Szeptember 6-án jelenik meg a Pink Floyd-legenda David Gilmour új szólóalbuma, amelyről közzétette az első dalt. A  gitáros társproducere keményen odamondogatott neki munka közben, ezt David így kommentálta: “Nincs tisztában a múltammal és nem tisztel.”

A Pink Floyd egykori gitárosának ötödik stúdióalbuma, a ’Luck And Strange’ szeptember 6-án jön ki, a The Piper’s Call című szerzeményt már meghallgathatjuk róla. A lemezt több mint öt hónapon át rögzítették Brightonban és Londonban, a producer David Gilmour és Charlie Andrew volt, utóbbi nem egy ismert név a szakmában, de jó munkát végzett. Kapcsolatukról így beszélt Gilmour: „Meghívtuk Charlie-t az otthonunkba, mutattunk neki pár demót és ő ilyeneket reagált, hogy miért kell ide vagy oda gitárszóló, aztán megkérdezte, hogy mindegyik elhalkulva fejeződik-e be, meg hogy néhányat simán kellene lezárni. Nagyszerű, hogy nincs tisztában a múltammal és nem tisztel. Egyenesen megmondta, hogy mit gondol, nem volt megilletődve, és ez nagyon tetszett benne. Kifejezetten jót tett nekem ez a hozzáállás, mert egyáltalán nem szeretném, hogy bárki is rámhagyja, amit csinálok.”

 

 

A szövegek nagy részét Gilmour felesége, Polly Samson írta, aki már az 1994-es Pink Floyd-album, a ‘The Division Bell’ sorainál is segédkezett. „A dalok egy idősödő ember szemszögéből íródtak, amelyekben az elmúlás állandó téma – így Samson. – A járvány okozta lezárások alatt és utána is sokat elmélkedtünk ilyen témákról” – tette hozzá Gilmour.
Polly szintén felszabadító élményként élte meg az Andrew-val közös munkát: “Tudni akarta, hogy miről szólnak a dalok és ahhoz is ragaszkodott, hogy a zenészek ismerjék meg a szövegben lévő gondolatokat, és ezek vezéreljék a játékukat. Ez különösen tetszett nekem.”
Néhány dal még a lezárás alatti időkből eredeztethető, amikor Gilmour a családjával adott élő koncerteket a világhálón. A CD bónuszai közt hallható a már ismert Yes I Have Ghosts, melyet a gitáros a lányával, Romany Gilmourral közösen rögzített. A felvételeken David gitározik, Guy Pratt és Tom Herbert basszusozik, Adam Betts, Steve Gadd és Steve DiStanislao dobol, Rob Gentry és Roger Eno billentyűzik, valamint halljuk a néhai Pink Floyd-os zenésztárs, Richard Wright játékát is egy 2007-es jammelésről.

David Gilmour új albuma már a hazai terjesztőknél is előrendelhető CD-n, Blu-ray lemezen, valamint fekete, tengerkék, smaragdzöld, narancs és ezüst színű vinylen.

‘Luck And Strange’ dallista:

01. Black Cat
02. Luck And Strange
03. The Piper’s Call
04. A Single Spark
05. Vita Brevis
06. Between Two Points (közreműködik Romany Gilmour)
07. Dark And Velvet Nights
08. Sings
09. Scattered
10. Yes, I Have Ghosts (CD bónusz)
11. Luck And Strange (Original Barn Jam) (CD bónusz)
12. A Single Spark (Blu-ray bónusz)
13. Scattered (Orchestral) (Blu-ray bónusz)

Megosztás