A lengyel progrock-sztár Riverside négy év után új stúdióalbummal jelentkezik, amelynek az ’ID.Entity’ címet adták. A január 20-án megjelenő anyag első kislemezdala animációs kisfilmmel érkezett.

Riverside

A 20 éves jubileumi turné előtt fejezte be a Riverside 8. albumának, az ’ID.Entity’-nek a munkálatait, a producer maga a frontember Mariusz Duda volt, aki így mesélt az első kislemeznek választott I’m Done With Youról: „A düh és tehetetlenség idejét éljük, a tech-óriáscégek, a populisták, az összeesküvés-elméletek és a gyűlölt kapzsi vállalatok uralma alatt, ezek a cégek fogják okozni a bolygó és az emberi faj pusztulását. Olyan időket élünk, amikor egy ország képes csak úgy megtámadni a másikat, gondolván, hogy joga van rá. Manapság egyszerűen nehéz csak a szerelemről, a barátságról és elképzelt világokról énekelni. Az I’m Done With You erről dühről és frusztrációról szól.”
Közben az Inside Out Music is lerántotta a leplet a ’ID.Entity’ fizikai változatairól. A 7 dalt tartalmazó hagyományos CD mellett készül egy 2 CD-s mediabook verzió – a bónuszkorongon az Age Of Anger és a Together Again című dalokkal, két rövidített verziós tétel kíséretében –, ezen felül lesz egy 2 CD+Blu-ray lemezt rejtő artbook változat, fekete, világoskék és narancssárga, valamint a banda honlapjáról rendelhető vörös és “fröccsmintás” vinyllemez is.

’ID.Entity’ dallista:

CD 1:

01. Friend Or Foe?
02. Landmine Blast
03. Big Tech Brother
04. Post-Truth
05. The Place Where I Belong
06. I’m Done With You
07. Self-Aware

CD 2:

01. Age Of Anger
02. Together Again
03. Friend Or Foe? (Single Edit)
04. Self-Aware (Single Edit)

Riverside

Megosztás