A finn The Rasmus az új nagylemezével készül letarolni a debütáló Barba Negra Red Stage-et Csepelen október 17-én, vendégük, az amerikai Icon For Hire társaságában.

Két hete jelent meg a többszörös platinalemezes finn The Rasmus tizedik nagylemeze ’Rise’ címmel, amelynek kulcsszerep jut a hétfői koncerten, már a csepeli Red Stage-ben. Az album megjelenéséhez a Live And Never Die című dalhoz készült hivatalos videó, ami szépen pörög a világhálón.

 

 

Lauri Ylönen énekes ez nyilatkozta az új lemezről: “Összesen három évbe telt a ’Rise’ album befejezése. Igazi mélypontról kellett felküzdenünk magunkat abba a győztes hangulatú állapotba, amiben most érezzük magunkat. Az eredeti terveink szerint az angliai Eastbourne-ban rögzítettük volna a dalokat még 2020-ban, a Covid azonban mindent keresztülhúzott. A tagok különböző országokban élnek, így aztán egymástól távol, az interneten, laptop előtt ülve próbáltuk feljátszani a lemez anyagát, és ez eléggé vacakul ment. De nem adtuk fel, habár nagyon bonyolult és időigényes munka volt ez, olyannyira, hogy a zenekar is majdnem ráment, és a gitárosunk végül ki is lépett a csapatból.”

A Concerto Music bemutatja: ”The Rasmus – Live …And Never Die ’22” + Icon For Hire
2022. október 17. hétfő, 19:00
Barba Negra Red Stage
1211 Budapest, Szállító u. 3.
Jegyek elővételben kaphatók a Tixánál és a Rock1 Ticketnél, további információ az esemény Facebook-oldalán.

Megosztás