Nem mondanám, hogy a főbandával a kapcsolatom évekre nyúlik vissza, igazából pár hónapot is alig tesz ki. Viszont a YouTube-on sok „reakciós” videót szoktam nézni, több megmondóembert követek és kedvelek. Egyszer csak azt vettem észre, hogy akiket kedvelek, mind csináltak – az akkor még Eskimo Callboy – valamelyik nótájáról ilyen videót. Persze ilyenkor a videót is megnéztem és tudomásul vettem, hogy egy vicces bagázsról van szó, akik azért érzik, mitől döglik a légy. Majd ahogy egyre több nótájuk került bele ezekbe a videókba, úgy kattantam rájuk egyre jobban. Aztán láttam, hogy jönnek hozzánk és velük nyitják meg a Barba Negra szabadtéri színpadát. Később kiderült, csak itt lehet a turnéra jegyet kapni, annyira nagy rájuk az érdeklődés, és valamikor ezzel egy időben jelent meg legújabb nótájuk, a Spaceman, amiről a megjelenés óta közel 20-30 ilyen reakciós videó készült. Mindenki meg akarja lovagolni a népszerűségi hullámot, a srácok pedig nagyon értik a módját, hogy az emberek mire kapják fel a fejüket egy-egy újabb videójuk láttán.
Habár az előjelek nem voltak túl jók, a koncert teljes idejére esőt és hideget ígért a meteorológia, ráadásul a Callboyok közül betegség miatt ketten hiányoztak az ezt megelőző koncertekről. Főleg a hörgő énekért felelős tag hiánya vetett fel sok kérdést.
![](https://hardrock.hu/wp-content/uploads/2024/02/huacdcbepo.jpg")
De előttük volt még két fellépő, akik felvezették az estét. Szerencsére, ahogy a One Morning Left színpadra lépett, elállt a szemerkélő eső, és így azért szépen gyülekezni kezdtek az emberek a színpad előtt. A finn metalcore ötös a számomra még fogyasztható oldalról közelíti meg ezt a fajta muzsikát, rengeteg szintis, popos elemet tartalmaz a zenéjük, a produkciójuk pedig nagyon szórakoztató.
Eleve itt van az alapító énekes, Mika Lahti, agyig tetovált hegyomlás, ujjatlan Stratovarius pólóban, leopárdmintás mokaszinban, rózsaszín „Csillag Patrik”-os zokniban, színátmenetes napszemüvegben és baseballsapkában. És pont ennyire vicces és eklektikus a zene és az előadás is.
Annyira lekötött Mika kinézete, hogy az első nótában, az újlemezes Ruby Dragonban azt hittem, a női ének samplerről ment. A fotósárokban való bukdácsolás közben vettem észre, hogy a „női ének” nem is az, aminek gondoltam, és nem gépről jön, hanem a banda másik vicces figurájától, Leevi Luoto gitárostól származik. A srác folyamatosan pörgött, pózolt a buli alatt, közben az összes tiszta énekért ő volt felelős.
A zenekar harmadik szemvonzó tagja a dobos Niko Hyttinen, aki hatalmas elánnal játszott, közben őrült grimaszokat, vicces fejeket és ördögvillákat dobált felénk.
Talán a legmetálosabb fazon a másik gitáros Tuuka Ojansivu volt, aki a basszeros Miska Sipilaainennel kiegészülve a vokálokért volt felelős. A produkciójuk nagyon látványos, meggyőző volt, amikor pedig belekezdtek a Michael Jackson-feldolgozásba, a Beat Itbe, akkor magam is veszettül bólogattam és énekeltem a klasszikus sorokat.
A vége előtt még egy kis wall of deathre is rávették a közönséget, majd elköszöntek, hogy október 8-án már headlinerként térjenek vissza Budapestre! Aki picit is vevő az ilyen típusú zenére, az menjen, mert végtelenül élvezetes a produkció!
A Blind Channel engem nem győzött meg ennyire, bár úgy vettem észre, én voltam kisebbségben. Az első sorokban álló csajok sikítozásából és a közönség folyamatos énekléséből ez jött le nekem. Talán picit öreg vagyok ehhez a fajta zenéhez és kiálláshoz, mindenesetre energia, az volt a bandában. Sőt, talán több is, mint amennyi helyük volt rá.
A dob- és szintiemelvényüknek köszönhetően kevés hely maradt a két énekes és a zenészek számára, így gyakran ütköztek a nagy rohangálásban.
Az énekesek közül számomra Joel Hokka produkciója volt érdekesebb, ő hozta inkább a rockeres vonalat, míg tökéletes ellentéte, az alacsonyabb, talpig feketében éneklő Niko Moilanen amolyan darkos srácnak tűnt. Joel pörgős produkciójával, folyamatosan mozgó stílusával elég nagy kontrasztban álltak Niko mélabús sétái. Ha jól láttam, a tiszta és a hörgős éneket is felosztották egymás között.
Ami meglepetés volt számomra, az Aleksi Kaunisvesi billentyűs szerepe, aki a samplerek és billentyűk mellé két dobot is kapott, így kiegészítve Tommi Lalli dobos játékát, jó vaskos alapot adtak a zenének.
A műsor gerincét a 2 éve megjelent ’Violent Pop’ album adta, de egy Eminem– és egy Anastacia-feldolgozás is belefért. Én utólag örültem volna, ha a két zenekar helyet cserél, de a fiatalok produkciójának végére már alaposan felduzzadt közönség láthatóan jól érezte magát. És ez a lényeg!
Ez már egy más világ, az információ sokkal gyorsabban áramlik. Az előzenekarok fellépése alatt láttuk a közösségi médiában, hogy az Electric Callboy előző két városban hiányzó két tagjából az egyikük vélhetően már fellép Pesten. A zenekar titokzatos posztban osztotta ezt meg, így kíváncsian vártam az „ötök” produkcióját. Sajnálatunkra, nem Kevin Ratajczak tért vissza, aki elsősorban a scream részekért felelős. Hogy miként oldják meg a részeit, az nagyon érdekelt, mert a legújabb tag, Nico Sallach elsősorban a tiszta énekben erős.
A kezdés sem a megszokott volt, a Pump It nóta kezdetén lehullott a hatalmas lepel, mely addig a színpadot takarta, és az első taktusok alatt máris ellőtték az egyik konfettiágyút. Más zenekarok az ilyen effektekkel egészen a koncert végéig várnak.
Az erős felütést fokozta, hogy rögtön az egyik legnagyobb slágerükkel indítottak, ami kellő alapot adott a hangulatnak. A vicces klipben látott ruhákat és parókákat aggatták magukra a zenészek, így szinte maga a klip elevenedett meg, kivéve persze az edzőtermi csajokat.
A háttérben több nagy méretű kivetítő támogatta meg a látványt és kellő háttérfényt adott a srácoknak. A hangulat egyből a tetőfokára hágott, a közönség az első refréntől folyamatosan énekelte a dalokat. Köszönhetően a banda energiától duzzadó előadásának, a színpad elejére kitett dobogókon gyakori vendégek voltak a zenészek.
Direkt figyeltem, miként oldják meg Kevin helyettesítését, és úgy vettem észre, hogy részben Nico screamelt vagy inkább megeffektezték a hangját, részben Kevin részei samplerről mentek. Így nem volt hiányérzetem, azt kaptam a daloktól, amit az eredeti verzióban is hallottam. Ennyi „csalás” szerintem bőven belefér, ha hirtelen ilyen eset áll elő.
A Facebookon kommentelők közül kérdezte valaki, hogy miért nem turnéznak beugró, tartalék énekesekkel ilyen esetben. Maradjunk annyiban, így jobb volt. Nico beszállása óta szinte csak tuti slágereket adtak ki, azóta a pályájuk meredeken felfelé halad, az idén megjelenő ’Tekkno’ pedig ezek fényében még nagyobb durranás lehet.
A klipes szett levedlése után jöttek a régebbi tételek, majd számomra az egyik nagy meglepetés. A Castrop X Spandau előtt Nico kiemelte, hogy általában nem énekelnek németül, ezért ez egy speciális dal, amit nem ismertem korábban. Igazi zúzós tétel, a nagy slágerek mellett talán ez tetszett a legjobban a koncerten. A refrénre beizzították a pirotechnikai arzenált is, hatalmas lángcsóvák csaptak az égbe.
Miközben az eső folyamatosan esett, két bárszéket hoztak a dobszerkó elé, és Daniel „Danskimo” Haniβ egy szál akusztikus gitárral támogatta meg Nicót, akivel előbb Seal slágerét adták elő, a Kiss From A Rose-t, majd a Prism következett. Így legalább kapott a közönség is egy kis szusszanásnyi időt, mert addig szinte csuromvizesen, folyamatosan ugrált, őrjöngött, pogózott, circle pitezet és wall of deathezett a nézősereg.
A banda is szusszant egyet, kellett is, mert a pár hete bemutatott Spaceman ezen rövid idő alatt akkorát futott, hogy egyenesen a banda egyik legnagyobb slágerévé nőtte ki magát. A kezdő refrénre a körülöttem addig kevésbé pörgő közönség is iszonyat zúzdába kezdett és teli torokból üvöltötte a sorokat, aminél csak a „Viva La Elton John” sor kapott nagyobb hangorkánt. Ezekre a sorokra újból beindultak a lángvető gépek, kellően látványossá téve az amúgy is nagyon várt dalt.
Innentől szinte csak nagy slágerek sorjáztak a programban, a normál műsort lezáró MC Thunder II (Dancing Like A Ninja) alatt a kivetítőkön egy ninja nézett ránk, az énekes a dal végére pedig ikonikus pózba vágta magát.
Kis átöltözés után a We Got The Moves klipes ruháiban és idióta parókáiban tértek vissza a fiúk, a közönségnek nem is kellett mondani, mi következik, egy emberként rázták a fejüket a videóban látható ikonikus módon. A dalba belefért még egy konfettieső, amikor a közönség belekezdett az első „Döp-dödödö-döp”-be, teljes partihangulatot adva a Barba Negrának.
Azt már megszoktuk, hogy rengeteg zenekar készít a buli végén egy közös fotót a közönséggel, így volt ezen az estén is a két korábbi bandánál, de olyat, hogy pár számmal a vége előtt teszi ezt, na, olyat nem túl gyakran. Hogy egy folytatást korábban látsz/hallasz, mint valaminek az első részét, az sem mindennapos, most a gyors vetkőzés után az MC Thunder első része érkezett, a fényeknek köszönhetően a 80-as évek disco party feelingjét árasztva.
A zenekar is őrületes ugrálásba kezdett, a dal második felében a már megszokott helyben ugrálás helyett az énekes a jobbra, majd balra és újra jobbra ugrálásra buzdította a keverőpult mögötti részig zsúfolásig megtelt nézőteret, akik szófogadónak bizonyultak. Nagyon látványos volt, amikor több ezer ember egységes tömegként elugrál a színpad elől, majd vissza és aztán megint oldalra. Rövid levonulás után a közönség már magától belekezdett a második „Döp-dödödö-döp”-be és a tagok ezúttal a Hypa Hypa klipjéhez tartozó fizimiskájukat vették fel. A szám kezdő refrénjére elszabadult a pokol és igazi őrületes éneklésbe kezdett a közönség, nem is kellett mondani, melyik szám következik. A turné névadó nótájával zárták le a bulit, a végére még egy konfettiágyút eldurrantva. A koncert zárásaként a tagok egy halom poháralátétet szórtak ki a közönség közé, majd elbúcsúztak.
Pump It / My Own Summer / Hate/Love / The Scene / Castrop X Spandau / Supernova / Best Day / Back In The Bizz / Crystals / Kiss From A Rose / Prism / Spaceman / Rehab / MC Thunder II (Dancing Like A Ninja) // We Got The Moves / MC Thunder / Hypa Hypa
A koncert előtt még nem tudtam, mit várjak az estétől, mivel ez a zenei közeg nem annyira az én világom, az est főszereplőivel is alig párhetes a kapcsolatom. De hatalmas bulit adtak a Callboyok, látványos és őrült estét prezentáltak a nagyszámú közönség megelégedésére. Mivel a dalok core-mentes részei akár egy diszkóban is simán elmennének, így azok is jól érezhették magukat, akiket a hörgő/kiabáló részek elrettentenek ettől a világtól. A buli napján derült ki, hogy jövőre az új lemez címével megegyező turnét nyom a banda, remélhetőleg akkor már teljes létszámban. Mert 2023. április 15-én a Concerto Music jóvoltából szintén – az addigra már új helyre költöző – Barba Negra lesz a helyszín. Én ott leszek!
Szöveg és képek: Savafan
Külön köszönet a CONCERTO Musicnak a lehetőségért!
Legutóbbi hozzászólások