A Metallica úgy döntött, a nyarat Európában kezdi, de sajnos csak kevés állomást tettek be erre az etapra. Ezek egyike a Bécstől nem messze fekvő Ebreichsdorf város mellett elterülő lóversenypálya, melyet én azért választottam célpontnak, ugyanis ez volt az egyike azon ritka állomásoknak, ahol hagyományos és nem középen elhelyezett színpadon léptek fel. Én az utóbbi formát meghagyom a cirkuszi előadásoknak, nekem egy koncert a hagyományos feltételek mellett az igazi. És akkor rögtön az elején legyünk is túl a nehezén…

A Racino Rocks elnevezésű rendezvény életem egyik legbotrányosabban megszervezett rendezvénye volt, egyáltalán nem méltó az ott fellépők elképesztően minőségi előadásához. Már megérkezésünkkor éreztem, hogy a koncert területéhez képest Ausztria egy másik tartományában parkoltattak le bennünket, és ez a félszem be is igazolódott, miután egy nagyjából 5-6 kilométeres úttalan utakon vezető túra után értük el az objektumot. A viszonylag gyors beengedés után jött a következő megpróbáltatás azoknak, akik nem vittek magukkal bankkártyát. A fesztivál vásárlóeszközéül szolgáló plasztikra – ha csak kp. volt nálad – egy darab konténer előtt nagyjából 60-70 méteres sor állt, de hogy egyébként bankkártyával is lehet fizetni a vendéglátóhelyeken, mi is csak véletlen értesültünk a mögöttünk sorban álló honfitársainktól. Itt jegyzem meg, hogy a fesztivál egyetlen felületén sem lehetett semmilyen érdemi információt olvasni a rendezvény lebonyolításáról, csak arról, hogyan lehet jegyet venni az előadásra.

 

 

És rögtön ugrom is az időben egy nagyot, hogy a ne a jó hírek után kelljen ismét a rosszal foglalkoznom. Az előadás befejezése után a mintegy 60 000 nézőt ugyanazon az erdei ösvényen próbálták kiterelni, amelyiken bekirándultunk. A dolog szépséghibája csak az volt, hogy ebben a pillanatban mindenki egyszerre szerette volna elhagyni a területet. Hogy tovább tetézzék a bajt, egy 4-5 fős rendőri osztag egyszer csak megállította a tömeget és ott álltunk és álltunk és álltunk… Ezen a ponton töprengtem el azon, hogy ez a nép tényleg ekkora birka-e, de mire elmélkedésem végére értem, a renitensebbek már el is kezdték bontani a kerítést és bosszúsan elindultak a rendőrök felé, akik abban a pillanatban meghátráltak és láss csodát, elindultunk utunkra. Miért volt erre szükség? Nem is szeretném hosszabbra nyújtani ebbéli élményemet, talán csak annyi, hogy pontosan 2, azaz kettő óra alatt értük el a parkolót.

Összefoglalva: egy alkalmatlan társaság egy még alkalmatlanabb helyen gondolta, hogy kaszál egy nagyot. Gondolom, sikerült is nekik, de én a nevük által fémjelzett koncertre többet biztos nem megyek el, akkor inkább Pozsony vagy Prága. Kifelé jövet két gondolat járt a fejemben. Az egyik, hogy osztrák barátainknak lehet, hogy van pénze, de esze nem sok, a másik, hogy becsüljük meg a hazai koncert- és fesztiválszervezőinket, mert sokkal profibban dolgoznak, mint a „sógoraik”. Reméljük, egyszer lesz annyi anyagi lehetőségük is, hogy hasonló kaliberű előadók hozzánk jöjjenek! Miközben e sorokat gépelem, egyik barátom küldi át az osztrák lapok cikkeit a tegnapról, ott is kapnak hideget-meleget a szervezők, megérdemlik. Csak néhány gondolat ezek közül: „Soha többé nem megyek el ottani koncertre” – írta egy koncertlátogató. „Katasztrófa”, „elég méltatlan” és „szemtelenség”. Sok fesztiválon voltam, de még soha nem éltem át olyan káoszt, mint tegnap Ebreichsdorfban, csoda, hogy nem történt valamilyen katasztrófa” – írta le tapasztalatait egy néző.

És akkor néhány szó a csodáról! A fent említett körülmények miatt az Ice Nine Kills koncertjét csak érintőlegesen láttam, de amit érzékeltem belőle, abból arra a következtetésre jutottam, hogy nem veszítettem sokat, mert nem az én világom a műfajuk. Persze ez egy szubjektív vélemény, de azt sem nagyon értettem, mit keresnek ezen a koncerten, mert stílusuk inkább a szomszédban hamarosan zajló Nova Rock fesztiválra volt illő. Ezzel szemben a nagy meglepetés számomra a Five Finger Death Punch fellépése volt. Eddig nem láttam őket, ami természetesen az én hiányosságom, de most nagyon meggyőztek. Bitang jól szóltak, abszolút profi előadás volt. Nem tudom, egy önálló koncertjükön is ennyire lekötött volna-e a muzsikájuk, de az a nagyjából háromnegyed óra, amit itt toltak, számomra nagyon szórakoztató volt.

Na és a Metallica! Nem szeretnék hosszasan ódákat zengeni, megteszik ezt majd nálam szakavatottabbak, de valami olyan csodálatos két órában volt részünk, amit nem fogok elfelejteni. A szetlistába azért még belejavítottam volna egy kicsit, de az már az én ízlésem és kívánságom netovábbja lenne. Ebbe a show-ba nemcsak négy zenész teszi bele magát, hanem a teljes személyzet. 10 fejlámpát számoltam meg, amiket egytől egyig szakemberek mozgattak, akik a mindenkori műsor teljes tudásának birtokában vannak.

Aztán ha jól vetettem számot, 9 énekmikrofon volt a kb. 100 méteres színpad különböző pontjain elhelyezve, melyek mindegyike, mikor főhősünk odalépett, tökéletesen megszólalt. Szemet gyönyörködtető színpadi összkép mellett lemez minőségű megszólalás kenegette hallójáratainkat. A túlnyomórészt helyiekből álló közönség – ahogyan ez arrafelé lenni szokott – elég visszafogottan asszisztálta végig az előadást, de ez nem szegte kedvét Hetfieldéknek.  Négy elképesztően szimpatikus pali a szívét kitette a világot jelentő deszkákra, hogy erre a napra úgy emlékezzünk, amit az unokáinknak is emlegetni fogunk!

A playlistben nem szerepel a Metallicánál szokásos „doodle”, amelyben egy helyi híresség zenei munkássága előtt tisztelegnek. Ezúttal Falco 1981-es Der Kommissarját dudlizta el Robert Trujillo és Kirk Hammett tíz húron, a hetedik dalban.

Fotók és szöveg: SZT 
Videó: Falcoheaven Fanpage

Megosztás