60 év telt el az Omega első várklubos koncertje óta, ezt tekintjük a legenda hivatalos indulásának. Az évforduló alkalmából a GrundRecords nagy fába vágta a fejszéjét, a teljes Omega-életmű CD-újrakiadására vállalkoztak. A hanganyag teljes felújításával jelentetnek meg 23 albumot komoly bónusztartalommal és a lemezborítót (annak idején egyáltalán nem) kísérő bookletek újragondolásával, ebből két dobást már megtapasztalhattunk mi is.

Pénteken három olyan albumot adott ki újra a GrundRecords, amelyek egyrészről – az adott időben – már befutott banda zenei örökségének alighanem legfontosabb lemezeit jelentik, másrészről ezzel a szériával visszavonhatatlanul bekerültek az Égben Lebegők Csarnokába mind rajongói, mind üzleti szempontból, és nemzetközi sztárokká váltak.
A három album teljesen más művészi hozzáállással készült, de mégis sok közös vonással rendelkezik. Mindegyik – a már legendássá vált – azonos felállással készült, mindegyik rocker megközelítésű, nyoma sincs a kezdeti „rettenetes trombitálásnak” és a három anyag csaknem összes dalához Sülyi Péter örökérvényű versei adták a költői üzenetet, és mindegyik legesleg lett.
Személyes vonatkozás, hogy mindhárom lemez többéves késéssel jutott el hozzám egyben anno, de részleteiben végérvényesen beégtek a háttértárolómba a zsebrádiós, fostalicska BRG magnós, meg monó Supraphon lemezjátszós meghallgatások révén, hogy az Orion tévé kiváló hangminőségéről ne is beszéljünk, mert az „Egymillió fontos hangjegy” se 5.1-ben jött annak idején. Az újrakiadásokat hallgatva „rendes vason” a hideg szaladgált a hátamon, ebben nagy szerepe van Rozgonyi Péter hangmérnök profizmusának, aki az R27 stúdióban 2022-es varázslatot tett az egykori felvételek HANGulatával.

Az ’5’ számomra az Omega legprogresszívebb anyaga akkor is, ha az akkori kortárs (ma már) klasszikus bandáktól elég rendesen merítettek ihletet, de a lemez egészében véve, ettől függetlenül remekmű. A véleményemhez nagyban hozzájárul az egykori B oldalt betöltő, és az élet titkát kutató hattételes szvit, amely gyakorlatilag komolyzene.
Két bónuszdalt kapunk az újrakiadás által, az egyikben Weöres Sándor ’Holdbéli csónakos’ című művének egy részét zenésíti meg Benkő László, a felvétel 1973-ban készült a Magyar Rádióban, Kozák András színművész énekét kísérve. A másik a Helló Elefánt, amely a Madár című dal keverőpultról rögzített „alternate take”-je 1971-ből, Sülyi Péterhez mérve mindenképpen felejthető Kóbor-szöveggel.

Dalcímek:

01. A hazug lány
02. A madár
03. Én elmegyek
04. A jövendőmondó
05. Járt itt egy boldog ember
06. Búcsúztató
07. Szvit
• Ébredés
• A malomban
• Hazafelé
• A hetedik napon
• Délutáni szerelem
• Van, aki nyugtalan
08. Holdbéli csónakos
09. Helló Elefánt

A ’6 – Nem tudom a neved’ is komoly késéssel érkezett meg hozzám, a nagybátyám Sárdy János-lemezei között akadtam rá. Ép ésszel nehezen felfogható, hogy az ilyen ratyi zenék közé hogyan törhetett utat az Omega, de Sanyi bátyámat nem zavarta különösebben, hogy rongyosra hallgattam náluk ezt az albumot, amely nem az első nyomású barna, hanem már telekomszínű volt.
Számomra ez az Omega legautonómabb anyaga, ezen az albumon hozták leginkább önmagukat, és ez gyakorlatilag a hardrock-éra vége, a szintetizátor erősödő szerepét egyfajta változás üzenetének éreztem már kisgyerek-fejjel is.
Három bónusz tartozik a 2022-es verzióhoz. Az egyik a Tűzvihar, amely – már szerepelt a ’10000 lépés’ albumon –, de a német Bellaphon kiadó számára 1974-ben rögzített új zenei alapokra újra felvették az eredeti szöveget, ami viszont kiverte a biztosítékot Erdős „KA” Péternél, hiába próbálta a banda győzködni a lemezgyár fura urát, hogy ez már átment egyszer. A dal lemaradt, így született meg a Hungaroton addigi történek legrövidebb A nagylemezoldala. A másik a Nem tudom a neved Magyar Rádióban rögzített, rövidített változata, a harmadik pedig az angol nyelvű Never Feel Shame, amely a ’Kenguru’ című kultfilm betétdalaként vált ismertté, élőben Ne legyen címmel volt hallható.

Dalcímek:

01. Nem tudom a neved
02. Addig élj!
03. Egyszemélyes ország
04. A bűvész
05. Az égben lebegők csarnoka
06. Mozgó világ
07. Huszadik századi városlakó
08. Tűzvihar
09. Nem tudom a neved
10. Never Feel Shame

Az ’Időrabló’ space-es megközelítésével minden megváltozott, gyökeresen más lett a hangzás, a sikerek pedig új dimenzióba repítették az Omegát, egyes – meg nem erősített – információk szerint az album különböző verzióiból 1 milliónál is több példány fogyott el világszerte.
Ezt a lemezt se sikerült a megjelenéskor magamévá tenni, de a korabeli „médiának” köszönhetően az anyag egy része azért folyt a csapból rendesen, több „klip” is készült a dalokból. Aztán egyszer mégis eljött annak az ideje, hogy kézbe vehettem a kék borítót, miközben egyben lement az album. Mert ez egyben meghallgatva ér igazán valamit, ugyanis ha minden szempontot számításba veszünk, ez a komplex mű a banda művészi pályájának a csúcsa.
Az újrakiadás két bónuszt tartalmaz, az egyik a Bűvész eredeti szövegű verziója, amelynek egyik versszakát felforgatónak ítélték a ’Nem tudom a neved’ megjelenésekor a „cenz urai”, a másik az Égben lebegők csarnoka, amely ebben a változatban csak a ’Könyvelő álma’ kislemez B oldalán volt hallható, nagy valószínűséggel az 1975-ös ’The Hall Of Floaters In The Sky’ című album Angliában felvett zenei alapjaira került rá Sülyi Péter remek költeménye.

Dalcímek:

01. Időrabló
• Napot hoztam, csillagot
• Időrabló
• Ablakok
02. A névtelen utazó
03. A könyvelő álma
04. Nélküled
05. Éjféli koncert
06. A bűvész
07. Az égben lebegők csarnoka

Zenészek:

Kóbor János – ének
Benkő László – billentyűs hangszerek
Debreczeni Ferenc – dobok, ütőhangszerek
Mihály Tamás – basszusgitár, vokál
Molnár György – gitár
Házy Erzsébet – vokál (7)
Várszegi Éva – vokál (7)
Simon Mihály – vokál (5)
Kozák András – ének (5)
Magyar Állami Hangversenyzenekar (5)
Wolf Péter – karmester (5)
Magyar Rádió és Televízió Vonós Tánczenekara (6)
Körmendi Vilmos – karmester (6)

Megosztás