Mi vagyunk a… rovatunk következő szereplője a szimfonikus metálban utazó Taleteller. Ha csíped a Nightwisht, a Delaint és a Two Steps From Hellt, akkor mindenképpen ismerkedj meg a budapesti zenekar új albumával, ami alig pár hete jelent meg!

Taleteller

A Taleteller ötlete 2010-ben született meg Budapesten, Tóth Tibor elméjében. Ahogy a banda nevéből is kiderül, az ötlet az volt, hogy egy kifejezetten konceptalbumokra specializálódott zenekar jöjjön létre, amely minden lemezen egy új történetet dolgoz fel. Miután Tibor megosztotta elképzelését Mészáros Róbert basszusgitárossal, úgy döntöttek, hogy összehozzák a zenekart, amelyhez nem sokkal később Róth Miklós dobos, majd Sárközy Edina énekes és Dobos Csaba gitáros is csatlakozott. Első demóalbumuk, a ‘Hope Dies Last’  felvételei után Róbert és Csaba kilépett a bandából, az új gitárosuk Tokai Brendon lett. A ‘Hope Dies Last’ végül 2014. február 1-jén jelent meg, első koncertjükre pedig 2015. április 18-án került sor Budapesten, amit számos koncert követett azon a nyáron.

 

 

Mindezek után nehéz időszak következett a zenekar számára, ugyanis Brendon és Edina elhagyta a bandát, ennek ellenére Tibor és Miklós tovább dolgozott, hogy életben maradjon a Taleteller, és kitartóan írták az új album anyagát, amit Tibor a ‘Hope Dies Last’-nál sokkal filmzenésebbnek álmodott meg. Ebben Uhljar Mihály hangszerelő sietett a segítségére 2017 júliusában, akinek segítségével sokkal gyorsabban haladt a szimfonikus részek komponálása. 2018 októberében fejeződött be az új album írása, ezután kezdődtek a felvételek, és ekkor csatlakozott hozzájuk Csák Annamária énekesnő és Horváth Imre gitáros.

A zenekar új stúdióalbuma végül 2020. december 21-én jelent meg ‘The Path’ címmel, ami minden Nightwish-, Delain– és Two Steps From Hell-rajongónak kellemes hallgatnivaló lehet.

A csapat jelenlegi felállása:

Csák Annamária – ének
Horváth Imre – gitár, basszusgitár
Róth Miklós – dob
Tóth Tibor – billentyűk

Ha bejön a Taleteller zenéje, akkor kövesd őket a Facebookon, az Instagramon és minden felületen, ehhez adunk neked pár linket:

https://www.facebook.com/taletellerofficial/
https://www.instagram.com/taletellerband/
http://taletellerband.com/
https://taleteller.bandcamp.com/
https://www.youtube.com/channel/UCLFrwd1jD1sQqiXq3P_sTMw

Megosztás