Bródy János - Gáz van, babám!

Mindig van a világban olyan zenész, olyan dalszerző, akinek dalain generációk nőnek föl, mert örökérvényűen tudja megfogalmazni mondanivalóját. Ilyen volt Bob Dylan is, akinek a Blowin’ In The Wind című dala 1962-ben még az amerikai fegyverkezés és a háborúk ellen protestált, a hetvenes évek Magyarországában ugyanez a hidegháború ellen tiltakozó pol-beat nótaként működött. Persze a mai fiatalok már nem ismerik Bob Dylant. „»Meddig élhet egy ember a földön, míg nem nézik bőre színét….« Melyik dal ez? Ismeri valaki?” – tették fel a kérdést egy internetes fórumon, mire a válasz kapásból: „Nem ez??? LL. Junior, Nótár Mary, Stefano – Összetart a dal.” Hát nem.

Bródy János a mi Bob Dylanünk. Dalai örökérvényűek, ha tetszik, ha nem. Pont azért, mert bárki magáénak érezheti vagy elutasíthatja attól függően, mit gondol bele. Az Illés együttessel már 1971-ben az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata volt a konceptalbumuk témája. Kevesen tudják, hogy a Te kit választanál című dal, amit legtöbben az ‘István, a király’ 1983-as rockoperájából ismernek, már ekkor megszületett. Azt a darabot azóta a keresztény Magyarországot dicsőítő alapműnek tartják, pedig ha jobban belegondolunk, csak arról szólt, hogy nem minden fekete és fehér, de néha választanunk kell a rossz és a kevésbé rossz megoldás között. Ha ma írták volna az ‘István, a király’-t, akkor ki lenne István és ki Koppány? És melyik utat választanánk?

Az Illéssel és a Fonográffal – na meg az ‘István, a király’-lyal – mindenképpen nyomot hagyott a magyar könnyűzene történetében, de 40 éve (1980-ban jelent meg első szólólemeze, a ‘Hungarian blues’) szállítja a magvasabbnál magvasabb gondolatokat szólólemezein. A lemez egyharmadán most is a régi nótát fújja, újramelegítve, újrahangszerelve, összerendezve, egy sorba állítva az újakkal, hogy mint régen a bakelitlemezeken, egyfajta ívet adjon a zenei anyag. Nem arról szól, hogy itt a sláger, ez a húzónóta, vedd meg a lemezt, aztán hallgasd a tölteléknótákkal telepakolt albumot. Itt minden nótának súlya van. Tekintsünk hát le e lassan hömpölygő dalfolyamra!

A Tűz van, babám egy régi Milos Forman-film címe volt, melyet betiltottak annak idején, szatírájával annyira tökéletesen rávilágított az akkori rendszer hibáira. „Aki nem lopott, az nem nyert.” Bródy még egyet csavar a történeten, bemutatva, hogy ez az elv nem rendszerfüggő, a mai világban is ugyanúgy létezik. És ezért van gáz! A lemez végén van még egy ismerős cím, ám a Macskajaj nem a Kusturica-film hasonló aktualizálása, sokkal inkább az alkohol, a szintetikus drogok és a parasztvakítás utáni másnapi eszmélésről szól.

A Mit hoz még a múlt talán a legrepublicosabb dallamvilágú és hangszerelésű mind közül. Miközben mindenki azt várja, mit hoz még a jövő, ő félve tekint vissza a győztesek által újraírt múltra. A történelemhamisítás (na jó, hívjuk csak háryjánoskodásnak) egyébként máshol is megjelenik (az ellenállók „kevesen voltak, sokan maradtak”), de ő rezignáltam rávágja, „Tudod, én ott voltam”. Egykori zenésztársa, a Fonográf-dobos Németh Oszkár mondása volt ez, elvileg az ő szólólemezére készült, de aztán a szerzőpáros (Tolcsvay-Bródy) mindkét tagja rátette saját szólóanyagára a jól sikerült laza kis rock and rollt.

Akit a hazája nem szeretett, ez volt az első dal, ami 2018-ban még csak amolyan – mai igényeknek megfelelő – digitális kislemezként jelent meg. Az első hónapban 300 000-en nézték meg, ami arra késztette a kiadót, hogy bakelit kislemezen is kiadja a dalt, és talán ez volt az első lökés Bródynak is, hogy még egy lemezt csináljon a korábban életműve zárásának szánt ‘Ráadás’ album után. Ez már afféle sokadik visszatapsolás. A dal ebben a formában került fel a nagylemezre is, ezért szerepelnek a közreműködői listán korábbi zenekarának tagjai is. Az én országom szatirikussága már annyira fanyar, mint az a bizonyos magyar narancs, ami kicsi is, savanyú is, de a miénk. A végső kicsengése mégis pozitív: Egyszer talán tényleg beérik.

Esterházy Péterhez kötik a szólást: „Csúcsforgalom van a damaszkuszi úton”. Bár Neal Morse is megénekelte idén Saul pálfordulását, ennek szépsége és szentsége éppen egyediségében rejlett. A tömeges pálfordulás, mint jelenség a rendszerváltás után terjedt el, ekkor született a Vigyázz magadra, melyet Koncz Zsuzsa 1991-es ‘Illúzió nélkül’ lemezére írt Bródy, s melyet ott duettben adtak elő. A dal mondanivalója ugyanaz, mint a 2011-es Ezek ugyanazok című nótának. És a szomorú, hogy közel 30 év után még mindig aktuális. („Választhatsz, hogy kinek higgyed el, hogy jót akar neked, miközben hazabeszél.”) Ez igaz sajnos az Illés 1972-es számára, a Szemétdombra is. A város, ahova hívlak egy 1973-as Koncz Zsuzsa-örökzöld, a tavaszi karantén alatt kihalt város képei adják az aktualitását, melyet egy gyönyörű klipben be is mutattak. A csavargó és a lány pedig egy 1971-es Illés-ballada arról, hogy a birtoklási vágy mennyire meg tudja rontani a legtisztább szívű teremtést is. A népzenei motívumok felerősödnek ebben a dalban, passzolva a népmeseszerű történethez. Akár Cipő is felénekelhette volna a Republic ‘Népi-zenei dalok’ című válogatására bónuszdalként.

A lemez egészére jellemző ugyanaz a nyuggertempó (Bródy is használja cinikusan önmagáról szólva, szóval innentől kezdve már nem szitokszó rá nézve), ami a korábbi korongokon is megjelenik. A zene időnként a Republicra hajaz, de ez egy afféle körforgás, hiszen a Republic – akiket Bródy fedezett fel – az Illés egyfajta századvégi reinkarnációja volt. Gondoljunk csak a Zászlók a szélben című dalra, vagy a népzenei motívumokra a zenéjükben. Bródy stílusa most is az a ’60-as, ’70-es években elterjedt, akár egy szál gitárral is eljátszható, jól megjegyezhető dallamú és tartalmas szövegű pol-beat, csak mára a tábortüzek mellől bekerült az Arénába, ahol többezer ember előtt adja elő dalait, szerveződött tehát köré szépen lassan egy nyolctagú zenekar, melyet jó pár éve Kirschner Péter gitáros vezet, ő a hangszerelője is a daloknak, valamint a hangmérnöke a lemeznek.

A borítót elegánsan matt műnyomópapírra nyomták, ha ehhez hozzávesszük a vakolathullató téglafal-háttereket, a zenéhez illő retró hangulatba kerülünk. Meg egyébként is, olyan megnyugtató a sok csilivili fényes füzet után. A 24 oldalas bookletnek egyébként a nagy részét a dalszövegek teszik ki, de ez nem is lehetne másképp egy Bródy-lemezen.

Ha tetszik, ha nem, Bródy örök. Beleivódott a köztudatba. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a népköltészet eme remeke, melyet egykor (közel ötven éve) betiltott dalának dallamára költöttek a 21. század e vészterhes napjaiban:
„Ha én vírus volnék, meccsre sose járnék.
Taszítana engem minden labdajáték.
Sport helyett a pályám a kultúra lenne,
Veszélytelen lennék műveletlenekre.”

Bródy már 74 éves, de a látása még éles. A régi rendszer fonákságait is észrevette, az újat sem kíméli. Egyetlen tévedése van, az utolsó dalban a 250 éve született Beethovennek állít emléket. Na de háromnegyedben? Beethoven nem pont a valcereiről ismert! Akkor már inkább írta volna kétharmadban, annak több lenne az aktualitása!

Összegzés:

Hogy kell-e neki énekelni? Nem tudom. Olyan ő, mint Bob Dylan, akinek mindenki énekli a dalait, néha azt se tudva, ki írta azt. De ha nem is szereted a saját hangján visszaköszönő dallamokat, attól még a világ szegényebb lenne nélküle. Ahogy Bródy János nélkül is.

Pontszám: 7

Megjelenés: 2020
Kiadó:
GrundRecords
Stílus:
21. századi pol-beat
Származás:
Magyarország

Zenészek:

Bródy János – gitár, ének
Kirschner Péter – gitár, basszusgitár, ütős hangszerek, szintetizátor, vokál
Bakos Zita – zongora, szintetizátor, vokál
Szász Szabolcs – harmonika
Tóth Dóra Lilla – hegedű, vokál
Roszik Hella – hegedű, vokál (3)
Winterverber Csaba – basszusgitár
Mozsik Imre – dob
Prommer Patrik – dob (3)
Libor Laura – vokál
Baka Rebeka – vokál

Dalcímek:

  1. Tűz van, babám
  2. Mit hoz még a múlt
  3. Akit a hazája nem szeretett
  4. Tábori fénykép
  5. Az én országom
  6. Szemétdomb
  7. A csavargó és a lány
  8. Tudod, én ott voltam
  9. A város, ahova hívlak
  10. Vigyázz magadra
  11. Macskajaj
  12. Beethoven itt van
Megosztás