Legfrissebb a Hard Rockon
Egy kívülálló szemével: Five Finger Death Punch, Ice Nine Kills, Malevolance – Budapest Sportaréna, 2024. 07. 09.
Teljesen beszippantott a 5FDP-életérzés, amit megelőzött az Ice Nine Kills igazán beteg horror musical előadása, a Malevolence közepes produkcióját viszont még a technikai malőrök is sújtották a Budapest Sportarénában.
Mark Knopfler: One Deep River
Nem egy vidám lemez ez, nagyon sokat foglalkozik az elmúlással, viszont a Dire Straits-klasszikusok és az első Mark Knopfler-szólólemezek (‘Golden Heart’, ‘Sailing To Philadelphia’) hangulata újfent visszaköszön. Hagyjuk a blues és country felé kikacsintgatást, suszter maradjon a kaptafánál, Knopfler pedig a szomorkás rockdaloknál!
Megadeth – „Mire Európába érünk, még több dal kerül be a programba”
Június 5-én kezdi Európa-turnéját a Megadeth legénysége, és pár nappal később már nálunk zúznak egy hazai thrash nagyágyú, az Archaic vendégszereplése mellett. Latin-Amerikában 8-10 album dalaiból válogattak, de hogy mivel készülnek a kontinensünkre, az még titok. Dave Mustaine szerint folyamatosan szélesítik a repertoárt az új gitárossal.
Let Lenny Rule: Lenny Kravitz – Papp László Budapest Sportaréna, 2024. 07. 30.
Lenny Kravitz sallangoktól mentes, laza rockzenéje még mindig igazi értéket közvetít közönségének, és bizony megőrjíti a rajongóit. Ez volt a negyedik magyarországi fellépése.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Winger – Budapesttől is búcsúznak
Tavaly megjelent ’Seven’ lemezének dalaiból is válogat a búcsúturnéján Budapesten is fellépő Winger. Kip Wingert és társait június 11-én láthatjuk utoljára az A38 fedélzetén.
Speedy Ortiz ma este a Dürerben!
A Speedy Ortiz első magyarországi koncertje március 12-én, azaz MA ESTE lesz a Dürer Kertben. Az amerikai banda új lemeze ‘Rabbit Rabbit’ címmel lát napvilágot szeptember 1-én, a babonás címmel a zenekar egyszerre kívánja magához vonzani a szerencsét és megküzdeni a visszatérő démonokkal.
U.D.O. – Most aztán tényleg semmi Accept!
Elindult az U.D.O. ‘Touchdown Tour’, és bár Udo Dirkschneider többször fogadkozott korábban, hogy az Accept-számokat nem játssza a koncerteken, most először tényleg meg is tette.
Axel Rudi Pell – Októberi lemezbemutató Budapesten
Nyáron megjelenő, ‘Risen Symbol’ című új lemezével indul útnak októberben a 35 éve szólópályát választó Axel Rudi Pell és több mint 10 éve változatlan felállásban játszó csapata, Johnny Gioeli (Hardline), Bobby Rondinelli (Rainbow), valamint Ferdy Doernberg és Volker Krawczak.
Megjelent ma a Kens Dojo második lemeze
Az L.A. Guns, a Diamond Head, a Last In Line, a Wig Wam, a Street Legal és a Circus Maximus zenészeinek közreműködésével készült el a Kens Dojo második albuma, ami gyakorlatilag Ken Ingwersen gitáros szólóprojektje, őt Ken Hensley turnézenekarából, a Live Fire-ból ismerhetjük.
Mi vagyunk a… Lost Boys of Kemenesalja
Újabb fejezetéhez ért Mi vagyunk a… rovatunk, ezúttal a Lost Boys of Kemenesalja nevű zenekart, vagy inkább zenei műhelyt mutatjuk be neked. Ha érdekel, hogyan kapcsolódik össze Black Wonderful Life-ja a Deep Purple egyik korai klasszikusával a csapat munkásságának köszönhetően, akkor csekkold le őket mindenképpen!
Conception – Így szól több mint húsz év után a Cry
2022 elején új kiadvánnyal jelentkezik a Conception, amelynek első előfutára egyik régi daluknak, a Cry-nak az élő változata.
Wolfgang Van Halen – Így hangolnak a júliusi koncertekre
Rövidesen a Guns N’ Roses társaságában lép fel a Mammoth WVH, a júliusban startoló bulikra melegítve a Don’t Back Down című tétel koncertvideójával rukkoltak elő Wolfie-ék.
Paul Gilbert – A vérfarkas Észak-Dakotába vágyik
Pénteken került lemezboltokba Paul Gilbert legújabb szólólemeze. Korongot nyitó Hello! North Dakota! című dalból megtudhatjuk, miért szívleli jobban a gitáros az említett amerikai államot.
Seven Spires – Tízperces dal Roy Khannal
Új albumra készül a szimfonikus metálban utazó Seven Spires. A szóban forgó lemezről az amerikai banda This God Is Dead címmel most egy új dalt gurított le, amiben nem más, mint a Conception frontembere, Roy Khan vendégszerepel.
Resurrection Kings – Új dal az ex-DIO-zenészektől
Júliusban új albummal rukkol elő a Craig Goldy és Vinny Appice vezette Resurrection Kings, a lemezről ennek örömére most a World’s On Fire is meghallgatható.
Yngwie Malmsteen – A könyörtelen düh
A Relentless Fury is bizonyítja, hogy a ’Parabellum’ dalaiban a klasszikus Malmsteen-jegyek mellett az extrémebb irányvonal is megjelenik.
Lord – Kilépett Gyurik Lajos is, de megvannak az új tagok
Több mint két évtized közös zenélés után kilépett a szombathelyi csapatból Loui, amire a zenekar közleményben reagált, valamint bemutatták azt a két új tagot is, akikkel jövő héten állnak színpadra.
Örökre itthagyott minket Szapi
Nincs többé Boom Boom-koncert, pedig nagyon vártuk a járványhelyzetben elhalasztott előadás új időpontját. Szappanos György, a hazai zenei színtér allround figurája allround űrt hagyott maga után.
Volbeat – Kétoldalas új kislemezzel indítják a nyarat
Igazi nyári hangulatot árasztó, vendégzenészekkel és vendégénekesekkel megspékelt zenét hozott a dán-amerikai brigád, a dalok a világjárvány alatt születtek.
Rhapsody Of Fire – Kérdéseket tehetsz fel a zenekarnak
Ma jelent meg az őszi nagylemezt beharangozó EP, az ‘I’ll Be Your Hero’, melynek címadó dalához klip is készült. A videópremier előtt fél órával a zenekar tagjai válaszolnak a rajongók kérdéseire.
Fatal Error – Megjelent az évfordulós album első része
A Fatal Error zenekar ‘Művirágok karneválja’ címen dupla lemezzel ünnepli fennállásának tizedik jubileumát, ennek az első felvonása ma jelenik meg a Kapaszkodj című dal videópremierjével együtt, második rész ősszel várható.
Charlotte Wessels – Ősszel jön az ex-Delain énekesnő szólóalbuma
Ősszel jelenik meg a Delain egykori énekesnőjének, Charlotte Wesselsnek az első szólólemeze, aminek részleteiről most lehullt a lepel.
The Neal Morse Band – Most sem sikerült tartani az egylemezes limitet
Nyár végén érkezik a Mike Portnoy, Neal Morse, Randy George, Eric Gillette és Bill Hubauer összeálítású progger ötösfogat új albuma, amely elmondásuk szerint a ’The Grand Experiment’ vonalához tér vissza.
Black Stone Cherry – Kilépett Jon Lawhon
Basszusgitáros nélkül maradt a Black Stone Cherry, a kentuckyi zenekarból ugyanis húsz év után távozott Jon Lawhon.
Sonata Arctica – Akusztikus lemez és turné őszre
Akusztikus kalandozásokba kezdett a Sonata Arctica: a finn power metal csapat ezen a címen adja ki friss lemezét, és ősszel be is mutatja az áthangszerelt dalokat az Akvárium Klubban, méghozzá a svéd Eleine szintén akusztikus műsora után.
Ossian – Csak jövő májusban lesz a dupla lemezbemutató koncert
Platinalemez státuszt ért el pár napja ’A teljesség’ címmel megjelent új nagylemez, sajnos az ehhez kapcsolódó, többször elhalasztott bemutatót 2022-re tolta át Paksi Endre csapata.
New Friend Request – Sztárparádé az új dalhoz készült videóban
Sipos Peti, Rudolf Máté testépítőbajnok, Koltai Virginia fotómodell és Debreczeni Márk az Evermindból is felbukkan a modern metál csapat új klipjében, amely a ‘Kockázat Nélkül’ címmel megjelenő új album második előzetese.
Muddy Roots – Lokomotívon közelít az új anyag
’Lighthouse’ címmel érkezik idén nyáron a kőbányai stoner trió új kislemeze, amiről egy dal máris meghallgatható.
Mammoth WVH – A Guns N’ Roses nyári turnéjának vendégei lesznek
A Guns N’ Roses újraszervezett nyári amerikai turnéján Wolfgang Van Halen és csapata melegíti a hangulatot.
Különleges vinyl kislemezzel jelentkezett Bródy János
Bródy János egy klasszikus kislemezzel lepi meg a rajongóit, egy régi Beatrice-dal és egy új Koncz Zsuzsa-tétel szólal meg a 75 éves legendától.
100 magyar zenekarral debütál a Metal Factory fesztivál
Bár idén is elmarad Magyarország legrégebbi rock- és metálfesztiválja, mégsem maradnak buli nélkül a Rockmaraton-rajongók, ugyanakkor és ugyanott bulizhatnak a Metal Factoryn.
Long Shadows Dawn – Doogie White és Emil Norberg együttműködése
A Rainbow és Malmsteen exénekese visszatér ahhoz a stílushoz, amivel világhírt szerzett, ebben a nagy Deep Purple- és Rainbow-rajongó hírében álló Persuader-gitáros lesz segítségére. Az első dalt, a Master Of Illusiont most mutatták be az augusztusban megjelenő lemezről.
Roger Waters közleménye a három éve kallódó ’Animals’ újrakiadásról
A Pink Floyd egykori szellemi vezére keserűen nyilatkozik kommunikációs csatornáin a legendás ’Animals’ album 2018-as remix kiadásának megtorpedózásáról, nem kíméli sem David Gilmourt, sem feleségét, Polly Samsont.
Deftones – Csak az újabb halasztás biztos
A legújabb koncertdátumban már nagyon bízik a Chino Moreno vezette alt-nu-metal / post-hardcore sztárbrigád, a Budapest Park valószínűleg nem kevésbé.
Sabaton – Így kellett volna hallgatni a mérföldkövet jelentő negyedik albumot
Különleges, szöveges és grafikai tartalommal felturbózott, „full album experience”-videót készített a svéd Sabaton zenekar a 13 éve áttörést hozó ’The Art Of War’ albumhoz.
Metallica – 1,6 millió dollárral támogatnak amerikai közösségi főiskolákat
A Metallica évek óta komoly összegeket fordít jótékony célokra, ezúttal főiskolás fiatalokat segítenek a pályakezdésben és a továbbtanulásban.
Till Lindemann – „Utálom a gyerekeket”
A Rammstein-frontembere ismét hangot adott radikális népesedéspolitikai nézeteinek, amit kétszeres apa létére nehéz komolyan venni, de az új dal sokkoló videója igenis komoly!
Crowne – Már a negyedik kislemezdalnál tartunk
A Europe, a Poodles, a H.E.A.T és az Art Nation tagjaiból álló melodic rocker szupergroup június 18-án érkező debütalbuma alapos felvezetést kap, a mimimálvideóval megtámogatott legújabb előzetes a rendíthetetlenségről szól.
Lee Aaron – Itt az első dal az új lemezéről
Lassan két hónapja, hogy beharangoztuk Lee Aaron új lemezét, az első dalra azonban egészen eddig kellett várni. A szóban forgó C’mon című dalhoz ugyanakkor klip is készült, ez pedig jelenthet némi kárpótlást.
Road – Dal- és klippremier: Állj elém
Új dallal jelentkezett a Road. Az Állj elém a csapat június közepén megjelenő lemezén kap helyet, amely az első lesz új dobosukkal, Tóth Tamással.
Seriouskid – Fájdalmas és felszabadító új dal
Megjelent a Seriouskid második száma, a These Sick Eyes. A dal több szempontból is különösen fontos szerepet tölt be a csapat életében, hiszen ez volt az első, aminek demójával dolgozni kezdtek, az alapító frontember pedig súlyos érzelmi terheitől szabadul meg benne.
Swallow The Sun – Júliusban jön az első koncertkiadványuk
Koncertlemezzel jelentkezik a Swallow The Sun. A finn zenekarnak ez lesz az első élő kiadványa, amelynek anyagát a koronavírus-járvány kitörése előtt rögzítették jubileumi turnéjukon.
Steel Panther – Élőben a Burden Of Being Wonderful
Pár napja adott online koncertet a Steel Panther, amelynek műsorát a rajongók állíthatták össze. Ha lemaradtál az eseményről, akkor most belenézhetsz a Burden Of Being Wonderful előadásának köszönhetően.
Egy Ferrari mellett zúz a Tesla gitárosa és a Y&T basszere
Új dallal jelentkezett Frank Hannon. A Tesla gitárosa a Ride Strong klipjében nemcsak néhány gyors autót vonultatott fel, hanem a Y&T basszusgitárosát, Aaron Leight is.
Nightwish – Megtalálták a kilépett Marko Hietala utódját
Döntött a zenekar, a korábbi basszer kilépése után a választásuk egy másik finn srácra esett, aki korábban sok zenekarban megfordult, és aki a tegnapi és mai dupla livestream koncerten mutatkozik be.
Dream Theater – A második archív felvétel is a láthatáron
Mike Mangini első világkörüli turnéjának legjobb előadásaiból szemezgethetünk a ’Lost Not Forgotten Archives’ júliusban érkező újabb kiadványában.
Dirkschneider & The Old Gang – Teljes a digitális kislemez
Akinek az előző, komplexebb dal nem jött be, próbálkozzon ezzel a konkrétabb, egyszerűbb dalszerkezetű nótával! Itt a DATOG háromszámos maxijának utolsó dala, az Every Heart Is Burning.
Darkwoods My Betrothed – Black metalt játszik Tuomas Holopainen
Miközben minden szem a Nightwish ma esti livestream koncertjére szegeződik, más fronton is hallat magáról a banda főnöke, Tuomas Holopainen. A legújabb hír felőle, hogy húsz év után új lemezt készített black metal zenekarával, a Darkwoods My Betrotheddal.
Legfrissebb a Hard Rockon
HRM évértékelő – 2023 legjobb lemezei és koncertjei (szerintünk)
Mit mondjunk? Látványos egy év volt! Olyan koncertekre is eljutottunk, amikre még soha vagy csak nagyon régen, olyan lemezeket hallgattunk, amikre régóta vártunk, és nehéz szívvel mondjuk, de egy csomó mindenre nem is volt időnk ebben az évben. Írjátok meg kommentben, szerintetek mik maradtak ki a listáinkból!
Béla Fleck – Már csak néhány jegy van a koncertjére
Hat héttel az esemény előtt technikailag telt házas Béla Fleck Müpa-fellépése, már csak a jegyirodákban lehet elcsípni 1-2 jegyet. Február 14-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben láthatjuk a világhírű bendzsóművészt, ez lesz a harmadik budapesti koncertje.
Omega – Megjelent vinylen az 1977-es Kisstadion-koncert
Az 1977-es, Kisstadionban adott koncertet a rajongók az Omega legkiválóbb fellépéseként tartják számon. A kivételes esemény hangfelvétele tavasszal dupla CD-n került újra kiadásra, most már dupla vinyl verzióban is kapható.
Tankcsapda – Dupla Lovarda után tripla Campus
Az idei Campus Fesztiválon, hazai környezetben a Tankcsapda 3 koncertet is fog adni, ezek közül kettő nagyon különleges lesz.
Vörös István – Pótszilveszter jövő szombaton
Vörös István december 27-én elmaradt évbúcsúztató koncertjét szombati napon pótolják azok kedvéért, akik munkanapon esetleg nem tudnának eljönni az előadásra. A helyszín változatlan, az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ.
Világsztárok sorát hozza el a Live Nation 2024-ben is
Már biztosan bulizhatunk Lenny Kravitz, Rod Stewart, Sting és a Thirty Seconds To Mars koncertjére, Slash idén szólóban, a Guns N’ Roses nélkül tér vissza hozzánk, a Coldplay pedig tripla koncertet ad a Puskás Arénában, szóval 2024-ben sem kell nélkülöznünk Budapesten a világsztárokat.
Kezdj el gyanakodni, ha a nézőtér tele van zenészekkel: Steve Gadd Band – Erkel Színház, 2023. 11. 06.
Budapesten kezdte 9 állomásos európai turnéját Steve Gadd, akinek zenekara a következő nagyágyúkból állt: Michael Landau, Travis Carlton, Larry Goldings és Walt Fowler. Az eseményre forgatási engedélyt kapott a szervező JazzFest Budapest, ebből két részletet megmutatunk a koncertbeszámolóban.
Elég színes ez a fekete szivárvány: Hooligans – Budapest Aréna, 2023. 12. 28.
A 27 éves Hooligans régi nagy slágerei is helyet kaptak a közel 140 perc alatt a Budapest Aréna színpadán, de a stílusváltás ikonikus dalai is megszólaltak, és egy olyan pazar körítést adtak hozzá a srácok, amire még én is elégedetten csettinthettem.
iLAND – Új klippel köszöntik az új évet
Nemhiába fázott annyit Takáts Tamás és Dorozsmai Péter a Dunán, igazán különleges hangulatú új videó készült az iLAND zenekar debütáló albumának egyik dalához.
„Schuster Lóránt vagyok, még élek”: P. Mobil, Mudfield – Veszprém Aréna, 2023. 12. 16.
A P.Mobil 50. évfordulós országjáró koncertsorozata elérte a Veszprém Arénát is, a zenekar vendége volt Tunyogi Bernadett és a Mudfield.
Deep Purple – Jövőre folytatják
A Deep Purple ma is a világ egyik legaktívabban koncertező zenekara, nemrégen fejezték be az idei turnét és már most kész van a jövő nyári fellépések menetrendje.
Arch Enemy – Év végi meglepetés
Úgy látszik, az ünnepi időszak is hozhat meglepetéseket. 9 év közös munka után távozott az Arch Enemyből Jeff Loomis, a megüresedett gitáros posztra Joey Concepcion érkezett.
Rob Halford: Vallomás
Rövid időn belül a második Judas Priest-tag önéletrajzát olvashatjuk, bár Rob Halford könyvében kisebb hangsúllyal jelenik meg a zenekar, mint K. K. Downing biográfiájában.
George Harrison – Korai demó az ötvenéves lemezről
Az 1970. november 27-én megjelent klasszikus fél évszázados jubileumát kicsit megcsúszva ünneplik meg, ám annál bővebb tartalommal. Ezúttal a Cosmic Empire fél évvel korábbi, 1970. május 27-i demófelvételét mutatták be róla.
Metallica – Holier Than Thou triplázva
Az 1991-es ‘Metallica’, vagy ahogy sokan nevezik, a „Black Album” 30 éves jubileumi újrakiadásáról egy próbatermi felvételt, a kapcsolódó ’The Metallica Blacklist’ nevű kiadványról a Biffy Clyro és az OFF! saját képére formált verzióját mutatták be.
Amire a fanyalgók évek óta vártak – az első évtized: Tankcsapda – Budapest Park, 2021. 06. 25.
A nyitásnak köszönhetően ténylegesen teltházas lett az „Első évtized” névre keresztelt buli. Ha emlékeim nem csalnak, talán 22 évvel ezelőtt lehetett olyan Tankcsapda-koncert, ahol csak és kizárólag ezek a nóták hangzottak el egy koncerten, mert tematikusnak nevezett turnékat már tartott a zenekar, de ilyet még nem.
Yngwie Malmsteen – Megérkezett a címadó
Két hét múlva jelenik meg a gitáros vadonatúj albuma, a ’Parabellum’. A (Si Vis Pacem) Parabellum című dalban Paganini 4 oktávos arpeggióiból merítette az ihletet az extrém megoldásoktól sem idegenkedő gitáros.
Mi vagyunk a… Red rum, Sir, is murder?!
Ha érdekel egy frissen alakult lendületes magyar banda, akik angol nyelvű bulizós dalokkal támadnak, akkor olvasd el Mi vagyunk a… rovatunk legújabb fejezetét!
Cry Free – 25. születésnapi nagykoncert
Július 31-én lesz a 25 éves Cry Free zenekar jubileumi nagykoncertje. A pirosbetűs esemény még januárban lett volna hivatalosan aktuális, de akkor a járványhelyzet miatt nem lehetett rendezvényeket tartani.
Dim Gray – Posztprogresszív elemek és népzene fúziója Norvégiából
Radiohead, Steven Wilson és Sigur Rós rajongóknak ajánlja a zenéjét az oslói székhelyű art rock trió, a 2020-as, digitálisan debütáló albumuk most jelent meg fizikai formátumokban.
Guns N’ Roses – Latin-amerikai koncertfilm
Steven Adler exdobos is felbukkan vendégként a ’Not In This Lifetime Selects’ koncertsorozat 21. epizódjában, amely a 2016-os latin-amerikai turné hét helyszínéről válogat videófelvételeket.
Styx – Újabb dobvideó készült
Már a negyedik videót töltötte fel Todd Sucherman, a Styx dobosa az új lemez dalaihoz. Ezúttal a Common Groundban élvezhetjük egyedülálló játékát.
Circus Of Rock – Újabb dal érkezett az all star-csapat lemezéről
Célegyenesbe ért a finn dobos, Mirka Rantanen szólóalbuma, ahol egy igazi all star-gárda énekel és zenél, erről a szupergroup által felvett lemezről már Johnny Gioeli és Elize Ryd dalát is bemutatták.
Deep Purple – 50 éve jelent meg a ’Fireball’
1971. július 9-én jelent meg a Deep Purple ötödik stúdióalbuma, amely nagyon más lett, mint az azt megelőző ’In Rock.’
Moby Dick – Mentes Norbert távozott a bandából
Négy évtized után távozik a csapatból a Moby Dick egyik alapítója, Mentes Norbert, aki a legnagyobb közösségi oldalon tette közzé kilépésének tényét.
Pokoli nyári fesztivál a Kreatorral, az Eluveitie-vel és a Jinjerrel
Mégis lesz idén nyáron nemzetközi metálfesztivál! Neves vendégekkel érkezik augusztusban a Summer Hell.
John Mayall – Áprilisban ismét Budapesten a blues 88 éves legendája
A brit blues keresztapja április 9-én 22. alkalommal lép fel hazánkban, remélhetőleg a Barba Negra színpadán most készülő új szerzeményeit is bemutatja.
Yes – Hét év után jelenik meg új stúdiólemez
Október 1-én, ’The Quest’ címmel lát napvilágot a legendás brit progresszív rock kvintett 22. stúdióalbuma. A zenekarvezető-basszusgitáros Chris Squire 2015-ös halálát követően ez az első olyan Yes-stúdiólemez, amelyen már egyetlen alapítótag sem játszik.
Dream Theater Top 10 – Albumlisták összecsapása
1992. július 7. az a nap, amely a Dream Theater karrierjét alapvetően elindította, az ’Images And Words’ volt az a mérföldkő, amely az amerikai ötösfogatot a progresszív metál szcéna élbolyába röpítette, és bár fényük az utóbbi időben kissé megfakult, a mai napig is igen számottevő tényezőnek számítanak. A Hard Rock Magazin szerkesztőségéhez Bátky BZ Zoltán (At Night I Fly, Wall Of Sleep, After Crying, Wendigo) és egykori szerkesztőkollégánk, Brinyó is csatlakozott, hogy kedvenc Dream Theater-lemezeinek listáját megossza az olvasókkal.
Hooligans – Szombaton lemezbemutató koncert a Barba Negrában
Az idén 25 éves Hooligans az új stúdióanyagával bátran lépett előre egy nagyot, és a korlátozások feloldásával végre nagykoncerten is be tudja mutatni az azóta platinává érett albumot.
Emily Wolfe – Megjelent a texasi énekes-gitáros második albuma
Joe Bonamassa idei Keeping The Blues Alive jótékonysági koncertjén is fellépett áprilisban a Toto, Warren Haynes, Eric Gales és Ana Popovic társaságában az Austinban élő Emily Wolfe, akinek most jött ki az új nagylemeze.
Threshold – Már stúdióba vonultak az új albummal
A brit progmetál veterán Threshold tartja az ígéretét, az angliai Surrey-ben stúdióznak, a 2017-es ‘Legends Of The Shires’ album – egyelőre cím nélküli – folytatása 2022 első felében jelenik meg a Nuclear Blastnál.
Savatage – Készülnek a vinyl újrakiadások
Az amerikai banda összes stúdióalbuma újra megjelenik vinylen, az első kiadások limitált példányszámban már augusztusban napvilágot látnak.
Elhunyt John Lawton
Bár rendkívül színes zenei karriert futott be, hírnévre elsősorban a Uriah Heep egykori énekeseként tett szert. 74 éves korában, váratlanul érte a halál.
The Toy Dolls – Új időpontban és új helyen lépnek fel nálunk is
A koronavírus miatt újabb jó egy évet kell várnunk, hogy a punk legenda Budapestre hozza a 40 éves jubileumi turnéját.
Anthrax – Jövőre érkezik a tizenkettedik stúdióalbum
Charlie Benante, a zenekar dobosa bejelentette, hogy 2022-ben várható az új Anthrax-stúdiólemez.
John Sykes – Új videó egy régen bemutatott dalhoz
A Thin Lizzy, a Whitesnake, a Tygers Of Pan Tang, és a Blue Murder egykori gitárosa 2015 óta ígérgeti az új albumát, de most is csak a korábban már bemutatott Out Alive című dalhoz készített új klipet.
Steve Hackett – Afrika szárnyain
A Genesis egykori gitárosa távoli országokba repít el minket legújabb albuma segítségével, a Wingbeats című dalban Afrikai tájai és sokszínű zenéje elevenednek meg.
Kristoffer Gildenlöw – A felszínen lebegve vajon merre van a felfelé és merre a lefelé?
A Pain Of Salvation egykori és a Kayak jelenlegi basszusgitárosának szeptember 3-án megjelenő, súlyosan sötét új albumáról megérkezett az első kislemezdal, amelyet baljós hangulatú videóklip kísér.
Mayhem – Jövő pénteken új lemezük jelenik meg
A Csihar Attilát is soraiban tudó hírhedt norvég black metal brigád a tavalyelőtti stúdióanyag után egy teljes játékidejű, különleges EP-vel jelentkezik.
ABBA – 1000 hete a brit albumlistán
A tények makacs dolgok, a svéd zenei legenda ’Gold’ című válogatásalbuma közel 20 éve tanyázik a mértékadó UK Top 100-on.
Sabaton – Márciusban arénakoncert a The HUval és a Lordival
Jövő márciusban ismét a Papp László Budapest Sportarénában fog háborúzni a svéd military power brigád, de az erőltetett menetbe belegyalogol egy kis mongol folk metal és néhány finn szörny is.
Metallica – Sad But True négy különböző verzióban
Szeptemberben érkezik a ’The Black Album’ 30. évfordulós kiadása feljavított hangzással és alaposan kibővített tartalommal, a kiadványt most a Sad But True négy alternatív verziójával népszerűsítik.
Once Human – Robb Flynn vendégszerepel Logan Mader bandájának új dalában
A Machine Head egykori gitárosának zenekara új albummal jelentkezik februárban, amelynek első kislemezén együtt zúznak Robb Flynnel.
Gojira – Headlinerként térnek vissza Budapestre
A Gojira ’Fortitude’ című új albumával európai turnéra indul 2022 elején, a koncertsorozat budapesti állomása január 29-én lesz a Barba Negrában.
Kalapács / Omen – Nagyszabású koncerttel ünnepelnek
Holnap nem mindennapi eseményre kerül sor a Barba Negrában, a Kalapács zenekar a huszadik, az Omen pedig a harmincadik születésnapját fogja közösen megünnepelni, ráadásul a koncert napján két különleges kiadvány is megjelenik.
Lukács Peta – Holnap este ingyenes gitárkurzus és szólókoncert
A XVI. kerületi Erzsébetligeti Színház / Corvin Művelődési Ház évszázados fáinak árnyéka ad otthont Peta júliust indító koncertjének a Szabad (A) Tér programsorozat keretében.
Jethro Tull: A (A La Mode) – The 40th Anniversary Edition (1980/2021)
Az ’A’ talán csalódás volt a Jethro Tull régi rajongóinak a modern hangzása és a zene könnyedebb hangvétele miatt, ám az újfajta megközelítés ellenére a zenekar nem felejtette el gyökereit. Ez a negyvenéves jubileumra összeállított bőséges csomag alapos elmélyülést kínál a lemez anyagában.
Haken – Vírusinvázió az A38-on
A Haken negyedik alkalommal lép fel hazánkban 2022. február 12-én. Az ’Invasion’ turné keretében a tavaly megjelent hatodik albumával, a ’Virus’-szal érkezik a progmetál londoni zászlóshajója Budapestre.
Michael Kiske – Szólóban továbbra sem metálarc
A Helloween frontembere, Michael Kiske akusztikus szólóalbumot készít, melyen felerészben feldolgozások, felerészben saját szerzemények lesznek.
Legutóbbi kommentek
- FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Kritikák
Gone Is Gone: If Everything Happens For A Reason…Then Nothing Really Matters At All
A Gone is Gone valami nagyon más. Valami, amit nem lehet semmihez sem hasonlítani. Ha érdekel, hogy kell keverni a Mastodon karcosságát, a stoner hangzást és az agyas elektronikát, akkor ne keress tovább! Art rock a javából!
Elephant9: Arrival Of The New Elders
Íme, egy példa, hogy Norvégiában nem csak olajfúrótornyok, fjordok és death metal bandák hemzsegnek, hanem akadnak rendkívül képzett, invenciózus zenészek is. Az Elephant9 most nem siet sehova, hanem inspirál, elgondolkodtat, elringat. Képeket fest, szobrokat állít, jeleneteket ad elő, mindezt hangszerekkel teszi.
Egypercesek #60: JD Simo, The Tangent, Tim Bowness, Michael Landau, King Buzzo
Megy a kavarás, hogy a vírus csak rockkoncerteken terjed, tömegsportrendezvényeken, egyházi összejöveteleken nem! Mi is megkavartuk hát e havi rovatunkat: csupa olyan zene került bele, ahol a stílusok keverednek.
Walter Trout: Ordinary Madness
Egy All-Star album és egy feldolgozáslemez után egy saját maga által írt, saját bandájával felvett albummal jelentkezett Walter Trout, mely ezúttal eltér a nála megszokottól, ám ez a fajta zenei koncepció is kiválóan sikerült.
Pain of Salvation: PANTHER
Amikor az első dalok elkezdtek szállingózni, felemás érzéseim voltak, de mind mondogattam magamnak, hogy ezek csak puzzle darabkák, amik alapján kár messzemenő következtetéseket levonni. Egyelőre továbbra is azt érzem, hogy minden zsenialitása ellenére egy kicsit foghíjas az előző albumokhoz képest.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló
The 69 Eyes – Új dal vezeti fel a budapesti koncertet
Még az új album megjelenése előtt érkezik Budapestre a The 69 Eyes, akik a Mister Miseryvel közös Európa-turné apropóján új videóval jelentkeztek.
Yes – Májusban érkezik a 23. stúdióalbum
Másfél éve jelent meg a ’The Quest’, máris itt a ’Mirror To The Sky’ című új Yes-stúdiólemez, amelyet május 19-én adnak ki. Az új anyaggal máris megkezdhetjük az ismerkedést, itt az első kislemezdal!
Elishaz – ’A Dal’ új rockbandája egyáltalán nem súlytalan
Az Elishaz egyike A Dal című műsorba idén bejutott 40 produkciónak, itt van első videóklipes daluk, a Súlytalan.
The Subways – Új albumukkal térnek vissza Budapestre
A brit The Subways rocktrió már kilencszer koncertezett Magyarországon, a tizedik fellépésük március 27-én lesz az Akvárium Klubban, előzenekar a hazai alt-indie szcéna izgalmas képviselője, az YZZO.
Sari Schorr – Végre debütál hazánkban!
A pandémia miatt turnéját többször el kellett halasztani, de idén végre mégis eljut Magyarországra a kiváló amerikai bluesénekesnő. Sari Schorr március 26-án az Analog Music Hallban lép fel.