Csak egy kis péntek esti rock and roll?: Slash, Mammoth WVH – MVM Dome, 2024. 04. 19.

Csak egy kis péntek esti rock and roll? Inkább egy különleges örök emlék. Ha így érne véget minden hét, jobbá válna a világ. Elég csak az első sorok arcait nézni…

Még egy kiváló koncerthelyszín az MVM Dome, ahol egymásnak adják a színpadot kiválóbbnál kiválóbb előadók. Ezt a péntek estét a Mammoth WVH formáció indította. Hat dalra elegendő műsoridőt kaptak. Rövid, de izmos anyagot tettek össze nekünk. Wolfgang Van Halen formációjához volt már szerencsém 2022 novemberében, mint az Alter Bridge és a Halestorm zenekarok előtti bemelegítő banda. Akkor is, és most is kíváncsian vártam a produkciót. Nagy teher lehet a Van Halen név, ha a minőségi rockzenét tovább akarja vinni az ember fia… nehéz megfelelni. Én sem lettem volna kihegyezve a Mammoth névre, ha nem ér el az információ, hogy ki az alapító énekes-gitáros ebben a zenekarban.

Amíg 2022-ben hamvas, szinte frissen alakult formációt láttam, akik ráadásul akkor léptek fel először Európában – de már Grammy-jelöléssel a tarsolyukban –, két évvel később komoly változást érzek. Akkor 2022-ben tehetséges zenészeket láttam a színpadon, akiknek nem ragadt meg egyetlen dala se bennem, 2024-re érett, összecsiszolódott profiként tértek vissza, harmonikusan együttműködve, könnyed játékkal. A 3 gitár + basszusgitár formáció erős, agresszív, ütős hangzást biztosít. Műsoruk meggyőző volt mindkétszer, de ez alkalommal megvettek engem is. Csillaguk hihetetlen sebességgel emelkedik, nagyobbnál nagyobb nevekkel turnéznak folyamatosan, biztos vagyok benne, hogy hamarosan önállóan is fel fognak lépni nálunk is. Nincs bennem kétely afelől, ők kiemelkednek a tömegből, zenéjük minőségi, mindkét albumuk rendszeres hallgatásra ajánlott. Wolfgang remek zenészeket válogatott maga mellé. Látásmódom szerint megvan a harmónia közöttük, bízom benne, hogy hosszútávú alkotás áll előttük. Ronnie Ficarro basszusgitáros igazi őrült fazon a színpadon, a mozgását lekövetni fényképezőgéppel kihívás. Játéka nem kevésbé „eszement”, természetesen a szó jó értelmében!

Jon Jourdan ritmusgitárosnak mind játéka, mind hangszere különleges. Még a fotókon is keresnem kellett a hangszedőt a gitárján, pedig a hangzása igen súlyos. Őrült pillantásai aggodalomra adnának okot, ha pszichológusi végzettségem lenne.

Garrett Whitlock dobos igazi nehézsúlyú játékos. Erőteljes stílusa méltó alapja Wolfgang Van Halen zenéjének.

Frank Sidoris ritmusgitáros pedig… amíg társai felszántották a színpadot, ő a maga temperamentumával pengette a húrokat, mintha ez lenne az est egyetlen feladata számára. Mondjuk ő már tudta, hogy vár rá még egy több mint kétórás színpadi jelenlét aznap…

Wolfgang pedig továbbviszi az örökséget. Szuper énekhang és hangszertudás, amit kiegészít a legnagyobb adomány, a zeneírás tehetsége. Ők így együtt igazi dallam- és energiatöltet. A színpadon sokkal súlyosabban szólnak, mint az albumokon, így ha felénk járnak, javaslom mindenkinek, hogy nézzék meg őket.

Another Celebration At The End Of The World / You’re To Blame / I’m Alright / Like A Pastime / Take A Bow / Don’t Back Down

Rövid várakozás után nyolc óra előtt dörrent meg az intró. A kék fényben lassan felsétáltak a zenészek, ováció és női sikolyok közepette.

Slash felballagott a dob emelvényére, belecsapott a ’4’ album első dalába és a turné címét is adó The River Is Rising dalba, melynek első taktusainál, ahogy Slash ugrását befejezve lábai a színpadot érték, a közönség is beindult.

Myles Kennedy hangja továbbra is szenzációs, hangterjedelme nem változott az évek alatt, igaz, ő egy rövid poén erejéig a koncert második felében említette, hogy hamarosan pár hanggal lejjebb fog énekelni.

Vannak előadók, akiknek a kisugárzása erős, ők sikerre vannak ítélve a zenei előadók között. Ha egy zenekaron belül több ilyen zenész van, az csodákat hoz, de általában rövidtávú együttműködést jelent. Az SMKC viszont lassan másfél évtizede működik 5 kiváló zenésszel. A titok talán, hogy senkinek nem ez az egyetlen zenekara, így ami itt nem fér bele az alkotásba, azt másutt megteremtik.

Visszatérve a kisugárzásra, ha egy énekes frontember bír ezzel az adottsággal, érthetőbb, hiszen az emberi hanggal, beszéddel ezt tökéletesen lehet erősíteni. Viszont ha hallgatag zenész vagy, aki hangszerével bővüli el anagyérdeműt, az igazi csoda. Slash pedig egy ilyen csoda. A rock and roll maga.

Élete, játéka, zenéje, fellépése, színpadi jelenléte egyedi, maximum másolható. Ismertsége igazi márkává nőtte ki magát. A világ minden részén ismerik azok is, akik alapvetően nem szeretik a rockzenét. Nálam szakavatottabb írók, zenészek fejtegették már a titkát, nekem elég, ha hallhatom játszani, egyedi szólóiban, riffjeiben, hangzásában pont az a különleges, hogy szavakba nem önthető.

Szólóiban az a bizonyos fűszer számomra a bluesos beütés volt az erőteljes, dögös RNR mögé bújva, ami elindítja az agyban a jóleső bizsergést, mely a zene hatására elszabaduló szabadságérzést hozza. Ezzel a nyakatekert mondattal tudom leírni az estét. Sokadik koncertem volt velük, most ez csúszott az első helyre.

Egyszerű színpadkép – tőlük mást nem is várnék –, senki ne gondolja egy másodpercig sem, hogy nem a zene lesz előtérben!

Brent Fitz dobos nem bízott a véletlenre semmit. Magyar válogatott mezben ült a bőrök mögé, és püfölte azokat több mint 2 órán át. Gesztikulációi, a közönséggel és a fotósokkal történő kapcsolatteremtése el is terelte a figyelmem a magyar címerről, ami időnként kitűnt cintányérok mögül. Amikor végre észrevettem, beragadtam a fotósárok közepére. Kellett lőnöm pár sorozatot, hogy elhiggyem, nem csak a szemem káprázik. Ez ám a marketing! Eddig még nem láttam olyan nemzetközi zenészt, aki az adott ország mezét ölti magára a koncerten.

Frank Sidoris gitáros ezen az estén két koncerten is játszott nekünk. Gitározott a Mammoth WVH-ban és az SMKC-ben is. A koncert után egy beszélgetésen előkerült a neve, hogy mennyire hálátlan feladat egy gitáristen mellett játszani, másodhegedűsként. Valahogy kibuggyant belőlem, hogy ez szerintem baromság, hiszen együtt dolgozni egy mesterrel olyan, mint gólpasszt adni egy sztárcsatárnak. Ez nem egyéni sport, ahol az ezüstérem vereség. Persze lehet, hogy tévedek. Ha egyszer lesz lehetőségem rá, megkérdezem tőle egy interjúban. Azért az jelenthet valamit, hogy Slash és Wolfgang is maga mellé választotta.

Az SMKC zenekarba kiváló zenészek kerültek be, akik egymásnak levegőt hagyva zenélnek, együtt tesznek a színpadra olyan műsort, ami a rock and roll szerelmeseinek maga a boldogság. Todd „Dammit” Kerns több, mint egy basszusgitáros. Vérbeli frontember, ezt bizonyította is 3 dalban az estén, amiket ő énekelt: Always On The Run – egy Lenny Kravitz-feldolgozás –, Perfect Crime – egy Guns N’ Roses-dal, melyet Budapesten adtak elő először – és a Doctor Alibi, amit Lemmy énekelt fel annak idején Slash első szólólemezére.

Ő is bevetette hazánk színeit, erősítőjén magyar zászló, középen becenevével, a „Dammit” felirattal, pólóján ugyanez, csak csillag formában. Saját márkájú, Anti-Star gitárt és basszusgitárt dobott piacra a Prestige Guitarsszal együttműködve, valamint ruhamárkát is bevezetett.

Az egyébként is csak szuperlatívuszokban említhető koncert kapcsán mégis voltak kiemelkedő pontok számomra. Ilyen volt a Wicked Stone, melyben Slash brutális hosszú szólóját kaptuk, és ahol Myles gitárja is előkerült végre. Nem kellett közel állni a színpadhoz, hogy lássuk, Slash mindent belead az estébe. Miközben a monstre szólóján ámulhattunk, a kivetítőn adott közeli képeken jól látszott, hogy a gitárjából is csöpögött az izzadság… nem lehetett panaszunk, odatette magát mindenki.

A mindenki alatt a közönséget is értem, akik aktív részesei voltak a koncertnek, különösen az első sorokban álló hölgyek, akikről „mellesleg” időnként szintén került ki kép a kivetítőkre, mosolyt csalva a férfiak arcára.

A családi ihletésű Fill My World alatt Slash több percen át játszott a színpad jobb oldalán, pár méterre, szinte karnyújtásnyira a közönségtől. Profi módon a You Are A Lie alatt ugyanezt tette bal oldalon. Na, ilyet stadionkoncerten nehéz összehozni. Ennél a dalnál közönség énekeltetést és dobszólót is kapunk.

Az Elton John-feldolgozás, a Rocket Man alatt a dobfelszerelése mögül kiszállva a billentyűknél Brent játszott, míg Slash pedal steel gitárra váltott, ujjain fém pengetőkkel csalta ki a hangokat belőle. Érzésem szerint Myles talán itt énekelte a legnagyobbat ezen az estén.

Zárásként az Anastasia volt az ajándék, ahol Myles ismét gitárt ragadott. Ha kívánnom kellett volna egy dalt, ez lett volna az. Tökéletes este volt, a jelenkor két jelentős rockzenekarával, akik ismét bizonyították, van igény a minőségi rockzenére hazánkban is.

A social média felületeken sorra feltűnnek a budapesti koncert pillanatai, kiemelten az itt először játszott Guns N’ Roses-feldolgozás. Sokszor ezt maguk a zenészek osztják meg, így bízom benne, ők is jól érezték magukat.

Slash ezen az estén sem vette le ikonikus kalapját, ha nekem lenne, én megemelném előttük ezért az élményért.

The River Is Rising / Driving Rain / Halo / Too Far Gone / Back From Cali / Whatever Gets You By / Actions Speak Louder Than Words / The Path Less Followed / Always On The Run / Bent To Fly / Avalon / Spirit Love /  Perfect Crime / Starlight / Wicked Stone / April Fool / Fill My World / Doctor Alibi / You’re A Lie / World on Fire // Rocket Man / Anastasia

Szöveg és fotók: TT (Török Tamás)
Köszönet a bejutásért a Live Nation Hungarynek!