Akusztikus kalandozásokba kezdett a Sonata Arctica: a finn power metal csapat ezen a címen adja ki friss lemezét, és ősszel be is mutatja az áthangszerelt dalokat az Akvárium Klubban, méghozzá a svéd Eleine szintén akusztikus műsora után.

Sonata Arctica

Két éve már, hogy a Sonata Arctica utoljára Európában turnézott. A finn dallamos metal csapatnak sikerült eredményesen eltöltenie a járványidőszakot, hiszen felvették első akusztikus albumukat. Az ’Acoustic Adventures – Volume One’ című lemez bemutatóját egy – értelemszerűen akusztikus – turnén tartja az együttes most ősszel.  Henrik „Henkka” Klingenberg billentyűs így mesélt a közelmúlt eseményeiről: „A ’Talviyö’ világkörüli turné vége felé közeledve úgy éreztük, hogy így itt az ideje a soron következő kihívás felé fordulni. Mivel korábban is remekül éreztük magunkat akusztikus hangszerekkel a kézben, úgy döntöttünk, hogy egy ilyen nagylemezt is készítünk. Az album októberben jelenik meg, és rögtön ezután útra is kelünk: sikerült összeállítanunk egy komoly európai turnét, és nagyon várjuk már, hogy újra élőben játszhassunk.”

 

 

Ahogy az új lemez címéből sejthető, az idei megjelenés csak az első a Sonata Arctica akusztikus kalandjainak a sorában: a második lemez 2022-ben jelenik meg. Tony Kakko énekes így mesélt az alkotásról: „A Sonata Artcica akusztikus oldala már évek óta formálódott. Az első lépésünk ebbe az irányba a 2019-es ’Acoustic Adventures’ turné volt, és ezt követte a lemezfelvétel. Néhány dalunkat már korábban is játszottuk ilyen hangszerelésben, de a lemezfelvételek során most az is kiderült, hogy szinte mindet könnyű áthangszerelni akusztikus formába, hiszen eleve csodaszép dallamokra épülnek.”

A turnén a finneket a svéd Eleine kíséri el, akik harmadik, ’Dancing In Hell’ című lemezüket hozzák, mellyel a 2014 óta működő zenekar áttörést ért el. A két együttes november 26-án játszik Budapesten, méghozzá az Akvárium Klubban.

a Concerto Music bemutatja: Acoustic Adventures 2021
2021. november 26., péntek 19 óra
Budapest, Akvárium Klub – KisHall
Sonata Arctica, Eleine akusztikus koncertek
Belépő: early bird jegyek 6900 Ft, normál elővételben 7900 Ft, a koncert napján 8500 Ft
Jegyek kaphatók a https://tixa.hu/sonata_arctica_akvarium_acoustic oldalon.
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/367113577815861/

Megosztás