Elindult az U.D.O. ‘Touchdown Tour’, és bár Udo Dirkschneider többször fogadkozott korábban, hogy az Accept-számokat nem játssza a koncerteken, most először tényleg meg is tette.

U.D.O. 2024

19 nagylemezzel a háta mögött – ha Udo szólólemezét is hozzávesszük, 20 – az U.D.O. már rég nem szorulna rá arra, hogy Accept-slágerekkel tömje tele a repertoárt, ám a közönség nyomása sokáig erősebbnek bizonyult. Udo Dirkschneider többször nyilatkozta, hogy „soha többé Acceptet”, de mindig megszegte ígéretét, sőt, létrehozta a Dirkschneider monikert, ami alatt kizárólag régi bandájának számait nyomta és nyomja a mai napig. Viszont most először, a ‘Touchdown’ Európa-turnéján állított össze valóban olyan műsort, amely egyetlen dalt sem tartalmaz egykori zenekarának ikonikus himnuszai közül. Annál szélesebben tud cserébe meríteni saját nótáiból, az Accept-érzést meghagyja az ‘Animal House’-ról beemelt 3 szerzeménynek, és persze annak, hogy újra a régi barát, Peter Baltes basszusgitáros játszik az oldalán. Még a kedvenc feldolgozását, az I’m A Rebelt is lecserélte szólólemezének legkülönlegesebb csemegéjére, a We Will Rock You-ra.

Szóval lássuk, mire számíthatunk március 27-én a Barba Negrában!

Isolation Man (‘Touchdown’)
Break The Rules (‘Mean Machine’)
Forever Free (‘Touchdown’)
Metal Machine (‘Steelhammer’)
Never Cross My Way (‘Steelhammer’)
Independence Day (‘Solid’)
The Wrong Side Of Midnight (‘Mastercutor’)
Fight For The Right (‘Touchdown’)
Heart Of Gold (‘Faceless World’)
In The Darkness (‘Animal House’)
Man And Machine (‘Man And Machine’)
Pain (‘Decadent’)
Metal Never Dies (‘Game Over’)
One Heart, One Soul (‘Steelfactory’)
Touchdown (‘Touchdown’)

I Give As Good As I Get (‘Rev-Raptor’)
Holy (‘Holy’)

They Want War (‘Animal House’)
Animal House (‘Animal House’)
We Will Rock You (Queen-feldolgozás) (Udo – ‘My Way’)

Megosztás