A holland progresszív rock együttes bemutatta Mystery című friss szerzeményét, amely a májusban érkező nagylemezüket vezeti fel.

Kayak

A hetvenes évek óta sikeres Kayak zenészei mára már kicserélődtek, csak Ton Scherpenzeel maradt az egyetlen az eredeti tagok közül. Jelenleg a billentyűs mellett Bart Schwertmann (ének, vokál), Marcel Singor (gitár, vokál), Kristoffer Gildenlöw (basszusgitár, ének, vokál) és Hans Eijkenaar (dobok) tagokat találjuk. Ez a felállás jegyzi a május 7-én érkező ’Out Of This World’-öt, amelyen tizenöt új dal kap helyet közel 70 perc hosszúságban. Az új szerzemények a tagok szerint energikusak, hihetetlenül változatosak, magukon viselik a Kayak egyedi védjegyeit. Az Inside Out Music YouTube-oldalán elérhető lett az első kislemez, a Mystery, ezzel egy időben a legnépszerűbb digitális platformokon is megjelent. Ton Scherpenzeel így nyilatkozott a dallal kapcsolatban: „Ez a dal véleményem szerint a felfoghatatlan rejtélyről és csodáról szól, ami maga a körülöttünk lévő világ. Nem számít, milyen lenyűgöző eredményeket ért el a tudomány, és bármit is akarna elhitetni velünk a vallás, a lényeg mindig rejtély marad. Ami nem azt jelenti, hogy abba kellene hagynunk a próbálkozást, hogy kiismerjük.”

Az Inside Out Music webes kereskedésében él az előrendelés, digipack CD-n és gatefold borítós 2 LP + CD lemezeken kapható az újdonság. Aki különleges példányt szeretne, a csapat webes boltjában a vérpiros színű LP-re csapjon le, ami csak 300 példányban készült.

’Out Of This World’ dallista:

01. Out Of This World
02. Waiting
03. Under A Scar
04. Kaja
05. Mystery
06. Critical Mass
07. As The Crow Flies
08. The Way She Said Goodbye
09. Traitor’s Gate
10. Distance To Your Heart
11. Red Rag To A Bull
12. One By One
13. A Writer’s Tale
14. Cary
15. Ship Of Theseus

Kayak - Out Of This World


A legfrissebb Hard Rock-hírekért kattints ide!


 

Megosztás