Mint paraszt bácsi a viccben: Thunderdome, FullJovi – A38 Hajó, 2026. 09. 19.

Arra gondoltam, hogy a FullJovi annyi Bon Jovi-slágert nyom az arcomba, hogy besz@rok, de hogy a Thunderdome ezek után Linkin Park-, Genesis-, meg Aerosmith-dalokkal szórakoztatott, attól fejre állt a világ. Na, erre nem gondoltam.

mainSCream – Friss vér a hazai rockszíntéren, mézédesen

Hatalmas kihívás és egyben komoly lehetőség egy zenekar életében, ha élő adásban kell fellépnie egy országos rádióban. Ezt a lehetőséget kapta hazánk egyik új rockformációja, a mainSCream, akik ‘Mézédes vér’ című albumukkal mutatkoztak be a közönségnek. Szeptember 28-án a Petőfi Rádió élő adásában nemcsak mesélnek magukról és a lemezről, hanem a húrok közé is csapnak.

Deák Bill Gyulára emlékezik a közmédia

Ma reggel érkezett a hír, amely egy pillanat alatt megállította a hazai rockvilágot: 77 éves korában elhunyt Deák Bill Gyula. A magyar blues legkarakteresebb hangját nemcsak tisztelték, hanem szerették is – zenésztársak, pályatársak és rajongók generációi. Szeptember 17-én a közmédia több csatornája koncertfelvételekkel, portréműsorokkal és archív anyagokkal tiszteleg Bill kapitány emléke előtt.

Legfrissebb a Hard Rockon

Summer Hell? A pokol már áprilisban megnyílt: Kreator, Exodus, Carcass, Nails – Barba Negra, 2026. 04. 13.

Summer Hell? A pokol már áprilisban megnyílt: Kreator, Exodus, Carcass, Nails – Barba Negra, 2026. 04. 13.

A múlt hétvégén a Summer Hell uralta Budapestet, de aki áprilisban ott volt a Barba Negrában, annak ez az érzés már ismerős lehetett. A pokol ugyanis nem nyáron nyitotta meg a kapuit. A Nails elment vadászni, az Exodus meglőtte, a Carcass hazavitte, a Kreator megsütötte… a közönség pedig mind megette – valahogy így lehetne a legrövidebben összefoglalni azt a bizonyos tavaszi estét.

bővebben
Takáts Tamás Dirty Blues Band: 2 (újrakiadás 2026)

Takáts Tamás Dirty Blues Band: 2 (újrakiadás 2026)

A magyar blues-rock történetének egyik kiemelkedő albuma, a TTDBB ’2’ először került vinyl formátumban kiskereskedelmi forgalomba, ráadásul kiváló minőségben. Hiba kihagyni! Bármennyit is hallgatta valaki annak idején, az új évezred technikai színvonalán minden pillanatban tud újat mutatni, a barázdába zárt zene garantált örömforrás minden bluesszeretőnek.

bővebben

Legutóbbi kommentek

Subscription Form (#3)
The Flower Kings: By Royal Decree

The Flower Kings: By Royal Decree

Fáj a szívem, mert a Flower Kings egy olyan lemezt rakott össze, ami kompozíciós szempontból kimagasló, de mindent összevetve mégis az az érzésem, hogy jócskán rövidíteni kellett volna a játékidőn. Bár ez az album nem lett olyan erős, mint az előző, de az új tagságnak köszönhetően a virágzás folytatódik.

bővebben
Altzi – Nem spórolt a vendégekkel

Altzi – Nem spórolt a vendégekkel

Neves gitárosok közreműködésével jövő héten érkezik Rick Altzi első szólólemeze, az ’All Eyes On Me’. Az énekes múltjából olyan zenészek tűntek fel vendégként, mint Joel Hoekstra, Magnus Karlsson, Olaf Lenk vagy Oliver Hartmann. Vagy a most bemutatott Legacyban Magnus Berglund (Arctic Rain).

bővebben
Dream Theater – Megjelent a ’Live In NYC (1993)’

Dream Theater – Megjelent a ’Live In NYC (1993)’

Megérkezett a lemezboltokba a Dream Theater archív felvételeinek legújabb darabja, az ’Images And Words’ 1993-as turnéjáról készült New York-i koncertfelvétel, a megjelenéssel egy időben pedig meghallgathatóvá vált a teljes anyag a YouTube-on is.

bővebben
Udo Dirkschneider – Németül énekel

Udo Dirkschneider – Németül énekel

Nem hallottuk még anyanyelvén énekelni Udo Dirkschneidert, de a német szintipopduó, a Wolfsheim dalának kedvéért kivételt tett. Feldolgozásokat tartalmazó szólólemezéről itt a Kein Zurück.

bővebben
Összeáll a McAuley Schenker Group!

Összeáll a McAuley Schenker Group!

Bár új lemezének vezető vokalistája ismét Ronnie Romero, a következő Európa-turnéra Robin McAuley kíséri el Michael Schenkert, sőt, turnécsapatának másik két tagja, Steve Mann ritmusgitáros-billentyűs és Bodo Schopf dobos is a 80-as években Budapestet is megjárt felállás tagja volt!

bővebben
Joe Satriani – Újabb turnéhalasztás!

Joe Satriani – Újabb turnéhalasztás!

A tavasz egyelőre még mindig nem hoz megnyugvást sem az ukrán, sem a zenei fronton. Újabb májusi koncert lett jövő évre halasztva. Joe Satriani, aki a ‘Shapeshifting’ című előző albumának turnéját halasztotta 2020-ról 2021-re, majd idén májusra, áprilisban megjelenő új lemeze, a ‘The Elephant Of Mars’ bemutatását sem vállalta a bizonytalan helyzetben.

bővebben
HammerFall: Hammer Of Dawn

HammerFall: Hammer Of Dawn

Ami 1997-ben, a grunge térhódítása közepette bátor lépés volt, az 2022-ben biztonsági játék. De a lényeg, hogy a HammerFall szállítja a fogós dallamokat és a Judas Priest ihlette riffeket, ahogy az elmúlt negyedszázadban mindig. Jó ez a lemez, ha nem is világmegváltó, de sokkal jobb, mint a legutóbbi ‘Dominion’.

bővebben
Porcupine Tree – Matekmetálos ballada

Porcupine Tree – Matekmetálos ballada

A Steven Wilson vezette progresszívrock-alakulat 12 év szünet után idén júniusban végre új nagylemezzel jelentkezik. A ’Closure / Continuation’ tartalmából második kislemezként az Of The New Day is meghallgatható, közben pedig mutatjuk a dallistát a sztenderd és deluxe változatokhoz.

bővebben
Road – „Tenni, tenni, tenni!”

Road – „Tenni, tenni, tenni!”

A Road, a Down For Whatever, Juhász Marci és a Barba Negra úgy döntött, hogy március 20-án – a már telt házas Road-konncert másnapján –, a lehetőségekhez mérten segíteni akar a keleti szomszédunkban zajló események által sújtott embereken.

bővebben
Graham Bonnet Band – A 74 éves „keljfeljancsi”

Graham Bonnet Band – A 74 éves „keljfeljancsi”

Miután kirúgták a saját zenekarából, az Alcatrazzból, Graham Bonnet megrázta magát és újjáalakította a Graham Bonnet Bandet a 2016-os ‘The Book’-ot felvevő összeállításban. A májusban megjelenő új albumról elsőként az Impostert adták ki kislemezként, és ha minden jól megy, meg is turnéztatják az új anyagot.

bővebben
Jani Liimatainen – Impozáns vendégsereget toborzott össze

Jani Liimatainen – Impozáns vendégsereget toborzott össze

A Sonata Arctica egykori, a Dark Element és az Insomnium jelenlegi gitárosa és dalszerzője ezúttal szólóalbummal jelentkezik. A ’My Father’s Son’ dalaiban a Soilwork, a Sonata Arctica, a Stratovarius, a Dark Element, az Electric Mob, a Brother Firetribe és a Celesty énekeseit hallhatjuk majd. Az elsőben mindjárt Tony Kakkót.

bővebben

Legfrissebb a Hard Rockon

Dream Theater – A Grammy-jelölt dal élőben

Dream Theater – A Grammy-jelölt dal élőben

A hónap végén érkezik a Dream Theater új koncertfilmje, amelyet már a harmadik előzetessel népszerűsítenek. A benne látható Night Terror nemrég megkapta a Recording Academy jelölését a „best metal performance” kategóriában.

bővebben
Megjelent Bodor Máté második szólóalbuma

Megjelent Bodor Máté második szólóalbuma

Az Alestorm-gitáros Bodor Máté pénteken, a Gitárcentrumban mutatta be új szólóanyagát. A minikoncerten színpadra lépett a lemezen közreműködő Schiszler Soma és (igaz, hogy hangszer nélkül) Jankai Valentin is.

bővebben
Újra megjelentek az EAST legendás albumai

Újra megjelentek az EAST legendás albumai

Az EAST, a magyar progresszív rockzene meghatározó együttese idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. A jubileum apropóján a GrundRecords újra kiadja a zenekar szinte teljes életművét, a sorozat az első három, az 1980-as évek elején megjelent albummal indul.

bővebben
Könyvbemutató a Rockmúzeumban

Könyvbemutató a Rockmúzeumban

’Hangadók és hangfogók’ címmel megjelent Csatári Bence történész új könyve, amely a kádári-aczéli könnyűzenei politikát alul- és felülnézetből mutatja be. A Magyar Rockhírességek Csarnokában megrendezett mai premier vendége Szörényi Levente volt, akinek remek történeteibe egy ponton becsatlakozott Pataky Attila is.

bővebben
Takáts Tamás Dirty Blues Band: 1.

Takáts Tamás Dirty Blues Band: 1.

Ez volt az azóta Takáts Tamás Blues Banddé szelidült Takáts Tamás Dirty Blues Band legkoszosabb bluesalbuma. 30 évvel a covid előtt feltalálták a „raktárkoncertet”, és a kortalan blues sztenderdek nézők nélküli élő előadását egy Unitra magnón rögzítették. Az akkoriban csak kazettán terjesztett anyag most először jelent meg CD-n és LP-n. Blues- és Takáts Tamás-rajongóknak kötelező kordokumentum.

bővebben
Myrath – Új dal Elize Ryddel

Myrath – Új dal Elize Ryddel

A nemrég bejelentett európai koncertsorozat előtt, március 27-én kerül a lemezboltokba a Myrath új albuma, az új előzetesben Zaher Zorgati mellett az Amarathe énekesnőjét, Elize Rydet is hallhatjuk énekelni.

bővebben
The Neal Morse Band – Jön a 2021-es MorseFest film

The Neal Morse Band – Jön a 2021-es MorseFest film

2021. október 8-án kezdte meg Neal Morse zenekara az ’Innocence & Danger’ lemezbemutatóját a kétestés MorseFesten. Az ezt megörökítő kiadvány csak júniusban jelenik meg, de a hónap végén kezdődő európai koncerteken kis szerencsével már meg lehet vásárolni.

bővebben
Vinnie Moore gitárja előtt Gui-Tara melegít be

Vinnie Moore gitárja előtt Gui-Tara melegít be

Vinnie Moore hétfő esti budapesti koncertjén a Classica mellett egy amerikai gitáros-énekes hölgy, Tara Lynch is bemutatkozik. A UFO búcsúturnéjának brit koncertjein az ő csapata volt az előzenekar, így Vinnie első kézből szerzett tapasztalatokat tehetségéről.

bővebben
Judas Priest – Na végre!!!

Judas Priest – Na végre!!!

Öt napja még arról panaszkodott Rob Halford, hogy a közönségszavazáson épphogy csak lecsúsztak az előadó kategóriában bejutást jelentő első 5 helyről, a szervezőknek hála, hosszú évek hercehurcája után végre mégis beiktatják a Judas Priestet a Rock And Roll Hírességek Csarnokába.

bővebben
Colosseum: Restoration

Colosseum: Restoration

Hét évvel ezelőtt elbúcsúzott a Colosseum. Az ennek dacára – és az alapító Jon Hiseman nélkül – bekövetkezett folytatás miatt kétségek támadtak, különösen a „búcsúalbum” színvonala után, de láss csodát! Bár ez a Colosseum zeneileg másról szól, mint öt évtizeddel ezelőtt, érdemes ötven percet szakítani erre a tíz dalra.

bővebben
Emberhátrányban is fölényes győzelem: Electric Callboy, Blind Channel, One Morning Left – Barba Negra, 2022. 04. 27.

Emberhátrányban is fölényes győzelem: Electric Callboy, Blind Channel, One Morning Left – Barba Negra, 2022. 04. 27.

Nem mondanám, hogy az Electric Callboyjal a kapcsolatom évekre nyúlik vissza, igazából pár hónapot is alig tesz ki, de hatalmas bulit adtak. Mivel a dalok core-mentes részei akár egy diszkóban is simán elmennének, így azok is jól érezhették magukat, akiket a hörgő/kiabáló részek elrettentenek ettől a világtól. Ja és a vendég Blind Channel és One Morning Left alakítása is meggyőző volt!

bővebben
Randy Rhoads – Dokumentumfilm készült az életéről

Randy Rhoads – Dokumentumfilm készült az életéről

Korábban nem látott archív anyagokkal, többek közt az azóta szintén eltávozott Eddie Van Halen és Gary Moore megemlékezéseivel érkezik a dokumentumfilm a legendás amerikai gitáros, Randy Rhoads fájdalmasan rövid életéről. Video on Demand (VOD) szolgáltatás keretében lesz elérhető május 6-tól.

bővebben
Chuck Wright – A háború ellen szólal fel új dalával

Chuck Wright – A háború ellen szólal fel új dalával

A Quiet Riot és a House Of Lords egykori basszere, Chuck Wright első szólóalbumával jelentkezik, melyen olyan zenészek közreműködnek, mint Derek Sherinian, a Dream Theater exbillentyűse, Jeff Scott Soto énekes, Lanny Cordola, a House Of Lords volt gitárosa, illetve a nemrég elhunyt Pat Torpey dobos a Mr. Bigből.

bővebben
Derek Sherinian – A címadó dal az új albumról

Derek Sherinian – A címadó dal az új albumról

Július 1-én érkezik a lemezboltokba a Sons Of Apollo és a Black Country Communion billentyűsének ’Vortex’ című albuma. Első kislemeznek a címadó dalt választotta, amelyben közreműködik a gitárvirtuóz Steve Stevens (Billy Idol, Vince Neil).

bővebben
Cleanbreak – Durbinnek most nem Quiet a Riot?

Cleanbreak – Durbinnek most nem Quiet a Riot?

James Durbin (ex-Quiet Riot) énekes, Mike Flyntz (Riot, Riot V) gitáros és a Stryper ritmusszekciója (Perry Richardson basszer és Robert Sweet dobos) alkotja a Frontiers legújabb szupergroupját, a Cleanbreaket, mely tegnap mutatkozott be a ‘Coming Home’ album címadójának klipjével.

bővebben
Koncertmeghívó a Dream Theater tagjaitól

Koncertmeghívó a Dream Theater tagjaitól

Alig több mint egy hét múlva érkezik hazánkba a Dream Theater és Devin Townsend, a Papp László Budapest Sportarénában lépnek fel egy nagyszabású közös koncerten. Az eseményre James LaBrie invitálja a rajongókat a zenekar szóvivőjeként egy rövid videóban.

bővebben
Vinnie Moore – Két év után újra Budapesten játszik

Vinnie Moore – Két év után újra Budapesten játszik

Vinnie Moore még a szerencsésebbek közé tartozott: az amerikai gitárvirtuóz turnéját csak egyszer kellett eltolni a járvány miatt. Nem lesz több halasztás: május elején indul a turné, 9-én pedig Budapestre érkezik a visszatérő vendégként üdvözölt zenész, aki elé nagyon passzol a neoklasszikus metál magyarországi úttörője, a Classica.

bővebben

Legutóbbi kommentek

Kritikák

Neil Young & Crazy Horse: Barn

Neil Young & Crazy Horse: Barn

Neil Young olyan, mint akinek a hatvanas években megállt az idő, zenéje nem modern vagy trendi. Naivan keresi a jót, a szépet, megveti a közönyt, a középszerűséget, az erőszakot, a mammon vezérelte világot. Mindez benne van az új dalokban is, amelyek kihallatszanak a Pajtából.

bővebben
Gov’t Mule: Heavy Load Blues

Gov’t Mule: Heavy Load Blues

Kiválóan vizsgázott a Gov’t Mule most, hogy csak a bluesra fókuszált. Ragaszkodtak a műfaj hagyományaihoz, mégis belevitték a hosszú hangszeres improvizációkat, melyek nélkül nehéz elképzelni zenéjüket. Jól beillesztették a lemez műsorába a régi bluesszerzeményeket is. Bár Warren Haynes a zenekar hajtómotorja, a többi muzsikus is kiváló munkát végzett.

bővebben
Alapi István: The Last Day Of Forever

Alapi István: The Last Day Of Forever

A ’The Last Day Of Forever’ különleges lett, mert az ilyen élethelyzetek, amiben most élünk, különleges, új irányokat mutatnak. Alapi István is rátalált egy új, eddig még járatlan ösvényre és megtette azt a bátor lépést, hogy egy egész lemezt épített köré. Bátraké a szerencse, azt mondják!

bővebben
Paul McCartney: McCartney III

Paul McCartney: McCartney III

Egy új Paul McCartney-albumot pontozni nálam egyenlő azzal, hogy Bartókot, Orffot vagy Chopint pontozzam, de erre nem vagyok felhatalmazva. Pontszám nélkül hagyom ezt az egyszerűségében nagyszerű alkotást, amelyben benne van a kései Beatles, pici Queen, pici Johnny Cash, az alkotás szabadsága és a klausztrofóbia. Folyt. köv., ez biztos!

bővebben
Eric Clapton’s Crossroads Guitar Festival 2019

Eric Clapton’s Crossroads Guitar Festival 2019

Nagyon színes ez a fesztivál, hasonlít Eric Clapton pályafutásához, hiszen ő is számtalan stílust kipróbált élete során. Ez a tripla CD végig egyenletes színvonalat hoz, és ha bármelyik előadót kihagynák róla, az hiba volna.

bővebben

Interjúk

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Koncertbeszámolók

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Ajánló

Santana ezúttal az MVM Dome-ban lép fel

Santana ezúttal az MVM Dome-ban lép fel

Carlos Santana játszott már a Budapest Sportcsarnokban, majd a helyébe lépő Papp László Sportarénában, az MTK-pályán, a Kisstadionban és a Margitszigeti Szabadtéri Szinpadon, sőt, adott koncertet a Felvonulási téren is, most az MVM Dome-ban csendülnek fel az olyan klasszikusok, mint a Jingo,  a Smooth vagy az Europa.

bővebben
2025-ben újra Guns N’ Roses-koncert a Puskásban

2025-ben újra Guns N’ Roses-koncert a Puskásban

Ellenőrizetlen forrásokból már korábban is röppentek fel hírek a Guns N’ Roses 2025-ös turnéjáról, de most hivatalos helyről, a Live Nationtől jött a megerősítés: 2025. július 15-én ismét a Puskás Arénában lép fel a legendás rockzenekar.

bővebben