Legfrissebb a Hard Rockon
Hackett & Rothery – A tenger hullámain
Közös lemezt készített a Genesis egykori és a Marillion jelenlegi gitárosa, Steve Hackett és Steve Rothery augusztus végén érkező albumáról két szerzeményt már meghallgathatunk.
Metallica – Júniusban érkezik a bővített ’ReLoad’
A Metallica bejelentette a sokszoros platinaalbum ’ReLoad’ újrakiadását, amelyen a felújított eredeti tartalom mellett ezúttal is több száz eddig kiadatlan felvételt hallhatunk majd, az újdonság már itthon is előrendelhető.
Scorpions – Először az MVM Dome színpadán
A Scorpions 1986-os fellépése óta nem játszott ekkora helyen Magyarországon – a 2014-es ingyenes koncertet kivéve –, június 20-án az MVM Dome-ban ünneplik 60 éves pályafutásukat.
Rock Castle – Kacsavadászat mellett új falkatag
Néhány nap múlva megnyitja kapuját a csehországi Rock Castle fesztivál, ahová a Powerwolf új taggal, az Alestorm pedig gumikacsahaddal érkezik. CD-ket és relikviákat is érdemes magunkkal vinni, mert megvan a dedikálás időbeosztása.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Amúgy nagyon vártam egy olyan jegytípust, mint ami a U.H. koncert előtt elérhető volt. A V.I.P. jegy. Vajon itt miért…” okt 31, 18:50
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “Fú, sok helyesírási hibám volt, bocsi:)” okt 31, 09:51
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “hát nem tudom írtad, hogy mindig tökéletes az Analog, és most meglepődtél. Én sajnos nem lepódtem meg, az eddigi tapasztalatok…” okt 31, 09:50
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Bocsánat, javítanom kell!!! 1.Vörösbort!!! 2. Csillebérci Metalfesten 3 azaz HÁROM karton minőségi MAGYAR vörösbort!!! Bocsánat gyerekek!!! METAL!!!” okt 28, 20:29
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “…és még egy-két nagyon fontos infó!!! A SAXON 1976-ban alakult, tehát 50 azaz ÖTVEN éves a zenekar!!! Alapító BIFF BYFORD…” okt 28, 20:19
F.O. System – 40 éves jubileumi koncert az Akváriumban
Jövőre lesz 40 éve annak, hogy az F.O. System először állt ki dalaival a nagyérdemű elé. A kerek évfordulót koncerttel ünnepli a zenekar, 2026. november 13-án, az Akvárium Klubban felcsendül az összes daluk és meglepetésekkel is készülnek.
Megadeth – Metallica-dal zárja a kört
Megérkezett a második előzetes a januárban megjelenő új Megadeth-albumról, amelyen most már biztos, hogy bónuszként egy régi Metallica-dal is helyet kap.
Magukat adták, megbocsáthatatlanul: Halestorm, Bloodywood – Barba Negra, 2025. 11. 06.
A Halestorm „csak” egy rohadt jó koncertet adott, talán kevésbé volt ugrálós, de azt megtették helyettük Bloodywoodék, miközben zenéjükben hozták az energikus kaotikát.
Polytrip – Dalpremier: Szorít a cipő
A Polytrip új dala a folytatása annak a zenei és lelki hullámvasútnak, amit a Semmi térrel kezdtek el. Ezúttal a szöveg is a végletekig őszinte, Lugosi Dani sorai nyersen, minden szépítés nélkül mondják ki azt, amit a legtöbben magunkban tartunk.
Gary Hughes – A Waterside elégedettséggel tölt el
December közepe óta tudjuk, hogy a Ten énekese márciusban szólólemezzel jelentkezik. A ‘Waterside’ címadó dalának videója a ’80-as évek közepébe és a laza dallamos rockzene aranykorába repít vissza.
Architects – Itt a harmadik kislemezdal: Dead Butterflies
Dead Butterflies címmel új klipes dallal jelentkezett az Architects. A brit zenekar február végén adja ki új albumát, amiről ez már a harmadik kislemezdal.
Phil Campbell – Nem ihatnak a fiai a koncertek előtt
A Motörhead egykori gitárosa vigyáz a fiai egészségére, pedig annak idején nem így tett a sajátjával.
Queensrÿche – Két dobos egy csárdában?
Casey Grillo már beszállt dalszerzőként is az új album előkészületeibe, ugyanakkor Scott Rockenfield állítja, hogy változatlanul tagja a zenekarnak.
Styx – Negyvenéves a Paradicsom Színház
Ma 40 éve, 1981. január 19-én adta ki a chicagói Styx a ‘Paradise Theater’-t, pályafutásuk legnépszerűbb (és legnagyszerűbb) albumát, mely háromszoros platinalemez lett Amerikában és három héten át vezette a Billboard albumlistáját.
Phantom Elite – Új album az ex-After Forever főnök bandájától
Pénteken jelenik meg a Sander Gommans (ex-After Forever) és Marina La Torraca (Exit Eden, Avantasia) nevéhez köthető Phantom Elite második lemeze. Az albumról már három dal is meghallgatható.
Turbulence – Eddig nem látott libanoni őrület
Az izraeli Scardustnak kihívója támadt egy másik egzotikus progmetál csapat, a libanoni Turbulence személyében. Madness Unforeseen című daluk a tökéletes ízelítő az új lemezhez.
Secret Sphere – Visszatért Roberto Messina
Új albummal jelentkezik márciusban az olasz Secret Sphere, akik egy dalt máris megosztottak az anyagról, amelynek különlegessége, hogy kilenc év után ismét az eredeti énekesükkel, Roberto Messinával készült.
Foo Fighters – Apa és lánya háborús víziója kisfilmen
Dave Grohl születésnapján mutatta be a Foo Fighters a Waiting On A War című dalt, amelyet Dave a lányának ajánlott. Ma már klippel együtt élvezhetjük a dalt.
Roger Waters – Nem véletlenül vette elő épp most ezt a dalt
A holnapi amerikai elnöki beiktatási ceremónia előtti puskaporos hangulat közepette nagyon aktuális a The Gunner’s Dream újraértelmezése, mellyel a Pink Floyd egykori zenésze ismét felemelte hangját a fegyverkezés ellen.
„Karrierem során sosem vettek úgy semmibe, mint a Frontiersnél”
A napokban jelent meg a Sunstorm új kislemezdala, aminek hallatán a projekt eredeti énekesénél, Joe Lynn Turnernél elszakadt a cérna, és elárulta, hogy miért nem akarta folytatni a dallamos rock projektet.
Floor Jansen – „Igazi időutazás ez a dal”
Újabb feldolgozás került ki Floor Jansen boszorkánykonyhájából, ezúttal egy Lara Fabian-dalra esett az énekesnő választása.
Barry Gibb vezeti a brit albumlistát
A Bee Gees zenei örökségének reprezentatív szeletét gondolta újra rock/country világsztárok közreműködésével a Gibb-fivérek egyetlen élő tagja.
Thunder – A kezdeti menőzésről szól a második kislemezdal
Márciusban jön az új lemez, a második előzetes, a Going To Sin City egy emlékkép arról, ahogy a Sohóban felnőtt srácok belemerültek a Los Angeles-i éjszakai életbe a 80-as évek végén.
Andy Susemihl – Baltes és Jovino részvételével forgatott klipet
A hét végén megjelenő szólóalbuma nyitódalához készített klipet Andy Susemihl, az Another Day, Another Turn videójában a két közreműködő zenész, Peter Baltes basszusgitáros és Francesco Jovino dobos is szerepet vállalt.
Elhunyt Phil Spector
81 éves korában a koronavírus vitte el a hatvanas és hetvenes évtizedek legendás producerét, aki az utolsó éveit börtönben töltötte.
Sammy Hagar & The Circle – Klip készült a David Bowie-feldolgozáshoz
A január 8-án megjelent – egy kivételével feldolgozásokat tartalmazó – karanténalbumon hallható dalok talán leghíresebbjéhez képi megjelenést is csatoltak.
Saxon – Így nyomják a Deep Purple Speed Kingjét
A yorkshire-i veterán metalisták újabb dalt hoztak nyilvánosságra a márciusban megjelenő ’Inspirations’ albumról.
Jorn – Nem jutott be a döntőbe
Szombaton lépett fel Jorn Lande az Eurovíziós Dalfesztivál norvégiai előselejtezőjén, de nem jutott tovább. A rockzene még mindig mostoha szerepet tölt be a dalfesztiválok történetében.
Jon Schaffer feladta magát az FBI-nak
Jon Schaffert, az Iced Earth alapítóját és gitárosát vasárnap őrizetbe vették Indiana állambéli otthonában.
Angra – Időutazás Fabióékkal
Ha új hét, akkor új Angra koncertfelvétel. Ezúttal Fabióék a Travelers Of Time-ot mutatták be 2018-as Sao Pauló-i koncertjükről.
Accept – Wolf nem akar a múltban élni
Két hét múlva érkezik az Accept új lemeze. Nem csoda, ha az egyetlen megmaradt eredeti tagot, Wolf Hoffmannt folyamatosan faggatják az újságírók.
Eddie Van Halen – Egykori társai emlékkoncertet szeretnének
Michael Anthony és Sammy Hagar szerint nem kizárt, hogy egy koncert keretében emlékeznek meg Eddie Van Halenről.
Bloodbound – Szöveges videó érkezett a friss albumról
Közel két év kihagyás után jelentkezik új albummal a svéd power metal zenekar, akiknek új lemeze május 28-án lát napvilágot.
ZZ Top: First Album
Egyszer volt, hol nem volt, a texasi olajmezőkön innen és a végtelen sivatagon túl, 1969-ben három fiatalember úgy döntött, hogy összehoznak egy bandát, ami a tökös blues alapú hard rockot játssza, de nem nélkülözi szülőföldjük zenei örökségét sem. Mindennek idestova már 52 éve, és az első albumuk pontosan fél évszázaddal ezelőtt, 1971. január 16-án jelent meg.
Arc Of Life – A Yes nyomdokain és azon túl
Billy Sherwood a The Prog Collective mellett egy másik prog szupercsapattal is dolgozik. Az elsősorban Yes-béli kollégáira épülő zenekar debütalbumáról itt a második dal, a Just In Sight.
Black Sabbath – Újra megjelenik a ’Heaven And Hell’ és a ’Mob Rules’
Március 5-én újrakevert és kibővített verzióban jelenik meg a Black Sabbath két kultikus albuma a nyolcvanas évek elejéről, amelyeken Ronnie James Dio énekelt.
Witherfall – Vizuális élmények a rettegésen túl
The Other Side Of Fear címmel érkezett a Witherfall legújabb dala, amelyhez horrorisztikus és pikáns jelentekben bővelkedő klipet készítettek.
Enforcer – A turné még bizonytalan, a koncertlemez biztos
Idén májusra tervezte Európa-turnéját az Enforcer, még nem tudjuk, lesz-e belőle valami, de hogy nem maradunk Enforcer-koncert nélkül, az biztos! Jön a ‘Live By Fire II’.
Anneke Van Giersbergen – Tombol az érzelmi hurrikán
Hurricane című dalában Anneke Van Giersbergen szívének egy újabb – kissé viharos – darabját tárja elénk.
Saga – Nyomokban hasonlít az eredetire
Minden idők egyik legsikeresebb Saga-dalával, a Wind Him Uppal is új módon, akusztikusan újragondolva ismerkedhetünk meg a hamarosan érkező ‘Symmetry’ albumon.
Accept – Elért minket a zombiapokalipszis
Ma kellett volna megjelennie az új Accept-albumnak. A gyártás kéthetes csúszása miatt viszont a Zombie Apocalypse videóklipjével kárpótolnak.
Transatlantic – Az univerzum fényét kutatják
A progresszív rock szupercsapat harmadik dalát, a Looking For The Lightot Mike Portnoy énekli. Ám nemcsak ezért érdemes odafigyelni a klipre, hanem mert a benne szereplő verzió eltér a lemezen található változattól.
Sunstorm – Íme, az új felállás bemutatkozása
Megvan az új lemez első dala, amellyel Ronnie Romero debütál a frontemberi poszton.
Prog Collective – Geoff Tate dala vezeti fel az új albumot
A progrock szcéna kiemelkedő zenészeit tömörítő, Billy Sherwood vezette alkalmi formáció új albummal jelentkezik.
From The Sky – Új projekt a Miserium egykori frontemberétől
Libra címmel meghallgatható az első dal Tari Szabolcs új projektjétől, a From The Sky-tól. A Miserium egykori frontemberének ősszel jelenik meg a debütalbuma, amelynek érzelmesebb oldalát mutatja be az első kislemezdal.
Mi vagyunk a… Taleteller
Mi vagyunk a… rovatunk következő szereplője a szimfonikus metálban utazó Taleteller. Ha csíped a Nightwisht, a Delaint és a Two Steps From Hellt, akkor mindenképpen ismerkedj meg a budapesti zenekar új albumával, ami alig pár hete jelent meg!
Paul McCartney – 11-ből 11!
A mai napon felkerült Macca hivatalos csatornáira az új lemez 11. dalának a videója is, teljes lett a ’McCartney III’ vizuális világa.
Foo Fighters – Születésnap és új dal
A frontember Dave Grohl ma 52 éves, erre a napra időzítették az új album harmadik dalának a bemutatóját. Boldog születésnapot, Dave!
Issa – Az angyalok hívó szava
Eddigi legjobb lemezét készítette el a norvég énekesnő, a ‘Queen Of Broken Hearts’ megdobogtatja a dallamosrock-rajongók szívét, ahogy az Angels Calling klipjéből is kiderül.
Legfrissebb a Hard Rockon
Ugly Kid Joe – Júniusban teljes műsorral térnek vissza
A tavaly nyári fesztiválfellépés után júniusban ismét hazánkba érkezik az Ugly Kid Joe, ezúttal azonban főattrakcióként, teljes műsorral. Előttük a Juhász Marci Band melegíti be a közönséget.
Green Day: American Idiot (20 éves jubileumi újrakiadás)
A Green Day 20 évvel ezelőtt megjelent American Idiot albuma egy generáció dühének és kiábrándultságának zenei manifesztuma, amely kíméletlenül tükröt tart az amerikai társadalom elé. A 3 változatban megjelent évfordulós újrakiadás méltó az eddig eladott 23 millió példányhoz.
MANKA – Összevissza mekegés a debütalbumon
A Rage Against The Machine zúzása olvad össze a Limp Bizkit hatásaival a MANKA zenekar debütáló albumán. A 11 szerzeményt tartalmazó nagylemez címe érdekes szójáték: ‘Bleat Around The Bush’.
Dalriada – Pálinkára fel!
3 nap van a Dalriada új lemezének, a ’Magvető’-nek piacra kerüléséig, melyre végre ők is megírták a maguk pálinkadalát. A pénteki megjelenést egy lemezbemutató koncerttel is megünneplik a Road társaságában.
P.Mobil – Öveket becsatolni, indul az AI-körhinta!
Ma – Schuster Lóránt születésnapján – egy komoly P.Mobil-dal komolyan nem vehető feldolgozása, négy nap múlva pedig nyári turnéstart!
Alcohol – „Nincs gégerákom, viszont van új videóm”
Az Alcohol zenekar frontembere, Tóth „Csövi” Sándor új albumelőzetessel és egy rövid interjúval teszi helyre a bulvárpletykákat az állítólagos rákbetegségéről.
Valaminek a vége egyben valaminek a kezdete: Tankcsapda – Budapest Park, 2025. 05. 02.
Nekem „A” Tankcsapdát a május elejéig tartó hármas jelenti, nem sokkal Sidlovics „Sidi” Gábor beszállása után vált szorosabbá kapcsolatom a zenekarral. De most egy korszak lezárult! A megmaradt duó a koncert után nem sokkal máris a stúdióban találta magát, Sidi szerint neki kell még egy kis idő, míg minden leülepedik benne. Egy biztos, mi beszámolunk arról, hogyan alakul a zenekar sorsa, és az ott 13 évig játszó gitáros jövője.
Arena – Ma este jubileumi koncert az Analogban
Fennállásának 30. évét ünnepli 2025-ben az Arena, Marillion-, Pendragon-, Threshold- és Frost*-tagokból álló szupergroup. Az angol neoprogresszív rockcsapat május 19-én, azaz ma este az Analog Music Hallban lép fel.
David Lee Roth újra színpadon!
David Lee Roth, a Van Halen egykori frontembere 5 év után újra egész estés koncertet adott, és a jelek szerint remek formában van, amire szüksége is lesz, mert 21 állomásos turnét jelentett be.
Linkin Park – 3 + 5 új dallal jött ki a ’From Zero’ deluxe
Három új dallal – köztük a friss klippel érkezett Let You Fade-del – megjelent a Linkin Park ’From Zero’ albumának kibővített változata. A fizikai példányokon további 5 kiadatlan koncertfelvétel is hallható, valamennyi az új album számai közül került ki.
Saltatio Mortis – Jubileumi album a rajongók szája íze szerint
A Lord Of The Losttól a Beyond The Blackig számtalan német zenekar közreműködik a Saltatio Mortis 25 éves fennállását ünneplő dalban.
Steve Perry és Willie Nelson egy Journey-himnusz reinkarnációjában
Willie Nelson és Steve Perry duettje egy Journey-dal borongós átiratával csatlakozik az amerikai családi gazdálkodókat támogató Farm Aid mozgalom aktuális időszakához.
Dalriada – Megérkezett a Betyár-altató
A Mihaszna Film közreműködésével készült el a Dalriada legfrissebb videóklipje. A Betyár-altató a március 19-én megjelenő ’Őszelő’ nagylemez első klipes dala.
Jethro Tull – 40 éves jubileumi kiadást kapott az ’A’ album
A legendás progrock banda 40. évfordulós gyűjteménye április 16-án jelenik meg; egy új Steven Wilson-féle remixet, kiadatlan és élő anyagokat, valamint a szintén remixelt ‘Slipstream’ videókollekciót tartalmazza majd.
Kayak – Az igazi rejtély maga a körülöttünk lévő világ
A holland progresszív rock együttes bemutatta Mystery című friss szerzeményét, amely a májusban érkező nagylemezüket vezeti fel.
Saga – Ez a dal mindig ott volt nekünk
A Saga bemutatta ‘Symmetry’ lemezéről a harmadik akusztikus feldolgozást az Always There című dalhoz. A videót a rajongók beküldött anyagaiból ollózták össze.
„Sosem másokban keresem a hibát”: Interjú Michael Schenkerrel
Az új Michael Schenker Group album (’Immortal’) kapcsán lehetőséget kaptunk a német gitáros kiadójától, hogy kifaggassuk őt zenei elképzeléseiről, világlátásáról, múltjáról, hitéről. Michael Schenker telefonon adott interjút magazinunknak.
Ricky Warwick – Új videóval startolt el az új album
A Black Star Riders frontembere szólóban is rendkívül aktív, ma jelent meg nyolcadik albuma, amelyet új videóval vezetett fel.
Behemoth – Új lemezszerződés most, új album ősszel
Megállapodott a közös munka folytatásáról az Adam „Nergal” Darski vezette lengyel Behemoth és a Nuclear Blast Records, így ősszel megjelenhet a 2018-as ’I Loved You At Your Darkest’ album folytatása.
Heart Healer – Össznépi finálé az operához
Újabb dallal gazdagodunk Magnus Karlsson metáloperája kapcsán. A ’Heart Healer’ zárótételéhez, a This Is Not The Endhez készítettek klipet, melyben mind a hét főszereplő hölgy együtt énekel.
Gary Moore – Új album kiadatlan dalokkal
Eddig sosem hallott felvételek kerültek elő a Moore család archívumából, amelyek áprilisban lemezen is megjelennek, ráadásul ezek közül egy vadiúj dalt most meg is hallgathatsz In My Dreams címmel.
Shirley – Új lemezszerződés, új videóklip
A tatabányai hard rock csapat nemrég írt alá a GrundRecordshoz, a készülő nagylemezük már az ő gondozásukban jelenik meg. Addig is jöjjön tőlük előzetesként a klipes Értem én című daluk.
Alice Cooper – Itt az új album összes dala
Egy majdnem negyedóra hosszúságú audióklipen keresztül megismerkedhetsz Alice Cooper új lemezével, a ‘Detroit Stories’-zal. Az album jövő hét pénteken kerül boltokba.
Marty Friedman – Holland segítséggel terítik a japán feldolgozásokat
Változatlan tartalommal, de új kiadónál, a Mascot Label Groupnál jelenik meg Marty Friedman ’Tokyo Jukebox 3’ című lemeze, amelyről a Makenaide című Zard-dal feldolgozása is elérhető lett.
Lynyrd Skynyrd – Lemezen a legendás knebworthi koncert
Bár ilyen-olyan formában a rajongók már láthatták a Lynyrd Skynyrd 1976-os knebworthi fellépését, most azonban vágatlanul és kibővített változatban külön kiadványként is megjelenik a felvétel.
Monastery – Death metal veteránok Zalaegerszegről
Tavaly év végén aktivizálta magát a kultikus death metal csapat, a január végén megjelent ’Chimera’ EP-jükről most pedig egy videó kíséretében is meghallgathatod az Isolation Method dalt.
Elhunyt Brunner Győző
Rövid időn belül újra ki kellett nyitni a magyar rockzene lexikonát a gyászfejezetnél. Ezúttal a legendás dobos, Brunner Győző hagyta itt a földi létet.
Steven Wilson: The Future Bites
A ’The Future Bites’ fantasztikus dalgyűjtemény, de egyben egy lezárás is. Temetjük a régi bölcsész progrockert és itt van az új Wilson, aki zenéjével bár arénákat tölt meg, de egyre inkább leegyszerűsíti a zenei nyelvezetét, amelyből most már teljességgel hiányzik a megszokott katarzis.
Ronnie Atkins – A harmadik dobás: Scorpio
Készen állsz egy újabb veszélyes találkozásra? Ronnie Atkins és a kiadója egy skorpiót küldött ránk. Igaz, csak audióklip formájában.
Epica – Itt a címadó dal country változata
Bár nem az albumváltozatot kaptuk meg a napokban az Epica új lemezének címadójából, azért nem érdemes átsiklani felette, főleg mert a banda egy Hammond-orgona vezérelte countrydalt faragott a nótából.
Docker’s Guild – Neves vendégzenészek az új albumon
Megérkeztek a 2012-ben indult progmetál űropera harmadik részének részletei, a nagyratörő tervek szerint 9 folytatásból áll majd a történet.
Hamferð – Élő felvétel a tengerfenék alatt
A Feröer-szigeteki doom metal csapat a legújabb videóklipjét a világ egyetlen tenger alatti körforgalmában vette fel.
Motörhead – Mindennél hangosabbak
Egy eddig nem publikált koncertfelvételt tesznek közkinccsé a Motörhead archívumából, amelyről az Over The Top élő változata már meg is hallgatható.
Új dal Chris Adler és James Lomenzo bandájától: Mourning Star
Tavaly debütált Chris Adler és James Lomenzo új bandája, a Firstborne egy EP-vel, azonban a csapat itt nem állt meg, és már a sokadik új felvételt osztották meg a rajongókkal az elmúlt hetekben. Ezúttal a Mourning Start hallgathatod meg.
Gojira – Új dallal jelentették be az új album kiadásának időpontját
2021 egyik leginkább várt metálalbuma a Gojira hetedik stúdióanyaga, amelyről most már tudjuk, hogy április 30-án jelenik meg a Roadrunnernél.
Remorse: Kohó
A Remorse nem árul zsákbamacskát, a ’Kohó’ lemeztől pont azt kapod, amire számítasz. Most is bitang hangzást, értelmes szövegeket, remek riffeket és izgalmas szólókat öntöttek az olvasztótégelybe, amelyből patent dalokat sikerült megformálni.
Silver Lake By Esa Holopainen – Semmi tekerés, csak érdekes dalok
Lerántotta a leplet az Amorphis-gitáros készülő szólólemezéről, melynek nyolc dalát a szakma egy-egy kiválósága énekli.
Myles Kennedy – „Az új anyag határozottan keményebb”
In Stride címmel végre legurult az első dal Myles Kennedy új szólólemezéről, amely a friss hírek szerint májusban kerül boltokba. Az Alter Bridge frontembere súlyosabb anyagot ígér ezúttal.
Gary Hughes – Második dalát mutatta be az énekes
Ha csak egy nyugis AOR muzsikát szeretnél hallgatni, ami kikapcsol, akkor Gary Hughes új dalát, az Electra-glide-ot neked ajánljuk.
Slivers – Darabokra törve
Két és fél év kellett a Sliversnek, hogy bátorságot gyűjtsenek egy videókliphez. Nos, ez viszont nagyon bátor klip lett!
The Devil’s Trade – Rendhagyó kollaboráció egy dán testvérpárral
Makó Dávid az LLNN és John Connor zenekarok magját alkotó Sejersen-fivérekkel dolgozott együtt, hogy elkészítse új, indusztriális hatású dalát, amely egy korábbi szerzeményén alapul.
Enforcer – Lemezen csak a hanganyag, online a videó is!
Az Enforcer március 19-én jön ki új koncertlemezével, melyet 1 CD-n vagy 2 LP-n lehet beszerezni, a megjelenés napján viszont megosztják a YouTube-on a teljes előadás képi anyagát.
Nem lehet tovább halogatni Oz Fox agyműtétjét
A Stryper gitárosa, Oz Fox adományokat gyűjt közelgő agyműtétjére és egyéb orvosi kiadásokra. A trolloknak válaszolva elmondta: „A Stryper egyik tagja sem milliomos.”
Osibisa – 50 év után is aktívak
Az afrobeat progresszív úttörője, az Osibisa bemutatta vadonatúj kislemezének, a Doualának videóját, mely áprilisban megjelenő új, 18. nagylemezüknek az előhírnöke.
Secret Sphere – „A ‘Lifeblood’ a zeneszerzés örömének ünneplése”
The End Of An Ego című dalát mutatja be az olasz power metal csapat, akik újra Roberto Messina énekessel dolgoznak együtt.
Winger – Elkezdték felvenni a végső éneksávokat
Többször nyilatkozták már, hogy haladnak az új lemez munkálataival, de ezúttal képi megerősítést is kaptunk.
NorthTale – Így ereszti ki a hangját az új énekes
Egy korábbi egyperces rövid részlet után itt az első teljes dal, a Bring Down The Mountain, amit az új énekes, Guilherme Hirose énekel. Érdemes hangolódni arra a decemberi koncertre!
Transatlantic – Még a több sem elég
A ’The Absoulte Universe’ nemcsak a digitális, de a fizikai példányok eladásában is népszerű lett, van olyan változat, amelyből már készül az utánnyomás. És született egy negyedik verzió is…
Jorn – „Igen, megcsináltuk!”
A tegnap esti vigaszági döntőn – hála a nemzetközi rajongóbázis szavazatainak – Jorn és Faith Bloody Faith című dala továbbjutott az Eurovíziós Dalfesztivál országos döntőjébe.
Iced Earth – Kilépett az énekes, a basszer, majd a gitáros is
Úgy tűnik, Jon Schaffer január hatodikai „botlása” végzetesnek bizonyult karrierje szempontjából. Letartóztatása után a Century Media kiadó az Iced Earth és a Demons & Wizards szerződését is felbontotta, majd előbb Hansi Kürsch határolódott el tőle, most meg szinte a teljes zenekara is kilépett.
Legutóbbi kommentek
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Amúgy nagyon vártam egy olyan jegytípust, mint ami a U.H. koncert előtt elérhető volt. A V.I.P. jegy. Vajon itt miért…” okt 31, 18:50
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “Fú, sok helyesírási hibám volt, bocsi:)” okt 31, 09:51
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “hát nem tudom írtad, hogy mindig tökéletes az Analog, és most meglepődtél. Én sajnos nem lepódtem meg, az eddigi tapasztalatok…” okt 31, 09:50
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Bocsánat, javítanom kell!!! 1.Vörösbort!!! 2. Csillebérci Metalfesten 3 azaz HÁROM karton minőségi MAGYAR vörösbort!!! Bocsánat gyerekek!!! METAL!!!” okt 28, 20:29
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “…és még egy-két nagyon fontos infó!!! A SAXON 1976-ban alakult, tehát 50 azaz ÖTVEN éves a zenekar!!! Alapító BIFF BYFORD…” okt 28, 20:19
Kritikák
Steve Hackett: Selling England By the Pound & Spectral Mornings: Live at Hammersmith
Steve Hackett újabb minőségi munkát adott ki a kezei közül, tovább gondozva a Genesis örökségét. Nem fakult ez a zene bő négy évtized elteltével sem.
Bródy János: Gáz van, babám!
Hogy kell-e neki énekelni? Nem tudom. Olyan ő, mint Bob Dylan, akinek mindenki énekli a dalait, néha azt se tudva, ki írta azt. De ha nem is szereted a saját hangján visszaköszönő dallamokat, attól még a világ szegényebb lenne nélküle. Ahogy Bródy János nélkül is.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló

Till Lindemann – Ha már nem lett belőle Rammstein-feldolgozás…
A Héroes del Silencio 1990-es dalát Till Lindemann eredetileg a Rammsteinnal tervezte felvenni a legutóbbi ‘Zeit’ albumra, de végül szólókarrierjének legújabb kislemeze lett az Entre dos tierrasból. Lindemann szólóturnéval tavaly járt Európában, a Rammsteinnel viszont idén is jön.

TOTO – Anastaciával énekelték a Hold The Line-t
A tavalyi Night Of The Promson fellépett a TOTO is, a koncert végén – többek közt – Anastacia társaságában énekelték el legelső slágerüket. E heti TOTO-tippünk: A szervezők helyében megfontolnánk Keresztes Ildikó, a Jeff Porcaro Tribute Band egykori énekesnőjének meghívását a banda veszprémi fellépésére.

Saxon – Mi történt Roswellben?
Két nap múlva jelenik meg a Saxon 24. stúdiólemeze, a Kennedy-gyilkosság (Dallas 1 PM) után most egy másik rejtély nyomába erednek Biffék a There’s Something In Roswell című dalban. A Judas Priest és a Uriah Heep társaságában turnézó bandát legkönnyebben Bécsben kaphatjuk el.

Amaranthe – Robotharccal készülnek az európai turnéra
A svéd Amaranthe eddigi legambiciózusabb és legrobbanékonyabb videójával jelentkezett, ami az érkező album negyedik kislemeze. Az európai bemutató körútnak lesz budapesti állomása is.

Telt házas koncerteket produkáló zenekar a Tábor Fesztiválon
Tavaly nagy sikere volt a nemzetközi fellépőkkel felturbózott Tábor Fesztiválnak, ezért idén is folytatják ezt a hagyományt, az első nemzetközi név máris napvilágra került: a nálunk oly népszerű The Toy Dolls már biztos ott lesz, és mellettük a hazai rockmezőny krémje.

































































































