Legfrissebb a Hard Rockon
David Gilmour új albuma vezeti a brit albumlistát
David Gilmour kilencedik alkalommal vezeti a mértékadó UK Albumchartot. Szólóban ez a harmadik toplistás albuma, a Pink Floyd-életmű további hatot hozott, gratulálunk!
Rumours Of Fleetwood Mac az Erkel Színházban
A Rumours Of Fleetwood Mac világszerte a legelismertebb Fleetwood Mac tribute zenekar, maga Mick Fleetwood is áldását adta a formációra. A banda szeptember 21-én az Erkel Színházban megidézi a kultikus formáció varázslatos dalait.
A Leprous elsüllyedt hajója
Az Einar Solberg vezette Leprous ismét feszegeti a progresszív műfaj határait a két hét múlva megjelenő új albumuk videós előzeteseivel, amelyekből a szerdaival együtt már három is készült
Pokolgép – Tűzben edzett hangok és új lendület
40. jubileumi éve kapcsán egy vinyl kislemezzel jelentkezik a Pokolgép, amin a Nem ért engem a világ mellett egy friss dal, az Amíg a tűz tombol is megtalálható. A mai dalpremier után a folytatásra sem kell sokat várni, a zenekar a ’Vissza sose nézz’ című új albumán dolgozik.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Avantasia – Új show, új színpadkép
Teljesen megújult műsorral, és minden eddiginél látványosabb színpadképpel érkezik Európa fesztiváljaira – köztük a FEZEN-re – idén az Avantasia.
Meghalt Felkai Miklós
A kiváló szólógitáros, zeneszerző, szövegíró Felkai Miklós, a Color együttes egykori gitárosa hosszú betegség után hagyott itt minket. 73 éves volt.
Sting tizennegyedszer – Papp László Budapest Sportaréna, 2024. 05. 31.
Sting 3.0 néven, trió felállásban futó turnéjának budapesti állomásán a Police- és Sting-életmű parádésan áthangszerelt válogatását hallhattuk, amelyben bőven akadtak ritkábban hallott darabok, illetve egy új dal, ami nálunk debütált.
Alcohol – Csövi javulóban, nekiugranak a nyári buliknak
Az Alcohol zenekar frontembere gyógyulófélben, a zenekar már próbál a nyári fellépésekre, ősszel pedig pótolják az elmaradt lemezbemutató turnét.
Megjelent Dave Grohl önéletrajza
A Nirvana egykori dobosának, a Foo Fighters énekes-gitárosának, azaz Dave Grohlnak önéletrajzi könyve Pritz Péter értő fordításában már magyarul is olvasható.
Beast In Black – Görögtűz az Európa-turnén
Honfitársai társaságában fogja Európát bejárni Yannis Papadopoulos, a Beast In Black görög születésű énekese, ugyanis a jövő tavaszi turnéjuk vendége a szintén görög Firewind lesz Gus G. vezetésével.
Elhunyt Szakcsi Lakatos Béla
Elment a kortárs magyar zene egyik legnagyobb alakja, Szakcsi Lakatos Béla. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és zeneszerző, érdemes művész, sok más rangos kitüntetés birtokosa 79 éves volt.
Alestorm – Erősítéssel érkeznek a kalózok
A Bodor Mátét is soraiban tudó Alestorm az új év elején turnéra indul a Gloryhammerrel, vendégük lesz a Wind Rose és a Rumahoy január 8-án a Barba Negra Red Stage-ben.
Banco del Mutuo Soccorso – Vivaldi operahőse ismét életre kel
A legendás olasz progrock-zenekar, a Banco del Mutuo Soccorso első albuma 50 éve jelent meg, az évfordulót egy 500 évvel ezelőtti történetet bemutató lemezzel ünneplik meg, amelyről két dalt meghallgathatunk.
Stratovarius – Még egy videó az új albumról
Újabb aktualitásokkal teli videóval jelentkezett a Stratovarius, amelyben – a címével ellentétben – bizonyítják, hogy nem törtek meg az utóbbi években, és ismét szárnyalásra készek.
Slipknot – Hallgasd végig az új albumot!
A mai napon a lemezboltokban és a streaming platformokon egyaránt elérhető lett a Slipknot hetedik nagylemeze, a ’The End, So Far’.
Barba Negra – Az őszi nagy bulikat már az új helyen rendezik meg
Október közepétől már Csepelre kell utaznunk, ha a Barba Negrába akarunk menni koncertre. Úgy tűnik, hogy a csepeli Barba Negra Red Stage premierje az október 16-i Arch Enemy-Behemoth-Carcass-Unto Others fesztiválja lesz.
Sum 41 – Sopron után Budapesten dupláznak
Úgy tűnik, a kanadai Sum 41 rákapott a magyar koncerthangulatra, a nyári fesztiválos fellépésük után most headliner bulival érkeznek Budapestre a New Beat és a Live Nation szervezésében.
Devin Townsend – Mozdonyablakból forgatott új videó
Megérkezett a Devin Townsend október 28-án megjelenő új albumát beharangozó háromrészes sorozat második része, a folytatásban vonatra ülünk.
Eric Steckel – Új EP-vel jelentkezett
Eric Steckel – az új bluesnemzedék egyik hangsúlyos képviselője – a legendás hollywoodi hangstúdióban, a Steakhouse-ban rögzített három új szerzeményt, ezeket is hallhatjuk az október 13-i koncerten az Analog Music Hallban, a LOTS Music szervezésében.
Frost* – Új klippel hangolnak a brit turnéra
A brit progrocker Frost* idén végre útra kel, hogy bemutassa a tavaly megjelent ’Day And Age’ című albumát, a novemberi fellépésekre a Skywards új klipjével hangolnak.
Ozzy Osbourne – Nem szereti az all-star albumokat
Egy interjúban Ozzy kifejtette, mennyire ellene van az olyan típusú albumoknak, mint amilyen a két hete megjelent ‘Patient Number 9’ is lett.
Red Hot Chili Peppers – Eddie Van Halen előtt tisztelegnek
A Red Hot Chili Peppers tagjai Eddie Van Halen emlékének ajánlják a ma megosztott új dalukat, és egy másik előzetes klipjét is megnézhetjük az októberben érkező új albumról.
Könnyed finomság és éteri szépség: Soen, LizZard, Oceanhoarse – A38 Hajó, 2022. 09. 17.
A Soen mára megérett a szélesebb ismertségre, amelyre minden esélyük megvan a dalaik alapján. Ezen az estén bebizonyították, hogy megvan bennük az a spiritusz és zenei alázat, ami ehhez kell. Mindenféle csinnadratta, cicoma és látványelem nélkül, csak a zene erejével képesek voltak felejthetetlenné tenni az estét.
Rogers Waters – Budapestre is ellátogat a búcsúturnéján
Roger Waters ’This Is Not A Drill’ turnéja 2023 tavaszán és nyarán Európában lesz látható. A 40 állomásos sorozat március 17-én Lisszabonban indul és 14 országot érint, köztük Magyarországot is. A Pink Floyd egykori tagja április 23-án a budapesti MVM Dome-ban lép fel.
Alice Cooper – Klubkoncert az eredeti felállással
Ritka pillanat, amikor Alice Cooper zenekarával klubkoncertet ad. Ezt tetézi még az is, ha az egykori Alice Cooper Band tagjaival teszi ugyanezt. Egy ilyen ritka pillanatot örökítettek meg 2015-ben és jelentetnek meg most szeptember 30-án.
Az iLAND vezeti a MAHASZ-albumlistát!
Az iLAND tagjai közül négyen közvetlenül az Easthez kötődnek, nyilvánvaló az “anyazenakar” zenei örökségének továbbvitele. Szeptember 6-án zajos sikerrel mutatták be debütáló dupla albumukat a MOMkultban, tegnap pedig a Petőfi TV-ben kapott mikrofont Takáts Tamás és Dorozsmai Péter, hogy első kézből halljunk róluk. Ja és a legutóbbi MAHASZ-albumchart élén áll a lemez!
Steve Howe & Virgil Howe – Jön a második közös album
A Yes-gitáros Steve Howe és néhai fia, Virgil Howe második közös albuma jelenik meg az Inside Out Music gondozásában jövő pénteken.
U.D.O. – Válogatás japán bónuszdalokkal és egy igazi ritkasággal
Bár Udo Dirkschneider és csapata tavaly év végén kiadót váltott, az AFM Records csak most búcsúzik el tőlük egy 33 számos dalgyűjteménnyel. Ez a banda második válogatásalbuma, 15 évvel az első után érkezik. Arra azért vigyáztak, hogy ne a turné előtt jöjjön ki…
Deep Purple – Véglegesítették Simon McBride-ot
Ahogy titokban mindenki számított rá, a koncertezéstől ideiglenesen visszavonuló, majd a Deep Purple soraiból véglegesen távozó Steve Morse helyére beugró Simon McBride lett hivatalosan is a zenekar új gitárosa.
Dream Theater – Egy 1996-os koncertfelvétel jön novemberben
Folytatódik a Dream Theater ’Lost Not Forgotten Archives’ sorozata, a következő kiadványban egy a ’Falling Into Infinity’ megjelenése előtti élő felvételt hallgathatunk meg. John Petrucci közben gőzerővel készül az októberi koncertjeire, amihez egy friss klipet dobott be.
Godsmack – Telt házas első fellépése után ismét Budapesten az amerikai rockbanda
Bő három év után ősszel ismét Budapesten lép fel a Godsmack. Az amerikai rockzenekar nyáron végzett az új album felvételeivel, most pedig végigjárja Európa nagyvárosait: Sully Ernáék október 23-án szerepelnek a Barba Negrában.
Alapi 60 – Válogatásalbum vinylen
A Pro-Arte-, Fonogram- és Artisjus-díjas gitáros, Alapi István hatvanadik születésnapja alkalmából nemcsak egy különleges koncertre készül, hanem egy mindössze 200 példányos, sorszámozott vinyl kiadvánnyal is kedveskedik rajongóinak.
Új lemezzel jelentkezett Ringo Starr
A Beatles egykori tagja négyszámos EP-t adott ki, tavaly óta ez már a 3. középlemeze, szerzőként és előadóként ezúttal is közreműködik Steve Lukather és Joseph Williams, a teljes anyag végighallgatható Ringo Starr YouTube-csatornáján.
Walter Trout: Ride
Több a dallamos szerzemény, a rockos futam, mégis a dalok gyökereiben ott a blues. Nagyszerű bizonyítvány, hogy a veterán muzsikus még mindig győzi invencióval. A megszólalás most is erőteljes, magával ragadja a hallgatót, és ez egy pillanatra sem lanyhul a lemez közel egy órája alatt.
Soen – Szombaton az A38 színpadán
Szeptember 17-én – azaz holnapután – a Livesoundnak köszönhetően végre újra hazánkba látogat a Martin Lopezt (ex-Opeth) is soraiban tudó svéd progmetál alakulat, a Soen, az esemény két vendégzenekara a LizZard és az Oceanhoarse.
Ozzy Osbourne: Patient Number 9
Bár nagy neveket vonultat fel Ozzy Osbourne új albuma, mégis mintha ez a sok zenészlegenda közömbösítené egymást. Néhány remek pillanattól eltekintve – amelyeket főleg Eric Claptonnak és Jeff Becknek köszönhetünk – egy klisés album született, ami azért nem lett gyenge, ám a közreműködők névsorához viszonyítva elmarad az elvárhatótól.
Sonata Arctica – Power himnusz után ballada
Már a második kislemezdal jött ki a Sonata Arctica hónap végén megjelenő újabb akusztikus albumáról, az eredetileg 2003-as Victoria’s Secret most egy szál gitáros változatban szólal meg.
Henrik Freischlader – Ismét Martin Meinschäferrel dolgozott
A német bluesgitár-virtuóz visszatért régi hangmérnökéhez, Martin Meinschäferhez, a novemberben megjelenő új albumát vele készítette el, amelyről vélhetően hallhatunk majd dalokat a november 16-i budapesti koncertjén.
Symphonic Metal Nights a Barba Negrában
Egy hét múlva a Visions Of Atlantis már másodszor lép fel az idén nálunk, az új felállással érkező Xandria és a Ye Banished Privateers társaságában.
Koncert Lénárd László emlékére
A HammerWorld magazin, a Barba Negra, a Rock 1 és a H-Music közös szervezésében ingyenes koncertet adnak a hazai rockszcéna kiválóságai a nemrég elhunyt Lénárd László emléke előtt tisztelegve.
Ayreon – Felújított hangzással jön a ’Universal Migrator’
Folytatódik az Ayreon-albumok újrakiadása a Mascot Label Groupnál, az ’Into The Electric Castle’ után az egykor két külön lemezen megjelent ’Universal Migrator Pt. 1: The Dream Sequencer’ és a ’Universal Migrator Pt. 2: Flight Of The Migrator’ most egy kiadványon jelenik meg, természetesen újrakeverve és újramaszterizálva.
Dream Theater – Újra kiadták az ’Images And Words’-demókat
A ’Lost Not Forgotten Archives’ tegnap megjelent 13. kiadványa a Dream Theater ’Images And Words’ albumáig vezető kétéves periódusba enged bepillantást.
Dupláz a Rammstein a Puskás Arénában!
A Rammstein jövő július 11-i budapesti show-ja már a csütörtökön indult nyilvános jegyértékesítésen telt házas lett gyakorlatilag, ezért egy második koncertet is ad a banda július 12-én a Puskás Arénában!
Így búcsúztak kedvenceink II. Erzsébettől
A tegnap elhunyt brit királynő halála után számos rockzenész érezte úgy, hogy meg kell szólalnia, hiszen teljes pályafutásukat végigkísérte II. Erzsébet uralkodása.
Tankcsapda – Közös videóklippel ünneplik Mucsi Zoltán születésnapját
Új dallal és videóklippel jelentkezett a Tankcsapda, a dal a banda tempósabb, keményebb oldalát mutatja meg. A klip főszereplője a Jászai Mari-díjas Mucsi Zoltán, aki tavaly a Megölni engem című dal klipjében is feltűnt egy pillanatra.
Junkies – Dal- és klippremier: Nem lesz gáz
Kétértelmű a Junkies tempósra vett új dala, amihez animációs kisfilmet készítettek. Aki el szeretné csípni a banda különleges koncertjét Ganxsta Zolee-ékkal, annak ma este a Barba Negrába kell ellátogatnia.
Ma megjelent Ozzy Osbourne új albuma
A mai megjelenéssel egy időben teljes egészében elérhetővé tette YouTube-csatornáján a Sötétség Hercege az új nagylemezét, amelyen az utolsó kislemezdalban Zakk Wylde gitározik.
HitRock – Új koncertalbummal és zenés riportfilmmel indítja az őszt a zenekar
Szeptember 12-én érkezik a HitRock új koncertalbuma, amelyet tavaly – a kényszerű leállások időszakában – rögzítettek a Csili Művelődési Központban, egy online koncert alkalmával. Az egyszerűen csak ’Csili Live!’ címet viselő CD vegyesen tartalmaz régi és frissebb kompozíciókat a dél-pesti gyökerű rockcsapat jelenlegi felállásának tolmácsolásában.
Legfrissebb a Hard Rockon
Category 7 – Új metál szupergroup mutatkozott be
Category 7 néven alapítottak szupergroupot az Adrenaline Mob, Machine Head, Exodus, Armored Saint és Shadows Fall egykori és jelenlegi tagjai. A debütáló albumuk július 26-án jelenik meg, amelyről az első kislemezdal már tesztelhető.
Tool – Mit játszanak Budapesten?
Május 25-én, Hannoverben startol el a Tool 16 állomásos európai turnéja, a transzcendentális metálcirkusz június 13-án éri el a Budapest Arénát. Bedobunk egy lejátszási listát a közösbe, a legutóbbi koncertjükön ez volt a műsor. Nem gyenge…
Freedom Call – „Ezüstlakodalom” helyett happy metal party Budapesten
A happy metal feltalálója, a német Freedom Call idén lett negyedszázados, és az együtt töltött 25 évet – ezüstlakodalom helyett – ‘Silver Romance’ című új lemezükkel ünneplik, mellyel Budapestre is eljönnek a glam metalt játszó Night Laser kíséretében.
Deep Purple – Hoztak egy ajtót
Bár még 80 napot várni kell a Deep Purple új stúdióalbumának megjelenésére, a banda egy dalt étvágygerjesztőként közzétett róla.
Sleep Token – „Novemberben Európa összegyűlik egy istentiszteletre”
A kultikus maszkos metálbanda, a Sleep Token tavaly még csak az Architects előtt hevítette fel a hangulatot, idén már önálló arénaturnét hirdettek Európában, melybe az MVM Dome is belefért.
Anneke van Giersbergen – Vonósnégyesre átdolgozott rockhimnuszokkal érkezik
Szólókarrierje újabb fejezetét mutatja be május 19-én Anneke van Giersbergen. A ‘Heavy Strings Tour’ keretében többek között Guns N’ Roses, Foreigner és Mastodon klasszikusokat ad elő vonósnégyessel és zongorakísérettel a MOMkult színháztermében.
Tanya O’Callaghan – Milyen egy zenekarban játszani Bruce Dickinsonnal?
Elindult Bruce Dickinson szólóturnéja és a legtöbb helyen telt házas, nálunk még lehet jegyet kapni június 1-re. Basszusgitárosa, a Whitesnake-ben is megfordult Tanya O’Callaghan mesélt arról, milyen érzés együtt dolgozni az Iron Maiden énekesével. És szó esik egy bizonyos Mandrake sörről is.
David Gilmour – Kemény kritikákat kapott a producerétől
Szeptember 6-án jelenik meg a Pink Floyd-legenda David Gilmour új szólóalbuma, amelyről közzétette az első dalt. A gitáros társproducere keményen odamondogatott neki munka közben, ezt David így kommentálta: “Nincs tisztában a múltammal és nem tisztel.”
Tygers Of Pan Tang – Friss koncertfelvétel bólogató izmainknak
A Tygers Of Pan Tang ma megjelent koncertlemezét a turné egyik tavalyi állomásán vették fel, így képet kaphatunk arról, mire is számíthatunk 2 hét múlva a NWOBHM jeles képviselőjétől az Analogban. Előttük a The Trousers fűti fel a hangulatot.
HammerFall – Bosszúállók
Augusztusban jelenik meg a HammerFall új lemeze ‘Avenge The Fallen’ címmel, és a lemezborító alapján Hector társakra lelt. De nemcsak Hector, a HammerFall is társasággal érkezik októberben lemezbemutatóra, a Powerwolffal és a Wind Rose-zal vállvetve.
Totális Metál – 35 éves az ‘Éjszakai bevetés’
A magyar metál egyik alapkövét jelentő album 35 éves, amit a volt Pokolgép-tagokból álló Totális Metál nevű projekt szombaton Pesten is bemutat az Akela, a Stress és a Metal Lady társaságában.
Walter Trout: Broken
Nem mondhatnám, hogy Walter Trout híján van a kreativitásnak, hiszen, az elmúlt 35 évben maximum két év telt el egy-egy albuma közt és ezúttal is egy jó színvonalú, természetesen gitárcentrikus anyag került ki a műhelyéből.
Megjelent a Budapest Park kulisszái mögé kalauzoló jubileumi kiadvány
November 3-tól elérhető a ’Backstage’ című könyv, amely zenészek, zeneipari szakemberek és az idén 10 éves Budapest Parkot megálmodó stáb igaz történetein keresztül, exkluzív fotókkal illusztrálva mutatja be a koncerthelyszínt, a Libri Kiadó gondozásában.
A Volbeat Road Crew már javában dolgozik!
A Volbeat technikai személyzete már régen beparkolt az MVM Dome parkolójába, nagyban folyik a színpad építése, mi pedig megszereztük a holnapi koncert várható műsorát, a show vendége a Skindred és a Bad Wolves lesz.
A budapesti második „istencsapása”: Godsmack – Barba Negra Red Stage, 2022. 10. 23.
Ütős, tökös, kiváló, emlékezetes…szóval olyan koncertet adott a Godsmack a Barba Negra Red Stage-ben, amit másnap is megnézne az ember még párszor. Ebben nagy szerep jutott Sully Erna géniuszának, aki nemcsak kiváló frontember és énekes, hanem jó gitáros, kiváló dobos, zongorista és elképesztő dalszerző.
Kalapács József – Új videó, koncert a Barba Negrában és Londonban
Új szöveges videóval jelentkezett az idén 60 esztendős Kalapács József, a tavaly megjelent ’Szelíd metálosok’ című dupla válogatásalbum címadó dalához készült kisfilm került fel a YouTube-ra, rengeteg rajongó viszontláthatja magát a benne felhasznált archív fotókon.
Depresszió – Szombaton indul a turné az új albummal
A hét végén új albummal jelentkezik a Depresszió, az albumot 10 állomásos turné vezeti fel, a koncertkörutat a Barba Negra Red Stage-ben zárja a banda.
The Beatles – Megjelent a kibővített ’Revolver’
A Beatles 1966-os nagylemezének újrakiadása az izmos fizikai példányok mellett a streaming szolgáltatóknál is elérhető. 5 CD-nyi hanganyag, számos eddig kiadatlan felvétellel.
Ayreon – A ’01011001’ albumot is eljátsszák élőben
2023 szeptemberében Arjen Anthony Lucassen ismét visszatér a színpadra, hogy előadja az Ayreon-operák közül a ’01011001’-t. A négy előadáson ott lesznek a lemezen eredetileg hallható énekesek és vendégzenészek is.
John McLaughlin – Budapestre tart a jazzgitár mágusa
A 80 éves John McLaughlin és zenekara, a The 4th Dimension rövid – mindössze három országot érintő – őszi Európa-turnéja során Budapestre is ellátogat, a GetCloser Concerts szervezésében az Erkel Színházban lép fel november 30-án.
VálaszÚt – Videón a koncertfavorit
A korábban a P.Mobil sorait is erősítő Szebelédi Zsolt “Szergya” (ének, dob), Móczár László (gitár) és Szergej Szklyárov (basszusgitár) felállású VálaszÚt zenekar új klippel jelentkezett, ami a GrundRecords gondozásában megjelent ’Szép új világ’ albumon található.
Nita Strauss – Melyik farkas győz?
A jó és rossz küzdelméről szól Nita Strauss legújabb dala, ami a jövő évben érkező szólólemezén kap helyet, a dalt az Arch Enemy énekesnőjével, Alissa White-Gluzzal adják elő.
Elhunyt Jerry Lee Lewis
A rock and roll talán utolsó mérföldköve is kidőlt, 87 éves korában Jerry Lee Lewis elköltözött a látható világból.
Led Zeppelin Session – Holnap Tatán
A Led Zeppelin egyedülálló zenei örökségét több mint két évtizede ápoló veszprémi Led Zeppelin Session holnap a tatai Peron Music Clubban lép fel, teaserként voilá: Tatai Tamás dobos Black Dogja.
Pantera + Judas Priest + Rainbow = Elegant Weapons
Az egyenlet matematikailag kifogásolható ugyan, de az biztos, hogy új szupergroup alakult Rex Brown (Pantera), Scott Travis (Judas Priest), Richie Faulkner (Judas Priest) és Ronnie Romero (Korda György és Balázs Klári kivételével szinte minden) részvételével.
Katatonia – Csillagok nélküli égbolt
A svéd melankolikus doom metal csapat, a Katatonia elkészült 12. nagylemezével, amely január 20-án jelenik meg a Napalm Records gondozásában, közreműködik rajta a Soen-énekes Joel Ekelöf is. Az első kislemeznek választott Atrium nagyon ígéretesen hangzik.
Hobo – Karácsonyi koncert a Kongresszusi Központban
„Az ám, hazám” mottóval advent negyedik vasárnapján kétórás „vad rockzenei” koncertet ad Hobo a Budapest Kongresszusi Központban.
Mötley Crüe – Mick Mars visszavonul a koncertezéstől
A Mötley Crüe gitárosa és alapítója, Mick Mars a továbbiakban – bár a banda tagja marad – nem turnézik a zenekarral. A hamarosan folytatódó „The World Tour”-on nagy valószínűséggel John 5 fogja helyettesíteni.
Powerwolf – Elfogytak a jegyek a budapesti bulira
A bitangerős „csomagnak” köszönhetően hetekkel a koncert előtt telt házas lett a német Powerwolf, az angol Dragonforce és a nemzetközi Warkings Európa-turnéjának budapesti állomása.
Telt házasnak ígérkezik Bródy János arénakoncertje
November 12-én nagykoncertet ad Bródy János, aki összefoglalja a Papp László Budapest Sportaréna színpadán 1964-ben indult, rendkívüli gazdagságú művészi pályáját. Jegyek már csak korlátozott számban kaphatók a Broadwaynél.
Liptay Zoltán – Tim “Ripper” Owens is közreműködik az új EP-jén
Liptay Zoltán, a Gépmadár zenekar vezetője és gitárosa az elmúlt időszakban szólóprojektjén dolgozott, amelynek eredménye egy háromszámos EP lett, szerepel rajta az egykori Judas Priest-énekes Tim “Ripper” Owens és a kiváló finn gitáros Mika Tysskä is.
Devin Townsend – A világítótorony közelében járunk
Az október 28-ra tervezetthez képest csak november 4-én jelenik meg Devin Townsend új stúdióalbuma, amelyhez megérkezett az új anyagot beharangozó kislemez-trilógia utolsó darabja.
Fiúk – Új EP és lemezbemutató az Instantban
Október 21-én jelent meg a Fiúk zenekar ’Ha neked nem’ című EP-je. A fiatal zenészekből álló alternatív popzenekar lemezbemutató koncertjére november 5-én kerül sor az Instantban, vendég a Máklikőr.
Mobilmánia – Új dal és duplakoncert
Új dallal és a hozzá készített videóklippel jelentkezett a Mobilmánia. A Fonogram-díjas zenekar Sárkányok földje című szerzeményével harangozza be a januári Barba Negra-duplakoncertjét, amelynek a Stardust a vendége.
Gary Moore Emlékest – Megkésett megemlékezés
2021-ben volt 10 éve, hogy meghalt, idén áprilisban lett volna 70 éves Gary Moore. Sajnos a pandémia mindkét kerek dátumot keresztülhúzta, de a soron következő Emlékestet szerették volna mindenképp még a 2022-es évben megtartani, így most kivételesen november közepén várják a gitáros tisztelőit az Analog Music Hallban.
Omega: 5 / 6 – Nem tudom a neved / 7 – Időrabló (2022)
Pénteken három olyan albumot adott ki újra a GrundRecords, amelyek egyrészről – az adott időben – már befutott Omega zenei örökségének alighanem legfontosabb lemezeit jelentik, másrészről ezzel a szériával visszavonhatatlanul bekerültek az Égben Lebegők Csarnokába mind rajongói, mind üzleti szempontból, és nemzetközi sztárokká váltak.
Riverside – A düh és tehetetlenség ihlette az új albumot
A lengyel progrock-sztár Riverside négy év után új stúdióalbummal jelentkezik, amelynek az ’ID.Entity’ címet adták. A január 20-án megjelenő anyag első kislemezdala animációs kisfilmmel érkezett.
The Rasmus, A Király Halott – Barba Negra Red Stage, 2022. 10. 17.
A banda a színpadra lépéstől a koncert végéig nagyon energikusan zenélt, ugrásokkal és sok mozgással színesítették az egyébként tökéletes előadást. Apropó, tökéletesség. Szívem szerint szakmai jegyeket osztogatnék jónéhány hangmérnöknek, hogy hogyan is kell szólnia egy élő koncertnek!
Mötley Crüe + Def Leppard jövő májusban Budapesten!
A Live Nation Magyarország délután jelentette be, hogy a Mötley Crüe és a Def Leppard közös európai arénaturnéjának budapesti állomása is lesz, 2023. május 29-én láthatjuk őket az MVM Dome-ban
Volbeat – Új koncerthelyszín: MVM Dome!
A Volbeat november 5-i koncertje a hatalmas érdeklődés miatt az MVM Dome-ban kerül megrendezésre, a megváltott jegyek érvényesek, a két vendég változatlanul a Bad Wolves és a Skindred.
Felszabadult pillanatok és elképesztő mélységek: Evergrey, Fractal Universe – Barba Negra Blue Stage, 2022. 10. 11.
Egy üresjárat nélküli, jól felépített koncert volt ez, amelyben egyaránt benne voltak a felszabadult pillanatok és az elképesztő mélységek, mindez feszültségmentesen, mély érzelmekkel nyakon öntve. Olyan volt az egész, mint egy jól sikerült randi, amikor az elválás után már hazafelé bandukolva várod a következő találkozást.
Volbeat – Jó két hét múlva a Barba Negrában!
Tegnapelőtt elstartolt a Volbeat világkörüli turnéjának második európai szakasza, ennek örömére közzétettek egy kiváló hangulatú koncertvideót. November 5-én a Barba Negra Red Stage-ben lépnek fel a Bad Wolves és a Skindred társaságában.
Nagyszerű vendégekkel érkezik Budapestre Tarja Turunen
Holnapután visszatér a Nightwish egykori énekese, Tarja Turunen a magyar fővárosba, hogy az új Barba Negra Red Stage-ben bemutassa végre ’In The Raw’ című nagylemezét. A bemelegítésről a brit Serpentyne és a norvég Abakas gondoskodik.
SpeedKore® Dodge Demon®-t nyerhetsz Ozzyval!
A Save The Music Foundation támogatói között egy feltuningolt 840 lóerős Dodge Demon sportautót sorsol ki a karitatív célú adományok gyűjtésére szakosodott Omaze nevű cég, az alapítvány kampányába beszállt Ozzy Osbourne is.
Queen – Új dallal jön a ’The Miracle’ album új kiadása
A Queen történetének egy elveszett darabja került elő, egy olyan dal, amelyben még Freddie Mercury énekel. A Face It Alone digitálisan már elérhető, de hamarosan vinyl kislemezen is, és a rengeteg extrával érkező ’The Miracle’ album újrakiadásán is helyet kap.
From The Sky – Apokaliptikus vízió az új koncertklipben
A budapesti From The Sky gőzerővel dolgozik a második nagylemezén, de közben elkészítették a Vulcanus című dal videóját, amit még áprilisban, a ’Rex’ album bemutatóján forgattak.
Kansas – „Ez több mint egy újabb »greatest hits«”
A legendás progrocker Kansas decemberben egy válogatás-kiadvánnyal jelentkezik, amelyen minden albumukról helyet kapnak művek, bónuszként az 1974-es debütáló lemezük nyitódalát formálták újjá erre az újdonságra.
Dream Theater – Két koncertfelvétel egymás után
Újra megjelent a Dream Theater egykori bootlegkiadványa, amelyen a Deep Purple legendás koncertlemezét játsszák. Ezzel egy időben bejelentették, hogy egy 2015-ös Wacken-fellépésük hanganyagát is kiadják decemberben.
Karthago – Új videóklip az arénakoncert előtt
Nyáron jelent meg a Karthago zenekar Máté Péter előtt tisztelgő albuma, amelynek Azért vannak a jóbarátok című dalához új videóklipet forgattak. A kisfilm bemutatója is része a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral közös november 19-i “Karthago Szimfonik” nagykoncert felvezetésének, az esemény a Budapest Arénában kerül megrendezésre.
Red Hot Chili Peppers – Ez már a második új album 2022-ben!
Sokak számára nagy öröm, hogy a Red Hot Chili Peppers idén már a második albummal jelentkezik, péntek óta a lemezboltokban és a streaming platformokon is elérhető a ’Return Of The Dream Canteen’ című új anyag, amely a banda YouTube-csatornáján végighallgatható teljes egészében.
Legutóbbi kommentek
- FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Kritikák
Omega: Beat / Táncdalfesztivál – A fellépőket kíséri az Omega együttes (2022)
Idén 60 éve, hogy megalakult az Omega, ennek alkalmából a GrundRecords feljavított hangminőségben ismét megjelenteti a zenekar életművét CD-n, kiegészítve olyan darabokkal, amelyek kevésbé vagy egyáltalán nem ismertek a nagyérdemű számára. Az újrakiadás első két darabja mindenképp csemege, különösen az együttes keményvonalas rajongóinak.
Arch Enemy: Deceivers
A ’Deceivers’-re nézhetünk úgy, mint a ’Will To Power’ egyenes folytatására, ezek az új dalok hasonlóan kiválóra sikerültek. A zene most is inkább a dallamos power metal irányt tartja, így azok is bátran próbálkozhatnak vele, akik a death vonalért annyira nem rajonganak. Talán nem túlzást azt állítani, hogy a legjobb Arch Enemy-korongot kaptuk meg, amit Alissával készítettek Michael Amotték.
Joanne Shaw Taylor: The Blues Album
Kiváló bluesdolgozatot rakott le az asztalra Joanne Shaw Taylor, és ezen az albumon azt is bizonyítja, hogy legalább olyan nagyszerű énekes, mint gitáros.
KK’s Priest: Sermons Of The Sinner
Ez az album pont olyan, mint maga K.K.: kesernyés, erőltetett, nem sok élet van benne. (Bigfoot)
K.K. Downing megpróbálta a lehetetlent… és lehetetlennek bizonyult. Nem tudta felülmúlni egykori zenésztársai legutóbbi produkcióját, de azért szép próbálkozás volt! (CsiGabiGa)
Yes: The Quest
Nem tudnak életet lehelni a progresszív rock egyik alapbandájába. Nem csak Jon Anderson, Chris Squire is rettenetesen hiányzik, nemcsak az előadásban, hanem a dalszerzésben is. Gyenge ez a produkció, az elvárásaim pedig magasak velük szemben.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Két dudás egy arénában: Dream Theater, Devin Townsend – Papp László Budapest Sportaréna, 2022. 05. 10.
Nagy izgalom és várakozás volt bennem, hogy mit és hogyan fogok hallani ezen a keddi estén. A Dream Theater teljesítményének előre kiszámítottsága most pont olyan mértékű volt, ami kellemes élményt adott, Devin Townsend pedig bebizonyította, hogy nagyon otthon van a progresszív metálban. A DT + DT összeállítás emlékezetes marad számomra!
És idővel egyre kevesebb lett az ének…: Vinnie Moore, Tara Lynch, Classica – Analog Music Hall, 2022. 05. 09.
Kis klubkoncert, nagy lézershow és füstgépek meg felcsapó lángnyelvek nélkül. Valahogy mégis szeretem az ilyeneket. Ezen az estén a sallangmentes, profi előadásoké volt a főszerep. Kiss Zoli leénekelte a csillagokat az égről a Classicában, Tara Lynch műsorának már csak a fele volt énekes produkció, Vinnie Moore pedig szigorúan instrumentális szettel állt ki a publikum elé.
Dan Patlansky – Analog Music Hall, 2022. 04. 28.
Ötödik alkalommal járt hazánkban Dan Patlansky, ezúttal az év elején megjelent ‘Shelter Of Bones albumának promóciós körútját zárta power triójával az Analog Music Hallban megrendezett koncerten. Ismét minőségi programot, kiváló muzsikát kaptunk.
Török Tamás képriportja.
Emberhátrányban is fölényes győzelem: Electric Callboy, Blind Channel, One Morning Left – Barba Negra, 2022. 04. 27.
Nem mondanám, hogy az Electric Callboyjal a kapcsolatom évekre nyúlik vissza, igazából pár hónapot is alig tesz ki, de hatalmas bulit adtak. Mivel a dalok core-mentes részei akár egy diszkóban is simán elmennének, így azok is jól érezhették magukat, akiket a hörgő/kiabáló részek elrettentenek ettől a világtól. Ja és a vendég Blind Channel és One Morning Left alakítása is meggyőző volt!
Most még befért a nagy hal az akváriumba: Fish! – Akvárium Klub, 2022. 03. 26.
Nagyon pörgős és élvezetes bulit adtak a srácok, a zenekar szavaival élve az élő produkciójukra igaz a „pop-punk goes metal” kifejezés, mert iszonyatos energia robban le a színpadról és a lemezre vett verziókhoz képest szinte minden dal sokkal intenzívebb, sokkal dögösebb, metálosabb.
Ajánló
Judas Priest – Itt a harmadik opus a balladamentes új albumról
A Crown Of Horns egy középtempós dal a Judas Priest új lemezéről. Richie Faulkner szerint ne is keressünk balladát az albumon.
Till Lindemann – Ha már nem lett belőle Rammstein-feldolgozás…
A Héroes del Silencio 1990-es dalát Till Lindemann eredetileg a Rammsteinnal tervezte felvenni a legutóbbi ‘Zeit’ albumra, de végül szólókarrierjének legújabb kislemeze lett az Entre dos tierrasból. Lindemann szólóturnéval tavaly járt Európában, a Rammsteinnel viszont idén is jön.
TOTO – Anastaciával énekelték a Hold The Line-t
A tavalyi Night Of The Promson fellépett a TOTO is, a koncert végén – többek közt – Anastacia társaságában énekelték el legelső slágerüket. E heti TOTO-tippünk: A szervezők helyében megfontolnánk Keresztes Ildikó, a Jeff Porcaro Tribute Band egykori énekesnőjének meghívását a banda veszprémi fellépésére.
Saxon – Mi történt Roswellben?
Két nap múlva jelenik meg a Saxon 24. stúdiólemeze, a Kennedy-gyilkosság (Dallas 1 PM) után most egy másik rejtély nyomába erednek Biffék a There’s Something In Roswell című dalban. A Judas Priest és a Uriah Heep társaságában turnézó bandát legkönnyebben Bécsben kaphatjuk el.
Amaranthe – Robotharccal készülnek az európai turnéra
A svéd Amaranthe eddigi legambiciózusabb és legrobbanékonyabb videójával jelentkezett, ami az érkező album negyedik kislemeze. Az európai bemutató körútnak lesz budapesti állomása is.