Augusztus 10-én, tizenkét év után ismét fellép Magyarországon a Lamb Of God, az őszre időzített ’Omens’ című új lemezükről a Nevermore-hoz készült klip. A velük érkező Kreator új lemeze már tegnap megjelent, és ők is kihoztak egy klipet ez alkalomból.

Lamb Of God

A nagy sikerű ’Lamb Of God’ album után idén ismét új anyaggal jelentkezik az amerikai thrash metal csapat. A zenekar a Los Angeles-i Henson Recording Studiosban vette fel a lemezt, ahol többek között a Doors, a Pink Floyd, a Ramones és a Soundgarden lemezei születtek. Mark Morton, az ötösfogat gitárosa így mesélt az ’Omens’-ről: „A zenekar belső dolgai soha nem voltak még ilyen jók és ezt hallhatod az ‘Omens’-en, láthatod a fellépéseinken, és ha öt percig a közelünkben vagy, akkor érzed is.” „Ez a világ megőrült és folyamatosan változik. Az ’Omens’ egy reakció a világ jelenlegi állapotára. Ez egy nagyon dühös lemez, – tette hozzá Randy Blythe énekes, majd rövid szünetet tartott, hogy nyomatékot adjon mondandójának – rendkívül dühös!”

Az ’Omens’ megjelenését október 7-re időzítette a Nuclear Blast Records, a német kiadó webshopjában már előrendelhető CD-n, valamint fekete és márványozott mintájú színes vinyl lemezeken. Előzetesként a Nevermore című tételt ismerhetjük meg, mely remélhetőleg felhangzik majd akkor is, amikor nyári európai fesztiválturnéjuk keretében a Barba Negrában lépnek fel augusztus 10-én, méghozzá a Kreator, a Cattle Decapitation, a Blood Incantation és a Vended társaságában. Az esemény Facebook-oldala már aktív, jegyet a Rock1 rendszerében vehetsz rá.

A német thrash metal gárda, a Kreator új anyaga viszont már tegnap, június 10-én megjelent ‘Hate Über Alles’ címmel, így ők biztosan bemutatják az új lemez számait a nyári koncerten. Öt évet kellett várni a ‘Hate Über Alles’-re az előző ‘Gods Of Violence’ után, közben a felállás is változott, ez az első lemezük a bandához 2019-ben csatlakozott Frédéric Leclercq basszusgitárossal, ők a megjelenés alkalmából a Become Immortalhoz forgattak klipet.

Lamb Of God

Megosztás