Eric Johnson neve évtizedek óta ott van a gitáros-bakancslistámon, magyar koncertdátum viszont eddig nem szerepelt mellette. Az első hazai fellépésére hosszú éveket kellett várni, és ezt a várakozást az is jól mutatta, hogy a koncert hetekkel korábban telt házas lett. Az utolsó napokban a közösségi oldalakon egymást érték a belépőt kereső posztok, mindenki abban reménykedett, hogy hátha valamelyik jegytulajdonos mégsem tud elmenni. Ettől talán még különlegesebbnek tűnt az este: aki végül ott állhatott a nézőtéren, joggal érezhette úgy, hogy egy ritka pillanat részese.
A közönségen végignézve nehéz volt elhessegetni a gondolatot: itt gyanúsan sokan tudják, mi a különbség egy Stratocaster és egy Telecaster között, a nézőtéren több ismert hazai zenész is feltűnt, ami csak megerősítette ezt az érzést.
A telt ház azt üzente, hogy egy nagyobb helyszín is megtelt volna. Amikor először meghallottam, hogy a koncertet a KisHallban rendezik, meglepett a választás. Aztán megszólaltak az első hangok, és gyorsan kiderült, hogy Eric Johnson zenéjének sokkal jobban áll ez az intim klubközeg, ahol a pódium utolsó sorában is érezhető volt a közelség varázslata. Az este egyik legjobb élménye éppen az volt, hogy alig láttam magasba emelt telefonokat, egy-egy hosszabb gitárszóló alatt szinte teljes csend lett, senki sem akart lemaradni egyetlen hangról sem.
Ehhez rengeteget tett hozzá a hangzás is. Johnson legendás gitárhangja élőben talán még többet mutatott magából, mint a lemezeken: a finom árnyalatok, a dinamika és egyfajta különleges tónus minden erőlködés nélkül betöltötte a termet. Nem volt véletlen a háttérben időnként megjelenő „musica ficta” felirat, amely ugyan a középkori kóruszenében az „ördögi” disszonanciák elkerülésére utal, manapság – és különösen Eric Johnsonnál – a lekottázott szigorú keretek finom, ösztönös módosítását jelenti az egyedi hangzás érdekében.
A dal, amelyet szinte minden Eric Johnson-rajongó hallani szeretne élőben, az a Grammy-díjat hozó Cliffs Of Dover volt, és ez a vágy be is teljesedett: a dal különösen könnyednek tűnt, pedig pontosan tudjuk, milyen elképesztő tudás kell hozzá. Eric Johnson pedig úgy játszotta el, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. A zenekar végig fesztelenül zenélt, a koncertnek megvolt a maga természetes íve, nem voltak üresjáratok vagy felesleges pillanatok, csak közel két óra kimagasló színvonalú muzsikálás.
Amikor véget ért az esemény, senki sem sietett kifelé: a közönség kétszer is visszatapsolta a bandát, a ráadások után pedig még sokáig csak álldogáltak és beszélgettek az emberek. Jó lenne, ha Eric Johnson következő budapesti koncertjére már nem kellene újabb hosszú éveket várni!
Szerző: Szőke József
Fotók: Török Hajni
Köszönet a Live Nation Magyarországnak!
Legutóbbi hozzászólások