Koncertlemezzel jelentkezik a Swallow The Sun. A finn zenekarnak ez lesz az első élő kiadványa, amelynek anyagát a koronavírus-járvány kitörése előtt rögzítették jubileumi turnéjukon.

Swallow The Sun

’20 Years Of Gloom, Beauty And Despair – Live In Helsinki’ címmel jelenik meg július 30-án a Century Media Recordsnál a Swallow The Sun első koncertkiadványa. A felvételről Mikko Kotamäki énekes a következőket mondta: „Összesen tíz jubileumi koncertet sikerült adnunk mielőtt a világ teljesen leállt 2020 márciusában, a turné második fele pedig törlésre került. Szerencsére egyet rögzítettünk ezen koncertek közül, és ez lesz az első élő kiadványunk, közben pedig várjuk, hogy újból visszatérhessünk a színpadra. […] A teljes ‘Songs From The North II’-t eljátszottuk egy profi zenészekből álló vonósnégyessel, akik közül ketten korábbi lemezeinken, valamint a 70000 Tons of Metal fesztiválon is játszottak velünk. Első alkalommal arra is megkértük a rajongóinkat a közösségi médián keresztül, hogy szavazzanak kedvenc dalaikra minden egyes albumról, amiket ezután szintén eljátszottunk a koncerten.”


A  ’20 Years Of Gloom, Beauty And Despair – Live In Helsinki’ limitált 2CD+DVD Digipak, Gatefold 3LP+DVD, valamint digitális formátumban is előrendelhető a linkre kattintva.

’20 Years Of Gloom, Beauty And Despair – Live In Helsinki’ dallista:

01. The Womb Of Winter
02. The Heart Of A Cold White Land
03. Away
04. Pray For The Winds To Come
05. Songs From The North
06. 66°50′N, 28°40′E
07. Autumn Fire
08. Before the Summer Dies
09. Lost and Catatonic
10. Empires of Loneliness
11. Falling World
12. Cathedral Walls
13. Plaque of Butterflies
14. Don’t Fall Asleep
15. Stone Wings
16. The Giant
17. Swallow
18. Here on the Black Earth

Swallow The Sun

Megosztás