76 éves korában elhunyt Dan McCafferty, a Nazareth alapítója és egykori frontembere. Halálhírét Pete Agnew, a Nazareth basszusgitárosa tette közzé kora este a zenekar közösségi oldalán.

Pete Agnew – aki most már egyedül maradt az eredeti Nazareth-felállásból – a következő szavakkal búcsúzott Dan McCaffertytől: „Dan ma 12:40-kor elhunyt. Ez életem legszomorúbb bejelentése. Maryann és a család elveszített egy csodálatos, szerető férjet és apát, én elvesztettem a legjobb barátomat, a világ pedig elvesztette a valaha élt egyik legnagyszerűbb énekest. Túlságosan feldúlt vagyok ahhoz most, hogy ennél többet mondjak.”

Dan McCafferty 1968-ban alapította Pete Agnew basszusgitárossal, Darrell Sweet dobossal (elhunyt 1999-ben) és Manny Charlton gitárossal (elhunyt 2022-ben) a legendává vált Nazareth zenekart. 23 stúdióalbum, számos sikerdal és 30 millió eladott lemez fűződik a nevéhez. Krónikus tüdőbetegsége miatt kénytelen volt kiszállni a bandából 2013-ban, még a vele felvett ’Rock ‘N’ Roll Telephone’ megjelenése előtt. Azóta kiadott egy borongós hangvételű, ám érzelmekkel teli szólóanyagot ’Last Testament’ címmel 2019-ben, amely tulajdonképpen az ő elköszönésének tekinthető.

Legyen neki könnyű a föld, összetéveszthetetlen hangjára a This Flight Tonighttal emlékezünk, amely ugyan eredetileg egy Joni Mitchell-dal, de a Nazareth totális átiratában és Dan énekével lett világhírű [klikk a képre].

nazareth

Megosztás