Joanne Shaw Taylor - The Blues Album Egyperces

A feldolgozásalbumok korát éljük, hiszen az év elején a Saxon adott ki egy ilyen gyűjteményt, a Deep Purple a hónap végén jelenteti meg ugyanazon irányú albumát, most pedig a kitűnő kezű brit gitáros-énekesnő, Joanne Shaw Taylor rakott össze egy csokorral kedvenc dalaiból. Annyiban rendhagyó a harminchat éves Joanne lemeze, hogy nagyrészt kevésbé ismert muzsikusok dalait értelmezte újra, sőt azoknak is a kevésbé ismert szerzeményeit dolgozta fel.

Ha egy szóval tudnám jellemezni a lemezt, akkor a boldog minősítést adnám. Nemcsak azért, mert az én hangulatom emelkedik, amikor hallgatom, hanem egyszerűen azért, mert süt az összes felvételből, hogy alkotója nagyon szereti azt, amit csinál. A gitár vadállati módon szól, mégis hallatlan könnyedén repülnek a riffek, gördülnek a szólók, Joanne Shaw Taylor éneke pedig üvölt, hasít, és mégis szárnyal. Egyrészről megmaradt a gitáros őserejű, vad játéka, másrészt kapott egy jókora soulos ízt a fúvósok révén, no és az énekdallamok is aprólékosabban kidolgozottak, mint a korábbi lemezeken. Ez nem véletlen, ugyanis Joe Bonamassa vette kezelésbe a zenei anyagot, az ő cége adta ki. Tudjuk Joe-ról, hogy ő is pártolja ezt a megszólalást az albumain és a fellépésein egyaránt, valamint azt már korábban megtudtuk, hogy Joe erősebb énekteljesítményt vár el Joanne-tól. Egy dalban ő is közreműködik, méghozzá Ry Cooder egykori Little Village formációjának Don’t Go Away Mad slágerének újraértelmezésében. Érdekes, hogy ugyanilyen köntöst kap a kezdődal, egy nagyon korai Fleetwood Mac-szerzemény, a Stop Messin’ Round is. Az If You Gotta Make A Fool Of Somebody az egyik csúcspont, ez egy igazi soul-blues nóta. A Mississipi-blues egyik legendás alakja, Little Milton írta és Ronnie Wood, valamint Aretha Franklin is műsorra tűzte, Joanne az utóbbi legenda szellemében adja elő. Még egy dalt kiemelnék, egy Little Richard-nótát: az I Don’t Know What You’ve Got csodás lassú bluesát Mike Farrisszel közösen adja elő Joanne. Bonamassa semmit nem bízott a véletlenre, kísérőzenekarából itt van Reese Wynans a billentyűknél, a másik kiváló gitáros, Josh Smith producerként is segített a felvételeken.

Kiváló bluesdolgozatot rakott le az asztalra Joanne Shaw Taylor, és ezen az albumon azt is bizonyítja, hogy legalább olyan nagyszerű énekes, mint gitáros.

Joanne Shaw Taylor - The Blues Album Egyperces

Megosztás