Legfrissebb a Hard Rockon
Lenny Kravitz – Útonálló szerelem
Lenny Kravitz, aki 2 év után visszatér Budapestre 2026-os turnéjával, annak a De’Wayne-nek új klipjében, a Highway Robberyben tűnt fel, aki a vendég fellépő lesz augusztus 2-án a Budapest Arénában.
Megjelent a Megadeth búcsúalbuma
A Megadeth filmjének tegnapi világpremierje után ma megjelent a zenekar 17., utolsónak kikiáltott stúdiólemeze.
Meghalt a Scorpions basszusgitárosa
Elhunyt Francis Buchholz, aki 1973-tól 1992-ig volt a Scorpions basszusgitárosa. Februárban lett volna 72 éves. Nyugodjon békében! „Bár a húrok elhallgattak, lelke továbbra is ott él minden megszólaltatott hangjegyben és minden életben, amelyet megérintett.”
Flea: Honora
A Red Hot Chili Peppers-basszer Flea megmutatta tehetségét, kreativitását trombitán, jazzhatásoktól hemzsegő első szólóalbumán. Zenéje nem könnyed, mégis megéri a ráfordított időt, mert a feltárulkozó dallamok, a hangszerek rezdülései igazi analóg élményt adnak. Nem egyszeri hallgatásra alkotott mű, olyan zenekedvelőknek való, akik nem zárkóznak el a jazz világától.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Deák Bill Gyulára emlékezik a közmédia: “Atya Úristen!!! Borzalmas hír!!! Megvolt a jegyem a MET Arénába!!! Sajnos aznap üres lesz a csarnok!!! Igaz ember volt, őszinte,…” szept 17, 19:41
- on Rob Halford 75 éves: “A METAL ISTEN éltesse még nagyon sokáig HALFORD Mestert!!! A Metal színpad egyik legnagyobb alakja!!! Ma a pulai „Colosseumban” ünnepli…” aug 25, 20:02
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “Mi meg otthon súlyozzuk a fotelt. Szar lehet neked hw!” aug 24, 14:32
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “ACCEPT 50!!! Mesterhármasom lesz!!! Dec.04. Bécs., Dec.05. Zlin., Dec.06. Barba Oda eljöhetne ROB bácsi, mint Mikulás és elénekelnék a BALLS…” aug 22, 20:14
- on Deák Bill Gyula augusztusban elindítja a ‘Rossz vér’ turnét: “Nyomjad BILL KAPITÁNY!!! Ne foglalkozz semmivel és senkivel!!! Főleg ezekkel a SENKIHÁZIAKKAL!!! Mi VELED vagyunk mindörökké!!! Hajrá FRADI!!! Hajrá Bill…” aug 22, 20:09
Ossian – “Ami a szememben, az van a szívemen…”
Az Ossian következő nagylemezének második előzetese a zenekar két korábbi dalának a folytatása, a hozzá készült klipben Sopron utcáin bolyongva találja meg Paksi Endre a múzsáját.
Styx – 18/18
Július 18-án jelenik meg a Styx 18. stúdiólemeze, a chicagói veterán AOR-legenda albumát beharangozó kislemezdalt monumentális AI-videók kísérik.
Deep Purple – „Számomra ez egy új lemez”
Roger Glover így vezeti fel a Deep Purple ’Rapture Of The Deep’ albumának évfordulós újrakiadását, amely kívül-belül megújult és egy egész lemeznyi bónusszal jön ki augusztus 29-én.
Arjen Anthony Lucassen – Készülj a becsapódásra!
Arjen Anthony Lucassen ’Songs No One Will Hear’ című szólólemezének középpontjában egy aszteroida becsapódásáig tartó időszak érzelmi hullámvasútja áll, az anyagot az Ayreon és a Plan Nine zenészeivel és énekeseivel készítette.
Guns N’ Roses – Így játszottak 2018-ban a Download fesztiválon
Folytatódik a Guns N’ Roses videósorozata, melyben ezúttal egy sokkal vaskosabb felvétel tesztelhető le, ugyanis egy harmincperces videót csaptak ki a netre Axlék.
Kékkői Zalán – Instrumentális albumra készül
A Beatrice gitárosaként szerzett népszerűségét szólólemezre váltja a gitáros. Az első dalát meghallgathatod a YouTube-on vagy a Deezeren.
Noora Louhimo – Bluesos szólólemezen dolgozik
Első szólóalbumán dolgozik a Battle Beast énekesnője, Noora Louhimo, aki nem heavy metal, inkább blues-rockos albumot tervez.
Pain Of Salvation – Új lemez jöhet még a nyáron?
Meg nem erősített hírek szerint küszöbön áll a Pain Of Salvation új nagylemeze, ami a ’Panther’ névre hallgat.
Oliver/Dawson Saxon – Európai fesztiválokon játszanak 2021-ben
A Saxon két egykori alapító tagjának formációja az öreg kontinens fesztiváljait szántja fel jövőre.
Narada Michael Walden – A halhatatlanságot választotta
Augusztus 8-án jelentkezik az ’Immortality’ című szólóalbummal a nemrég a Journey-hez csatlakozott dobos. A We Can Live Forever című dal is csak erősíti a lemez koncepcióját.
Itt a Nagy Bumm! Sőt, Boom Boom!
December 4-én koncertezik a Barba Negrában a Tátrai Tibor, Jamie Winchester, Mohai Tamás, Szappanos György és Borlai Gergő alkotta szupergrup.
Kiko Loureiro – Szerkeszd te is a Megadeth-gitáros szólólemezét!
A nyílt forráskodú szoftverek mintájára úgynevezett nyílt forráskodú albumot készít Kiko Loureiro, aminek készítésébe te is beszállhatsz.
Morse / Portnoy / George – Dobos kollégája dalát énekli Mike Portnoy
Az egykori Beatles-dobos, Ringo Starr 1971-es dalát, az It Don’t Come Easyt Mike Portnoy énekli lánya segítségével a ‘Cov3r To Cov3r’ lemezen.
Ocean Hills – Nézd meg Téglás Zoliék első klipjét!
Új dallal jelentkezett Téglás Zoli csapata, az Ocean Hills. A dal azért különleges, ugyanis készült hozzá klip, mely az első a banda nemrég indult történetében.
The Pineapple Thief – 2021-ben hozzák el Budapestre az új albumot
2021-re halasztotta európai turnéját a The Pineapple Thief, azonban Bruce Soordék nem hagyják cserben a rajongókat és lefoglalják őket egy új lemezzel, amiről az első dalt már kagylózhatod is.
Stone Sour – A Hesitate demójával megyünk tovább
A Stone Sournél nincs megállás, már a huszonötödik demójukat tolták ki a netre. Ha már koncert és új album nincs, akkor harapj rá erre!
Omega Diatribe – Beszippant az új dal, akár egy fekete lyuk
Az Omega Diatribe ’Metanoia’ lemezéről már lecsekkolható a Parallel, amiben nem fukarkodik az energiával a budapesti zenekar.
Frost*: Others
A Frost* ’Falling Satellites’ albumának stúdiómunkái során született zenei anyag egy része nem passzolt a lemez szilárd koncepciójába, ezért fiókba került. Viszont a minőség és a mennyiség indokolttá tette, hogy valamikor kihúzzák azt a fiókot. Ez most megtörtént.
Primal Fear – A második dal az új lemezről: I Am Alive
Az eddigi legerősebb albumát ígéri nekünk a germán metalhorda, amiről már a második új dalt is meghallgathatod. Igaza van a Primal Fearnek?
Lemmy is büszke lesz rá
Greg Olliver készíti az új életrajzi filmet ’Lemmy’ címmel a Motörhead 2015-ben elhunyt legendás alakjáról. A rendező már a frontember életében is forgatott róla egy dokumentumfilmet.
John McLaughlin/Carlos Santana – Eljátszották a Karanténbluest
Mahavishnu (Félisten) John McLaughlin és Devadip (Istenfénye) Carlos Santana összeugrottak a virtuális világban, hogy egy laza kis blues nótával némi pénzt gyűjtsenek azoknak a muzsikusoknak, akikre igencsak lesújtott a karantén okozta zárlat.
Lionheart – Belehallgathatsz a dalokba!
Az egykori Iron Maiden-, UFO-, MSG-, Shy-zenészek új lemezére ugyan július 31-ig kell várni, ám egy friss videóban Steve Mann-nel már belepörgethetsz a felvételekbe!
Mike Gotthard – Elmaradt koncertjét pótolja a romkocsmában
Az elmaradt előadás helyett szinte napra pontosan egy évvel később, 2021. április 15-én lép fel az Instant-Fogas Komplexum színpadán a Mike Gotthard Group.
Journey – „Kezd formát ölteni” az új album
Bár Neal Schon korábban határozottan azt állította, nem lesz több Journey-lemez, mert a lecsökkent eladásokból nem jön vissza a stúdióidő ára sem, úgy látszik, a koronavírus ezt is felülírta. Továbbra is érvényes a mondás: Soha ne mondd, hogy soha!
Dee Snider – Így tolja élőben az I Am The Hurricane-t
Még a koncertstop feloldása előtt megjelenik a Twisted Sister frontemberének élő anyaga, amiről most egy újabb pörgős nóta, az I Am The Hurricane gurult le.
John Petrucci – 15 év után érkezik a második szólólemeze
Két új dalt már ismerünk tőle, de hamarosan egy egész nagylemeznyi újdonságot zúdít a nyakunkba a Dream Theater gitárosa, aki egy Facebook-videóban közölte, hogy az év második részében érkezik a ’Terminal Velocity’ című szólólemeze.
Jövőre jön a Black Veil Brides és az Epica – Apocalyptica páros
Egyre-másra jelentik be nagyon várt koncertek új dátumait a szervezők. Ezúttal a hollywoodi Black Veil Brides koncertje és az Epica, valamint az Apocalyptica közös turnéja kapott új időpontot.
Iron Maiden – Headlinerként léptek fel a Download Fesztiválon
A Download Fesztivál szervezői csak megtalálták a módját, hogy egy ütős programot hozzanak össze a rajongóknak az idei évre!
Maiden uniteD – Jöjjenek az akusztikus rabszolgák!
Az Iron Maiden nem jön idén koncertezni Magyarországra, de a rajongók vigasztalódhatnak egy tribute csapattal. A ’Powerslave’ albumot turnéztatja meg ősszel az Iron Maiden dalait akusztikus közegben újraértelmező zenekar. Novemberben hozzánk is bekopogtatnak.
Deep Purple: The Battle Rages On (1993)
A ’The Battle Rages On’ egy olyan korszakban született, amikor a Deep Purple kis híján szétesett a zenekarban uralkodó viszonyok miatt. Az album zenei anyaga mégis csak a legszebb korszakhoz mérhető, és a 1984-es újjáalakulást követő periódus egyik legkiválóbb alkotása.
Chris Slade – Saját zenekarával villant az AC/DC dobosa
Sokan elsősorban az AC/DC-ből ismerik Chris Slade-et, azonban a dobos rengeteg előadóval és bandával dolgozott már együtt. Most viszont elkészítette első dalát saját zenekarával, amit már kagylózhatsz is!
Sons Of Apollo – Egy Beatles-feldolgozással jelentkeztek
Mike Portnoy, Jeff Scott Soto és Ron ‘Bumblefoot’ Thal a háromszólamú énekre kihegyezve készítette el a Nowhere Man feldolgozását Voices Of Apollo néven.
Phil Anselmo – Jön az En Minor projekt első albuma
Az egykori Pantera-frontember legújabb – depression core-ban utazó – bandája szeptember 4-én adja ki debütáló nagylemezét. „Mindig fenntartásaim voltak az eljátszásukkal kapcsolatban, mert annyira mások.” – mondta a zenéről.
Age Of Nemesis – „Egy korszak véget ért…”
Az Age Of Nemesis Facebook-oldalán jelent meg a szomorú hír, miszerint nem működik tovább a banda. „Elszáll a dal, de megmarad a kép, Megnézhetjük majd a múlt ígéretét. A filmnek is már vége, Tisztul már a fény, Nem maradt már más, csak utolsó kép.”
The Trousers – Turnéklippel hangolnak a lemezfelvételre
Új albumra készül a budapesti The Trousers. A hazai garázsrock banda előtte azonban egy új klippel készíti elő a terepet a nagy dobásra, melyet a You Got Me Rollin’ című dalukhoz készítettek.
Kansas – Késik az új lemez megjelenése
Elhalasztották egy hónappal az új Kansas lemez megjelenését is. A kiadó gyártási problémákra panaszkodik.
Metallica – Egy 2013-as melbourne-i koncertet osztottak meg
#MetallicaMondays! Igen, James Hetfieldék új koncertfelvételt dobtak fel a netre, úgyhogy most megnézheted, hogyan zúztak 2013-ban Melbourne-ben.
Djabe – Visszatértünk!
A Budapest Jazz Clubban adja első karantén utáni koncertjét júliusban a Djabe, amire nagy erőkkel készül a zenekar.
Sodom – Megkezdték a ’Genesis XIX’ album felvételét
Már a stúdióban dolgoznak új lemezükön a német thrash metal veteránok. A Sodom még ebben az évben kihozza új albumát, mely a ’Genesis XIX’ címet kapta.
Destruction – A koronavírus utáni első koncertjükre készülnek
A német thrasher Destruction július 4-én adja első koncertjét a koronavírus járvány lezárása után a svájci Prattelnben található Z7 klubban.
Vanishing Point – Hat év után jön a hatodik
Szárnyaló ének, súlyos gitárok és hipnotikus nagyzenekari elemek. Erre számíthatsz a hat év után érkező Vanishing Point lemeztől, ami a ‘Dead Elysium’ címet kapta.
Karanténinterjúk: Nagy János „Yancha”
Interjúsorozatunkban rock- és metalzenészek mondják el, hogyan élik meg és milyen zenékkel élik túl a járványhelyzetet. Nagy János „Yancha” (European Mantra, Djabe) Erkel-díjas zeneszerző és zongoraművész egy igen aktív időszakon van túl. Beszélt a közelgő XI. Világzenei és Improvizációs Táborról, s megtudhattuk azt is, hogy Borlai Gergő milyen formában vesz részt az idei táborban.
Rammstein – „Nagyon sok ötletünk és befejezetlen dalunk maradt”
Új zenéken dolgozik a Rammstein. A banda tavaly adta ki hosszú szünet után új lemezét, ennek ellenére máris a folytatáson agyalnak a zenekar dobosa szerint.
Rush – Új klip a The Spirit Of Radióhoz
Animáció készült a The Spirit Of Radio című Rush-klasszikushoz a ‘Permanent Waves’ lemez újrakiadásának alkalmából. Csekkold le!
Legfrissebb a Hard Rockon
Freedom Call – Chris Bay személyesen invitál az Analogba
Vasárnap fejezték be a turnét, ahol a Freedom Call a Rhapsody Of Fire vendégeként lépett fel, de jövő pénteken, november 29-én Budapestre már headlinerként tér vissza a germán happy metal zenekar. Előttük a glam metal csillogását a Night Laser biztosítja.
Lindemann – Már árulják a jegyeket a budapesti koncertre
Elindult a jegyértékesítés a Rammstein énekesének, Till Lindemann-nak 2025. december 2-i koncertjére az MVM Dome-ba, ahol a nem kevésbé extrém Aesthetic Perfection lesz a bemelegítő produkció.
Mindkét sátorban koncert lesz szerdán
Változatos estére számíthatunk november 20-án a Barba Negra két sátrában, a Dark Tranquillity mellett a Moonspell, a Wolfheart és a Hiraes programja lesz a pirosban, míg a kékben a titokzatos Kanonenfieber és a Panzerfaust lép fel.
Tankcsapda – 15 évet vártak a Black-Outtal közös fellépésre
Idén 35 éves a Tankcsapda, amit az év végén, hazai környezetben ünnepelnek meg egy hatalmas koncerttel, ahol a Black-Out lesz az előzenekar.
Sepultura – Telt ház fogadja a búcsúzó zenekart
40 évnyi zenélés után hosszú és masszív turnéval búcsúzik rajongóitól a Sepultura. A vasárnapi koncertre a jegyek nagy része gazdára talált, így alighanem telt ház láthatja a brazil legendán kívül a Jinjer-Obituary-Jesus Piece felvezetést is.
Eklektikus álmok: Sleep Token, Bilmuri – MVM Dome, 2024. 11. 13.
A misztikumba burkolózó Sleep Token megvette az MVM Dome közönségét az elektronikus zenei betéteket megtörő kőkemény riffjeivel, a
blastbeateket tűpontosan követő fény-árnyjátékban pompázó előadásával. A Bilmuri djent-metál alapokra épülő energiadömpingje remek felvezetés volt hozzá.
Mandoki Soulmates – „Ne álmodd az életed, hanem éld az álmaid!”
A Mandoki Soulmates új videóval jelentkezett, amelyben Leslie Mandoki édesapja utolsó tanácsán alapuló személyes története elevenedik meg. A dal a ’A Memory Of Our Future’ albumon jelent meg májusban, az anyagot november 29-én audiofil vinyl verzióban újra kiadják.
Pénteken a Dead Daisies és Mike Tramp egy színpadon!
November 15-én újra találkozhatunk a Dead Daisies zenekarral, előttük Mike Tramp énekli a White Lion slágereit, és bemutatkozik a Beastö Blancö is, melyben Alice Cooper lánya, Calico Cooper és basszusgitárosa, Chuck Garric tolja a képünkbe a White Zombie és Motörhead ihlette dalokat.
Fygura – Arcok élettelen tárgyakban
A szerkesztőség postaládájában landolt a Fygura projekt pársoros üzenete a Pareidolia című új dal kíséretében, amelyet nem tartunk meg magunknak.
Helloween 40 / Beast In Black 10 a Budapest Sportarénában
A Helloween 40 éves jubileumi turnéjára a 10 éves Beast In Blacket kérte fel különleges vendégnek, a páros október 26-án foglalja el a Budapest Sportarénát. Molnár Máté szerint büszkén csatlakoztak ikonjaik jubileumi turnéjához, feladva saját kerek évfordulós terveiket.
Minden zenésztől a maximum a minimum: Myles Kennedy, Black River Delta – Akvárium Klub, 2024. 11. 10.
Myles Kennedy legalább plusz három ember zenei feladatát vállalta magára, miután a Black River Delta hamisítatlan ’merican oldschool bluesa bemelegítette az Akvárium Klub színpadát.
„A régire emlékeztető, de mégis új” – Interjú Neal Morse-szal
Neal Morse hosszú karrierje során a progresszív szcéna sztárjaival dolgozott mindig. Most azonban a nagyvilág számára eddig ismeretlen zenészekkel készítette el a múlt pénteken megjelent ’No Hill For A Climber’ albumot. A Neal Morse & The Resonance megalakulásáról és a rövidesen Európában is látható MorseFestről kérdeztem Nealt.
Gojira – Fogják a cuccukat és lelépnek innen
Nem kell megijedni, a francia gárda nem hagy itt minket, sőt új dallal jelentkeztek Another World címmel.
King King – Újra együtt a Nimmo testvérek
Már a második dalt osztja meg teljesen új felállásban felvett albumáról a King King. Az új összeállítás különlegessége, hogy közel 20 év után ismét együtt játszik a két Nimmo testvér!
Steven Wilson – Így került Elton John a közelgő lemezére
A korszakos zseni, Steven Wilson mindig villant valami különlegeset új lemezein, ezúttal abba avatott be minket, hogyan került Elton John a képbe.
MoneyRoll – Lírai dal a P. Box-tagok friss zenekarától
Már a második dal is meghallgatható az elsősorban a debreceni P.Box tagjaira épülő MoneyRolltól. A Mitől jó? egy lassabb szerzemény, ami azért különleges, mivel ebben hallható Sándor József „Günter” gitáros leghosszabb szólója.
Metallica – Így szól szimfonikusokkal a Moth Into Flame
Hamarosan otthon is megnézhetjük a Metallica ’S&M2’ koncertfilmjét, amiről most a ’Hardwired…to Self-Destruct’ egyik dala, a Moth Into Flame csekkolható le Jamesék és a San Franciso Symphony közös előadásában.
Koncertajánlók
Kíváncsi vagy, kik jönnek hozzánk az elkövetkezendő hetekben, hónapokban? Akkor olvass tovább és mindenre fény derül!
Little Caesar – Először Budapesten a kultikus hard rock banda
A koronavírus a Litte Caesar első magyarországi fellépését is keresztülhúzta, de megvan a pótlás időpontja: jövő ősszel jön hozzánk a Los Angeles-i gárda.
Oceans Of Slumber – Az Antimatter énekesével készítettek új dalt
Az Oceans Of Slumber magasabb fokozatba kapcsolt új albumuk népszerűsítésével, ismét klipes dallal jelentkeznek, jó szokásukat folytatva vendégénekessel, Mick Moss-szal (Antimatter).
Deep Purple: Whoosh!
Többre számítottam, nem tagadom. Ian Gillan kényelmes énekdallamokkal rakta tele a nem túl kiemelkedő zenei alapokat, a ritmusszekció pontos, ám semmi különöset nem nyújt. Egyedül Don Airey exponálja magát. Megbízható, rutinos munka, ám egy Deep Purple-től nem ezt várja az ember.
The Dead Daisies – Előzenekarból headliner
Úgy volt, hogy a Judas Priest előtt lépnek föl idén, helyette főzenekarként jönnek a következő évben! A Rock Hangjával az élen koncertezik jövőre a Dead Daisies, és Budapestre is benéznek a Those Damn Crows társaságában.
Deathstars – Átütemezték az átütemezett turnét
Whiplasher Bernadotte énekes így kommentálta a dolgot: „Kimondom a nyilvánvalót, lehetetlen úgy megcsinálnunk a turnét, ahogy a pandémia előtt átütemeztük!”
A Spotify főnöke beszólt a zenésztársadalomnak
Kapott is a pofájára rendesen Daniel Ek, a Spotify első embere, miután elmagyarázta, hogy szerinte mi a siker titka.
divideD – „Irány a part, don’t turn away!”
Új videóklipet készített a divideD zenekar a július elején a HammerWorld magazin mellékleteként megjelent ’Behind Your Neon Eyes’ lemez egyik fogós tételéhez.
The Devil’s Trade – A spontaneitás és a kemény munka találkozása
A Season of Mist kiadásában augusztus 28-án megjelenő lemez címadó dalához kissé ad hoc módon született meg a harmadik klip. Makó Dávid ezúttal a The Call of the Iron Peak című tételt tette nyilvánossá egy borongós videó kíséretében.
Morse / Portnoy / George: Cover To Cover Anthology (Vol. 1-3)
A The Neal Morse Band alapító hármasa ismét összeült, hogy kedvenceit eljátssza. Ők is tudják, hogy ezek a kiadványok nincsenek versenyben egy ’The Great Adventure’-rel, egyszerűen csak dőljünk hátra és élvezzük!
DGM – Visszatért az olasz Symphony X
Flesh And Blood címmel meghallgatható az olasz DGM új dala. A gárda négy év után tér vissza új albummal, mely a tizedik lesz a sorban.
Ian Gillan – „Olyan nekem ez a dal, mint a gyülekezeti eufória”
A Deep Purple frontembere, Ian Gillan egy minapi interjúban a zenekar leghíresebb daláról, a Smoke On The Waterről mesélt.
Szupergroup Alice Cooper-, Machine Head- és A7X-tagokkal
Új sztárcsapat alakult, melyben Chris Jericho, Josh Villalta, Nita Strauss, Phil Demmel és Johnny Christ fogtak össze. A gárda hamarosan be is mutatja első dalát, mely az Iron Maiden Aces High című tételének feldolgozása lesz.
Roger Waters – Nézz bele az ’Us + Them’ koncertfilmbe!
Ősztől akár otthon is megnézheted Roger Waters koncertfilmjét, mely tavaly debütált a mozikban, ugyanis lemezen is kiadják az ’Us + Them’-et. A koncertfilmből ráadásul már pár dal meg is hallgatható.
Metallica – Születésnapi koncert 2000-ből
Mivel tegnap ünnepelte születésnapját James Hetfield, ezért egy olyan Metallica koncertfelvétel került ki ezúttal a netre, melyet húsz évvel ezelőtt adtak, James születésnapján, Dallasban.
„Nem tudom, ez lesz-e az utolsó lemezünk”: Interjú Don Airey-vel
A napokban kerül boltokba a Deep Purple huszonegyedik stúdióalbuma, a ’Whoosh’. Don Airey-t, a csapat billentyűsét telefonon sikerült utolérnünk és kifaggattuk az új lemezről.
Steve Lukather – Élőben rögzítették új szólólemezét
Bár imádja a túlproducerelt lemezeket a TOTO gitárosa, Steve Lukather, ezzel most totálisan szembement, ugyanis próbák nélkül készült új szólóalbumára, melyet élőben vettek fel társaival.
Uriah Heep – Januárban kezdik a munkát az új lemezen
A koronavírus miatti leállás jótékony hatással volt a Uriah Heep kreativitására is, ugyanis Davey Rimmer basszer szerint 2021 elején elkezdik rögzíteni új albumukat.
Ellefson – Def Leppardot játszik a Megadeth basszere
A Megadeth basszusgitárosa felidézi azokat az éveket, amikor még csak mások dalait játszották zenészbarátaival, úgyhogy David Ellefson most bemutatja, hogyan játszik Def Leppardot.
Manowar – EP, koncertkiadvány és könyv a láthatáron
Joey DeMaio optimistán nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy a koronavírus ideje alatt miként indultak meg a munkálatok a ’The Final Battle’ EP folytatásán, és egy grandiózus koncertfelvételen. Optimizmusa olyannyira epikus méreteket öltött, hogy még egy 50. évfordulós ünneplést sem tart kizártnak.
Alcatrazz – Hallgasd meg a címadót, aztán az egész lemezt!
A pénteki megjelenés tiszteletére az Alcatrazz készített még egy videóklipet a ‘Born Innocent’ lemez címadó dalához, majd az összes többit is feltöltötték YouTube csatornájukra. Így akár az egész lemezt végighallgathatod itt!
Raven – „Úgy érezzük, bármit el tudunk játszani”
Szintet lépett a brit Raven, amiről egy dal már tanúskodik is Top Of The Mountain címmel. A szerzemény a csapat új lemezén kap helyet, mely az első lesz az új dobossal, a Fear Factoryt is megjárt Mike Hellerrel.
Mastodon – Új dal a Neurosis főnökével
Miközben gőzerővel dolgozik új lemezén a Mastodon, arra is futotta erejükből, hogy összerántsanak egy válogatásanyagot, melyen egy kiadatlan dal is helyet kapott. A szóban forgó tételt ráadásul nem kisebb névvel, mint a Neurosis frontemberével, Scott Kellyvel készítették.
Guns N’ Roses – Bakeliten is megjelenik a ’Greatest Hits’
Annak idején Axlék megpróbálták megakadályozni a ’Greatest Hits’ megjelenését, ennek ellenére most bakeliten is elérhető lesz a meglepően sikeressé vált válogatásanyag.
„Volt aranykora a lemezeladási listáknak, de ez sosem arról szólt”
Ezúttal a bábeli toronyhoz látogathatunk, ugyanis videóklippel együtt landolt a The Tower Of Babel a világhálón, mely az augusztus 21-én érkező tizenegyedik The Tangent-lemezen kap helyet.
Crippled Black Phoenix – Illusztris vendégek és macskaimádat
Ha szereted a formabontó, egyedi hangzásvilággal rendelkező, experimentális, progresszív dark rockot, akkor állj meg egy pillanatra, mert a brit Crippled Black Phoenixre érdemes egy sanda pillantásnál többet vetned.
Stryper – Ők a szeretetet akarják ismét naggyá tenni
„Make Love Great Again!” – mondják Michael Sweeték politikusokat meghazudtoló módon új dalukban, mely a szeptemberben érkező lemezükön kap helyet.
Thundermother – Így kell rockzenét játszani!
Már meghallgatható a svéd csajbanda, a Thundermother új lemeze, aminek megjelenésére időzítették a Dog For Hell klipjének premierjét. A dalban a kvartett megmutatja, hogyan kell rockzenét játszani.
U.D.O. – Megfilmesítették a káoszt
Videóklipet készítettek az új U.D.O.-lemez egyik legdögösebb dalához, a nyitó Pandemoniumhoz.
Halestorm – Lzzy Hale Amy Leevel duettezik az új EP-n
Különleges együttműködés során rögzítette Lzzy Hale és Amy Lee az új EP egyik dalát. Még sosem csináltak ilyet ezelőtt. Az újragondolt saját dalok mellett egy Whitney Houston feldolgozás is szerepel a ’Halestorm Reimagined’című anyagon.
Mike Shinoda – A rajongókkal együtt írta új lemezét
Már tesztelhető a Linkin Park-főnök ’Dropped Frames Vol.2’ névre keresztelt instrumentális lemeze. A dalok Shinoda Twitch-csatornáján születtek, a közvetítések során a nézők élőben instruálhatták a zenészt, ezzel közösen formálva a dalokat.
Lionheart – Véget ért a várakozás… és a képregény is
Megjelent végre a negyvenéves Lionheart harmadik albuma, ami azt jelenti, hogy jó véget ért a képregény is, amelyben a srácok az ellopott mesterszalagot üldözték.
Tankcsapda – 500 fős magyar turnét jelentettek be
Lehet szeretni vagy nem szeretni a Tankcsapdát, az tény, hogy a magyar bandák közül ők alkalmazkodtak legkreatívabban a különleges helyzethez.
Legutóbbi kommentek
- on Deák Bill Gyulára emlékezik a közmédia: “Atya Úristen!!! Borzalmas hír!!! Megvolt a jegyem a MET Arénába!!! Sajnos aznap üres lesz a csarnok!!! Igaz ember volt, őszinte,…” szept 17, 19:41
- on Rob Halford 75 éves: “A METAL ISTEN éltesse még nagyon sokáig HALFORD Mestert!!! A Metal színpad egyik legnagyobb alakja!!! Ma a pulai „Colosseumban” ünnepli…” aug 25, 20:02
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “Mi meg otthon súlyozzuk a fotelt. Szar lehet neked hw!” aug 24, 14:32
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “ACCEPT 50!!! Mesterhármasom lesz!!! Dec.04. Bécs., Dec.05. Zlin., Dec.06. Barba Oda eljöhetne ROB bácsi, mint Mikulás és elénekelnék a BALLS…” aug 22, 20:14
- on Deák Bill Gyula augusztusban elindítja a ‘Rossz vér’ turnét: “Nyomjad BILL KAPITÁNY!!! Ne foglalkozz semmivel és senkivel!!! Főleg ezekkel a SENKIHÁZIAKKAL!!! Mi VELED vagyunk mindörökké!!! Hajrá FRADI!!! Hajrá Bill…” aug 22, 20:09
Kritikák
Pretty Maids: Undress Your Madness / Serious Black: Suite 226
Igazgató főorvosként megállapítom, hogy a magát Csinos Csajoknak képzelő páciens mondandója – Shakespeare-rel szólva – „őrült beszéd: de van benne rendszer”. A másik beteg, aki magát a ’Harry Potter’ egyik szereplőjének gondolja (Serious Black), inkább csak kóvályog a folyósokon, mintha be lenne gyógyszerezve. Időnként vannak jó pillanatai, de összességében zavaros.
Almanac: Rush Of Death
Ha Victor Smolskiról van szó, akkor hajlamos vagyok az elvakultságra, azonban a ’Rush Of Death’-t hallva ez sem segít, sajnos ki kell mondani, hogy ez az eddigi leggyengébb Almanac-album.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló

Voivod – Kilencedszer Magyarországon
Fennállásának 40. évét tavaly új albummal ünnepelte a kanadai progresszív sci-fi-metal veterán Voivod. Június 7-én a Dürer Kertben lépnek fel a magyar színpadokon rendkívül rutinos, sludge metalt játszó amerikai Crowbar társaságában, akik 11-szer koncerteztek már hazánkban.

Firewind – Az Európa-turnén tesztelték az új dalt
Javában tart a Firewind európai turnéja, a Beast In Black előzenekaraként márciusban mi is élőben láthatjuk az új nótájukat, amely videóval debütált.

Guns N’ Roses – 10 órakor indul a jegyértékesítés!
Július 19-én harmadik alkalommal lép fel hazánkban a Guns N’ Roses, a Puskás Arénában megrendezésre kerülő koncertre ma 10 órakor kezdődik a jegyek árusítása a regisztrált Live Nation-tagok számára.

iLAND – Hamarosan telt házas a Müpa-koncert
Rögtönzött unplugged produkció vezeti fel azt a videóinterjút, amelyet Nagy Dániel Viktor színművész készített nemrégiben az iLAND zenekar tagjaival a március 30-i Müpa-koncert kapcsán.

Twilight Force – Az új album egyik dala nagyzenekari verzióban
A nemrég hazánkban járt Twilight Force egy teljesen áthangszerelt, nagyzenekari verziót készített a január végén megjelent nagylemeze egyik dalából, amit most digitálisan megjelentettek.




































































































