ZZ Top - First Album

Egyszer volt, hol nem volt, a texasi olajmezőkön innen és a végtelen sivatagon túl, 1969-ben három fiatalember úgy döntött – ha már kamaszkorukban iskola után inkább a szüleik garázsában zenéltek, míg a többiek rögbiztek –, hogy összehoznak egy bandát, ami a tökös blues alapú hard rockot játssza, de nem nélkülözi szülőföldjük zenei örökségét sem. A ZZ Top felállása kezdetben más volt, előtte pedig Billy F. Gibbons gitáros-énekes a The Moving Sidewalks együttes soraiban zenélt, akik előzenekarként Jimi Hendrix turnéján is vendégeskedtek. A hathúros ezután hamarosan megalapította a ZZ Topot, de Dusty Hill és Frank Beard csak akkor került a bandába, amikor a másik két tagnak be kellett vonulnia a seregbe. Mindennek idestova már 52 éve, és az első albumuk pontosan fél évszázaddal ezelőtt, 1971. január 16-án jelent meg.

Miután kialakult a ZZ Top végső – és a mai napig változatlan – felállása, a folyamatos próbáknak köszönhetően viszonylag hamar összegyűlt annyi saját dal, hogy a debütáló lemez is formát öltsön. Producerük Bill Ham lett, akivel évtizedekig dolgoztak együtt. Bill még a The Moving Sidewalks útját egyengette, de Billyvel maradt azután is, hogy a ZZ Top megalakult. Nem kis szerepe volt a banda későbbi nagy sikereiben.

 

 

ZZ Top 1971

A debütáló lemez a London Records gondozásában jelent meg. Billy a következőket mondta a korongról: „A lemezt a ZZ Top Első Albumának neveztük el, mert azt szerettük volna, hogy mindenki tudja, hogy lesz még több albumunk is. Persze nem voltunk biztosak abban, hogy kapunk még egy esélyt a stúdiózásra, de mindenesetre nagyon reménykedtünk benne.
Mindössze hat hónapja voltunk együtt és már bárokban léptünk fel. A stúdióba is gyakorlatilag koncertezés után mentünk, mintha csak elnyújtottuk volna az élő fellépéseinket. Az alap volt, hogy egy helyiségben zenéltünk, de nem akartunk hátat fordítani a kortárs rögzítési technikának. A hangzásunk így volt az igazi, és így váltunk egy picivel többé, mint egy háromtagú csapat. Kihasználtuk az utómunkálatok előnyeit is, ennek a folyamatnak az eredménye a lemez. Ezek során kicsit feldúsítottuk a ritmusgitár szólamait, a dallamokat és a számok szerkezetét. Ennyi volt mindösszesen.”

A ‘First Album’ tíz dalt tartalmaz és stílusában megtalálható a hard rock, a southern rock és a blues is. Időnként átcsap egy nagy önfeledt bulizásba, de akadnak lelassultabb pillanatai is. A nyitó (Somebody Else Been) Shaking Your Tree kicsit slágeresebb dal nagyon jó refrénnel és egy fülbemászó gitártémával. A lemez hangzása végtelenül lecsupaszított, három hangszer, de ahogy Billy mondta, nem akarnak hátat fordítani a kortárs technikáknak – ez a hozzáállás később is a javukra vált –, így a gitárt kétszer veszik fel. Ez különösen egy-egy hosszú szóló alatt jön jól, a ritmusgitársávval a dalok sokkal erőteljesebben szólalnak meg. Hangulatában nagyon hozza a vidéki életérzést ez az alapvetően kő egyszerűségű blueszene, remekül működik annak ellenére, hogy nincs túlkomplikálva. Persze ez csak a látszat, hiszen Billy tehetsége már itt kitűnik, a dalokban olyan szólókat ereget, amik idővel aztán a ZZ Top védjegyévé váltak. Nemhiába mondta róla Jimi Hendrix, hogy még sokra fogja vinni az életben. Több lassabb szerzeményt is hallhatunk, olyanokat, mint az Old Man vagy a Just Got Back From Baby’s. Persze a lemez egyik legjobb pillanata a kellően beinduló Brown Sugar című klasszikus, ami sokszor még az új évezredben is előkerült egy-egy turnén. Az ezt követő Squank szövegében több átvitt értelmű szexuális utalás is található, de a ZZ Topra mindig is jellemzőek voltak a burkolt erotikus kiszólások. Ha hihetünk a pletykáknak, ezt a dalt sosem játszották élőben. Kicsit húzósabb tempójú a Neighbor, Neighbor, ami véleményem szerint az egyik legjobb szám a lemezen. Láthatóan ügyeltek arra, hogy egy-egy lassabb, bluesosabb dal után mindig kicsit gyorsabb nóta következzen, fenntartva az album dinamikáját. Ez különösen igaz az utolsó Just Got Back From Baby’s / Backdoor Love Affair párosra. Míg az előző egy nyugis bluesdal, addig a záró nóta igazi rockos darab, ami a végére különösen beindul a zakatoló tempójával. Úgy is mondhatnánk, hogy ez a szám az ékes bizonyítéka annak, hogy Texasban nem csak countryzene létezik. Tökéletesebb záródalt el sem lehetne képzelni ide.

Az albumnak  mérsékelt sikere lett, és az is inkább helyi szinten volt érezhető. A Rolling Stone mindössze két csillagot adott rá az ötből, az Allmusic utólag hárommal jutalmazta. Meg is jegyezték, „lehet, hogy nincs tökéletesre csiszolva, de megalapozták vele a hangzásukat és a stílusukat.”

A koncerteken kívül nem nagyon volt promótálva az anyag. Mindössze egy kislemezt adtak ki róla, a (Somebody Else Been) Shaking Your Tree című dalt, a másik oldalon a Neighbor, Neighbor című szerzemény szerepelt.

Az összképen tisztán hallatszik, hogy habár a ZZ Top alapja a blues, mégiscsak csempésztek bele egy jó nagy adag hard rockot is. A ‘First Album’ egyértelműen előrevetíti a folytatást, amit mindannyian jól ismerünk. Persze valószínűleg akkoriban ők maguk sem gondolták volna, hogy a ZZ Top 2021-ben is létezni fog. Ez a lemez a kezdete ennek a fantasztikus, több mint fél évszázados karriernek. Az is páratlan a zenei szakmában, hogy a zenekar felállásában nem történt változás 1969 óta. A ZZ Top neve a mai napig megdobogtatja a blues-rock rajongók szívét, és bár az utóbbi lemezeik nem durrantak akkorát, a koncertjeik máig telt házzal mennek.

ZZ Top 1971(-2021):

Billy F. Gibbons – gitár, ének
Dusty Hill – basszusgitár, ének
Frank „Rube” Beard – dob

(Somebody Else Been) Shaking your Tree / Brown Sugar / Squank / Goin’ Down To Mexico / Old Man / Neighbor, Neighbor / Certified Blues / Bedroom Thang / Just Got Back From Baby’s / Backdoor Love Affair

Megosztás