Gone Is Gone: If Everything Happens For A Reason…Then Nothing Really Matters At All

Hangulatzene. Az a baj a hangulatzenékkel, hogy az ember nem hallgathatja őket állandóan, csak akkor, ha kifejezetten abban a bizonyos lelkiállapotban van. Na, akkor viszont ide az összeset! Valami ilyesmibe huppant bele nálam a Gone Is Gone első anyaga, a 2017-es ’Echolocation’, amikor elkezdtem ismerkedni az együttessel. Érdemes róluk tudni, hogy ez egy amolyan szupergroup, amilyenek az utóbbi években mintha minden bokorban teremnének, de még ebben a közegben is igen különleges szerzet a zenekar. A két húzónév feltétlenül Troy Sanders a Mastodonból és Troy Van Leeuween a Queens Of The Stone Age-ből, hozzájuk csapódott Tony Hajjar az At The Drive-In nevű csapat dobjai mögül, valamint Mike Zarin, aki egy igen sokoldalú zenész, többek közt filmek sound design részével is foglalkozik, ez garantálja, hogy mindenféle különleges zajjal-zörejjel legyen tele a zenekar hangzása.

Ami nagyon tetszik a bandával kapcsolatban, hogy kifejezetten szerelemgyerek, annak minden előnyével és hátrányával. Az egyik legnagyobb előny egy ilyen projektnél, hogy – mivel saját jogukon is sikeres zenészekből áll – nem hallani a végterméken azt az erőlködő megfelelni akarást, ami sok feltörekvő banda sajátja. Itt ennek nyomát sem leljük, a hangzás, a stílus teljesen kompromisszummentes, a szó legnemesebb értelmében. Ez távolról sem azt jelenti, hogy tiszta és polírozott, sőt, ha már itt tartunk, kifejezetten koszos és poros, de ez nagyon is jól áll a csapatnak.

Na, de akkor mi a szerelemgyermek-lét hátránya? Hát pont ugyanez! Annyira egyedi és nem feltétlenül tetszeni akaró a stílus, hogy sokaknak éppen ezért fekszi meg a gyomrát. Iszonyatosan nehéz bármilyen skatulyába szuszakolni a zenekart, számomra kifejezetten az art rock kategóriába esik, amit csinálnak, bizonyos dalaik olyanok, mintha az ember egy stoner-Pink Floyd-elegyet hallgatna, természetesen az egészet uralja Troy Sanders kifejezetten karakteres hangja, valamint az egyedi analóg szintetizátorhangzások. Senki se számítson nagy vadulásokra, mint a Mastodonnál, ezek kifejezetten középtempós és lassú zenék, amik leginkább magányos, elmélyült hallgatást kívánnak. Sőt, ha nincsen mellé valami szolid tudatmódosító, az se baj, mert maga a zene is egészen hipnotikus állapotba tudja vinni a hallgatót, főleg az olyan eresztések, mint például a Sometimes I Feel vagy a Dirge For Delusions eleje.

Nekem kifejezetten tetszik egyébként a lemeznek ez a koszos, stoner soundja, nagyon ügyesen elegyítették ezt a közeget az elektronikus hangzásokkal, sőt egy kicsit messzebb megyek, én még nem nagyon hallottam ilyen stíluspárosítást, úgyhogy ebben a tekintetben nagyon is egyedi élménynek, ínyencségnek számít az együttes zenéje. Jó példa erre a Breaks című dal.

Bár Sanders hangja a főszereplő, mégsem érződik az album szólóanyagnak. Hősünk orgánumát nagyon hatásosan támasztja alá a már említett hangzás mamutéval vetekedő súlyossága. Annak ellenére, hogy eléggé hipnotikus jellegű a zene, nem hagyja magát a háttérbe szorítani, kiköveteli a figyelmet, nem olyan anyag, amit lehet csak úgy bömböltetni. Nem, a Gone Is Gone-ra oda kell figyelni!

Nagy kérdőjel számomra, hogy mennyire lehet úgymond „számolni” velük, ugyanis az továbbra is érzékelhető, hogy nem fő projektként kezelik Sandersék a zenekart. Ezzel szemben a lemezt támogató klipek minőségét és mennyiségét elnézve azért az bőven kijelenthető, hogy nagyon komolyan veszik ezt a szerelemgyereket. Mi ezzel csak jól járunk.

Összegzés:

A Gone is Gone valami nagyon más. Valami, amit nem lehet semmihez sem hasonlítani. Ha érdekel, hogy kell keverni a Mastodon karcosságát, a stoner hangzást és az agyas elektronikát, akkor ne keress tovább! Art rock a javából!

Pontszám: 7

Megjelenés: 2020. december 4.
Kiadó: Clouds Hill
Stílus: art rock
Származás: USA

Zenészek: 

Troy Sanders – ének, basszusgitár
Troy Van Leeuween – gitár
Tony Hajjar – dobok
Mike Zarin – gitár, billentyűs hangszerek, vokál

Dalcímek:

01. Resfeber
02. Say Nothing
03. Everything Is Wonderfall
04. Wings Of Hope
05. Sometimes I Feel
06. No One Ever Walked On Water
07. Death Of A Dream
08. Crimson, Chaos And You
09. Breaks
10. Payoff
11. Force Of A Feather
12. Dirge For Delusions