Nagyon rég mentem úgy Dream Theater-koncertre, hogy már napokkal előtte izgalomban voltam. Ez a mostani egy ilyen alkalom volt. Napról napra húztam a strigulákat, hogy még mennyi idő van hátra, hogy végre elmehessek a Covid utáni (vagy épp közbeni?) első nemzetközi koncertemre. Ehhez az izgalomhoz nem csak a Dream Theater járult hozzá, hanem Devin Townsend is, érdeklődve vártam, hogy mivel rukkol elő. Valljuk be, nála elég színes a skála ahhoz, hogy az ember kíváncsian várja, mit is hallhat majd tőle az aktuális koncerten. A Papp László Budapest Sportaréna kiváló helyszínnek bizonyult, hogy otthona legyen egy estére a már Grammy-díjas Dream Theaternek és különleges vendégének.
Devin Townsend és zenésztársai ugyan pár perc csúszással kezdték meg műsorukat, de ettől függetlenül végignyomták a nekik szánt 75 percnyi időt. A kopasz riffmester metálos programmal érkezett hozzánk, amelyben leginkább régi szerzeményeit mutatta meg. Ebben a dalcsokorban hozott nekünk az ’Ocean Machine’-tól, a ’Ziltoid’-on keresztül a legutóbbi ’Galactic Quarantine’-ig. A kezdőként felcsendülő Failure nagyon jól megalapozta a hangulatot. Devin az első pillanattól kezdve igyekezett kapcsolatot tartani a közönséggel, főleg azokkal, akik közel voltak hozzá. Jóleső érzés volt hallani egy ekkora kaliberű zenész szájából, hogy köszöni a magyar közönségnek, hogy most itt lehet velünk. Na persze a vicces beszólásai sem maradtak el, hogy semmit se lát a szemüvege nélkül.
![](https://hardrock.hu/wp-content/uploads/2024/02/huacdcbepo.jpg")
Bár különleges vendégként szerepelt a műsor plakátjain és beharangozókban, de ez a program attól sokkal több volt, a Dream Theater produciójának egyenrangú társa művészi szempontból. A Kingdom vagy a Deadhead esetében derült ki, hogy a négytagú formációnak samplerek is a segítségükre voltak. A billentyűtémákat teljesen onnan hozták a műsorukhoz, így a metálos formáció igazán elemében tudta uralni a teljes színpadot. A műsorból a személyes kedvencem a Kingdom mellett a legutóbbi ’Galactic Quarantine’-on is helyet kapó Strapping Young Lad-feldolgozás, az Aftermath lett.
Devint egy angol zenészválogatott kísérte: James Leach (Sikth) basszer, Rufus Tiger Taylor (The Darkness) dobos és Stephen Platt (Collibus) gitáros. Sajnos a dob hangosítása miatt a lábdobon kívül fülelni kellett, hogy Rufus a kezével mikor és mit játszik. A túltolt hangerő mellett az ének sokszínűsége is nehezen volt hallható, de Devin mindent megtett azért, hogy izgalmas műsort adjon nekünk, fáradhatatlannak tűnt az első perctől az utolsóig. A neki szabott időt kihasználva, szinte óramű pontossággal fejezte be műsorát. A négyes produkciója meglepett, iszonyatos erő és kimértség jött át, ami nem mindennapi élményt adott.
Failure / Kingdom / By Your Command / Aftermath / Regulator / Deadhead / Deep Peace / March Of The Poozers / More!
Egy minimálisnak mondható technikai átállás után pontban 9 órakor már a színpadon is volt a Dream Theater legénysége. Már az első hangokból hallatszott, hogy bizony a turné közepén járva jó formában vannak. A nyitó The Alien feszességén lehetett érezni, hogy a srácok patikamérlegen kiszámolták, hogy mit, mikor és hogyan akarnak játszani. Én még abban az időben ismertem meg őket, amikor minden egyes fellépésük dallistája más és más volt, most inkább az mondható el, hogy a magyar közönség számára új műsorral érkeztek. Az utóbbi tíz évben a meglepetésfaktor már nem része a DT-buliknak, de a fix program nem teremtett hiányérzetet.
Bár az ’A View From The Top Of The World’ dalai adták a gerincét a 120 perces programnak, de köré olyan műveket vettek most elő, amelyeket már több éve nem tűztek műsorra. Gondolok itt elsősorban a The Minsitry Of Lost Soulsra, amit a 2007-2008-as ‘Chaos In Motion’-turné óta nem játszottak, de mondhatnám akár a már Mangini-érában született Bridges In The Skyt, azt a 2015-ös jubileumi koncertsorozaton hallhattuk legutóbb. Ebben az összeállításban szerintem benne volt minden, amit a Dream Theatertől hallani lehet, a metál, a tekerés, a dallamosság de az érzelmek is. A nagy durranás kategóriába nem tudott beférni nálam az új lemez 20 perces címadó tétele, amely a “rendes játékidőt” zárta, a korábban vagy épp a “hosszabbításban” hallható művek többet jelentettek nekem. Itt derült csak ki, hogy azért vaskos sampleres segítség itt is érkezett, nyilván csak így tudták a stúdióban megírt dalt élőben ugyanúgy eljátszani. Jordant hallani, ahogy cselló hangszínben szólózik, viszont pazar élmény volt.
A „View” albumhoz készített színpadkép nekem tetszett, nem csak azért, ahogy a lemez borítóját felhasználva felépítették a színpad színeit, fényeit és a videóit, de a kisebb hangszerpark is jót tett szerintem, így jobban tudott érvényesülni az egyes tagok személyisége. A prímet még mindig John Petrucci vitte, aki rengeteget mászkált gitározás közben, vele csak a frontember James LaBrie vette fel a versenyt. Az énekes jó formát mutatott, a hangja stabil volt, a korábbi koncerteken hallott hamisság nem volt jellemző, bár az tény, hogy a műsort neki kényelmesen és jól énekelhető dalokból állították össze. Az ’Images And Words’ 2017-es ünnepi előadásán hallott nagy énekdallam-átírások most elmaradtak, mert ezek a dalok passzoltak az 59 éves James hangterjedelméhez, az instrumentális részek mennyiségével is őt segítették.
John Myung a tőle megszokott módon pózolt inkább, de vele kapcsolatban el kell mondani, hogy az ő új hangzása mostanra beérett, ez az elöl és jól hallható basszushangzás jót tett neki. Mike Mangini játékába nem lehet belekötni, egyszerűen tökéletes technikailag, a maga módján hozta a témákat, de azért végre jó volt látni, hogy néha meg-megmozdult, fel is állt egy-egy ütéshez. A hangosítás viszont őt sem segítette, de a DT hangzása már jobb volt, mint Deviné.
Nagy izgalom és várakozás volt bennem, hogy mit és hogyan fogok hallani ezen a keddi estén. A Dream Theater teljesítményének előre kiszámítottsága most pont olyan mértékű volt, ami kellemes élményt adott. Volt benne pár spontán dolog (pl. a közönség soraiból feldobott Rush-zászlóra adott méltató monológ Mike Mangini Rush-dobtémájával), ami jót tett ennek a kimért programnak. Devin Townsend pedig bebizonyította, hogy nagyon otthon van a progresszív metálban. Kíváncsian várom, hogy ő mivel rukkol még elő 2022 folyamán.
A DT + DT összeállítás emlékezetes marad számomra!
The Alien / 6:00 / Awaken The Master / Endless Sacrifice / Bridges In The Sky / Invisible Monster / About To Crash / The Ministry Of Lost Souls / A View From The Top Of The World // The Count Of Tuscany
Szerző: Kárpáti Szabolcs
Fotók: Török Tamás
Köszönet a lehetőségért a Livesoundnak!
Legutóbbi hozzászólások