Todd La Torre, a Queensrÿche énekese négy esztendővel az első kósza bejelentését követően végre-valahára jelentkezett első szólólemezével, amely kábé húsz százalék Queensrÿche-ot és nyolcvan százalék power/thrash metalt tartalmaz. Na meg egy (spoiler!) „halálmetálos” kiruccanást is, de most hadd ne matekozzak a százalékokkal. A lényeg: remek dalok, remek riffek és remek énektémák. Kell ennél több?
Anneke Van Giersbergen egy új oldalát mutatta meg, hiszen a magánéletét és annak viharos történéseit írta meg a ’The Darkest Skies Are The Brightest’ dalaiban. Ez a lemez főleg azoknak lesz értékes, akik nyitottak arra, hogy odafigyelve a mondanivalóra, nyitott szívvel hallgassák meg.
A két rosszéletű újra a városban, és Mascot seriff ajtaján már kint is van a képük, épp csak a WANTED felirat hiányzik a fejük fölül. A zene viszont hibátlan, ami nem is csoda, hiszen egyikük Dorothy kiskutyáját vitte táncba Óz történetéből, a másik meg a Star Wars-filmzenék komponistájának a fia.
Teljesen rabul ejtett a hangulat, amely mesterien zárja hangokba a félelem és az elfogadás érzését. Amikor már lelkileg teljesen kimerültél a küzdelemben és úgy érzed, hogy már minden mindegy, történjen bármi, te büszkén viseled, csak legyen vége.
A ’The Future Bites’ fantasztikus dalgyűjtemény, de egyben egy lezárás is. Temetjük a régi bölcsész progrockert és itt van az új Wilson, aki zenéjével bár arénákat tölt meg, de egyre inkább leegyszerűsíti a zenei nyelvezetét, amelyből most már teljességgel hiányzik a megszokott katarzis.
Schenker úgy tért vissza az MSG-hez, hogy egy darabot meghagyott az MSF-ből is. Nemcsak a közreműködő zenészek személyében, stílusában sem különbözik olyan nagyon a két formáció. Biztos, hogy nem ez a legjobb albuma, de tisztességesen megünnepelte vele a kerek évfordulót.
Legutóbbi hozzászólások