Bár nem az albumváltozatot kaptuk meg a napokban az Epica új lemezének címadójából, azért nem érdemes átsiklani felette, főleg mert a banda egy Hammond-orgona vezérelte countrydalt faragott a nótából.

Epica

A Nuclear Blast gondozásában jelenik meg február 26-án az Epica új albuma, az ‘Omega’. Az öt év után érkező friss lemez Mark Jansen szerint továbbra is üdítő és kiegyensúlyozott, még 18 év közös munka ellenére is. „Nagyon büszke vagyok erre az albumra, mivel meggyőződésem, hogy egy üdítő és kiegyensúlyozott lemezt írtunk még ennyi év után is. Az erősségünk abban rejlik, hogy több dalszerző is van a csapatban, és sikerült egyesíteni egymás legerősebb tulajdonságait, valamint kiválogatni a legjobb dalokat. Termékeny időszak volt a közös csapatmunka a dalokon, és úgy gondolom, hogy ez jelenti a legnagyobb különbséget az előző lemezeinkhez képest.”

A csapat eddig három dalt, valamint az Abyss Of Time unplugged változatát tette közzé, most pedig itt a címadó tétel is, azonban rendhagyó módon először akusztikus verzióban. „Mindig jó móka új dalok akusztikus változatán dolgozni – mondta Isaac Delahaye gitáros. – Ezúttal az új album címadó dalát csupaszítottam le, amelynek vidám, countryhangulatot kölcsönöztünk, valamint ez az első alkalom, hogy hamarabb osztjuk meg az akusztikus verziót az albumon szereplő változatnál. Alig várom, hogy megismerjétek az eredeti is!”

Megosztás