Hosszú szünet után új dallal és klippel tért vissza a Káderek zenekar, a Minden rendben című szerzeményük egyszerre szól belső vívódásról és önmegvalósításról, punk-rock stílusban.

A 2000-ben alakult Káderek az évtized évek közepétől 10 éven át folyamatos résztvevője volt a magyar punk-rock színtérnek. A 2015-ben megjelent ’Nem vagyunk senkié!’ című nagylemez után a háromtagú budapesti zenekar egy időre elhallgatott, azonban a hosszabb alkotói szabadság után újra stúdióba vonult és új dalokon kezdett el dolgozni. Így született meg a Minden rendben, ami mindenki által ismert élethelyzetet ír le.
„A külvilág felé mindenki azt mutatja, hogy minden rendben van, közben meg finoman fogalmazva sincs minden rendben. Természetesen mindenki a jóra, az élhető körülményekre a törekszik, de nagyon kevesen tudnak tenni érte. Ez a dal egyszerre szól a belső vívódásról, arról, hogy mennyit küzdünk azért legbelül, hogy egyszer-egyszer átlépjük a saját árnyékunkat annak érdekében, hogy néha egy kicsit önmagunk is lehessünk” – mondta az új szerzeményről Öcsi, a zenekar frontembere.
„A zenei alap már 5-6 éve a polcon hevert. Vannak dalok, amiket az ember hosszú ideig, akár évekig rakosgat össze, van, ami kijön 10 perc alatt, a Minden rendben ezutóbbihoz tartozik” – tette hozzá Puszi, aki a zenei alapokért felelt. „A visszatérést követően hamar lekerült az anyag a próbaterembe, erre hozott a harmadik tagunk, Roli először szöveget, amely kiválóan illeszkedik a zene hangulatához. A klip megálmodója és nagyrészt megvalósítója is Öcsi, sikerült egy rendkívül jó hangulatú videót varázsolnia.”

 

 

 

Megosztás