Megérkeztek a 2012-ben indult progmetál űropera harmadik részének részletei, a nagyratörő tervek szerint kilenc folytatásból áll majd a történet.

Douglas R. Docker

Új albummal jelentkezik a Docker’s Guild, melynek amerikai származású, de Olaszországban élő szellemi atyja, Douglas R. Docker (Biloxi, Vivaldi Metal Project) 2012-ben, a ’The Mystic Technocracy – Season 1: The Age Of Ignorance’-ben elkezdett egy jövőben játszódó történetet, melyben tízéves utazás után a Föld felől érkező nagy űrhajó, az FL Heisenberg 1 egy ismeretlen naprendszerhez közeledve az Androméda-galaxis mélyén remegni kezd, és a műszerek kijelzik, hogy 20 percen belül szétesik a hajótest. Látva, hogy minden remény elveszett, Dr. Jack Heisenberg, a hajó kapitánya szobájába megy, hogy rögzítsen egy utolsó naplóbejegyzést a számítógépén. Titkos üzenet, amelyet csaknem 4 milliárd év múlva hallgathatunk majd meg…

 

 

Ezt félbehagyva 2016-ban megcsinálta a ‘The Heisenberg Diaries – Book A: Sounds Of Future Past’ című lemezt, ami az említett hajóskapitány naplójába olvas bele, és a 2000-es években játszódik, amolyan előzménytörténet gyanánt. Most visszatért az eredeti űrsztorihoz, amiről egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy Jack Heisenberg titkos leszármazottja megpróbálja megmenteni a világot, miközben mindenkit elveszít, akit szeret…

A ’The Mystic Technocracy – Season 2: The Age Of Entropy’ címre keresztelt album dallistáját, borítóját és a közreműködő zenészek névsorát most hozták nyilvánosságra. Számos olasz zenész mellett a nemzetközi fellépők listája igen impozáns:

Joel Hoekstra (Whitesnake, Trans-Siberian Orchestra, Cher)
Sascha Paeth (Avantasia)
Nita Strauss (Alice Cooper)
Mio Jaeger (Frantis Amber)
Anneke Van Giersbergen (The Gathering, Devin Townsend)
Amanda Somerville (Avantasia, Trillium)
Elizabeth Andrews (Frantic Amber)

Docker's Guild Lineup

A felvételek Alberto Macerata vezetésével zajlanak, a keverést a prog körökben jól ismert Neil Kernon (Yes, Kayak, Hall & Oates, Peter Gabriel, Kansas) végzi. A borítóról így áradozott a zeneszerző: „Carl-André Beckston újra megcsinálta! A Docker’s Guild végre büszkén oszthatja meg a készülő új lemez hivatalos borítóját. Elképesztő alkotás, nagyon mély és sok többé-kevésbé rejtett utalással mindhárom albumra.”

A ’The Mystic Technocracy – Season 2: The Age Of Entropy’ dallistája:

01. Terminus
02. K475 W.A.M.
03. Heisenberg’s Uncertainty Principle
04. Die Today
05. Machine Messiah
06. Le Chemin
07. Atlantis Town
08. The Arrow
09. Crusades
10. Into The Dahr Cages

Docker's Guild - Season 2 - The Age of Entropy

Megosztás