„Sosem másokban keresem a hibát”: Interjú Michael Schenkerrel

Az új Michael Schenker Group album (’Immortal’) kapcsán lehetőséget kaptunk a német gitáros kiadójától, hogy kifaggassuk őt zenei elképzeléseiről, világlátásáról, múltjáról, hitéről. Michael Schenker telefonon adott interjút magazinunknak.

Nagyon sokan azt várták, hogy az új albummal teljessé válik a Michael Schenker Fest-trilógia, helyette azonban egy Michael Schenker Group albummal rukkoltál ki erre az évre ’Immortal’ címmel. Miért döntöttél így?

A Michael Schenker Fest nem szűnt meg, elérhető most is. Ha a promóterek fizetnek, játszunk, bár egy kicsit komplikált az ügy, mert a tagok szerteszét élnek a világban. Tudom, sok pénzbe kerül, de a dolog működőképes, és nagyon szeretem csinálni. Ugyanakkor most ünneplem pályafutásom ötvenedik évfordulóját, és ez nem a Fest évfordulója, nem lett volna sok értelme velük kiadni még egy albumot. De ha virítják a korpát, a Michael Schenker Fest újra aktív lesz. Nagyon szeretem ezt az együttműködést. Hogy hatvanon túl is ilyen fantasztikus bulikat tudunk nyomni, az nagyon felemelő.

A Michael Schenker Fest második albumán, a ’Revelations’-ön keresztre feszítettek egy Flying-V gitárra. Mit akartál ezzel üzenni?

Sok ember nem viselkedett velem korrektül az évek során – loptak, csaltak, hazudtak, átvertek, nem kevesen akartak a kereszten látni, hogy így szabaduljanak meg tőlem –, ezt akartam kifejezni az album borítójával. Azért akartak keresztre feszíteni, amit megalkottam, például a testvérem, Rudolf is. Nem várom el tőlük, hogy megértsék, hogy mit takar ez a borító valójában, de nem voltak sportszerű játékosok. Az előadók, akikkel együtt játszottam, és akiket elhagytam, rendesen kiakadtak, például a Scorpions is. Otthagytam őket a második turné előtt, képtelen voltam velük tovább játszani. Utána aljas dolgokat műveltek, rombolták a megítélésem, az imidzsem, csak azért, mert nem tetszett nekik, amit csináltam, mert sem a Scorpionsnál, sem a UFO-nál nem voltam hajlandó egy idő után részt venni a pénzcsinálásban. Művész vagyok és a zenémmel önmagamat, az érzéseimet akarom kifejezni. Van bennem egy kreatív túltengés és ezt nem tudtam volna megélni Ozzyval, a Deep Purple-lel vagy a Whitesnake-kel, akikhez egyébként hívtak. Az életem második szakaszában, szólóban már sokkal jobban ki tudom fejezni magam, több az öröm, újabb és újabb területeket fedeztem fel a zenében elektromos és akusztikus vonalon egyaránt, feldolgozásokat is játszottam. Úgy érzem, ez is része a kiteljesedésemnek. Az előbb említett előadókat mind szeretem, de visszautasítottam őket, mert fogalmuk sem volt, mit akarok, mit gondolok. Pedig a válasz egyszerű: egy normális ember vagyok, aki frisset, újat akar alkotni a lelke legmélyéből, és nem a sikert, a hírnevet hajszolni vagy állandóan versenyezni valakivel. Amikor a UFO-val megjelent a ’Strangers In The Night’ koncertlemez, az életem első szakasza lezárult. Már korábban, a 77-es ’Lights Out’ album idején el akartam hagyni a bandát, ekkor huszonkét éves voltam. Attól féltem, hogy a show-biznisz arra akar kényszeríteni, hogy még több slágert írjak, és így elvész a művészi szabadságom. Menni akartam, de Pete Way rábeszélt, hogy maradjak. Aztán a Scorpions is megkért, hogy segítsek nekik a ’Lovedrive’ albumban, ezzel megnyitottam nekik a kaput Amerika felé. Ők se akarták, hogy továbbálljak, és Rudolf nagyon begurult, amikor leléptem. Számomra viszont egy nagyon fontos lépés volt, hogy nem maradtam velük. A nyolcvanas években egyfajta szupersztárrá váltam, mint gitáros, és lemezcégek, menedzserek, promóterek azt várták tőlem, hogy olyasmit játsszak, amit a Scorpions ’Lovedrive’ lemezén hallunk. Én már tizenkilenc éves koromban Amerikában játszottam, Rudolfnak ez 33 évesen sikerült. Hét évvel idősebb nálam, és megvolt az ereje hozzá, hogy manipuláljon, hogy kihasználja a tehetségemet. Ő az, aki hajszolta a sikert és a hírnevet, nem én. Nem rohanok olyan dolog után, ami nem érdekel. Amikor zenekari tag voltam, meg volt kötve a kezem, hogy mit játsszak.

Ha megnézzük a legutóbbi albumaid címeit, ’Resurrection’, ’Revelations’, ’Immortal’, a hitre utalnak. Mennyire fontos a hit az életedben?

Nagyon. A teremtő hozott létre mindannyiunkat. Azt gondolom, igaz, őszinte előadó vagyok, magamban hordom az igazat, és ennek szellemében kívánok alkotni. Kihasználom a kreativitás kiapadhatatlan forrását, és nem kívánok valamiféle pénzhajhász lenni. Mindig is olyan előadó voltam, akinek víziói vannak, és maximálisan kihasználtam a bennem lévő kreativitást, mely nem fért bele a kommerciális zeneipar elképzeléseibe. Ötvöztem a bennem lévő igaz hitet a kreativitással. Ha valamit folyamatosan hajszolunk, azt előbb vagy utóbb elveszítjük. Igazságot nem lehet vinni egy trendbe. Azért akadtak emberek, akik megértették, mit akarok. Például Kirk Hammett azt mondta egyszer, hogy sosem hallott senkitől olyan játékot, amit a Scorpions ’Lonesome Crow’ albumán csináltam, Dave Mustaine ugyanezt említette a UFO ’Phenomenon’ lemezéről. Marcus Steiger, a Nuclear Blast főnöke szerint olyan vagyok, mint egy tanár, aki sokféle hatást gyakorolt különböző műfajokra. Hozzátette, nélkülem nem létezne a Nuclear Blast kiadó és ő sem lett volna thrash metal zenész. De visszatérve a kérdésedre, azt gondolom, az illúziók árnyékot vetnek az életre, viszont ha az igazság ott fészkel benned, ott vagy a valóság kellős közepén. Sosem másokban keresem a hibát, hanem magamban és azon vagyok, hogy kijavítsam azokat. Ha az emberek így gondolkodnának, a világ egy sokkal jobb hely lenne, de sajnos mindenki a másikra mutogat. Hiszek a teremtőben, és abban, hogy minden dolognak megvan a gyökere. Azok akartak engem megfeszíteni, akikhez nem csatlakoztam a pénzhajhászásban.

Úgy tűnik, mintha mostanában mindent egyszerre akarnál csinálni, legyen az Temple Of Rock, Michael Schenker Fest vagy Michael Schenker Group. Mi ez, egyfajta karrierösszegzés?

Mindegyik napi szinten az életem része. Amit az elmúlt ötven évben alkottam, jelentősen befolyásolták a körülmények. Ami szembejön velem, nem térek ki előle, ki tudja, mi történik holnap. Az egész életutam a fejlődésről szól. A lényeg: a Michael Schenker Group, a Temple Of Rock vagy a Michael Schenker Fest csak elnevezések, de nagyon jó, hogy megvannak, mert így sokféle felállásban zenélhetek, igaz, ettől az emberek kissé összezavarodnak. A Michael Schenker Groupban ott volt Simon Phillips, Mo Foster, Cozy Powell vagy Chris Glen. A McAuley-Schenker Group is innen eredeztethető, még a rövidítése is ugyanaz: MSG. Nem zavart, hogy az M nem engem jelentett, nem akartam a középpontban lenni, de mindenki tudta, hogy ki az a Michael Schenker és hogy én vagyok a gitáros. Sosem úgy gondolkodom a jövőről, hogy akkor holnap egy új lemezt kell kiadni. Gondolj csak a UFO-ra: kiadtunk egy lemezt, aztán turnéztunk és ez így ment éveken keresztül. Aztán szupersztárrá válik az ember, keres egy csomó pénzt, ellustul és néha három év is eltelik, mire kiad egy új lemezt, mert az inspiráció nem jön. Velem ez nem fordul elő, mert akkor készítek új anyagot, amikor eljön a megfelelő idő és készen állok rá.

Hogy kerültél Gary Barden 2006-os ‘The Agony And Xtasy’ albumára, melyen Michael Voss is közreműködik?

Nem igazán emlékszem arra a lemezre, de Michael szólt, hogy játszhatnék rajta, én pedig mondtam, miért is ne?

Itt találkoztál Michael Voss-szal először?

Igen, és lépésről lépésre alakult ki a kapcsolatunk. Michael a nyolcvanas évek MSG-jének, így Gary Bardennek is nagy rajongója. Nagyszerű muzsikus, tele ötletekkel, és két másodperc alatt levágja, mit akarok, ha van egy elképzelésem.

Japánban egy kétnapos Michael Schenker Fest-bulit terveztetek két különböző műsorral, ám a járvány miatt ez meghiúsult. Lesz ebből valami a jövőben?

Ahogy mondtam az elején, minden a promóterektől függ, ha ők akarják, akkor lesz. De most az ötvenéves jubileumomat favorizálják, ám én nyitva hagyom az ajtót a Festnek.

Az utóbbi időben nagyon fittnek tűnsz a színpadon, és ez nem mindig volt így. Honnan ez a kirobbanó forma, mi változott meg benned?

Mikor az ember megszületik, először a hátán fekszik, aztán megfordul. Egyszer csak feláll, rájön, hogy vannak lábai, elkezd totyogni, mindent leránt az asztalról. Ezzel a példával csak az egyik előző mondatomat akartam alátámasztani, hogy az egész életutam fejlődéssel telt.