In Stride címmel végre legurult az első dal Myles Kennedy új szólólemezéről, amely a friss hírek szerint májusban kerül boltokba. Az Alter Bridge frontembere súlyosabb anyagot ígér ezúttal.

Myles Kennedy

A Napalm Recordsnál jelenik meg május 14-én Myles Kennedy második szólóalbuma ‘The Ides Of March’ címmel, amelyet Zia Uddin dobossal és Tim Tournier basszerrel hozott össze az Alter Bridge frontembere, a stúdióban pedig nem más, mint Michael ’Elvis’ Baskette felügyelte a munkálatokat. „A ‘Year Of The Tiger’ mindenekelőtt egy nagyon sötét hangulatú, egyszerűen megfogalmazott, akusztikus központú lemez volt. A mostani anyagnak is vannak ilyen elemei – mondta néhány hónapja Kennedy. – Szerettem volna folytonosságot tartani, úgyhogy ez is tele van akusztikus elemekkel, de nem sajnáltam sem a steel-, sem a lap steel gitárt, mert imádom azt az érzelmi világot, amit ezek a hangszerek közvetítenek. De az új anyag határozottan keményebb lesz egy kicsivel. Nem kétséges, sokkal inkább rocklemez lesz, időnként erős R&B hatásokkal, de például van olyan dalom is, ami egy az egyben Motown stílusban íródott.”

 

 

A lemezről In Stride címmel végre meghallgatható az első dal is, amelynek szövegét a koronavírus-járvány első hullámának őrülete és a készletfelhalmozás – vagy ahogy Myles fogalmazott –, a zombiapokalipszisre való felkészülés ihlette.

‘The Ides Of March’ számlista:

01. Get Along
02. A Thousand Words
03. In Stride
04. The Ides Of March
05. Wake Me When It’s Over
06. Love Rain Down
07. Tell It Like It Is
08. Moonshot
09. Wanderlust Begins
10. Sifting Through The Fire
11. Worried Mind

Myles Kennedy

Megosztás