A budapesti második „istencsapása”: Godsmack – Barba Negra Red Stage, 2022. 10. 23.

Ez a koncert olyan élményt tartogatott, amit emlegetni fogok sokáig. 2019. március 28-án már kaptunk ízelítőt, akkor 4 profi zenész tökéletes klubkoncertet adott telt ház előtt, még az „eredeti” Barba Negrában. Visszanézve az akkori képeket, gyorsan hasított belém az összes pozitív emlék a buliról. Amikor meghirdetésre került az új előadás, pillanatig se gondolkodtam, tudtam, hogy ez kihagyhatatlan és felejthetetlen buli lesz, ahogy arra a 2019-ben (a mostani árakhoz képest féláron) vásárolt – a Godsmack Unforgettable kislemezéhez készült – pólóm is emlékeztet.

Nem tudom, mi az oka annak, hogy a Godsmack név nem vonzó annyira, hogy mozdulni se lehessen, mindenesetre 2022-ben egy több mint kétszeres befogadó képességű helyen nem volt telt ház, de szép számmal voltunk.
Odafelé azon morfondíroztam – most, hogy már ismerem az új helyet (Red Stage) –, ez a színpad sokkal nagyobb, mint a „régi” Barbában, kis szerencsével több technikát hoz magával a banda, több showelemmel. Így amit 2019-ben hiányoltam, most láthatom. Részben igazam lett. Pirotechnika nem volt, de a koncertfelvételeken látott showelemeket szerencsére elhozták ide is.

De kanyarodjunk vissza az elejére! Amiben biztos voltam a Godsmack kapcsán, az a professzionizmus. Már a koncert indulása megerősített abban, itt nem lesz hiba a technikában.

Kettős függöny takarta a színpadot. Egy külső fehér és mögötte egy fekete. Az intró elhangzását követően a fehér függönyre vetített DJ kezdte hergelni a közönséget, az egymásra kevert jobbnál jobb dalokkal, majd lehullt a fehér lepel, kirajzolódott a fekete függönyön a Godsmack-jel, és elkezdték az estét a When Legends Rise-zal.

Brutális fogadtatás, őrületes hangorkán a közönségtől. Sully Erna nem is bírta ki mosolygás nélkül. Nekem ez volt az első fotózásom a Red Stage-ben, így érdekes tapasztalat volt, hogy a színpad előtt mennyire leszakítja az ember fejét a hangerő, főleg a Cryin’ Like A Bitch dal alatt.

Sem a világításra, sem a hangosításra nem lehet panasz, ugyan ismét elementáris hangerővel szólaltak meg a hangszerek, de valljuk meg, ez is része a koncertélménynek, odahaza kicsit problémás olyan hangerővel hallgatni kedvenceinket, hogy közben rezeg az emberen a farmer. Itt ismét adott volt, hogy ne csak hallgassuk, érezzük is a zenét.

Az este négy hőse tökéletes harmóniában tolta a dalokat, diszharmóniának semmi jele nem volt.
Shannon Larkin dobjátékát nem csak hallgatni, nézni is kivételes lehetőség. Kevés olyan dobost tudnék felsorolni, aki képes egy teljes koncertet olyan látványos és pontos dobolással végigvinni, mint ő. Mivel Sully szintén tehetséges dobos (a dobok mögül lépett ki a mikrofon mögé, ha valaki nem ismerné a Godsmack történetét), nem lehetett könnyű ezt a posztot megszerezni.

Robbie Merrill basszusgitáros a banda alapítótagja. Színpadi teljesítménye most is kiemelendő. Folyamatos volt a kontakt a közönséggel, és természetesen ott volt az a pontos játék, mely nélkül nem értelmezhető ez a súlyos, de mégis dallamos zene.

Néhány szó Tony Rombola gitárosról is, hiszen játékát híres gitárosok is elismerik. Ma este sem hibázott, de ami ennél is fontosabb, hogy végre ismét mosoly ült az arcára az est nagy részében, nem csak akkor, amikor Sully szétcsavargatta a koncert vége felé a gitár rádiós adóvevőjét.

2019-ben nagyon friss volt a seb a tragédia után, ami őt és családját érte. Ez a seb nem gyógyulhat be, de talán idővel fakulhat. Ezt szerettem volna látni Tony budapesti játékában, és meg is kaptam.

Jobbnál jobb dalok után egy kis kiállás következett a Something Different dalnál. Itt egy hosszabb elmélkedést kaptunk az izmos férfiakról, nem is igazán értettem, pontosan mire akar Sully kilyukadni, de a folytatás tisztává tette: A hölgyekre helyezte a hangsúlyt és arra kérte az izmos pasikat, hogy vegyék fel a párjukat a nyakukba. Jó ötlet, szép látvány, ami még tovább emelte az egyébként is kiváló hangulatot.

Sully nem mellesleg kiváló formában volt. A hangja számomra az a kellemes frekvenciatartomány, amire leginkább fogékony a hallójáratom. Stúdió minőségben kaptuk az éneket, amihez jó hangulata is társult, így az egész estét úgy vezette végig, hogy nem szívesen mozdultunk az utolsó szám után, hátha csoda történik és játszanak még. Sajnos ez nem történt meg, nem tértek el az előző országokban játszott dallistától.

De a végéig még sok minden várt ránk. Elsőként a dobpárbajt említem. Kevés igazán emlékezetes dobszóló van, amiről évek múltán is szívesen beszélek, ez az volt. A két kiváló dobos, Shannon és Sully egy olyan produkciót tesz össze estéről estére, ami elképesztő. Látványos, örömteli, és ami a legnehezebb egy szólóban, nem öncélú. Úgy megmutatni a hangszeres tudást, hogy azt a közönség is élvezze, ez az igazi kihívás. Ez itt tökéletesen sikerült. Az elkészült képek mintegy 40%-a ebben a pár percben készült. Általában akkor ragad a kioldógombra a kezem, amikor valami nagyon tetszik és önkéntelenül úgy érzem, mindent meg kell örökítenem. Persze a fotók nem képesek az élménynek csak egy részét visszaadni, de itt volt mit rögzíteni, az biztos. A „dobpárbajba” becsatlakoztak a gitárok is, és hogy senki ne unatkozzon, néhány „kevésbé ismert” dallam is előkerült, többek között holmi AC/DC, Aerosmith, Metallica nevű bandáktól.

Profi volt az énekeltetés is. Nem húzták el hosszan ezt sem, plusz megtalálták a megoldást arra, hogyan lehet kihozni a közönségből az épp aktuális maximumot. A következő állomás a turnén Szófia. Csak annyi mondott Sully, hogy szeretné megmondani majd az ottani közönségnek, hogy mennyire „gyenguszok” a magyar közönséghez képest. A feladat egyébként az volt, hogy a megfelelő helyen a „go away”-t énekeljük a Whatever dalnál. Úgy gondolom, sikerült jól teljesíteni nekünk is. Ezt a hivatalos fotósuk rögzítette is, akit Sully „zavart le” a színpadról a megfelelő „go away” résznél. Persze csak finoman és humorosan.

A hivatalos műsor utolsó része az új kislemezdal, a Surrender volt. Sully ígérete szerint 2023 februárban kijön az új nagylemez. Ezzel terveznek visszajönni hozzánk is. Legyen így!
A ráadás első dala, az Under Your Scars. Kiemelten fontos ügy az élet védelme Sully számára, amit felkarolt és folyamatosan képvisel az alapítványán keresztül. A cél, hogy az öngyilkosságok számát visszaszorítsák. Most egy versenyzongorával adta elő a dalt zenésztársaival. Erős látvány, kiváló dal, nemes cél.

A zárás, akár az egész koncert, ütős, tökös, kiváló, emlékezetes, szóval olyan lezárás, amit másnap is megnézne az ember még párszor.
Az utolsó dal nálunk is az I Stand Alone volt, amit természetesen végigénekeltünk.

Sully egy zenei géniusz. Kiváló frontember és énekes, jó gitáros, kiváló dobos, zongorista, elképesztő dalszerző. Magával ragadó személyisége garancia minden fellépésükre. Szerencsés módon az élet összehozta három másik remek zenésszel, akikkel kiegészítik egymást, elsőosztályú produkciót biztosítva a közönségnek.
Remélem, úgy lesz, ahogy ígérte: jövőre jön az új lemez és utána ismét erre vetődnek majd.

When Legends Rise / Keep Away / Cryin’ Like a Bitch!! / Unforgettable / Awake / 1000hp / Something Different / Voodoo / Batalla De Los Tambores – dobviadal – Back In Black – Walk This Way – Enter Sandman – Tom Sawyer / Whatever / Surrender // Under Your Scars / Bulletproof / I Stand Alone

Szöveg és képek: TT
Köszönet a lehetőségért a CONCERTO Musicnak!