A budapesti alternatív pop-rock banda ezúttal is egy igazi érzelmi hullámvasútra ültet fel, hiszen legújabb szerzeményükben a szerelem, a szeretet és a konfliktuskezelés háromszögében mozognak.

Azur Band

A nem mindennapi szövegről a zenekar énekese, Baka Rebeka mesélt: „A szöveg kb. egy évvel ezelőtt született meg, és érdekes írni róla most, mert azóta sok minden változott, átrendeződött. Adott egy mindent elsöprő szerelem, tele szenvedéllyel, jóval és rosszal egyaránt. Két világ találkozik és a legfőbb kérdésem az, hogy lehet-e együtt haladni, hogy nyitottak és elfogadóak vagyunk-e egymás világára, hogy a két fény találkozása tud-e valami újat teremteni, amiben mindenkinek jó létezni? A szeretet nem kérdés, az alap, de úgy tűnik, hogy mégsem elegendő ahhoz, hogy a krízishelyzeteket átvészeljük. Talán az a megoldás, ha különválnak útjaink és máshol találunk boldogságot, de talán nem. Ezt jelenleg sem tudom, csak sejtem, miközben teljesen mást érzek. Számomra bonyolult dolog vizsgálni emberi viszonyokat, amikor nyakig benne vagyok, akármennyire is próbálom felülről szemlélni.”

 

 

A zenét Miklós Dávid és Bakos Zita, az együttes billentyűse és dalszerzője írta. A dalhoz egy klipet is forgattak, amelyben ezt az érzelmi fényjátékot is igyekeztek megeleveníteni Makk Vata rendezésében, aki többek közt az Audiopoeta Mindent lehet című, hihetetlenül vicces klipjében is közreműködött.

A zenekar egyébként augusztus 20-án a Strand fesztiválon lépett volna fel, de a rajongóknak nem kell csüggedniük, hiszen a banda hamarosan visszatér Budapestre, ahol a már jól ismert Látomás, Nem vagy egyedül és a Zuhanok mellett a Gyere és nézd is felcsendül majd.

Az AŽUR 2016-ban alakult és máris megnyerte az ‘Öröm a zene’ tehetségkutató versenyt, fellépett a VOLT-on, a Szigeten és számos fesztiválon, de játszott már az Akvárium Nagyhallban a Bagossy Brothers előtt, valamint két éve járják az ország klubjait többek között a Lóci Játszikkal és a Müller Péter Sziámi & Friendsszel. 2018-ban jelent meg a ’Titkod vagyok én’ című debütáló lemez, amelynek dalai a szerelem, a család és a barátok közötti viszonyokra építenek.

Megosztás