Vírushelyzet ide vagy oda, Slasht ez sem állította meg abban, hogy új zenéket írjon a Guns N’ Roses új lemezére, amit tűkön ülve várnak a rajongók.

Guns N’ Roses

Az elmúlt hónapokban is az új Guns N’ Roses-lemezen dolgozott Slash. Erről a Sweetwaternek nyilatkozott a gitáros a minap. „Többnyire otthon voltam, de a házistúdiómban is sok időt töltöttem, és írtam, valamint rögzítettem is zenéket – mondta Slash. – Jammeltem Duff-fal és Axllel is, szóval ily módon tudtunk haladni a dolgainkkal. Ezen kívül nem csináltam túl sok mindent, nem készítettem közös dalokat mindenféle előadókkal, vagy ilyesmi. Elsősorban arra koncentráltam, hogy új zenéket írjak, és demókat, valamint gitártémákat rögzítsek a Gunsnak.”

 

 

A tétlenséget nem viselte jól a gitáros, azonban sok esetben mégis jó volt, hogy nem kellett turnéznia az elmúlt időszakban. „Frusztráló a helyzet, mivel jelenleg is úton kellene lennünk, az egész márciustól szeptemberig tartó turnét nyilvánvalóan elhalasztottuk jövőre, de még így sem lehetünk biztosak abban, hogy mi lesz jövőre, úgyhogy csalódottak voltunk. Volt egy beteg macskám, és áldás volt, hogy otthon lehettem mellette. Néhány napja el kellett altatni, szörnyű lett volna, ha turnén vagyok, és Meegannek kellett volna végig csinálnia ezt egyedül. Szóval ebben is volt valami jó. Persze jó volt a gyerekekkel is lenni, ezek mind a kis örömök. Próbálok nem panaszkodni, inkább csak kihasználni a helyzetet. Az volt a legfrusztrálóbb, hogy hónapokig itthon ültem és a házimunkán kívül semmit sem lehetett csinálni.”

Legutóbb Duff McKagan feleségétől hallhattunk az új Guns-anyagról, pár napja pedig ismét egy korábbi koncertfelvételből osztott meg részleteket a csapat a rajongókkal.

 

Megosztás