Pain Of Salvation - Panther

A ’PANTHER’ minden egyes dala különböző nézőpontokból mutatja meg, milyen lehet a világa azoknak az embereknek, akik valamilyen spektrumzavarban szenvednek. Legyen az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar) vagy autizmus. Itt a „szenvedés” szón van a lényeg, ugyanis ezek az egyének eléggé hadilábon állnak a mindenkori társadalmi normákkal. Rendszerint rengeteg erőfeszítésükbe kerül, hogy a társadalom elvárásainak megfelelően tudjanak élni, dolgozni, vagy akár, hogy ne bántsanak meg véletlenül másokat azért, mert egyszerűen másképpen érzékelik a valóságot. Ámde, ami egy bizonyos kontextusban nehézséget, az más kontextusban előnyt jelenthet. Daniel Gildenlöw-nek személyes érintettsége van a témában, ugyanis felnőttkorában diagnosztizálták nála az ADHD-t, miután nehézségeket tapasztalt a mindennapjaiban, amikor már gyerekei is voltak. Azóta megtanult együtt élni ezzel, de a legkisebb fia Down-szindrómával és autizmussal született.

Köszönjük

„Ha az ember segítséget kér manapság telefonon, általában kap egy automatikus választ három darab lehetőséggel. Ha egyik lehetőség sem jó, akkor a rendszer nem segít további lehetőségek utáni kutatásban. Ez olyasmi, amiről én azt gondolom, hogy iskolapéldája a módszer-racionalitásnak. Legjobb esetben nagyon frusztráló, legrosszabb esetben pedig veszélyes. Ami Németországban történt a II. világháborúban, ugyancsak tökéletes példája ennek. Mivel minden elképzelhető lépés kontrollálva volt, ezért teljesen elvesztették a fonalat, hogy mit miért is csinálnak. Sajnos, tették mindezt egy spektrumzavaros emberrel az élen, aki labdába sem tudott volna rúgni, ha a normális emberek nem követték volna. Azt hiszem, ez az, amit próbálok elmondani az ACCELERATOR című dalban. Ezzel ellentétben, a célorientált embereknek problémájuk akad a csordaszellemmel. Ez lehet jó és lehet rossz, az adott szituációtól függően, természetesen.” – Daniel így mesélt arról, hogy milyen világról is írt most.

Érdekes módon, bár a téma elképesztően komplex, és mint láthatjuk, nagyon sok vetülete van, a ‘PANTHER’ főleg érzelmi szempontból mutatja be a spektrumzavarral rendelkező embereket. Illetve – többször is végighallgatva az albumot – ne lepődjünk meg, ha bizonyos helyeken úgy érezzük, hogy az adott szövegrészlet mintha rólunk is szólna. Pont ez (is) ebben a zseniális, hogy miközben a spektrumzavaros emberek szemén keresztül tárul fel a koncepció, rájövünk, hogy nem vagyunk annyira különbözőek tőlük, sőt, mi is számtalanszor érezzük ugyanazt, mint ők. Rájövünk, hogy az, hogy mi a normális és mi nem az, mindig a kontextustól függ. Sajnos a társadalom nagyon szűk mezsgyét határoz meg annak, hogy mi a normális. A ‘PANTHER’ egy képzeletbeli világ, amolyan képregényszerű, amiben emberek helyett a kutyák és a párducok alkotnak egy közös civilizációt. A szerző a „kutyák vs párducok” analógiát használja, hogy a módszer-racionalista vs célorientált gondolkodás, illetve a „normál” vs spektrumzavaros személyek közti ellentéteket bemutassa.

A banda folyamatos megújulást keres minden egyes új albummal, ezért nem meglepő, hogy nincs két egyforma Pain of Salvation-album. Amikor megjelent az ACCELERATOR, tudtam, hogy talán ez lesz a leginkább megosztó albuma a zenekarnak, ugyanis a sok hangzásbeli kísérletezés eredményeképpen az elektronikus elemek nagyon dominálnak. Az sem segít a fanyalgó tábor minimalizálásában, hogy a címadó dal első fele gyakorlatilag elférne bármelyik Linkin Park-albumon. Amúgy pont a címadóval még mindig nem békültem ki teljesen. No nem azért, mert képtelen vagyok elfogadni az irányvonalat, hanem egyszerűen nem találom eléggé erősnek magát a dalt. Bár így, hogy ennyire beleástam magam a koncepcióba, még ez is egy picivel közelebb került a szívemhez.

Zeneileg talán a RESTLESS BOYt emelném ki az eddigi videóklipes dalok közül, amely egyúttal az egyik kedvencemmé is vált, mert szerintem nagyon jól képviseli, hogy milyen új zenei kísérletezések eredménye az album. A dal születésének egyik érdekessége, hogy kapcsolódik szövegileg az előző korong Full Throttle Tribe című dalához. Az UNFUTURE egy hatalmas klasszikus Pain of Salvation-tétel, amelyre minden régi rajongó csak elismerően bólogathat, mert olyan klasszikusokat idéz, mint a ‘BE’-s Diffidentia vagy a Winning a War az ‘Entropiá’-ról. Külön öröm, hogy végre ismét hallom azokat a gildenlöw-i magasságokat, amelyek – többek között Ragnar Zolberg jelenlétének köszönhetően – az előző albumról teljes mértékben hiányoztak. A WAIT számomra egy kicsit a ‘BE’ albumot idézi, némi ‘Road Salt’-os ízű refrénnel. Ez a dal líraibb vizekre tereli a témát. A KEEN TO A FAULT ugyancsak egy klasszikusabb megszólalású dal a bandától, amely hangszeres megoldásaiban a ‘Remedy Lane’-korszakot idézi. A SPECIES nagyon hangulatos és szenvedélyes dal egy olyan egyén szemszögéből, aki a társadalomtól visszavonultan éli az életét (Sometimes I hate my fucking species / Yet most days I’ll do anything to please it”). Stílusilag ez a dal tökéletesen elférne bármelyik ‘Road Salt’-albumon. Az albumzáró tétel az ICON nevet viseli. Ugyan nem tűnik hosszúnak a maga 13,5 percével és tele van gyönyörűbbnél gyönyörűbb és megható részekkel, talán ez a legkevésbé jól sikerült zárótétel a zenekar katalógusában. Ráadásul a verze dallama nagyon hasonlít a VOLA Ghosts című dalának verzéjére (még a hangnem is tökéletesen stimmel, illetve Asger és Daniel hangja hátborzongatóan hasonlít egymásra). Ez zsinórban a második album a zenekartól, ahol egyetlen dalba van belesűrítve két gitárostól egy-egy szóló.

Pain Of Salvation

Mindig is szerettem Daniel gitározási stílusát, szerintem nagyon egyedi hangszínnel és technikával játszik, illetve szólóit, akárcsak a dalokat, hatalmas gonddal komponálja meg. Jólesik hallgatni. Ugyanez vonatkozik Léo Margarit dobolására is. Szerintem méltatlanul alulértékelt dobos, pedig nagyon ízesen játszotta fel anno a ‘Road Salt’-albumokat, és ezúttal is szerencsére többet hallhatunk belőle. Johann Hallgren valódi szerepe igazából mindig is élőben mutatkozik meg, mindig is tökéletes partnere volt Danielnek, aki egyaránt képes kiénekelni azokat a magas vokálokat, ugyanakkor valóságos energiabomba a színpadon. Daniel Karlssonnak ezúttal sokkal változatosabb billentyűs munka jutott, amit legalább olyan jól abszolvált, mint annak idején elődje, Fredrik Hermansson. A promóciós anyag szövegét olvasva egy fikarcnyi utalás sincs arra vonatkozóan, hogy időközben Gustaf Hielm basszusgitáros egészségügyi okokra hivatkozva kilépett a bandából. Erről az infóról az első dal premierje után értesült a nagyérdemű, miután mindenkinek feltűnt, hogy a mackótestű basszer bizony nincs jelen. Ez azért is érdekes, mert bár Gustaf neve fel van tüntetve a sajtóanyagon, Daniel maga nyilatkozott arról, hogy az új albumon saját maga bőgőzik, akárcsak Kristoffer Gildenlöw távozása után a ‘Scarsick’-en, illetve a ‘Road Salt’-albumok nagy részén. Az a pletyka is kering, hogy a nagy globális otthonülésnek hála, talán a vártnál hamarabb fog kijönni a ‘PANTHER’ utódja. Ez azért nem teljesen légből kapott infó, mert Daniel már említette, hogy van már jó néhány új dala egy következő új albumhoz. A kiadótól kapott utolsó dalszöveg után is rejtélyesen oda van írva, hogy „To be continued…” Úgy fest, izgalmas dolgok következhetnek még a Pain of Salvation háza táján a közeljövőben.

Összegzés:

Nagy hullámvölgyet járt be ez az album, ami a hozzá való viszonyulásomat illeti. Amikor az első dalok elkezdtek szállingózni, felemás érzéseim voltak, de mind mondogattam magamnak, hogy ezek csak puzzle darabkák, amik alapján kár messzemenő következtetéseket levonni. Később, minél inkább kezdtem belemerülni a témába, annál inkább éreztem, hogy ez az album mégis jó, csak idő kellett hozzá. Egyelőre továbbra is azt érzem, hogy minden zsenialitása ellenére egy kicsit foghíjas az előző albumokhoz képest. Talán azért van-e ez, mert túlságosan is rövid a futamideje (az eddigi albumokhoz képest), vagy azért, mert egy-két dal esetében még mindig nem érzem a varázst?

Szerző: Bakk-Dávid László

Pontszám: 8.5

 

Megjelenés: 2020
Kiadó: Inside Out Music
Stílus: progresszív metál
Származás: Svédország

Zenészek:

Daniel Gildenlöw – ének, gitár, basszusgitár (és rengeteg más dolog)
Johan Hallgren – gitár és vokál
Léo Margarit – dob és vokál
Daniel Karlsson – billentyűk, gitár és vokál
Gustaf Hielm (?) – basszusgitár és vokál

Dalcímek:

  1. ACCELERATOR
  2. UNFUTURE
  3. RESTLESS BOY
  4. WAIT
  5. KEEN TO A FAULT
  6. FUR
  7. PANTHER
  8. SPECIES
  9. ICON
Megosztás