater. – Nulladik album és újabb nagykoncert
Jövő pénteken adja ki a Tátrai Tibor, Borlai Gergő, Szebényi Dániel, Mike Gotthard és Kéri Samu alkotta godfater. első albumát ’0’ címmel. A szupergroup az Akvárium Nagyhalljában adja a megjelenés utáni első nagykoncertjét.
Sz.rságok minden mennyiségben: Lordi, Amalgama – Barba Negra Blue Stage, 2022. 10. 12.
Az előzenekar Amalgama kellemes meglepetés volt, jó kis időutazós muzsikával érkeztek, a minőséget Vörös Attilával emelve. A Lordi pedig mindig tud hozni egy bizonyos szintet, ezen a koncerten szinte az összes kedvencemet és az összes “szaros” slágert eltolták.
Meghalt Dan McCafferty
76 éves korában elhunyt Dan McCafferty, a Nazareth alapítója és egykori frontembere. Halálhírét Pete Agnew, a Nazareth basszusgitárosa tette közzé kora este a zenekar közösségi oldalán.
Devin Townsend: Lightwork
Devin Townsend új albuma sokkal szerényebb és befogadhatóbb lett, mint a 2019-es ’Empath’, ám a jelentősége túlmutat rajta, mert ilyen mély tartalmat könnyed zenei köntösben csak egy zseniális zeneszerző tud megalkotni.
Blackmore’s Night – 25 éves az első album
Különleges újrakiadással ünnepli a debütáló lemez, a ’Shadow Of The Moon’ kiadásának kerek évfordulóját Ritchie Blackmore és Candice Night reneszánsz zenét művelő projektje, a Blackmore’s Night.
A germán power metal igazi ereje, a BrainRage: Brainstorm, Rage, Tri State Corner – Barba Negra Blue Stage, 2022. 10. 20.
Ezt a két bandát összehozni remek ötlet volt, megtapasztalhattuk a keményvonalas germán power metal igazi erejét. Kettejük közül a Rage a rangidős, de a Brainstorm láthatóan magasabb ligában focizik és ez ezen az estén szépen meg is mutatkozott, a Tri State Corner folkos metálja pedig kiváló bemelegítésnek bizonyult.
Kirobbanó formában: The Cure, The Twilight Sad – Papp László Budapest Sportaréna, 2022. 10. 26.
Annak ellenére, hogy Robert Smith énekes a 60-as éveit tapossa már, a The Cure mégis több mint két és fél órás, zenével teli koncertet adott, melynek során összesen 27 dal csendült fel a több mint 9000 fős közönség legnagyobb örömére.
A skót postrocker The Twilight Sad performanszjelleggel előadott dalait is jól fogadta a hazai cure-os közönség.
Kataklysm és Soilwork februárban a Barba Negrában!
A kanadai death metal csapat, a Kataklysm és a svéd melodikus death brigád, a Soilwork közös európai turnéra indul 2023 elején. Február 25-én a Barba Negra Red Stage-ben lépnek fel, vendégük a fúziós metálban utazó amerikai Wilderun.
Devin Townsend – Megjelent a ’Lightwork’
Az Inside Out Music gondozásában jelent meg tegnap Devin Townsend új nagylemeze, amely végighallgatható a művész YouTube-csatornáján, illetve rengeteg fizikai változatban is elérhető a lemezboltokban.
Megjelent a Budapest Park kulisszái mögé kalauzoló jubileumi kiadvány
November 3-tól elérhető a ’Backstage’ című könyv, amely zenészek, zeneipari szakemberek és az idén 10 éves Budapest Parkot megálmodó stáb igaz történetein keresztül, exkluzív fotókkal illusztrálva mutatja be a koncerthelyszínt, a Libri Kiadó gondozásában.
A Volbeat Road Crew már javában dolgozik!
A Volbeat technikai személyzete már régen beparkolt az MVM Dome parkolójába, nagyban folyik a színpad építése, mi pedig megszereztük a holnapi koncert várható műsorát, a show vendége a Skindred és a Bad Wolves lesz.
A budapesti második „istencsapása”: Godsmack – Barba Negra Red Stage, 2022. 10. 23.
Ütős, tökös, kiváló, emlékezetes…szóval olyan koncertet adott a Godsmack a Barba Negra Red Stage-ben, amit másnap is megnézne az ember még párszor. Ebben nagy szerep jutott Sully Erna géniuszának, aki nemcsak kiváló frontember és énekes, hanem jó gitáros, kiváló dobos, zongorista és elképesztő dalszerző.
Kalapács József – Új videó, koncert a Barba Negrában és Londonban
Új szöveges videóval jelentkezett az idén 60 esztendős Kalapács József, a tavaly megjelent ’Szelíd metálosok’ című dupla válogatásalbum címadó dalához készült kisfilm került fel a YouTube-ra, rengeteg rajongó viszontláthatja magát a benne felhasznált archív fotókon.
Depresszió – Szombaton indul a turné az új albummal
A hét végén új albummal jelentkezik a Depresszió, az albumot 10 állomásos turné vezeti fel, a koncertkörutat a Barba Negra Red Stage-ben zárja a banda.
The Beatles – Megjelent a kibővített ’Revolver’
A Beatles 1966-os nagylemezének újrakiadása az izmos fizikai példányok mellett a streaming szolgáltatóknál is elérhető. 5 CD-nyi hanganyag, számos eddig kiadatlan felvétellel.
Ayreon – A ’01011001’ albumot is eljátsszák élőben
2023 szeptemberében Arjen Anthony Lucassen ismét visszatér a színpadra, hogy előadja az Ayreon-operák közül a ’01011001’-t. A négy előadáson ott lesznek a lemezen eredetileg hallható énekesek és vendégzenészek is.
John McLaughlin – Budapestre tart a jazzgitár mágusa
A 80 éves John McLaughlin és zenekara, a The 4th Dimension rövid – mindössze három országot érintő – őszi Európa-turnéja során Budapestre is ellátogat, a GetCloser Concerts szervezésében az Erkel Színházban lép fel november 30-án.
VálaszÚt – Videón a koncertfavorit
A korábban a P.Mobil sorait is erősítő Szebelédi Zsolt “Szergya” (ének, dob), Móczár László (gitár) és Szergej Szklyárov (basszusgitár) felállású VálaszÚt zenekar új klippel jelentkezett, ami a GrundRecords gondozásában megjelent ’Szép új világ’ albumon található.
Nita Strauss – Melyik farkas győz?
A jó és rossz küzdelméről szól Nita Strauss legújabb dala, ami a jövő évben érkező szólólemezén kap helyet, a dalt az Arch Enemy énekesnőjével, Alissa White-Gluzzal adják elő.
Elhunyt Jerry Lee Lewis
A rock and roll talán utolsó mérföldköve is kidőlt, 87 éves korában Jerry Lee Lewis elköltözött a látható világból.
Led Zeppelin Session – Holnap Tatán
A Led Zeppelin egyedülálló zenei örökségét több mint két évtizede ápoló veszprémi Led Zeppelin Session holnap a tatai Peron Music Clubban lép fel, teaserként voilá: Tatai Tamás dobos Black Dogja.
Pantera + Judas Priest + Rainbow = Elegant Weapons
Az egyenlet matematikailag kifogásolható ugyan, de az biztos, hogy új szupergroup alakult Rex Brown (Pantera), Scott Travis (Judas Priest), Richie Faulkner (Judas Priest) és Ronnie Romero (Korda György és Balázs Klári kivételével szinte minden) részvételével.
Katatonia – Csillagok nélküli égbolt
A svéd melankolikus doom metal csapat, a Katatonia elkészült 12. nagylemezével, amely január 20-án jelenik meg a Napalm Records gondozásában, közreműködik rajta a Soen-énekes Joel Ekelöf is. Az első kislemeznek választott Atrium nagyon ígéretesen hangzik.
Legutóbbi kommentek
- FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Kritikák
Walter Trout: Ride
Több a dallamos szerzemény, a rockos futam, mégis a dalok gyökereiben ott a blues. Nagyszerű bizonyítvány, hogy a veterán muzsikus még mindig győzi invencióval. A megszólalás most is erőteljes, magával ragadja a hallgatót, és ez egy pillanatra sem lanyhul a lemez közel egy órája alatt.
Ozzy Osbourne: Patient Number 9
Bár nagy neveket vonultat fel Ozzy Osbourne új albuma, mégis mintha ez a sok zenészlegenda közömbösítené egymást. Néhány remek pillanattól eltekintve – amelyeket főleg Eric Claptonnak és Jeff Becknek köszönhetünk – egy klisés album született, ami azért nem lett gyenge, ám a közreműködők névsorához viszonyítva elmarad az elvárhatótól.
Bodor Máté: Oh Wow!
Számomra meglepetés volt ez a lemez, nem ilyesmit vártam tőle elsőre, de jó dolog, hogy megmutathatta, hogy ezek a finomabb dolgok is benne vannak a kezében.
Deep Purple: Turning To Crime
A helyükön kell kezelni a feldolgozásalbumokat, nem is érdemes összehasonlítani a saját szerzeményű összeállításokkal. Hallatszik, hogy nagyon élvezik az öregek ezt a zenei időutazást, Paice is azt mondta az albumról, hogy egy jó kis házibulizene, és ez így is van. Hangulat, könnyedség, virtuozitás – több nem is kell egy jó tribute lemez esetén, még akkor sem, ha most nem minden dalt sikerült megfelelően átöltöztetni.
Joe Bonamassa: Time Clocks
Íme, Joe egy erős albummal jelentkezett, természetesen most is Kevin Shirley producer segítségével. Nemcsak a dalok sokkal jobbak most, mint a legutóbbi két albumnál, de mert kísérletezni is, olyan riffeket, dallamokat alkalmazott, amelyeket korábban nem használt. A kockáztatás bejött, most már csak egy turnéval kellene megtámogatni az új felvételeket, reméljük, megvalósul!
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
5398 Days: Tool, Brass Against – Papp László Budapest Sportaréna, 2022. 05. 24.
Hiába van még hátra a 2022-es év nagyobbik része, a Tool összehozta az év koncertjét, amivel bekerült a személyes legeslegjeim közé is. Elementáris erejű előadás magas művészi színvonalon, zene és látvány hátborzongató összhangja. A Tool a csúcsra ért, már csak az a kérdés, hogy mi jön a csúcson túl?
Flitterbe csomagolt sátánista este: Ghost, Uncle Acid & The Deadbeats, Twin Temple – Budapest Aréna, 2022. 05. 18.
Turnézáró sátánista szeánszra indultam a hét közepén, hogy megnézzem, az új lemezzel jelentkező Ghost zenekar mennyire tud megfelelni a velük szemben támasztott elvárásoknak. Mindkét korábbi pesti koncertjükön ott voltam, így az én elvárásaim is nagyok voltak, de elmondhatom, hogy minden gond nélkül megugrották azt.
OneRepublic – Budapest Aréna, 2022. 05. 13.
2021 után ismét hazánkban járt a OneRepublic, akik “best of” műsorukkal fergeteges hangulatot hoztak. Látványos színpadkép, kiváló hangzás, jó hangulat, plusz az énekes Ryan Tedder látogatása a közönség soraiban tette feledhetetlenné az estét.
Török Tamás képriportja.
Két dudás egy arénában: Dream Theater, Devin Townsend – Papp László Budapest Sportaréna, 2022. 05. 10.
Nagy izgalom és várakozás volt bennem, hogy mit és hogyan fogok hallani ezen a keddi estén. A Dream Theater teljesítményének előre kiszámítottsága most pont olyan mértékű volt, ami kellemes élményt adott, Devin Townsend pedig bebizonyította, hogy nagyon otthon van a progresszív metálban. A DT + DT összeállítás emlékezetes marad számomra!
És idővel egyre kevesebb lett az ének…: Vinnie Moore, Tara Lynch, Classica – Analog Music Hall, 2022. 05. 09.
Kis klubkoncert, nagy lézershow és füstgépek meg felcsapó lángnyelvek nélkül. Valahogy mégis szeretem az ilyeneket. Ezen az estén a sallangmentes, profi előadásoké volt a főszerep. Kiss Zoli leénekelte a csillagokat az égről a Classicában, Tara Lynch műsorának már csak a fele volt énekes produkció, Vinnie Moore pedig szigorúan instrumentális szettel állt ki a publikum elé.
Ajánló
Saxon – Mi történt Roswellben?
Két nap múlva jelenik meg a Saxon 24. stúdiólemeze, a Kennedy-gyilkosság (Dallas 1 PM) után most egy másik rejtély nyomába erednek Biffék a There’s Something In Roswell című dalban. A Judas Priest és a Uriah Heep társaságában turnézó bandát legkönnyebben Bécsben kaphatjuk el.
Amaranthe – Robotharccal készülnek az európai turnéra
A svéd Amaranthe eddigi legambiciózusabb és legrobbanékonyabb videójával jelentkezett, ami az érkező album negyedik kislemeze. Az európai bemutató körútnak lesz budapesti állomása is.
Telt házas koncerteket produkáló zenekar a Tábor Fesztiválon
Tavaly nagy sikere volt a nemzetközi fellépőkkel felturbózott Tábor Fesztiválnak, ezért idén is folytatják ezt a hagyományt, az első nemzetközi név máris napvilágra került: a nálunk oly népszerű The Toy Dolls már biztos ott lesz, és mellettük a hazai rockmezőny krémje.
Scorpions – Júniusban tematikus arénakoncert
Csípjetek meg! A Scorpions júniusban feltehetőleg teljes egészében előadja Budapesten a 40 éves ’Love At First Sting’ albumot, mely igazán a csúcsra repítette őket.
Beast In Black & Gloryhammer – Közel vannak a telt házhoz
A jegyek több mint 90%-a elfogyott a power metal két nagyágyújának, a Beast In Blacknek és a Gloryhammernek közös koncertjére, tovább nem érdemes halogatni a vásárlást. A dupla headlineres turné a Brothers Of Metal közreműködésével január 20-án érkezik a Barba Negrába.