Három év után új albummal jelentkezik a dél-afrikai Seether. A csapat már három dalt bemutatott a lemezről, ami a frontember, Shaun Morgan szerint az eddigi legjobb anyaguk.

Seether

’Si Vis Pacem, Para Bellum’ címmel jelenik meg augusztus 28-án a Seether új albuma, a 2017-es ’Poison The Parish’ folytatása a Fantasy Records gondozásában. Az album producere a főnök, Shaun Morgan volt, a hangmérnöki feladatokat Matt Hyde (Deftones, AFI) vállalta magára. Az album azért különleges a csapat számára, ugyanis ezen mutatkozik be Corey Lowery gitáros, aki korábban a Saint Asonia és a Stuck Mojo csapatait erősítette.

 

 

„A lemez nagy részét körülbelül tíz hónap alatt írtuk – mondta Morgan az új lemezről. – Nagyjából negyven, negyvenöt dal volt versenyben az albumra kerülésért, végül huszonegy felvételével végeztünk, ami több annál, mint amit korábban valaha is felvettünk egy lemezhez. És igen, végül lefaragtunk az albumból, így tizenhárom dal kapott rajta helyet. Ez kedvenc lemezem, úgy érzem, hogy ezek a legerősebb dalok, amiket valaha írtunk. Nagyon büszke vagyok rá.”

Az albumról a Dangerous, a Bruised And Bloodied és a Beg már meg is hallgatható alább. Kapcsolódó hír, hogy a Seether augusztus 30-án ’Locked & Live’ címmel online koncertet ad, amire már kaphatóak a jegyek.

’Si Vis Pacem, Para Bellum’ számlista:

01. Dead And Done
02. Bruised And Bloodied
03. Wasteland
04. Dangerous
05. Liar
06. Can’t Go Wrong
07. Buried In The Sand
08. Let It Go
09. Failure
10. Beg
11. Drift Away
12. Pride Before The Fall
13. Written In Stone

Seether

Megosztás