A 80 éves John McLaughlin és zenekara, a The 4th Dimension rövid – mindössze három országot érintő – őszi Európa-turnéja során Budapestre is ellátogat, a GetCloser Concerts szervezésében az Erkel Színházban lép fel november 30-án.

John McLaughlin

November 30-án ad koncertet John McLaughlin és zseniális zenekara, a The 4th Dimension. A zenekarban a félisten Mahavishnu [Sri Chinmoy indiai vallási vezető nevezte így el McLaughlint] mellett Gary Husband dobol és billentyűzik, Étienne M’Bappé basszusgitározik, valamint Ranjit Barot dobol. Egy kis zavar adódott a helyszínt illetően, ugyanis az eseményt az Erkel Színházba hirdették meg, ám kiderült, hogy a patinás intézményt be kell zárni a hideg napokra, ám némi egyeztetés után mégis maradt minden az eredetiben.
Jegyek korlátozott számban még vásárolhatók a GetCloser Concerts honlapján, részletek az esemény Facebook-oldalán.

A négy zenészfenomén három éve, 2019 áprilisában járt nálunk, akkor a MOM Sportban adtak egy fantasztikus koncertet. A mostani turné műsorához kevés a támpont, mert John McLaughlin hatalmas életműve teljes egészében válogatási alap, de annyi biztos, hogy a nyári fesztiválszezonban játszott a tavaly megjelent albumáról is. A ‘Liberation Time’ című anyag a koronavírus-járvány miatti lezárásra adott dacos és pozitív választ, a lemez nálunk is hivatalos forgalomba került CD és vinyl formátumban.

Megosztás