A Covid-19 nevezte szörnyűségnek számomra egy pozitív hozadéka volt, mégpedig az, hogy a 2021 decemberére meghirdetett Soen-koncert elhalasztásra került. Sajnos az eredeti időpontra nem lett volna lehetőségem elmenni, de így – a végül idén szeptember 17-én megrendezett eseményen – eljuthattam a Soen által felépített zenei magasságokba.
Az első bemelegítő szerepe a finn Oceanhoarse zenekarnak jutott. A bandát az Amoralból ismert Ben Varon gitáros alapította, miután előző csapata feloszlott. A srácok saját bevallásuk szerint heavy metalt játszanak, de szerintem ezen skatulya korlátait jócskán feszegetik. Próbálják nem csak a szokásos kliséket durrogtatni, keresik a saját útjukat.
![](https://hardrock.hu/wp-content/uploads/2024/02/huacdcbepo.jpg")
Ben Varon egy elképesztően tehetséges gitáros, akinek játéka kiemelkedő volt, viszont a dalok nem sikerültek elég ragadósra. Talán egy énekescsere is a hasznukra válna, mert egyértelműen Tommy Tuovinen dalnok volt a gyenge pontja a produkciónak. Már a stúdiófelvételeiken is azt éreztem, hogy nem olvad bele a zenébe és ez a koncerten még hatványozottabban igaznak bizonyult. A néha hamiskás előadás nem is zavart volna, de az orgánumával egyáltalán nem tudtam megbarátkozni.
Valószínűleg az sem segített, hogy az egész produkció nem szólt jól, a gitárt alig-alig lehetett hallani, a dobok és az ének viszont túl hangosak voltak. A srácok megtettek mindent, hogy a szívembe zárjam őket, de nem tudtak maradéktalanul a saját oldalukra állítani.
A következő produkció már inkább fogamra való volt. A LizZard névre keresztelt francia trió sokkal magasabb ligában focizik, mint az Oceanhoarse, és ez markánsan érződött a közönség reakcióján is.
Zenei stílusukra talán az art rock megnevezés a legmegfelelőbb. Őket hallgatva legtöbbször az Anathema neve jutott eszembe, nem is igazán a zene, inkább az általa teremtett hangulat miatt. A melankóliával mélyen átitatott dalaik teljesen elragadták a közönséget és együtt lélegzett a terem.
A hangzás itt már teljesen tökéletes, minden apró részlet szépen kivehető volt. Szükség is volt rá, mert Mathieu Ricou énekes-gitáros előszeretettel loopolta a témáit, így bár egy gitár volt csak a színpadon, az legtöbbször több sávon szólalt meg.
A dobok mögött ülő Katy Elwell játéka is igen figyelemreméltó volt, ritkán hallani ennyire korrekt dobolást. Tetszett a Blowdown, amely játékosságával talán egy kicsit kilógott az melankolikusabb tételek közül, de az Avalanche és a Tear Down The Sky is megérdemelten kapta meg a közönség vastapsát. Érdemes lesz rájuk odafigyelni a jövőben.
Ezután elérkeztünk a főattrakcióhoz. Az ex-Opeth-dobos Martin Lopez által alapított banda még 2004-ben született, de az első anyagukra egészen 2010-ig kellett várni. Azóta a zenekari felállás is módosult párszor, de úgy tűnik, hogy Lars Åhlund multihangszeres és Cody Lee Ford gitáros érkezésével stabilizálódni kezd a formáció. Velük a csapat zenéje is magasabb szintre tudott lépni, aminek eredménye a 2019-es ’Lotus’ és a 2021-es ’Imperial’ albumon csúcsosodott ki. Nem is csoda, hogy a koncertprogram legjavát ezen két korong dalai tették ki, és a korábbi dolgaikról csak egy-egy dal csendült fel.
Jómagam 2019-ben fertőződtem meg a Soen dalaitól. Az akkor megjelent ’Lotus’ lemez számomra valami olyat mutatott, amilyet ritkán hallok. Nem is azért, mert a zene annyira egyedi vagy korszakalkotó lenne – mert arról szó sincs –, viszont mégis nagyon működik. Joel Ekelöf orgánuma és dallamai egy olyasfajta érzelmi töltetet adnak a daloknak, hogy ettől meglesz bennük az a plusz, amitől nagyon is egyedivé válik az egész. Dallamaival könnyen hipnotikus állapotba lebegteti az embert, így a legborúsabb pillanatot is széppé varázsolja.
Joel hangja hamar bemelegedett, így az első egy-két dalt leszámítva lemezminőségben énekelte végig a bált. Dallamvilága néhányszor emlékeztetett Mikael Åkerfeldt munkásságára, ami talán egy picit Lopeznek is köszönhető, aki szerves része volt a legjobb Opeth-lemezeknek.
Nem mehetünk el szó nélkül Cody Lee Ford hangszeres mellett sem, gitárszólói még David Gilmour szellemét is megidézték az Illusionban.
A koncertet nem is nyithatta volna más, mint a légvédelmi szirénával indító Monarch, markáns riffjével és dallamaival kiváló nyitánynak bizonyult. A hangulatot remekül fokozta a Deceiver, amelynek riffje akár egy Opeth-albumon is megállná a helyét, ezután a Lunacy éteri világa adott egy kis megnyugvást.
A korai időszakot összesen három dal képviselte. Az első lemezt záró Savia, valamint a Lucidity és a Jinn a ’Lykaia’ lemezről. Mindhárom dalban megvan a markáns toolos meditatív utánérzés, emiatt egy picit szerintem ki is lógtak a műsorból. Nem rossz dalok ezek sem, csak az újabbak már más felfogásban készültek. Rövidebbek, kompaktabbak és ezáltal könnyebben kiváltják a kívánt hatást a koncertteremben. Ilyen volt a Covenant, a Lotus vagy az Antagonist, amelyeknek refrénjétől még a hajó is mozgásba lendült.
A közönség hipnózisban, átszellemülve táncolta végig ezt a másfél órát, egy egységet alkotva teljes kohézióban a zenekarral. Az este minden percét élveztem, mert az ilyen minőségi muzsikálás mindig csodálattal tölt el. Az a könnyed finomság és éteri szépség, amit a Soen a dalaival közvetít, megmelengeti a lelket, még annak ellenére is, hogy a szövegeikben általában komoly témákat boncolgatnak. Egyedül a Modesty–Lucidity kettőse jelentett némi üresjáratot. Mindkét dal hasonló hangulati ívet jár be és egy picit túlnyújtott, így egymás után játszani őket hibának éreztem.
A Soen mára megérett a szélesebb ismertségre, amelyre minden esélyük megvan a dalaik alapján. Ha tudják tartani az utóbbi évek színvonalát, vagy akár arra még egy lapáttal rátesznek, akkor nem kérdés, hogy felsorakozhatnak a műfaj vezető zenekarai közé. Ezen az estén bebizonyították, hogy megvan bennük az a spiritusz és zenei alázat, ami ehhez kell. Mindenféle csinnadratta, cicoma és látványelem nélkül, csak a zene erejével képesek voltak felejthetetlenné tenni az estét.
Monarch / Deceiver / Lunacy / Martyrs / Savia / Lumerian / Covenant / Modesty / Lucidity / Antagonist / Illusion // Lascivious / Jinn / Lotus
Szerző: Losi
Fotók: Mahunka Balázs
Köszönet a lehetőségért a Livesoundnak!
Legutóbbi hozzászólások