fbpx

Jó hírek után itt egy rossz: kilépett a basszusgitáros. De azt mondja, talán néha még besegít. „Ki tudja, lehet, hogy el kell tűrnötök időnként a jelenlétem.”

Pain Of Salvation

Kilépett a Pain Of Salvationből Gustaf Hielm. A basszer üzenete a következőképpen szól: „Helló barátaim! Gondolom, már izgatottak várjátok – ahogy én is – az új lemezt, de meg kell törjem a jó híreket. Nyolc év után úgy döntöttem, hogy kiszállok a PoS hajójából. Ez a döntés nem volt egyszerű, azonban szükséges volt megtennem. Sokévnyi zsonglőrködés után a teljes idejű munkám, a zenekar és a sessionzenész karrierem között, tavaly ősszel nagyon közel álltam a teljes idegösszeomláshoz, be kellett húznom a féket, még mielőtt falnak mennék. Örömmel mondhatom, hogy jól tettem, és mára már sokkal jobban vagyok. Kösz, hogy kérditek. Ugyanakkor tudom, hogy nem leszek képes arra, hogy visszatérjek ehhez a hektikus életformához, elvárva, hogy működjön. Ezért úgy döntöttem, hogy elsősorban a sessionzenész dolgaimra fókuszálok és megpróbálok feltöltődni. Így a saját beosztásom szerint dolgozhatok, igazodva az időmhöz és az energiámhoz. A srácok a bővebb PoS-családban támogattak a döntésemben, imádom őket érte! Azt is tudják, hogy ha kell, boldogan ajánlom fel a szolgálataimat a jövőben időt és energiát nem kímélve. Tehát ki tudja, lehet, hogy el kell tűrnötök időnként a jelenlétem. Szóval ez határozottan nem egy búcsú, a halálom napjáig zenélni fogok és tudom, hogy találkozni fogunk még valamikor a közeljövőben. Ezzel együtt maradjatok biztonságban és legyetek észnél, és persze rendeljétek meg a ’Panther’-t! Ez egy bestiális album!”

A csapat főnöke, Daniel Gildenlöw így reagált az üzenetre: „Mi teljesen megértjük és támogatjuk Gustafot az elhatározásában, bár mérhetetlenül csalódottak vagyunk, amikor el kell őt engednünk. De az ő jólléte fontos a számunkra. Gustaf egy csodálatos basszusgitáros és jó barát. Több okból is hiányozni fog nekünk. Már az előző év vége óta féltünk attól, hogy ez a szituáció kialakulhat. Még nem kerestünk helyettest, meglátjuk, mit hoz a jövő. Nem arra koncentráltunk, hogy felemésszen minket ez a veszteség, hanem hogy be tudjuk fejezni a ’Panther’-t.”

A sokat emlegetett ‘Panther’ első dalát, az Acceleratort éppen tegnap mutattuk be.

 

Támogasd Te is a Hard Rock Magazint, légy a Mecénásunk! Kattints a részletekért!
Megosztás