Depresszió ellen a legjobb választás: The Toy Dolls, Jolly Jackers – Barba Negra Blue Stage, 2022. 11. 03.

Azt gondoltam, miközben az év második Toy Dolls-koncertjére kocsikáztam, hogy jól fogunk szórakozni. De azt álmomban sem gondoltam, hogy középkorú emberek fognak ugrálni, pogózni, táncolni egy őrült angol trióra. A pandémia miatt ez a koncert is sokadik időpontban és más helyen lett megtartva, mint az eredeti terv volt. Már hetekkel a koncert előtt telt házas volt az este, remélem, legközelebb már a nagyobb sátorban találkozunk, mert ezt a bulit vétek lenne kihagynia annak, aki jól akarja magát érezni, szórakozni szeretne. Valamit nagyon tudnak ezek a srácok. Nem sokkal a koncert előtt derült ki, hogy egy magyar banda fog nyitni az angolok előtt, akiket a headlinerrel ellentétben még sosem láttam.

A Jolly Jackers nagyon jó választás volt, hogy picit felpörgesse a közönséget. Már az ő műsoruk alatt is rendesen megtelt a sátor, így a hangulatra nem lehetett panasz már ekkor sem. A hatfős punkos folk-rock banda hatalmas elánnal tolta le a rendelkezésükre álló időt.

Az angol szövegekkel operáló együttesben a nemek aránya egyenlő, a hegedűs és fuvolás poszt mellett Enéh kezében pörög a basszusgitár, aki amellett, hogy veszettül pörgeti ujjait a húrokon, a vokálozásból is kiveszi a részét. Mondjuk ez mindenkire igaz, a koncert előtt néztük is, hogy milyen banda várható előzenekarnak, mert rengeteg mikrofont láttunk.

A koncert egyik különlegessége az volt, hogy a hegedűs Csenge anyai örömök elé néz és ez volt az egyik utolsó, ha nem a legutolsó koncertje, de ezzel mit sem törődve ő is ropta a táncot, picit talán szolidabban, mint a fuvolás Rea.

Molnár Bálint énekes nem győzte megköszönni a lehetőséget, hogy egy igazi legenda előtt léphettek fel, de mindent meg is tett, hogy új rajongókra tegyenek szert.

A műsor vége felé előadott performansz vélhetően sok embernek marad emlékezetes: a fuvolás csaj lejött a színpad elé egy üveg whisky társaságában, majd az önjelölt jelentkezőket megitatta. Tolakodtak is az emberek, hogy Rea kezéből igyanak!

Friss nótát is játszottak, a Bartender nem sokkal a koncert előtt kapott videót, ez tökéletesen megmutatja, milyen bulizós banda a hatosfogat. Én jól szórakoztam a számomra teljesen ismeretlen együttes produkciója alatt és látva a közönség reakcióit, ezzel nem voltam egyedül.

Call The Captain / Born Again / Billy The Crook / Alone / Bartender / Devil / The Underdog / Chameleon / Drive / John Not The Silver / The House / Pirate Punk / Sobriety

Ilyen felpörgetett hangulatban vártuk a 40 éves fennállását ünneplő Toy Dollst, akik besétáltak a színpadra, belekezdtek a Fiery Jackbe és elszabadult a pokol. A dal kellően pörgős ahhoz, hogy megadja az alapot az egész estére. A csurig töltött sátor nagy része hatalmas bulizásba kezdett.

„Olga” és „Tommy Goober” pedig páros színpadi produkcióba kezdett, szinkron levegőbe rúgás volt a feladat, amit tökéletesen végre is hajtottak. És persze folyamatosan ment az ökörködés, a grimaszolgatás a színpadon.

De pengettek is a srácok veszettül, na meg a „The Amazing Mr. Duncan” kezei és lábai is ötös fokozatba kapcsoltak.

Úgy látszik, a nyári koncerthez képest a vetkőzést itt korábbra tették, egy laza produkció keretén belül szabadultak meg a zakóktól.

A közönség összetétele nagy mértékben különbözött a nyári debreceni bulitól, ott a fesztivál vegyes közönsége volt kíváncsi rájuk, ide viszont a kemény mag érkezett, az esthez passzoló szettekben. Olga kultikus szemüvegében is többen jöttek, de a zenekari elegáns öltözetet is felfedezni véltem a tömegben.

Ennek megfelelően a dalok nagy részét a zenekarral együtt énekeltük, sőt több alkalommal túl is kiabáltuk Olgáékat. Amit nem láttam a fotósárokban, hogy a közönség mennyire megőrül a produkciót látva. Velem egykorú emberek levakarhatatlan mosollyal az arcukon táncoltak, pogóztak, ugráltak a klasszikus dallamokra.

Klasszikus, mert a program gerincét adó lemez, a ’Dig That Groove Baby’, a banda debütlemeze lassan 40 évvel ezelőtt jelent meg. Mivel ez még mindig a „40th Anniversary Tour” keretén belüli koncert volt, érthető az összeállítás.

Amúgy a Campuson látott programhoz képest két változás történt, pluszban bekerült az I’ve Got Asthma és csereként a She’s A Worky Ticket, minden más változatlan volt, még a sorrendbe sem nyúltak bele, nem is nagyon kellett, mert ez így egy igen erős műsor volt. Persze mindenkinek van olyan kedvence, ami kimaradt, de elnézve a közönséget, senki sem volt csalódott.

Miért is lett volna? Baromi szórakoztató a trió, a dalok igazi klasszikusok, mondhatni slágerek. Egyszerűségüknek köszönhetően könnyen énekelhetőek, kiabálhatók, elnézve a termet, ez ment is rendesen.

Volt Olgának egy kis technikai gondja és az látszott, hogy nincsenek ehhez hozzászokva, mert szegények nem nagyon tudtak mit kezdeni az így kiesett idővel. Feszengve ténferegtek a színpadon, bár Tommy átvehette volna a konferanszié szerepét egy rövid időre.

A hangzásra amúgy semmi panaszunk nem lehet, nagyon jól szólt az egész. A színpadi poénokat is átmentették nyárról, a szőrös mellkas maradt csak ki, helyette a buli végén a nézők feje fölül hatalmas Toy Dolls-strandlabdák hullottak alá. Úgy látszik az idei év slágerei ezek a labdák, már a sokadik koncerten vagyok ősszel, amikor a látvány szerves részét képezik. A közönségre térjünk még vissza egy pillanatra: már írtam, hogy javarészt 40 felettiek alkották, de azt nem tudom, hogy ennek köszönhető-e, hogy szinte alig láttam telefonnal kamerázó embert a buli alatt, vagy egyszerűen csak mindenki olyan jól érezte magát, hogy nem volt idejük ilyennel foglalkozni.

Fiery Jack / Cloughy Is A Bootboy! / Bitten By A Bed Bug / The Death Of Barry The Roofer With Vertigo / Benny The Boxer / Up The Garden Path / Dougy Giro / I’ve Got Asthma / Spiders In The Dressing Room / El Cumbanchero / The Lambrusco Kid / She’s A Worky Ticket / Nellie The Elephant / She Goes To Finos / Toccata And Fugue In D minor, BMW 565 / Alec’s Gone / Harry Cross / Wipe Out // Dig That Groove Baby // When The Saints Go Marching In / Glenda And The Test Tube Baby / Idle Gossip

Azt nem mondom, hogy az év koncertje volt, de hogy az egyik legszórakoztatóbb, ahhoz kétség sem férhet! Depresszió ellen receptre írnám fel. Itt nem volt nagy és látványos színpadkép, a kivetítőn is csak a zenekar emblémája virított, viszont volt itt három „ütődött” angol, akik minden egyes alkalommal a maximumot hozzák és most is fergeteges show-t csaptak! Idén másodszor találkoztunk, én mindkétszer jól szórakoztam és vélhetően ez így lesz minden egyes találkozásunkkor. Nagyon bízom benne, hogy lesznek még itt, akár egy nagyobb helyen, mert a sátrat kinőttük!

Szöveg és fotók: Savafan
Köszönet a Barba Negrának a lehetőségért!