Amaranthe

A korábban ugyanezen helyen látott turnék mindegyikének volt valami jól hangzó elnevezése, de az a körút, amivel egy svéd és egy német zenekar co-headliner turnéja érkezett hozzánk, semmi különleges nevet nem kapott. Nem is emlékszem, mikor voltam utoljára olyan többzenekaros estén, ahol kis kivételtől eltekintve szinte csak csajok énekeltek. Ráadásul a négy zenekarból kettő még sosem járt Magyarországon! Izgalmasan hangzik, nemde? És ehhez még hozzájön az, hogy a Facebook rendszeresen dobál fel metálkoncertekről fotókat, ahol előszeretettel válogatnak a Butcher Babies tagjairól, akiket így már ezerszer láttam különböző pózokban, de egy percet sem hallottam tőlük. Na majd most!

Ad Infinitum

Jé, ez a Melissa Bonny, hasított belém a felismerés, amikor az estét kezdő Ad Infinitum a színpadra lépett. A zenekar nevét láttam már turné- és fesztiválplakátokon, de valahogy nem hoztam össze a kettőt. Nagyon sok helyen láttam őt vendégként énekelni az elmúlt években, de elsősorban a hörgős hangjára emlékeztem, így valami hörgős muzsikát vártam, ám amikor megszólalt, akkor döbbentem le, hogy baromi jó énekhangja van.

 

 

Ad Infinitum

Mint színpadi látvány sem utolsó, combközépig érő csizmában és fekete rojtos cuccban lépett fel a férfiak nagy örömére. Sajnos zeneileg számomra nem hoztak maradandót, engem Melissa vett meg kilóra, mert míg az első nótában szinte végig énekelt, addig a másodikként érkező Into The Nightban már jött az ismert hörgés, majd simán, minden bukkanó nélkül váltott vissza normál énekre.

Ad Infinitum

Nem véletlen, hogy a karrierje egyre jobban ível felfelé, jelenleg az egyik legfelkapottabb duettező lány a szcénában, míg pár évvel korábban ugyanez még az estét záró zenekar énekesnője volt.

Ad Infinitum

Ha már a duett szóba került, a következő Afterlife dal eredeti verziójában a főzenekar tiszta énekéért felelős Nils Molin volt a párja. Melissa tök egyedül hozta az ő témáit is, szerintem kihagyott magas labda volt.

Ad Infinitum

Oké, hogy körbevette egy teljes zenekar, de a szegényes fényben igazából bárki lehetett volna mellette. A közönség már ekkor elég szép számban képviseltette magát, így a dalok utáni tetszésnyilvánítás sem maradt el.

Ad Infinitum

A program a tavaly megjelent ’Chapter II – Legacy’ dalaira épült elsősorban, de két nóta érkezett a jövőre megjelenő ’Chapter III – Downfall’-ról is. Az eredeti műsorterv az volt, hogy ez a két dal egymás után jön, de az élet és a technika közbeszólt. Ugyanis az Upside Down után a dobcucc megadta magát. Próbálták sebtiben orvosolni a hibát, de semmi. Ám Melissa gyorsan reagált, így nem kellett percekig síri csöndben várnunk, hanem az első lemezről kapták elő a See You In Hellt akusztikus verzióban, egy szál gitárkísérettel. A dal vége felé egyet-egyet ugyan belepengetett Korbinian Benedict basszer, de alapvetően a gitáros, Adrian Theβenvitz érdeme volt a dal szép prezentálása.

Ad Infinitum

A közönségtől hatalmas tapsot kapott a rögtönzött produkció, nem mellesleg ez a szerzemény csak itt hangzott el a turnén.

Unstoppable / Into The Night / Afterlife / Upside Down / See You In Hell / Somewhere Better / Animals

Butcher Babies

Ha valaki beírja a keresőbe, hogy Butcher Babies, rengeteg olyan képet talál, amin két dögös csaj szerepel, javarészt egymáshoz öltözve. Ezzel szemben két teljesen más stílusú díva robbant színpadra a kezdő Korova elején.

Butcher Babies

Carla Harvey a szexi tehenészlány imidzsét vette fel, csizmában, farmershortban, metálpólóban és bőrzsdekiben nyomult, míg Heidi Shepherd a sportos oldaláról közelítette meg a dolgot, sportcipőben, motoros bőrdzsekiben és -nadrágban ugrált a színpad elejére kitett dobogókról.

Butcher Babies

Kérem szépen, amit ez a két nő energiában letett a színpadra, azelőtt le a kalappal! Az, hogy nekem ez a fajta groove-os zúzda nem jött be, az az én hibám, mert nagyon sok Butcher Babies-pólót láttam a közönség soraiban, és mivel először játszottak nálunk, tényleg sok ember volt kíváncsi rájuk.

Butcher Babies

A csajokat körbevevő srácok is mindent megtettek, veszettül zúztak és az energia belőlük sem hiányzott, de a két lánnyal nem lehetett felvenni a versenyt. A fotósárokban nem győztünk rohangálni utánuk, ha jó képet szerettünk volna készíteni róluk.

Butcher Babies

Érzésre úgy tűnt, Heidi a főnök a csapatban, mintha több rész lett volna az övé, és szinte folyamatosan a színpad közepén volt, mindig a fókuszban. Amikor pedig nem hörögtek vagy kiabáltak, akkor sem álltak le egy pillanatra sem, veszett headbangelésbe fordultak. Látványnak sem volt utolsó, amikor a két csaj hatalmas rőzséje veszett táncba kezdett.

Butcher Babies

Bár a buli nagy részét külön, egymástól távol töltötték, sikerült egy-két pillanatot elkapni, amikor néhányszor közös pózba vágták magukat vagy a basszusgitáros Ricky Bonazza társaságában álltak ki a középső dobogóra.

Butcher Babies

A dalokba azért itt-ott tiszta éneket is csempésztek, ezek nagy részét Heidi hozta, akinek amúgy egész jó hangja van. A harmadik dalban le is jött a színpadról az első sorhoz és a közönség közül énekelte a sorokat, még jobban felpörgetve ezzel az első sorokban állókat – már ha valaki még kisebb fokozatban volt őrjöngésileg.

Butcher Babies

A hangzás közel sem volt tökéletes, néha kicsit katyvasznak éreztem, még a hörgéseket sem lehetett tisztán kivenni. Akik miattuk jöttek – mégiscsak ikonikus név a szakmában –, azok vélhetően örültek, hogy ennyi idő után végre ellátogattak hozzánk, de sem a hangzás, sem az előzenekari státusz nem állt melléjük, hogy felejthetetlen bulit adjanak. De azt el kell ismerni, a két nő az egész este legenergikusabb produkcióját nyújtotta, ez előtt pedig le a kalappal!

Beyond The Black

Furcsa, ami a következő fellépővel való kapcsolatomat illeti. Kétszer láttam őket már Magyarországon, mindkétszer természetesen előzenekarként, mégis úgy álltam ott a fotósárokban, mint akiket sosem láttam még. Pedig a Beyond The Black igen gyorsan futott be sikeres és változatos pályát, még 10 éve sem létezik a zenekar, de már túlvannak egy teljes tagcserén (kivéve az énekesnőt), 4 albumon és most egy co-headliner turnén, ahol a német állomásokon ők zárták az estét, mivel ott nagyobb tábort tudhatnak magukénak, mint az Amaranthe.

Beyond The Black

Azt hiszem, a kapcsolatunk ezen buli után változni fog, mert nálam – csupán egy hajszálnyival, de – megnyerték az estét, amit nem gondoltam volna. Meglepő kezdés volt, eddig még nem láttam senkit, aki két fénycsővel a kezében vonul be, hogy elénekelje az első Is There Anybody Out There? dalt.

Beyond The Black

Jennifer Haben ügyesen megkoreografált mozdulatokkal, nagyon látványosan használta a kezében lévő látványelemeket. A zene nagyon emlékeztetett a holland vonalra, Within Temptation és Delain ugrott be az első nótára.

Beyond The Black

Mindenesetre merész húzás egy olyan nótával nyitni, ami lemezen csak jövő év elején jelenik meg, de a szám tényleg nagyon jó. És ha nem tudtam volna, hogy vadonatúj, akkor is azt mondom, kezdésnek tökéletes.

Beyond The Black

A teljes zenekar lecserélésekor a bandába került két gitáros nagyon jól kiegészítette egymást, engem az idén leigazolt basszusgitáros zavart egy kicsit. Folyamatosan Jennifer mellett volt, pózolt, szerintem túlságosan is a reflektorfénybe akart kerülni, úgy éreztem, hogy nem nagyon találja még a helyét a színpadon.

Beyond The Black

A gitárosok ellenben jobban megérdemelték volna a figyelmet a produktumuk alapján, mert nagyon jókat pengettek és teljes egyetértésben változtatták a helyüket.

Beyond The Black

Jennifer egy nagyon aranyos teremtés, az első pillanattól kezdve a tenyeréből evett a közönség, és ami engem meglepett, hogy mennyien képben voltak a dalokkal. Azt hittem, a nagy BB-fanokon kívül elsősorban a főbanda miatt érkeztek ennyien. Ígérem, legközelebbre már én is bepótolom a lemezeik meghallgatását.

Beyond The Black

A turnén kívül is van kapocs a két zenekar közt, mindkét énekesnő szerepelt már a másik csapat egy-egy dalában vendégénekesként, így mondhatni tökéletes párosítás volt ez a turné. A fényekkel nagyon jól és ötletesen bántak a németek, azt hittem a fényarzenált látva, hogy azt majd csak a svédek durrantják be, de ezek miatt jók ezek a co-headliner turnék, a főbandák mindent megosztanak és fullos szettel tudnak jönni.

Beyond The Black

A Human elején Jennifer egy a dalhoz készült videóban is látható fejfedővel és a kezében tartott maszkkal érkezett, a fényeknek köszönhetően impozáns látvány volt.

Beyond The Black

Utána a – szintén majdani lemezes nóta – Dancing In The Dark érkezett, ami előtt egy hatalmas dobot hoztak be a technikusok a színpad közepére, ezt Jennifer használta, a dobos Kai Tschierschkyvel egy ritmusban püfölve, a kiállásoknál a közönség hangos kiabálással válaszolt a ritmusokra. Közben a háttérben két fazon egy-egy méretes zászlót lengetett veszettül, de olyan furcsán érkeztek a fények, hogy jó darabig fel sem tűntek.

Beyond The Black

Szintén újlemezes tétel, a Winter Is Coming, aminél visszatért a koncert elején látott fénycső, csak most futófényes verzióban, az új ruházattal úgy nézett ki Jennifer, mint egy női jedi lovag. Már ha egyáltalán léteznek női jedi lovagok…

Beyond The Black

Ezzel a kiadatlan lemez dalait le is tudtuk és a koncert után olyan érzésem volt, mint az Electric Callboy új lemezével kapcsolatban. Ott is egymás után robbantak be a kislemezdalok, amiket már betéve tudott a világ, a koncertjeik szerves részét képezték, majd ezek után jelent meg az album, aminek majdnem felét mindenki ismerte és énekelte már. Ezen az estén egyébként éppen ez a jövőre megjelenő anyag adta a legtöbb dalt a műsorba.

Beyond The Black

A koncert végére két tuti slágert pakoltak, mindkét dal még ismeretlenül is azonnal a hallójárataimba csempészte magát. A Hallelujah-ban a hörgésekért – ahogy a többi nótában is – a gitáros Chris Hermsdörfer volt felelős.

Beyond The Black

Korábban írtam, hogy az estét nálam a német csapat nyerte – elsősorban a hangzásnak köszönhetően –, baromi jól szólt a cucc! Mindent remekül hallottam, ami az előző bandánál és a főbandánál sem volt elmondható, itt-ott elég káoszos volt a megszólalásuk. De itt tök tisztán szóltak a dalok. Konklúzió? Figyelni fogom a jövő év elején megjelenő albumot, mert az itt elhangzott 4 dal erős lemezt sejtet!

Is There Anybody Out There? / Lost in Forever / Songs Of Love And Death / Reincarnation / Human / Dancing In The Dark / Heart Of The Hurricane / Winter Is Coming / Heaven In Hell / When Angels Fall / Shine And Shane / In The Shadows / Hallelujah

Amaranthe

Jól kezdődött az Amaranthe bulija, a Fearless nóta kellően intenzíven nyit, megadja az alaphangot és egyből lehet rá headbangelni.

Amaranthe

Ha a nyári Nightwish-koncerttel kapcsolatban azt írtam, hogy hiányzik Marco Hietala hangja és jelenléte, akkor ugyanez igaz a svédekre is. Amióta családi okok miatt Henrik Wilhelmsson kilépett, azóta váltott hörgő énekesekkel zakatol tovább a vonat. Talán hörgésileg nem is akkora a hendikep, de színpadi jelenlétben Henrik számomra sokkal szimpibb, mint a jelenlegi turnén szereplő Richard Sjunnesson.

Amaranthe

A dal elején egyesével jöttek be az énekesek, Elize megkapta az előre borítékolható hangorkánt és tapsot, Richardot taps fogadta, majd Nils Molin belépésénél is hatalmas ováció jött. Talán nem véletlenül, az idei két fellépése a Dynazty zenekarral parádésra sikeredett, nagyrészt az énekes produktumának és személyiségének köszönhetően.

Amaranthe

A színpad elejére kitett három dobogó tökéletes volt ahhoz, hogy a három énekes folyamatosan változtassa a helyét, de mindig középpontban legyenek.

Amaranthe

A Digital World kezdetére Elize megszabadult bőrdzsekijétől és sajnos meg kell említenem, hogy ez az egyrészes, testhez álló ruha nagyon nem volt szerencsés választás. Pláne úgy, hogy a pandémia alatt otthon töltött idő megtette kedvezőtlen hatását. Viszont szerencsére a kisugárzása és mozgása semmit nem változott, még mindig egy tündéri teremtés.

Amaranthe

És ami szintén semmit nem változott, az a hangszeres trió tudása, Olof Mörck játéka továbbra is élvezetes, bár nekem Johan Andreassen a kedvencem ebben a szegmensben. A basszusgitáros srác még mindig teljesen őrült, pozitív értelemben véve. Morten Lowe Sorensen dobossal nagyon jó kis alapot raktak a sampler és Olof alá, de az eddigi szórakoztató mozgásai mellé úgy tűnik, újabb elemeket vetett be. Pörgött, ugrált, guggolva járkált és közben folyamatosan jártak az ujjai.

Amaranthe

Az egyik nagy kedvencem, a Hunger után egy friss tétel következett, a Find Life különlegessége, hogy már Henrik kiválása után született, így nincs benne hörgés, csak Nils és Elize énekel benne. Hogy az ilyen jellegű tételek mekkora szerepet kapnak a jövőben, az még kérdés. Meglátjuk, mikorra találják meg a hatodik tagjukat.

Amaranthe

Jött egy újabb duett, melyben a Battle Beast énekesének, Noorának a részeit Nils hozta, a dal végén a párosuk a színpad közepén lévő dobogón kötött ki, nagyon szép volt.

Amaranthe

A Crystalline-nal egy újabb olyan dal került a programba, amiben csak az Elize-Nils páros csillogtatta meg tudását. Azt nem tudom, mennyire volt tudatos a programösszeállítás ezen módja, hogy Sjunesson több dalban is kimenőt kapott. Korábbról nem emlékszem, hogy Henrik a koncert nagy részét a kispadon töltötte volna bevetésre várva. Mondjuk én nem bántam, csak furcsa volt.

Amaranthe

Utoljára a zenekar – még a pandémia előtti egyik utolsó nagy koncertet adva Budapesten – a Sabatonnal és az Apocalypticával karöltve töltötte meg a Budapest Arénát. Akkor az azóta megjelent ’Manifest’ album dalait nem hallhattuk élőben, ennek megfelelően a műsor nagy része erre a lemezre épült, amit nem bántam, mert jobban tetszik ez a korong, mint az azt megelőző, amiről szerencsére csak a címadót játszották.

Amaranthe

Sajnos a hangzás a buli második felére sem lett tökéletes, közel sem. Úgy tűnik, nincs szerencsém a zenekarral, alig pár alkalommal volt szerencsém jól szóló Amaranthe-hoz.

Amaranthe

A ráadás előtti hármas a kedvenceim közül érkezett, ami a korábbi koncertekhez képest változott, hogy az Amaranthine dalban az elején eddig Elize csak a „My dream Amaranthine” sort énekeltette velünk, most korábban mutatta a mikrofont felénk, „Like we drift in a stream, your beauty serene, There’s nothing else in life I ever need” – énekeltük helyette.

Amaranthe

Rövid pihenő után a legutolsó album szerintem legjobb dalával, az Archangellel jöttek vissza, hogy utána megtapsoltassák és énekeltessék a közönséget. Amit Sjunnesson megint nem láthatott, ugyanis a That Songban nincs hörgés.

Amaranthe

Talán az egyik legnagyobb slágerükkel búcsúztak, a Drop Dead Cynical nagyon frankó kis pörgős nóta, remek keretbe zárta a programot a két gyorsabb tétel. Hogy tudtam volna-e lecserélni nótákat? Az biztos, sajnos pár kedvencem nem került elő, amit korábban játszottak. Feltűnő volt a sok duettes dal, aminek miértjére nincs ötletem, de ezektől eltekintve végül is újabb jó Amaranthe-koncerten voltam.

Fearless / Viral / Digital World / Hunger / Find Life / Make It Better / Strong / Helix / Maximize / Crystalline / Dynamite / The Nexus / Amaranthine / Call Out My Name // Archangel / That Song / Drop Dead Cynical

A pasiknak énekesként nem sok babér termett ezen az estén, viszont elég változatos programot kaptunk, az hétszentség! Hangban talán az estet kezdő énekesnő volt a legképzettebb, dalok tekintetében a két főbanda verhetetlen volt. Hangzásban a németek voltak a legerősebbek, intenzitásban az amerikaiak. A 4 zenekar programja teljesen eltérő volt, már ami a diszkográfiájuk súlyozását illeti. Mindent összevetve jó kis este kerekedett ennek a négyesnek köszönhetően, a bő fél ház szerintem jól szórakozott!

Szöveg és fotó: Savafan
Köszönet a H-Musicnak a lehetőségért!

Megosztás