Legfrissebb a Hard Rockon
David Gilmour: Luck And Strange
David Gilmour azt állítja vadonatúj lemezéről, hogy „A legjobb album, amit készítettem a ‘The Dark Side Of The Moon’ óta”. Hajlamos vagyok egyetérteni vele, ennek nyomatékaként nyomtam is rá egy kilencest.
Airbourne – Úszunk majd a sörben és a hangerőben
Aki volt már Airbourne-koncerten, az tudja, folyik a sör, letépi a fejeket a tradicionális boogie RnR és az elementáris hangerő. 2025. március 25-én az Akvárium Klubba térnek be, egy kis headbangelésre késztetve a rajongókat.
Egy kívülálló szemével: Five Finger Death Punch, Ice Nine Kills, Malevolance – Budapest Sportaréna, 2024. 07. 09.
Teljesen beszippantott a 5FDP-életérzés, amit megelőzött az Ice Nine Kills igazán beteg horror musical előadása, a Malevolence közepes produkcióját viszont még a technikai malőrök is sújtották a Budapest Sportarénában.
Pink Floyd: The Dark Side Of The Moon – 50th Anniversary
A Pink Floyd 1973-ban megjelent albuma a zenetörténelem egyik legnagyobb példányszámban elkelt és legnagyobb hatású műve. Az 50. évforduló előtt tisztelegve újra kiadták az anyagot több hullámban és több változatban.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Hogy a jövő nagy énekesét láttuk-e? Jó kérdés: Jelusick, Asphalt Horsemen – Analog Music Hall, 2024. 05. 24.
A Jelusick nemcsak a fantasztikus énekes miatt alkotott maradandót, az egész csapat nagyon jó benyomást tett rám. Az Asphalt Horsemen pedig annyira hozta az amerikai ízt, hogy egy betévedő néző simán mondhatta volna, hogy ezek bizony amerikaiak.
Könnyező Sárkány a Toronyban: Bruce Dickinson, divideD – Barba Negra, 2024. 06. 01.
Bruce Dickinson 66 évesen – és mint kiderült, betegen – is felejthetetlen koncertet adott, 5000 ember várta, hogy felharsanjon a „Scream for me Budapest!”. A divideDnek beintett a technika, de megmutatták, hogy nélküle is boldogulnak.
Deep Purple – Újabb képek a zenekar albumából
Másfél hónap van hátra az új Deep Purple-stúdióalbum, az ’=1’ megjelenéséig. A veterán rockerek szeretik a képeket, hiszen a Pictures Of Home és a Picture Of Innocence után megírták a Pictures Of You című dalukat is, melyhez most már videóklip is van.
Lenny Kravitz-minikoncert a focidöntőn
Lenny Kravitz fellépett az UEFA Bajnokok Ligája 2024 döntőjén a londoni Wembley Stadionban, ahol egyébként a Real Madrid győzött 2:0-ra a Borussia Dortmund ellen.
A germán power metal igazi ereje, a BrainRage: Brainstorm, Rage, Tri State Corner – Barba Negra Blue Stage, 2022. 10. 20.
Ezt a két bandát összehozni remek ötlet volt, megtapasztalhattuk a keményvonalas germán power metal igazi erejét. Kettejük közül a Rage a rangidős, de a Brainstorm láthatóan magasabb ligában focizik és ez ezen az estén szépen meg is mutatkozott, a Tri State Corner folkos metálja pedig kiváló bemelegítésnek bizonyult.
Kirobbanó formában: The Cure, The Twilight Sad – Papp László Budapest Sportaréna, 2022. 10. 26.
Annak ellenére, hogy Robert Smith énekes a 60-as éveit tapossa már, a The Cure mégis több mint két és fél órás, zenével teli koncertet adott, melynek során összesen 27 dal csendült fel a több mint 9000 fős közönség legnagyobb örömére.
A skót postrocker The Twilight Sad performanszjelleggel előadott dalait is jól fogadta a hazai cure-os közönség.
Kataklysm és Soilwork februárban a Barba Negrában!
A kanadai death metal csapat, a Kataklysm és a svéd melodikus death brigád, a Soilwork közös európai turnéra indul 2023 elején. Február 25-én a Barba Negra Red Stage-ben lépnek fel, vendégük a fúziós metálban utazó amerikai Wilderun.
Devin Townsend – Megjelent a ’Lightwork’
Az Inside Out Music gondozásában jelent meg tegnap Devin Townsend új nagylemeze, amely végighallgatható a művész YouTube-csatornáján, illetve rengeteg fizikai változatban is elérhető a lemezboltokban.
Megjelent a Budapest Park kulisszái mögé kalauzoló jubileumi kiadvány
November 3-tól elérhető a ’Backstage’ című könyv, amely zenészek, zeneipari szakemberek és az idén 10 éves Budapest Parkot megálmodó stáb igaz történetein keresztül, exkluzív fotókkal illusztrálva mutatja be a koncerthelyszínt, a Libri Kiadó gondozásában.
A Volbeat Road Crew már javában dolgozik!
A Volbeat technikai személyzete már régen beparkolt az MVM Dome parkolójába, nagyban folyik a színpad építése, mi pedig megszereztük a holnapi koncert várható műsorát, a show vendége a Skindred és a Bad Wolves lesz.
A budapesti második „istencsapása”: Godsmack – Barba Negra Red Stage, 2022. 10. 23.
Ütős, tökös, kiváló, emlékezetes…szóval olyan koncertet adott a Godsmack a Barba Negra Red Stage-ben, amit másnap is megnézne az ember még párszor. Ebben nagy szerep jutott Sully Erna géniuszának, aki nemcsak kiváló frontember és énekes, hanem jó gitáros, kiváló dobos, zongorista és elképesztő dalszerző.
Kalapács József – Új videó, koncert a Barba Negrában és Londonban
Új szöveges videóval jelentkezett az idén 60 esztendős Kalapács József, a tavaly megjelent ’Szelíd metálosok’ című dupla válogatásalbum címadó dalához készült kisfilm került fel a YouTube-ra, rengeteg rajongó viszontláthatja magát a benne felhasznált archív fotókon.
Depresszió – Szombaton indul a turné az új albummal
A hét végén új albummal jelentkezik a Depresszió, az albumot 10 állomásos turné vezeti fel, a koncertkörutat a Barba Negra Red Stage-ben zárja a banda.
The Beatles – Megjelent a kibővített ’Revolver’
A Beatles 1966-os nagylemezének újrakiadása az izmos fizikai példányok mellett a streaming szolgáltatóknál is elérhető. 5 CD-nyi hanganyag, számos eddig kiadatlan felvétellel.
Ayreon – A ’01011001’ albumot is eljátsszák élőben
2023 szeptemberében Arjen Anthony Lucassen ismét visszatér a színpadra, hogy előadja az Ayreon-operák közül a ’01011001’-t. A négy előadáson ott lesznek a lemezen eredetileg hallható énekesek és vendégzenészek is.
John McLaughlin – Budapestre tart a jazzgitár mágusa
A 80 éves John McLaughlin és zenekara, a The 4th Dimension rövid – mindössze három országot érintő – őszi Európa-turnéja során Budapestre is ellátogat, a GetCloser Concerts szervezésében az Erkel Színházban lép fel november 30-án.
VálaszÚt – Videón a koncertfavorit
A korábban a P.Mobil sorait is erősítő Szebelédi Zsolt “Szergya” (ének, dob), Móczár László (gitár) és Szergej Szklyárov (basszusgitár) felállású VálaszÚt zenekar új klippel jelentkezett, ami a GrundRecords gondozásában megjelent ’Szép új világ’ albumon található.
Nita Strauss – Melyik farkas győz?
A jó és rossz küzdelméről szól Nita Strauss legújabb dala, ami a jövő évben érkező szólólemezén kap helyet, a dalt az Arch Enemy énekesnőjével, Alissa White-Gluzzal adják elő.
Elhunyt Jerry Lee Lewis
A rock and roll talán utolsó mérföldköve is kidőlt, 87 éves korában Jerry Lee Lewis elköltözött a látható világból.
Led Zeppelin Session – Holnap Tatán
A Led Zeppelin egyedülálló zenei örökségét több mint két évtizede ápoló veszprémi Led Zeppelin Session holnap a tatai Peron Music Clubban lép fel, teaserként voilá: Tatai Tamás dobos Black Dogja.
Pantera + Judas Priest + Rainbow = Elegant Weapons
Az egyenlet matematikailag kifogásolható ugyan, de az biztos, hogy új szupergroup alakult Rex Brown (Pantera), Scott Travis (Judas Priest), Richie Faulkner (Judas Priest) és Ronnie Romero (Korda György és Balázs Klári kivételével szinte minden) részvételével.
Katatonia – Csillagok nélküli égbolt
A svéd melankolikus doom metal csapat, a Katatonia elkészült 12. nagylemezével, amely január 20-án jelenik meg a Napalm Records gondozásában, közreműködik rajta a Soen-énekes Joel Ekelöf is. Az első kislemeznek választott Atrium nagyon ígéretesen hangzik.
Hobo – Karácsonyi koncert a Kongresszusi Központban
„Az ám, hazám” mottóval advent negyedik vasárnapján kétórás „vad rockzenei” koncertet ad Hobo a Budapest Kongresszusi Központban.
Mötley Crüe – Mick Mars visszavonul a koncertezéstől
A Mötley Crüe gitárosa és alapítója, Mick Mars a továbbiakban – bár a banda tagja marad – nem turnézik a zenekarral. A hamarosan folytatódó „The World Tour”-on nagy valószínűséggel John 5 fogja helyettesíteni.
Powerwolf – Elfogytak a jegyek a budapesti bulira
A bitangerős „csomagnak” köszönhetően hetekkel a koncert előtt telt házas lett a német Powerwolf, az angol Dragonforce és a nemzetközi Warkings Európa-turnéjának budapesti állomása.
Telt házasnak ígérkezik Bródy János arénakoncertje
November 12-én nagykoncertet ad Bródy János, aki összefoglalja a Papp László Budapest Sportaréna színpadán 1964-ben indult, rendkívüli gazdagságú művészi pályáját. Jegyek már csak korlátozott számban kaphatók a Broadwaynél.
Liptay Zoltán – Tim “Ripper” Owens is közreműködik az új EP-jén
Liptay Zoltán, a Gépmadár zenekar vezetője és gitárosa az elmúlt időszakban szólóprojektjén dolgozott, amelynek eredménye egy háromszámos EP lett, szerepel rajta az egykori Judas Priest-énekes Tim “Ripper” Owens és a kiváló finn gitáros Mika Tysskä is.
Devin Townsend – A világítótorony közelében járunk
Az október 28-ra tervezetthez képest csak november 4-én jelenik meg Devin Townsend új stúdióalbuma, amelyhez megérkezett az új anyagot beharangozó kislemez-trilógia utolsó darabja.
Fiúk – Új EP és lemezbemutató az Instantban
Október 21-én jelent meg a Fiúk zenekar ’Ha neked nem’ című EP-je. A fiatal zenészekből álló alternatív popzenekar lemezbemutató koncertjére november 5-én kerül sor az Instantban, vendég a Máklikőr.
Mobilmánia – Új dal és duplakoncert
Új dallal és a hozzá készített videóklippel jelentkezett a Mobilmánia. A Fonogram-díjas zenekar Sárkányok földje című szerzeményével harangozza be a januári Barba Negra-duplakoncertjét, amelynek a Stardust a vendége.
Gary Moore Emlékest – Megkésett megemlékezés
2021-ben volt 10 éve, hogy meghalt, idén áprilisban lett volna 70 éves Gary Moore. Sajnos a pandémia mindkét kerek dátumot keresztülhúzta, de a soron következő Emlékestet szerették volna mindenképp még a 2022-es évben megtartani, így most kivételesen november közepén várják a gitáros tisztelőit az Analog Music Hallban.
Omega: 5 / 6 – Nem tudom a neved / 7 – Időrabló (2022)
Pénteken három olyan albumot adott ki újra a GrundRecords, amelyek egyrészről – az adott időben – már befutott Omega zenei örökségének alighanem legfontosabb lemezeit jelentik, másrészről ezzel a szériával visszavonhatatlanul bekerültek az Égben Lebegők Csarnokába mind rajongói, mind üzleti szempontból, és nemzetközi sztárokká váltak.
Riverside – A düh és tehetetlenség ihlette az új albumot
A lengyel progrock-sztár Riverside négy év után új stúdióalbummal jelentkezik, amelynek az ’ID.Entity’ címet adták. A január 20-án megjelenő anyag első kislemezdala animációs kisfilmmel érkezett.
The Rasmus, A Király Halott – Barba Negra Red Stage, 2022. 10. 17.
A banda a színpadra lépéstől a koncert végéig nagyon energikusan zenélt, ugrásokkal és sok mozgással színesítették az egyébként tökéletes előadást. Apropó, tökéletesség. Szívem szerint szakmai jegyeket osztogatnék jónéhány hangmérnöknek, hogy hogyan is kell szólnia egy élő koncertnek!
Mötley Crüe + Def Leppard jövő májusban Budapesten!
A Live Nation Magyarország délután jelentette be, hogy a Mötley Crüe és a Def Leppard közös európai arénaturnéjának budapesti állomása is lesz, 2023. május 29-én láthatjuk őket az MVM Dome-ban
Volbeat – Új koncerthelyszín: MVM Dome!
A Volbeat november 5-i koncertje a hatalmas érdeklődés miatt az MVM Dome-ban kerül megrendezésre, a megváltott jegyek érvényesek, a két vendég változatlanul a Bad Wolves és a Skindred.
Felszabadult pillanatok és elképesztő mélységek: Evergrey, Fractal Universe – Barba Negra Blue Stage, 2022. 10. 11.
Egy üresjárat nélküli, jól felépített koncert volt ez, amelyben egyaránt benne voltak a felszabadult pillanatok és az elképesztő mélységek, mindez feszültségmentesen, mély érzelmekkel nyakon öntve. Olyan volt az egész, mint egy jól sikerült randi, amikor az elválás után már hazafelé bandukolva várod a következő találkozást.
Volbeat – Jó két hét múlva a Barba Negrában!
Tegnapelőtt elstartolt a Volbeat világkörüli turnéjának második európai szakasza, ennek örömére közzétettek egy kiváló hangulatú koncertvideót. November 5-én a Barba Negra Red Stage-ben lépnek fel a Bad Wolves és a Skindred társaságában.
Nagyszerű vendégekkel érkezik Budapestre Tarja Turunen
Holnapután visszatér a Nightwish egykori énekese, Tarja Turunen a magyar fővárosba, hogy az új Barba Negra Red Stage-ben bemutassa végre ’In The Raw’ című nagylemezét. A bemelegítésről a brit Serpentyne és a norvég Abakas gondoskodik.
SpeedKore® Dodge Demon®-t nyerhetsz Ozzyval!
A Save The Music Foundation támogatói között egy feltuningolt 840 lóerős Dodge Demon sportautót sorsol ki a karitatív célú adományok gyűjtésére szakosodott Omaze nevű cég, az alapítvány kampányába beszállt Ozzy Osbourne is.
Queen – Új dallal jön a ’The Miracle’ album új kiadása
A Queen történetének egy elveszett darabja került elő, egy olyan dal, amelyben még Freddie Mercury énekel. A Face It Alone digitálisan már elérhető, de hamarosan vinyl kislemezen is, és a rengeteg extrával érkező ’The Miracle’ album újrakiadásán is helyet kap.
From The Sky – Apokaliptikus vízió az új koncertklipben
A budapesti From The Sky gőzerővel dolgozik a második nagylemezén, de közben elkészítették a Vulcanus című dal videóját, amit még áprilisban, a ’Rex’ album bemutatóján forgattak.
Kansas – „Ez több mint egy újabb »greatest hits«”
A legendás progrocker Kansas decemberben egy válogatás-kiadvánnyal jelentkezik, amelyen minden albumukról helyet kapnak művek, bónuszként az 1974-es debütáló lemezük nyitódalát formálták újjá erre az újdonságra.
Dream Theater – Két koncertfelvétel egymás után
Újra megjelent a Dream Theater egykori bootlegkiadványa, amelyen a Deep Purple legendás koncertlemezét játsszák. Ezzel egy időben bejelentették, hogy egy 2015-ös Wacken-fellépésük hanganyagát is kiadják decemberben.
Legfrissebb a Hard Rockon
Freedom Call – „Ezüstlakodalom” helyett happy metal party Budapesten
A happy metal feltalálója, a német Freedom Call idén lett negyedszázados, és az együtt töltött 25 évet – ezüstlakodalom helyett – ‘Silver Romance’ című új lemezükkel ünneplik, mellyel Budapestre is eljönnek a glam metalt játszó Night Laser kíséretében.
Deep Purple – Hoztak egy ajtót
Bár még 80 napot várni kell a Deep Purple új stúdióalbumának megjelenésére, a banda egy dalt étvágygerjesztőként közzétett róla.
Sleep Token – „Novemberben Európa összegyűlik egy istentiszteletre”
A kultikus maszkos metálbanda, a Sleep Token tavaly még csak az Architects előtt hevítette fel a hangulatot, idén már önálló arénaturnét hirdettek Európában, melybe az MVM Dome is belefért.
Anneke van Giersbergen – Vonósnégyesre átdolgozott rockhimnuszokkal érkezik
Szólókarrierje újabb fejezetét mutatja be május 19-én Anneke van Giersbergen. A ‘Heavy Strings Tour’ keretében többek között Guns N’ Roses, Foreigner és Mastodon klasszikusokat ad elő vonósnégyessel és zongorakísérettel a MOMkult színháztermében.
Tanya O’Callaghan – Milyen egy zenekarban játszani Bruce Dickinsonnal?
Elindult Bruce Dickinson szólóturnéja és a legtöbb helyen telt házas, nálunk még lehet jegyet kapni június 1-re. Basszusgitárosa, a Whitesnake-ben is megfordult Tanya O’Callaghan mesélt arról, milyen érzés együtt dolgozni az Iron Maiden énekesével. És szó esik egy bizonyos Mandrake sörről is.
David Gilmour – Kemény kritikákat kapott a producerétől
Szeptember 6-án jelenik meg a Pink Floyd-legenda David Gilmour új szólóalbuma, amelyről közzétette az első dalt. A gitáros társproducere keményen odamondogatott neki munka közben, ezt David így kommentálta: “Nincs tisztában a múltammal és nem tisztel.”
Tygers Of Pan Tang – Friss koncertfelvétel bólogató izmainknak
A Tygers Of Pan Tang ma megjelent koncertlemezét a turné egyik tavalyi állomásán vették fel, így képet kaphatunk arról, mire is számíthatunk 2 hét múlva a NWOBHM jeles képviselőjétől az Analogban. Előttük a The Trousers fűti fel a hangulatot.
HammerFall – Bosszúállók
Augusztusban jelenik meg a HammerFall új lemeze ‘Avenge The Fallen’ címmel, és a lemezborító alapján Hector társakra lelt. De nemcsak Hector, a HammerFall is társasággal érkezik októberben lemezbemutatóra, a Powerwolffal és a Wind Rose-zal vállvetve.
Totális Metál – 35 éves az ‘Éjszakai bevetés’
A magyar metál egyik alapkövét jelentő album 35 éves, amit a volt Pokolgép-tagokból álló Totális Metál nevű projekt szombaton Pesten is bemutat az Akela, a Stress és a Metal Lady társaságában.
Walter Trout: Broken
Nem mondhatnám, hogy Walter Trout híján van a kreativitásnak, hiszen, az elmúlt 35 évben maximum két év telt el egy-egy albuma közt és ezúttal is egy jó színvonalú, természetesen gitárcentrikus anyag került ki a műhelyéből.
Accept – Inkább Hulk ez a Frankenstein, de nem baj, ha a zene jó hangos!
A megjelenés előtt 2 nappal kidobott még egy animált szöveges videót az Accept a ’Humanoid’ albumhoz. A klipben a modern szörny inkább hasonlít Hulkhoz vagy a Terminátorhoz, de ez senkit nem zavar, amíg a lemez eddig hallott legjobb száma megy alatta. Tekerjétek fel a hangerőt!
Deep Purple – Minden egyenlő eggyel
A Deep Purple nyilvánosságra hozta a nyár közepén megjelenő 23. stúdióalbumának részleteit. Igencsak szokatlan címet adtak neki.
Vérprofik lettek, nem vérfarkasok: Powerwolf, Dragonforce, Warkings – Barba Negra Red Stage, 2022. 11. 16.
Számítottam arra, hogy ez az este az év egyik legerősebbje lesz három olyan ereje teljében lévő zenekarral, mint a Powerwolf, a Dragonforce és a Warkings, ennek megfelelően mindenki, aki eljött erre a koncertre, jól szórakozhatott.
From The Sky – A címadó dal most, album csak jövő tavasszal
Tavasszal megjelenő új albuma negyedik kislemezdalát mutatta be a From The Sky. A szimfonikus extrém metálban utazó budapesti zenekar második stúdióanyagát a H-Music adja ki.
David Bowie: Black Tie White Noise (1993) / Earthling (1997) / ‘hours…’ (1999)
David Bowie nem kicsi életművének stúdióalbumai sorban megjelennek felújítva, ezúttal hármat mutatunk be, amelyeket egyszerre adtak ki újra, ezeket a 90-es évtizedben rögzítette. Akad köztük, aminek vajmi kevés köze van a rockzenéhez, dehát Bowie egy bekategorizálhatatlan előadó volt, viszont lelkes hívei követték őt mindenhova, mert fércmunkát sosem adott ki a kezei közül. A 80-as évek végétől – tehát már a Tin Machine idejében – kezdett el együtt dolgozni Reeves Gabrels gitárossal, aki szerzőként is formálta, meghatározta Bowie zenéjét sok éven át.
„Akármit csinálsz, szeretni is, utálni is fogják” – Interjú Lzzy Hale-lel, a Halestorm frontemberével
A novemberi koncert előtt ProblemChild kollégánknak lehetősége volt beszélgetni Lzzy Hale-lel, a Halestorm énekes-gitárosa régi ismerősként üdvözölte riporterünket.
VeszprémFest 2023 – Jubileumi fesztivál nagy nevekkel
A 20. VeszprémFest koncertsorozata is – mint a korábban már beharangozott Veszprém Blues Fesztivál – a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat részeként valósul meg olyan sztárok közreműködésével, mint Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Yusif Eyvazov, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea.
Mandoki Soulmates – Új klip a magyar nyelvű albumhoz
Pénteken adták ki a magyar nyelvű Mandoki Soulmates-nagylemezt, a megjelenésre egy olyan dalt időzítettek, amelynek szövegét Ákos írta, és hármasban adják elő a dalt Molnár Ferenc Caramellel és Leslie Mandokival. A ‘Magyar Képek’ album már meghallgatható a nagy digitális platformokon is.
Transatlantic – Ez volt az utolsó út?
Július 28-án, Párizsban zárta legutóbbi turnéját a Mike Portnoy, Neal Morse, Roine Stolt és Pete Trewavas tagokból álló Transatlantic. A francia fővárosban felvett koncertfilm február 17-én jelenik meg, viszont a háromórás műsorból egy rövid részletet már most láthatunk.
iLAND – Müpa-koncert és sörözés
Az East zenekar művészeti örökségét újragondoló iLAND kétéves fennállásának eddigi legnagyobb koncertje kerül megrendezésre márciusban a Müpában, előtte azonban baráti sörözésre invitálják a rangókat a jövő szerdai „meccsmentes” napra a Kispolszkiba.
Fleetwood Mac – Elhunyt Christine McVie
79 esztendős korában elhunyt Christine McVie, a Fleetwood Mac énekes-billentyűs dalszerzője, aki 1971 óta tagja volt a zenekarnak.
Serious Black – Magyar nyelvű invitálás a budapesti bulira
A német Magical Heart és a dán Seven Thorns is csatlakozik a Serious Black vasárnapi koncertjéhez, együtt veszik be az Analog Music Hall színpadát. A főbanda énekese magyarul invitál a koncertre.
A volt Accept-basszerrel még mindig működik a kémia: U.D.O., Existance – Barba Negra Red Stage, 2022. 11. 15.
A korábbi önmagához képest meglepően sokat mozgó és viccelődő frontemberrel az élen egy kiváló koncertet kaptunk az U.D.O. zenekartól. Sokszor érzem azt, hogy egy fiatalnak a bandába vétele jó hatással van az idősebb generációra, most viszont a régi harcostárs, Peter Baltes csatasorba invitálása volt remek ötlet, nagyon jól működött a kémia. A francia Existance-szal párban egy igazi fémes estét varázsoltak elénk a sátorban.
Riverside – „Szükségünk van egymásra”
Megérkezett a második előzetes a lengyel proggerek januárban megjelenő új albumáról, a dalhoz készült videó társrendezője maga a Riverside-frontember Mariusz Duda.
The Neal Morse Band – Jön a 2020-as MorseFest koncertfilmje
Neal Morse januárban hiánypótló koncertkiadvánnyal jelentkezik, amelyben a 2020-as karanténidőszak alatt végül megrendezett MorseFestet láthatjuk, fókuszban az akkor megjelent ’Cover To Cover’ antológiával és a ’Sola Gratia’ lemezzel.
Revolution Saints – A Mark 2 első kislemeze
A Deen Castronovo énekes-dobos köré szerveződő zenekar, a Revolution Saints új felállással és egy új kislemezzel tért vissza. Az Eagle Flightban már Jeff Pilson basszusgitáros és Joel Hoekstra gitáros mutatkozott be, mint Revolution Saints 2.0.
Metallica – Új album és másfél évig tartó turné
Április 14-én jelenik meg a Metallica új stúdióalbuma, amelyet 48 fellépésből álló világ körüli stadionturnén mutatnak be. Az új anyag első kislemezdalát néhány órája tették közzé a világhálón.
Kevés pasinak jutott mikrofon ezen az estén: Amaranthe, Beyond The Black, Butcher Babies, Ad Infinitum – Barba Negra Red Stage, 2022. 10. 30.
A pasiknak énekesként nem sok babér termett ezen az estén, viszont elég változatos programot kaptunk, az hétszentség! Hangban talán az estet kezdő Ad Infinitum énekesnője volt a legképzettebb, hangzásban a Beyond The Black volt a legerősebb, intenzitásban az Amaranthe, az este legenergikusabb produkcióját azonban a Butcher Babies nyújtotta.
Nightwish – Karácsonyi nagykoncert a Sportarénában
Javában zajlik már a Nightwish európai turnéja: a nyugat-európai fellépések után karácsony előtt pár nappal, december 20-án érkezik a Papp László Budapest...
80 éve született Jimi Hendrix
Seattle-ben, 1942. november 27-én megszületett James Marshall Hendrix, aki a hatvanas évek második felében megteremtette a rockgitározás fogalmát.
Dennis Chambers-Oz Noy-Jimmy Haslip – Koncert a RaM Színházban
A Dennis Chambers-Oz Noy-Jimmy Haslip felállású felsőligás power trió rövid európai turnéja december 5-én útba ejti Budapestet, a RaM Színházban lépnek fel a GetCloser Concerts szervezésében.
Mandoki Soulmates – A magyar Stevie Wonder énekli a legújabb dalt
Megérkezett a második előzetes a jövő héten megjelenő magyar nyelvű Mandoki Soulmates-lemezről, amelyben Mándoki László és Pápai Joci énekel.
A ‘Magyar képek’ albummal egy időben az 1997-es ’Találkozások’ – amelyen közreműködik Cserháti Zsuzsa, Somló Tamás, Zorán, Demjén Ferenc és Horváth Charlie – jubileumi változata is megjelenik.
„Minden, ami Alapi”: ‘Alapi 60’ – Barba Negra Red Stage, 2022. 11. 19.
Lehet ezt a műsort életműkoncertnek, születésnapi koncertnek nevezni, de az biztos, hogy a hazai rockzenei élet egyik különleges eseménye volt az ‘Alapi 60’. A felépítés, a szervezés és a tudatos kimértség minden egyes másodpercben visszaköszönt.
Magyarország eddigi legnagyobb bluesfesztiválja Veszprémben
Négy Grammy-díjas blueselőadóval, közel 40 fellépő több mint 50 koncertjével, kiállításokkal, workshopokkal és beszélgetésekkel várja az érdeklődőket április 13. és 16. között a műfaj eddigi legnagyobb magyarországi eseménye, a Veszprém Blues Fesztivál, amely a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat részeként valósul meg.
Új dallal tértek vissza a Káderek
Hosszú szünet után új dallal és klippel tért vissza a Káderek zenekar, a Minden rendben című szerzeményük egyszerre szól belső vívódásról és önmegvalósításról, punk-rock stílusban.
Két félidő a mennyországban: Gary Moore Emlékest – Analog Music Hall, 2022. 11. 15.
Nagyszerű este volt, a mennyországban éreztem magam! Talán ott volt valahol Gary Moore szelleme is a vállamon. Az első félidőben Somogyi Remig hegemóniáját csupán Kontor Tamás tudta megtörni pár percre, a második játékrészben a bluesgitározás német istensége, Henrik Freischlader, a magyar SRV, Tommy Katona és Gary Moore magyarországi helytartója, Vámos Zsolt közösen igyekezett az ír gitáros muzsikáját megidézni. Sikerrel!
The Winery Dogs – Februárban érkezik az új album
A Billy Sheehan-Mike Portnoy-Richie Kotzen alkotta The Winery Dogs hivatalosan is visszatért a hibernált állapotból, bejelentették, hogy a harmadik nagylemezük február 3-án lát napvilágot, a kapcsolódó turné amerikai időpontjai is megvannak.
Deep Purple – Nyáron 18. alkalommal lépnek fel hazánkban
Újabb élő legenda koncertezik nálunk a jövő évi koncertszezonban, a Deep Purple július 16-án a Budapest Arénában lép fel, ez lesz a Mark IX magyarországi bemutatkozása a Steve Morse gitáros helyébe lépett Simon McBride-dal.
25 év után újra Budapesten koncertezik a Pantera!
Majdnem napra pontosan 25 év elteltével, május 30-án visszatér Magyarországra a legendás Pantera, a Barba Negra színpadán lép fel a Phil Anselmo-Rex Brown-Zakk Wylde-Charlie Benante felállású zenekar.
godfater. – Deák Bill Gyula-feldolgozással debütált a „nulladik” album
A Tátrai Tibor, Borlai Gergő, Szebényi Dániel, Mike Gotthard és Kéri Samu alkotta godfater. első nagylemezét több remek előzetes vezette fel, a pénteki albummegjelenésre Deák Bill Gyula szólókarrierjének egyik korai dala feldolgozását időzítették.
Ayreon – Felújított hangzással újra megjelent a ’Universal Migrator’
A szokásos pénteki lemezdömpingben kapott helyet az Ayreon eredetileg 2000-ben megjelent szekvenciális kiadványa, a dupla anyag hangzását maga a projektgazda Arjen Lucassen korszerűsítette. Erre a napra időzítette a holland zenész a Dawn Of A Million Souls szöveges videójának a bemutatását, amelyben a Symphony X-énekes Russell Allen és a gitáros Michael Romeo is vendégszerepel.
Queen – Megjelent a ’The Miracle’ bővített verziója
A Queen történetébe pénteken is írtak egy bejegyzést, hiszen a lemezboltokban már kapható a többórányi extrával és persze a nemrég bemutatott régi-új dallal, a Face It Alone-nal kibővített ’The Miracle’ album, amelynek a teljes zenei része meghallgatható a zenekar YouTube-csatornáján is.
Pink Floyd: Animals – 2018 Remix (1977/2022)
Nem elírás az évszám – már ami az újrakiadást illeti –, ugyanis a Pink Floyd tizedik stúdióalbumának felújított változata nem jelenhetett meg akkor, amikorra szánták, mert a három veterán tag nem tudott megegyezni a részleteket illetően. David Gilmour, Roger Waters és Nick Mason a mai napig nyírják egymást, pedig a Floyd gyakorlatilag 1995 óta nem létezik.
Mandoki Soulmates – Magyarul is megjelenik a ’Hungarian Pictures’
Magyar nyelven is megjelenik Mándoki László all-star projektjének, a Mandoki Soulmatesnek a legutóbbi műve. A ’Magyar képek’-en természetesen hazai énekesek kapnak főszerepet, közülük Mező Misi mutatja be az első kislemeznek választott Új a szél című dalt.
Depresszió ellen a legjobb választás: The Toy Dolls, Jolly Jackers – Barba Negra Blue Stage, 2022. 11. 03.
Azt nem mondom, hogy az év koncertje volt a Toy Dolls előadása, de hogy az egyik legszórakoztatóbb, ahhoz kétség sem férhet! Depresszió ellen receptre írnám fel. A Jolly Jackers pedig nagyon jó választás volt, hogy picit felpörgesse a közönséget előttük.
A Nazareth már 16. alkalommal lép fel hazánkban
November 28-án ismét Budapestre érkezik a hard rock szcéna egyik úttörő zenekara, a Nazareth. Az együttes klasszikus dalai mellett új nagylemezükből is ízelítőt kapunk az A38 Hajón, az estét a Lord Bishop Rocks vezeti fel.
Ma megjelent a Threshold új albuma
A dallamos progmetál angol veteránjai 12. stúdiólemezüket adták ki ma, amely a Threshold hivatalos YouTube-csatornáján teljes egészében végighallgatható.
Paul McCartney – Box, ami nincs
Sir Paul McCartney az egész – Beatles utáni – pályafutását átfogó, 80 darab vinyl kislemezből álló válogatást ad ki december 2-án ’The 7″ Singles Box’ címen. A különleges zenei anyagot hozzá illő, különleges kivitelű faládába csomagolják, ennek a készítését mutatja be Jon Woolhouse chesterfieldi „asztalosművész”.
Kár, hogy a kiadvány a 612 dolláros ára ellenére elfogyott már az előrendelési szakaszban.
A dalok hiányosságait kompenzálta a zenészek tudása: Tarja, Serpentyne, Abakas – Barba Negra Red Stage, 2022. 10. 21.
Vérprofi zenészek, akik láthatóan élvezettel játszanak, és a szuper hangú, kedves és alázatos énekesnő, Tarja. Ez a zenekar, ezzel a hanggal, erősen megtámogatott látványvilággal bitang jó koncerteket tudna adni, ha lennének jó dalok. Sajnos azonban azokból picit deficitesen állnak. A Serpentyne és az Abakas repertoárjából is hiányoztak a jó nóták.
KISS – 40 éve jelent meg a ’Creatures Of The Night’
A KISS 10. stúdióalbuma 1982. október 28-án jelent meg, ebből az alkalomból pénteken több változatban is újra kiadják a ’Creatures Of The Night’-ot felújított hangzással és a verziótól függő mennyiségű extrával.
Legutóbbi kommentek
- FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Kritikák
iLAND: A Sziget
A legendás East zenekar zenei örökségéből építkező, de azt továbbgondoló iLAND debütáló dupla albumáról dupla kritika született. A két szerző egymástól függetlenül látja úgy – gyakorlatilag azonos érveléssel és azonos értékelést adva –, hogy a hazai progresszív rockzene egyik gyöngyszeme született meg.
Evergrey: The Heartless Portrait (The Orphean Testament)
Amennyire féltem tőle, annyira meg tudtam szeretni a ’The Heartless Portrait’ dalait. Ez a dalcsokor is egy mély érzelmekkel teli hullámvasút, amely, ha nem is éri el a ’The Atlantic’ színvonalát, talán csak néhány hajszálnyival marad el tőle. A holnapi koncert előtt kötelező a meghallgatása!
EDDA művek: 35. A hírvivő
Egy szerethető dalcsokrot állított össze Pataky Attila és zenekara az utolsó, fizikai formában megjelenő nagylemezükre (remélem, nem igaz!), amelynek néhány dala kifejezetten remekül fog illeszkedni az EDDA művek koncertműsorába.
Neil Young & Crazy Horse: Barn
Neil Young olyan, mint akinek a hatvanas években megállt az idő, zenéje nem modern vagy trendi. Naivan keresi a jót, a szépet, megveti a közönyt, a középszerűséget, az erőszakot, a mammon vezérelte világot. Mindez benne van az új dalokban is, amelyek kihallatszanak a Pajtából.
Gov’t Mule: Heavy Load Blues
Kiválóan vizsgázott a Gov’t Mule most, hogy csak a bluesra fókuszált. Ragaszkodtak a műfaj hagyományaihoz, mégis belevitték a hosszú hangszeres improvizációkat, melyek nélkül nehéz elképzelni zenéjüket. Jól beillesztették a lemez műsorába a régi bluesszerzeményeket is. Bár Warren Haynes a zenekar hajtómotorja, a többi muzsikus is kiváló munkát végzett.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
A Bolha, az Úszómester, az Autószerelő meg a Hilfiger-Jézus: Red Hot Chili Peppers, Nas, Thundercat – Puskás Ferenc Stadion, 2022. június 15.
Sietek hazafelé, Oktogon, Nyugati. Nem a fülem cseng. Mindkét villamosmegállóban Red Hot Chili Pepperst penget egy utcazenész. Nincs mese: itt az ideje megemészteni az általam látott egyik, ha nem a legkiválóbb koncertteljesítményt.
Szerencsés szám a 13-as: Iron Maiden – Groupama Aréna, 2022. 06. 07.
Lehet azon vitatkozni, hogy ki a legjobb heavy metal zenekar, de hogy az Iron Maiden csinálja a legnagyobb show-t jelenleg ebben a műfajban, az vitathatatlan. Egy kis számmisztikával élve: 6. hó 7-én volt a koncert, és 6+7=13, a ‘Legacy Of The Beast’ volt a Maiden 13. turnéja, ami elérte hazánkat, és Bigfoot kollégám is 13. alkalommal látta őket, még mondja valaki, hogy a 13-as szám balszerencsét hoz!
Bekeményítettek a tinimágnesek: Black Veil Brides – Budapest Park, 2022. 06. 01.
Tizenhat évet várt a hazai BVB Army, hogy végre élőben láthassa kedvenceit, az amerikai Black Veil Brides zenekart. Én Bécsig mentem anno, hogy megnézzem, mitől ennyire népszerűek, és nagyon jó buli volt. Most sem volt másképp, de azért vetült némi árnyék az estére.
Egy csészealjnyi titok visszhangzott: Nick Mason’s Saucerful Of Secrets – Budapest Park, 2022. május 30.
Nick Mason és csapata esetében nem beszélhetünk kreatív munkáról, sokkal inkább interpretációról, mert egy lezárt életmű korai szakaszát játsszák, tehát rövid időn belül bemutatásra kerül az egész, ez a formáció erről szól. Viszont elnézve a közönség lelkesedését, jó esély van a projekt hosszabb kifutására.
Angyal szállt felettünk: Scorpions – Papp László Budapest Sportaréna, 2022. 05. 30.
Bizonyára így történt, mert a Scorpions meggyőzött arról, hogy még mindig nincs itt a búcsú ideje. Klaus Meine a 3 évvel ezelőttinél sokkal jobb formában énekelt, Mikkey Dee dobszólója alatt még maga Lemmy is megjelent, Matthias Jabs pedig sérült kézzel, golfkesztyűben is hibátlanul végigtolta a koncertet. És még az emberek szívét is meglágyították a Mecky emlékének ajánlott Send Me An Angellel.
Ajánló
Ma megjelent a Green Day új albuma
A Green Day úgy mutat tükröt a világnak 14. stúdióanyagával, ahogy senki más nem képes rá, te is meggyőződhetsz róla a teljes anyagot végighallgathatva a banda YouTube-csatornáján.
Nanowar Of Steel – Egy másik olasz csapat melegít be nekik a turnén
Az őrült taljánok, a Nanowar Of Steel hazájukból választottak előzenekart a tavaszi Európa-turnéjukra, hazánkban már járt a Trick Or Treat és azt egy dalban meg is énekelték.
Judas Priest – Itt a harmadik opus a balladamentes új albumról
A Crown Of Horns egy középtempós dal a Judas Priest új lemezéről. Richie Faulkner szerint ne is keressünk balladát az albumon.
Till Lindemann – Ha már nem lett belőle Rammstein-feldolgozás…
A Héroes del Silencio 1990-es dalát Till Lindemann eredetileg a Rammsteinnal tervezte felvenni a legutóbbi ‘Zeit’ albumra, de végül szólókarrierjének legújabb kislemeze lett az Entre dos tierrasból. Lindemann szólóturnéval tavaly járt Európában, a Rammsteinnel viszont idén is jön.
TOTO – Anastaciával énekelték a Hold The Line-t
A tavalyi Night Of The Promson fellépett a TOTO is, a koncert végén – többek közt – Anastacia társaságában énekelték el legelső slágerüket. E heti TOTO-tippünk: A szervezők helyében megfontolnánk Keresztes Ildikó, a Jeff Porcaro Tribute Band egykori énekesnőjének meghívását a banda veszprémi fellépésére.