Pénteken jelenik meg a Sander Gommans (ex-After Forever) és Marina La Torraca (Exit Eden, Avantasia) nevéhez köthető Phantom Elite második lemeze. Az albumról már három dal is meghallgatható.

Phantom Elite

‘Titanium’ névre hallgat a Phantom Elite második albuma, amely a Frontiers Musicnál jelenik meg január 22-én. A 2018-as ‘Wasteland’ folytatásán új felállással dolgozott az After Forever egykori főnöke, Sander Gommans (aki kizárólag a csapat dalszerzője és producere, hivatalosan nem tagja a zenekarnak) és Marina La Torraca (Exit Eden, Avantasia) által alapított csapat, ugyanis a doboknál Joeri Warmerdam ül, a gitáros posztot pedig Max van Esch foglalja el. A lemezen a gárda progresszív, szimfonikus és alternatív heavy metalt ígér, de ha nem tudod, hogy az milyen, akkor csekkold le a lentebb található három dalt! „A dalokban szimfonikus és progresszív elemek keverednek nagyon súlyos riffekkel, epikus dallamokkal, mindez az érzelmek széles skálájával és a zene szeretetével vegyül” – állítja a csapat.

 

 

Az album elkészítésében többek között olyan remek zenészek működtek közre, mint Amanda Somerville (Trillium, Exit Eden, Avantasia, Kiske/Somerville), Hannes Braun (Kissin’ Dynamite), Koen Stam (ExLibris) és Stef Rikken.

‘Titanium’ dallista:

01. Conjure Rains
02. The Race
03. Diamonds And Dark
04. Worst Part Of Me
05. Glass Crown
06. Titanium
07. Bravado
08. Silver Lining
09. Haven
10. Deliverance
11. Eyes Wide Open

Phantom Elite

Megosztás