Idén 60 éve, hogy megalakult az Omega, ennek alkalmából a GrundRecords feljavított hangminőségben ismét megjelenteti a zenekar életművét CD-n, kiegészítve olyan darabokkal, amelyek kevésbé vagy egyáltalán nem ismertek a nagyérdemű számára. Az újrakiadás első két darabja mindenképp csemege, különösen az együttes keményvonalas rajongóinak.

omegabeat

A ’Beat’ albumhoz hasonló kiadvány már készült egyszer, ugyanis 1984-ben a hanglemezgyár kiadta a ’Legendás kislemezek’ gyűjteményt, ennek CD-változata 1992-ben bővebb verzióban jelent meg, ám ez a szelekció belenyúlt a hetvenes évtized történéseibe. Továbbá az ’Antológia’ első részében is hallható jópár dal bónuszként. A ’Beat’ jórészt az első lemez előtti korszakot mutatja be – az első, a ’Trombitás Frédi és a rettenetes emberek’ albumról itt is hallható a Halott virágok és a Szeretnék visszamenni hozzád –, és rákerültek olyan kislemezfelvételek, amelyeken az angolszász zenei világ nagy előadóinak a slágereit nyomják. Egészen idáig ezek a felvételek nem nagyon forogtak közkézen. Ebben a repertoárban hallunk Rolling Stones, Hollies, Dave Dee, Dozy, Beaky, Mick & Tich, Screamin’ Jay Hawkins szerzeményeket. Nemcsak Kóbor János, hanem Wittek Mária, Somló Tamás vagy Benkő László is kiveszi részét az énekrészekből. Ebben a „koppintós” korszakban az Omega minden héten a Luxemburg Rádió sikerlistáját játszotta. Mindjárt kezdetnek itt a Stones Paint It Black örökzöldje. Mecky mindig is nagy rajongója volt a Mick Jagger fémjelezte kvintettnek, talán nem véletlen, hogy ezzel kezdték ezt a válogatást. Ami még kiemelkedő ebből a részből, az Screamin’ Jay Hawkins örökérvényű dala, az I Put A Spell On You, amit a Creedence Clearwater Revival, az Animals és a Them is műsorra tűzött a hatvanas években. Azonban az Omega változata eltér tőlük, még az eredetitől is, hiszen jazzesre vették a figurát, Benkő Laci orgonaszólója is ebbe az irányba mutat. Apropó, Laci: ő énekli Bobby Hebb Sunny című, rengeteg előadó által feldolgozott dalát eléggé egyéni stílusban, a zenei alap meglehetősen pszichedelikusra sikeredett. Az énekben kicsit visszaköszönnek azok a korai idők, amikor bárzongoristaként kereste a kenyerét.

A feldolgozások után elkezdtek saját dalokat írni. Ebben az időben az Illés és a Metró már rögzített saját dalokat, Presser Gábor érkezésével eldőlt, hogy ők is önálló anyaggal töltik fel a repertoárjukat. Az első saját Omega-kompozíció, amit lemezre rögzítettek, a Nem új a nap alatt semmi. Ez még egy kicsit lágyabb, fülbemászó dallamú nóta, ám a rockbandákra jellemző kásás hangzás ott figyel. A Nem szeretlek és a szövegében mellbevágó, Azért, mert a faterod góré Somló tolmácsolásában már kemény bluesos bázisú dalok, valamennyire megalapozzák az Omega későbbi hard rockos korszakát.
A lemez második felében pedig a jól ismert kislemezslágerek jönnek, mint például Somló hangjával az Azt mondta az anyukám, a torzított gitáralappal és Benkő Laci hangjával a Rózsafák, az Ismertem egy lányt a fogós dallamával – ugyanakkor zaklatott tempójával – és a Jimi Hendrix ihlette Nem tilthatom meg.

A ’Beat’ album kiválóan bemutatja a zenekar útkeresését az első album előtt, és félreérthetetlenül hallható a törekvésük a progresszívebb zenei megoldások alkalmazására.

Az Omega tagsága ’66 és ’68 között:

Kóbor János – ének, gitár (1-21)
Benkő László – billentyűs és fafúvós hangszerek, ének (1-21)
Laux József – dobok, ütőhangszerek (1-21)
Mihály Tamás – basszusgitár, ének (9-21)
Presser Gábor – billentyűs hangszerek (9,10, 12-21)
Molnár György – szólógitár (14-21)
Somló Tamás – ének, szaxofon, szájharmonika (1-11, 14)
Kovacsics András – gitár (1-13)
Varsányi István – basszusgitár (1-8)
Wittek Mária – ének (1-8)
Zalatnay Sarolta – vokál (14)

Omega – ‘Beat’ dallista:

01. Paint It Black (Rolling Stones)*
02. Bus Stop (The Hollies)*
03. Bend It (Dave Dee, Dozy, Beaky, Mick & Tich)*
04. I Put A Spell On You (Screamin’ Jay Hawkins)*
05. Little Man (Sonny & Cher)*
06. What Now My Love (Sonny & Cher)*
07. Sunny (Bobby Hebb)*
08. No Milk Today (Herman’s Hermits)*
09. Nem új a nap alatt semmi
10. Nem szeretlek
11. Azért, mert a faterod góré**
12. Megbántottál
13. Nem vagy szép
14. Azt mondta az anyukám
15. Rózsafák
16. Ismertem egy lányt
17. Szeretnék visszamenni hozzád
18. Halott virágok
19. Volt egy bohóc
20. Nem tilthatom meg
21. Kiabálj, énekelj!

*Első alkalommal CD-n.
**Kislemezen meg nem jelent dalritkaság.

A ’Táncdalfesztivál’ más jellegű dalcsokor, hiszen ezekben a dalokban az Omega nem főszereplő, csak kíséri a hatvanas évtized legnépszerűbb – ahogy akkor kategorizálták őket – táncdalénekeseit. Nézzünk pár példát ebből a szelekcióból is.

Érdekes a párhuzam az előbb tárgyalt ’Beat’ albummal, mert itt pedig egy Beatles dal, a Yellow Submarine a kezdés, amit Kozák Péter énekel. Érzésem szerint ez nem egy karakteres változata az eredetileg Ringo Starr által énekelt szerzeménynek, hogy divatos szólással éljek, elmegy mellettem. Kozák Péter nem futott be nagy karriert, sőt 1971-ben, mindössze 27 évesen elhunyt. Ennek ellenére négy dalt is hallunk tőle az Omega kíséretében, ebből kettő most látott napvilágot. Az egyik ilyen a Jobbra vagy balra, amely arról szól, hogy nem kell a középút, döntsük el, melyik irányba megyünk. Meglepő sorok a hatvanas évekből, lehet, hogy kiverte a biztosítékot a sanzonbizottságnál, ezért nem jelenhetett meg.

Az egyik legmeghökkentőbb párosítás a Vámosi Jánossal felvett Nem tudok lemondani rólad című édesbús szerzemény. Megvan a kontraszt, mert míg Vámosi hozza a lágy búgó orgánumát, az Omega egy bluesos alapot tesz az ének alá. Ugyanez van az Ovi beatben is, itt a két gyerekelőadó, Diósi Ági és Iván Jutka énekét kísérik eléggé rockosan. A szöveg maga a megtestesült lázadás a gonosz óvónéni ellen! Hallunk olyan dalokat is, amelyek slágerként futottak be akkoriban: Zalatnay Sarolta Nem várok holnapig dalával megnyerték a táncdalfesztivált 1967-ben és ők kísérik Magay Klementinát a Nevető almákban, Payer András kompozíciója akkor széles körben ismert lett.

Érdekes, hogy az Omega ezeken a felvételeken sem tagadta meg önmagát, nem tudtak kibújni a bőrükből, rockzenekarra jellemzően odapakolták a hatvanas évek csalogányainak a torzított gitárriffeket, szólókat, időnként recsegő orgonafutamokat. Lehet, hogy nem volt az Omega ínyére ezeket a táncdalénekeseket kísérni, viszont kemény iskola volt számukra, hiszen a rengeteg haknifellépésen szerezett tapasztalat és játék nem kis mértékben járult hozzá, hogy a banda a legnagyobb külföldi népszerűségnek örvendett a magyar előadók között, és a mai napig hazánk egyik legjelentősebb rockzenekara. A Magyar Rádió és Televíziónak csak szimfonikus zenekara volt, a rádióban dolgozott a Stúdió 11, ők azonban nem tudtak olyan zenei alapokat biztosítani, amelyekkel modern hangzásban szólaltak volna meg a táncdalok. A hanglemezgyár ezért kötött olyan megállapodást a beatzenekarokkal, hogy amennyiben kísérik a táncdalénekeseket a lemezeken, készíthetnek saját felvételeket.

Emlékszem, néhány évvel ezelőtt Mecky azt mondta nekem, hogy amíg a Stones aktív, ők sem tehetik le a lantot. Jaggerék – igaz megfogyatkozva – az idén egy európai turnéval ünnepelték a hatvanéves fennállásukat. Szomorú, hogy ez az Omegának már nem adatott meg.

A „kísérőzenekar” Omega tagsága:

Kóbor János – gitár, vokál
Benkő László – billentyűs hangszerek, vokál
Mihály Tamás – basszusgitár, vokál
Presser Gábor – billentyűs hangszerek
Molnár György – gitár
Laux József – dobok, ütőhangszerek
Varsányi István – basszusgitár
Kovacsics András – gitár
Somló Tamás – vokál, szájharmonika

Omega – ‘Táncdalfesztivál – A fellépőket kíséri az Omega együttes’ dallista:

01. Kozák Péter – Yellow Submarine
02. Zalatnay Sarolta – Mostanában hosszabbak az éjszakák
03. Zalatnay Sarolta – Jaj, a matek!
04. Kozák Péter – Jobbra vagy balra
*
05. Kozák Péter – Hoppá!
*
06. Pálos Zsuzsa – Nekem férfi kell
07. Zalatnay Sarolta – Nem várok holnapig
08. Dobos Attila – Kövek a vízparton
09. Vámosi János – Nem tudok lemondani rólad
*
10. Zalatnay Sarolta – Nekem jó így, ahogy van
11. Majláth Jenő – Sírnak majd a lányok
*
12. Németh József – Nekem több van egy kerékkel
13. Kovács Kati – Hol parkoljak?
14. Diósi Ági és Iván Jutka – Ovi beat
15. Magay Klementina – Nevető almák
16. Magay Klementina – Soha nem késő
17. Poór Péter – Kedvem támadt
*
18. Poór Péter – Elegem van már belőled
*
19. Harangozó Teri – Hétköznapi szerelem
20. Kállai Ferenc és Hofi Géza – Hát, most mit tegyek?
21. Zalatnay Sarolta – Oh, ha milliomos lennék!
22. Kozák Péter – Hét szűk esztendő

*kiadatlan dal

Megosztás