Rendhagyó válogatást készített a Helix, vinylen korábban meg nem jelent, vagy nehezen elérhető dalokból. Két kiadatlan felvétel is lesz rajta, melyek közül az egyikhez, a címadó Eat Sleep Rockhoz klipet is forgattak.

Brian Vollmer Helix

Az 1974 óta létező kanadai rockcsapat pályafutása alatt 1979 és 2019 között 14 és fél stúdiólemezt adott ki, de ezek egy része a vinyl leáldozásával már csak CD-n jelent meg. Ám most reneszánsza van a vinylnek, így egy különleges válogatást állított össze a zenekar egyetlen konstans tagja, a frontember Brian Vollmer. Az ‘Eat Sleep Rock’ az 1990 és 2020 közötti időszakot célozza meg. És hogy miért is különleges ez a válogatás? Nos, nem az a tipikus sorlemezek slágereiből kiadók által összemazsolázott kollekció, sokkal inkább az énekes kedvencei, ráadásul nem is minden dal volt könnyen elérhető korábban, sőt, nem is minden dal Helix! A frontember Chris Julke és Gary Borden gitárosok, Daryl Gray basszusgitáros és Greg „Fritz” Hinz dobos társaságában állt kamera elé, hogy bemutassa a különleges válogatás egyik vadonatúj felvételét, a címadó Eat Sleep Rockot.

 

 

Az ‘Eat Sleep Rock’ vinyl kiadásának dallistája:

Első oldal:

01. The Story Of Helix (eddig kiadatlan felvétel)
02. Eat Sleep Rock (eddig kiadatlan felvétel)
03. Shock City Psycho Rock (az 1998-as ‘Half-Alive’ koncertlemez stúdiófelvételei közül)
04. Wrecking Ball (az 1998-as ‘Half-Alive’ koncertlemez stúdiófelvételei közül)
05. I’m A Live Frankenstein (Brian Vollmer ‎1999-es ‘When Pigs Fly’ című szólóalbumáról)

Második oldal:

01. Even Jesus (Wasn’t Loved In His Home Town) (a 2014-es ‘Bastard Of The Blues’ albumról)
02. Cyberspace Girl (a 2006-os ‘The Power Of Rock And Roll’ albumról)
03. When The Bitters Got The Better Of You (a 2008-as ‘Vagabond Bones’ albumról)
04. The Tequila Song (a 2017-ben 300 példányban megjelent ‘The Devil Is Having A Party Tonight’ című vörös vinyl maxiról)
05. (Gene Simmons Says) Rock Is Dead (a 2016-os ‘Rock It Science’ válogatásalbum egyetlen új felvétele)
06. The Devil Is Having A Party Tonight (a 2017-ben 300 példányban megjelent ‘The Devil Is Having A Party Tonight’ című vörös vinyl maxiról)

Helix - Eat Sleep Rock

Vollmer egy interjúban így beszélt az új válogatásról: „Eljött hát az idő, hogy a vinyl iránti kereslet manapság túlszárnyalja a CD-két, szerettem volna elkészíteni egy albumot, amely a Capitol Records utáni évekről szól, amikor már minden csak CD-n jelent meg. Néhány kedvenc dalom szerepel rajta azokról a független kiadású lemezekről, mint például a Shock City Psycho Rock és a Wrecking Ball a ‘Half-Alive’-ról, az I’m A Live Frankestein  a ‘When Pigs Fly’ című szóló munkámról, vagy a When The Bitters Got The Better Of You Sean Kellyvel. Nagyon büszke vagyok ennek a dalnak a szövegére. De vannak más dalok is, mint például a (Gene Simmons Says) Rock Is Dead, amely soha nem jelent meg vinylen, csak azt hiszem, egy EMI- vagy Universal-válogatáson. Tulajdonképpen ez egy best of album 1990-től napjainkig, pár új dallal. Az új dalok közül a The Story of Helix gyakorlatilag egy hét és fél perces rap a zenekarról. A másik az Eat Sleep Rock, amelyet Sean Kellyvel írtam néhány évvel ezelőtt Torontóban. Üldögéltünk rajta egy ideig. De befejeztük. Sigfried Meier keverte készre a dalt Goderichben, a Beach Road Studiosban, a maszterelést pedig maga Harry Hess [Harem Scarem] végezte Torontóban.”

A lemez persze megjelenik CD-n is, nemcsak vinylen. És ha nem láttad korábban, megnézheted a (Gene Simmons Says) Rock Is Dead videóklipjét is:

Megosztás