Walter Trout a valóságban él, dalaiban az életéről mesél, és ez nem újkeletű, már 2012-ben, a ’Blues For The Modern Daze’ albumon az édesanyjáról emlékezett meg, valamint megénekelte a virtuális világ veszélyeit. Amikor a májtranszplantációs műtétje idején élet-halál közt lebegett, több nótája is erre az állapotra utalt (Almost Gone, The Bottom Of The River), és a felépülése után hihetetlen energiával nyomta a néhai Luther Allison I’m Back című szerzeményét az amszterdami koncertalbumán.
Két éve azt írtam, hogy bár bluesalbum az ’Ordinary Madness’, mégis visszafogottabb, mint a megelőző alkotások. Nos, ez az album pedig annyiban más, hogy az alapműfaj, a blues bizony hátrébb lépett, több a dallam, a hard rock, és talán az érzelem is, bár Walter Trout ennek a komponensnek sosem volt híján, szövegileg, zeneileg, nagyszerűen ki tudja fejezni, mi fészkel a lelkében.

Pedig bluesosan kezd a Ghosttal. Kissé óvatos, lassú szerzemény, de a gitár kőkeményen zúz. A következő (a címadó) lendületes, slágernek is beillő témája már egészen más képet mutat. A billentyű az alap, igaz, a gitárszóló nagyon erős a dalban. A Follow You Back Home és a So Many Sad Goodbyes lágy, halk szerzemények, az előbbi lírai rockballada, az utóbbi a “blueskesergő” kategóriájába tartozik. A High Is Low brutális blues, herflivel, üvöltő énekkel megspékelve. A Waiting For The Dawn is ez a műfaj, de ez szép lírai, érzelmes darab. Walter itt egy kicsit úgy penget, mint Jimmy Page a Since I’ve Been Loving You-ban. A Better Days lassú ütemű, de vad, energikus szerzemény, ezt követi a Fertile Soil, amely egy dallamos southernrock-nóta, a gitárszóló is követi a jelölt műfajt. Az I Worry Too Much egy lendületes blues-rock, míg a Leave It All Behind úgy szól, mint a Rolling Stones Mick Taylorral a ’70-es évtized elején. A Hey Mama egy sematikus rocknóta, aztán a Destiny már a címében is jelzi, hogy a lemez végére értünk. Ez a halk, lírai szerzemény megnyugvásul szolgál az anyag lezárásaként.

Annyira nem vidám a lemez, hiszen a szövegekben és a dalcímekben is visszaköszönnek a járvány okozta lezárások gyötrelmei, a gyerekkori szorongások, a család azon tagjainak szellemei, akik már nincsenek a látható világban. Mégis ott a kijárat a fényre, hiszen a valóságban maga Trout megtalálta a kijáratot a betegsége után, és most is azt mondja, hogy tovább kell robogni, mint az a vonat, ami megjelenik a címadó dal klipjében. Talán ennek a továbbhaladásnak az egyik eleme az életben, hogy Amerikából átrobogott Európába és Dániába tette át a székhelyét. Igaz, a lemezkészítésre visszament Amerikába, ám az öreg kontinensen eltöltött idő inspirálhatta az album készítésekor. Nincs meglepetés az anyagban, mégsem gondolom, hogy Walter Trout az önismétlés csapdájába került. 71 évesen még mindig a bluesműfaj egyik legizgalmasabb előadója úgy is, hogy ezúttal nem a blues dominál a lemezen.

Összegzés:

Több a dallamos szerzemény, a rockos futam, mégis a dalok gyökereiben ott a blues. Nagyszerű bizonyítvány, hogy a veterán muzsikus még mindig győzi invencióval. A megszólalás most is erőteljes, magával ragadja a hallgatót, és ez egy pillanatra sem lanyhul a lemez közel egy órája alatt. Kísérői minőségi munkát végeztek, bár csak mellékszereplők lehetnek ezen a (természetesen) gitárcentrikus albumon.

Pontszám: 8

Megjelenés: 2022
Kiadó: Mascot Label Group
Stílus: blues rock
Származás: Amerikai Egyesült Államok

Zenészek:

Walter Trout – gitár, ének
Michael Leasure – dob
Teddy “Zig Zag” Andreadis – billentyűsök
Jamie Hunting – basszusgitár

Dalcímek:

01. Ghosts
02. Ride
03. Follow You Back Home
04. So Many Sad Goodbyes
05. High Is Low
06. Waiting For The Dawn
07. Better Days Ahead
08. Fertile Soil
09. I Worry Too Much
10. Leave It All Behind
11. Hey Mama
12. Destiny