A Pete Jones billentyűssel ismét teljessé vált Haken új dallal jelentkezett, a Nightingale az első friss szerzeményük a 2020-as ’Virus’ album óta.

Haken

A zenekar így kommentálta a dal érkezését: „A Nightingale volt az első szám, amit Pete Jones bemutatott a zenekarnak, miután idén újra csatlakozott hozzánk. A dalötlet azonnal megfogott minket a régi Hakenre emlékeztető világa miatt, de továbbgondoltuk a mai hangzásunknak megfelelően, a nóta spektruma a finom pillanatoktól egészen a brutális riffekig terjed. Jens Bogrent kértük fel a Nightingale keverésére, és mint mindig, most is lenyűgözött minket azzal, hogy minden részletre kiterjedt a figyelme. Erőt és energiát adott nekünk a munkája, nem is lehetnénk boldogabbak a végeredménytől. A szöveg az alkotás folyamatára reflektál, azzal az üzenettel, hogy bár az utóbbi időben több nehézségünk is adódott, nem szabad elfelejtenünk, hogy hálásak legyünk az élet pozitív dolgaiért, legyenek azok kicsik vagy nagyok.”
Már márciusban megszellőztette a zenekar a Nightingale első részleteit, valamint lemezborító-tervezési pályázatot hirdetett meg a rajongók között. A győztes alkotás – melyet a zenekar választott ki – a belga webfejlesztő Rein Van Oyen műve.
A Haken rövidesen útra kel, május-júniusban a Symphony X előzenekaraként turnézik az Egyesült Államokban.

 

 

Haken

Megosztás