Hurricane című dalában Anneke Van Giersbergen szívének egy újabb – kissé viharos – darabját tárja elénk.

Anneke van Giersbergen

2018-ban annak ellenére kezdett el dolgozni VUUR nevű metálzenekarának új anyagán Anneke Van Giersbergen, hogy a debütalbum vegyes fogadtatásban részesült. A kulisszák mögött nehéz idők voltak ezek a művésznő számára, hiszen házasságában váratlanul feszültség keletkezett. Új lemezének címe, a ’The Darkest Skies Are The Brightest’ arra utal, amikor az ember személyes kihívásokkal néz szembe és addig megy, amíg a legfontosabb kérdésekre választ nem kap. Anneke és férje végül szánt időt arra, hogy megoldják problémáikat és nem adták fel házasságukat, így a lemez központi témája a problémák viharán keresztül történő utazásuk lett, amellyel azt bizonyítja az énekesnő, hogy a legsötétebb felhők mögül is érkezhet fény.

Az érzelmeket alaposan megmozgató albumról a My Promise után most a Hurricane című dalt ismerhetjük meg: „Az új lemezemre több olyan dalt írtam, amely fájdalommal teli szerelmes üzeneteket tartalmaz. De alapvetően egy mozgalmasabb utazásra indultam, borongósabb történetekkel. A Hurricane nyitó ütőhangszeres témája egészen a baljós középrészig megmarad, a dal végül súlyosan hangzó dobokkal és egy nagyszerű trombitaszólóval zárul.”


A legfrissebb Hard Rock-hírekért kattints ide!


 

Megosztás