Új albummal jelentkezik márciusban az olasz Secret Sphere, akik egy dalt máris megosztottak az anyagról, amelynek különlegessége, hogy kilenc év után ismét az eredeti énekesükkel, Roberto Messinával készült.

Secret Sphere

A Frontiers Musicnál jelenik meg március 12-én a Secret Sphere új albuma, a ‘Lifeblood’, amiről a címadó dal máris meghallgatható. Az új lemezről a csapat főnöke, Aldo Lonobile gitáros a következőket mondta: „Az elmúlt két évet a Secret Sphere jövőjéről való töprengéssel töltöttem, és rájöttem, hogy valami hiányzik. Újra fel kellett fedeznem a dalszerzés örömét annak a zenekarnak a számára, amelyik már több mint húsz éve az életem része. Örömmel mondhatom, hogy sikerült rátalálnom, így a ‘Lifeblood’ a zeneszerzés örömének az ünneplése.”

A lemez különlegessége, hogy a Whitesnake billentyűs pozícióját is elfoglaló Michele Luppi énekes kikerült a képből, helyére pedig nem más, mint a csapat eredeti frontembere, Roberto Messina került, aki kilenc éve hagyta el a gárdát tizenöt év szolgálat után. „A ‘Lifeblood’ a visszatérésem ünneplése a zenekarhoz, a gyökereimhez, az otthonomhoz, ahol inspiráltnak és szabadnak érzem magam. Ugyanakkor ez a Secret Sphere korai, egyedi stílusához a tiszta, energikus és kreatív dallamos power metalhoz való visszatérését is jelenti.”

‘Lifeblood’ számlista:

01. Shaping Reality
02. Lifeblood
03. The End Of An Ego
04. Life Survivors
05. Alive
06. Against All The Odds
07. Thank You
08. The Violent Ones
09. Solitary Fight
10. Skywards
11. The Lie We Love

Secret Sphere


A legfrissebb Hard Rock-hírekért kattints ide!


 

Megosztás